2023. április 1., szombat

Atomot nekünk

Red Rock Canyon

Mostani nevadai látogatásunkkor kihagytuk Las Vegast és Boulder Cityt is.

Ezt a posztot azért nevadai látogatásunkhoz szerettem volna időzíteni, de nagyon vacak volt az internetünk és inkább a Valley of Fire-ben mászkáltunk.

Pedig előre tudtam, hogy akarom megírni ezt a bejegyzést, aminek képanyagát már korábban összeszedtem.

Atomic events

- Szivem - mondta Jane Joe-nak az ötvenes évek fénypontján a még nem igazán fényes Las Vegasban, ahol a Fremont Street volt az igazi központ - csináljunk valami érdekeset! Unom a koktélt.
- Én meg a pókert - mondta Joe Jane-nek.
- Mit csináljunk?
- Nézzünk atomrobbantást!

Ez korán se volt akkor hülyeség, mint mai szemmel látszik, akkoriban még talán divat volt ukázba adni katonáknak, hogy nézzenek már bele az atomvillanásba, hogy azán méricskélni lehessen az eredményt, az emberek pedig lelkesen fizettek azért, hogy a megnézhessék, milyen is az akkori tudomány fénypontja. (Innen is látni a különbséget a szovjet és az amerikai rendszer között. A szovjetek renitens, Gulágról kölcsönzött osztályidegen elemeket kényszerítettek erre gépfegyverrel, míg az amerikaiak fizettek érte.)

Atomic events

Több cég is kínált kirándulásokat megnézni az atomot egy biztonságos kilátóból vagy toronyból.

Három dollárért csak egy kilátótornyot adtak - meg buszt a kirándulásra -, de picit többért egy hegytetőről lehetett bámulni az Armageddont.

A program után Joe és Jane visszatértek Vegasba, majd megvették gyermeküknek a méregdárga atom-kísérletező készletet és boldogan élek, amíg....


Atomic event

Nincsenek megjegyzések: