Sivatagi séta

- De jól néznek ki ezek a sziklák! - ezeket a sziklákat már akkor kinéztük, amikor a Blue Lake-hez mentünk és most elhatároztuk, hogy megnézzük őket, ha már erre jártunk. (Nagyon örülök, hogy akkor eljutottunk Ferguson Springs-be, mert az ma már magánterület.)

A kisautóval nem tudtunk volna lemenni a tóhoz, de ezek közé a sziklák közé simán eljutottunk.

Én reméltem, hogy esetleg találunk itt pár sziklarajzot és vagy pár szép csillogó vulkanikus követ.

Olyan közel vezettem a sziklákhoz a földúton. Ekkor Puppey már hangosan lihegett a fülembe és toporzékolt:

- SÉTA, SÉTA, SÉTA!

Úgyhogy egy darabig a helyi gyíkpopulációt terrorizáltuk.

A gyík berohant egy bokorba, Puppey pedig háromszor körbeszaladta a borkot és akármerről akart a gyík továbbmenni, gyorsan ránevetett ragyogó fogaival.

Hamarosan az összes gyík emigrált és a fiatalúr elfáradt és ekkor áttértünk a virágokra.

Ezeket a piros virágokat az egyik legnehezebb dolog itt lefotózni: a kamera nem állítja jól be a mélységélességet, én pedig a szikrázó napsütésben nem látom a képernyőt.

Ez a sziklacsoport olyan helynek nézett ki, ahol lehetnek sziklarajzok.

Valamit láttam is a távolban, amiről azt hittem sziklarajz, de csak guánó volt az egyik szirt oldalán.

Sziklarajz tehát nem volt, de találtam két kőeszközt, ami vagy kőeszköz volt vagy kőeszköz formájúra tört kvarc.

Ekkor már mindenki éhes volt és meglehetősen messze voltunk a civilizációtól, ezért a csomagtartóból ettünk.

Majd a csomagtartón kávéztunk.

Még lenéztünk a távoli sóssivatagra és elindultunk hazafele.

Száraz uszoda

- Nincs életmentő, nem lehet úszni - foglaltam össze a táblát.

Az uszoda szárazon esett szét Wendover határában.

Teljesen olyan volt, amilyennek egy sugárzó ajtó közelében levő uszodát elképzelek. 

Azt az egyet nem tudtam elépzelni, hogy a betonból kinövő fű honnan szívja fel a vizet.

Az öltözőkről a nap leszívta a festéket - ha volt egyáltalán - és barna épületek reménytelenül száradtak bele az időtlenségbe.

- Milyen mély ez a medence! - lepődtem meg.

Itt van mélyvíz és mélyebb víz. 

Ez az a mélység, ahol mindenki egyforma magas mert mindenkinek csak a válla és a feje látszik ki. Ha nem látszik ki, jön az életmentő.

Arra gondoltam, hogy be kellene menni és fürdőruhában pózolni a medence mellett.

Egész jó fotók lennének.

Majd egyer, ha majd megtelik a medence...

Cove Tavern - A lefejezett dekantálók motelje

Úgy két éve voltunk utoljára Calientében és akkor megálltunk a lefejezett porcelánbabák moteljénél.

Most teljesen véletlenül - miközben máshoz kerestem anyagot - találtam pár érdekességet Cove Tavern-ről. Mint kiderült, így hívták ezt a helyet. Meg Indian Cove-nak is.

A műintézmény 1932-ben nyílt. Volt motel és kupleráj, de erről az itt felnövők nem nagyon tudtak. Idővel autószervíz és kisbolt is nyílt itt.

Az viszont, hogy a lefejezett dekantálók (amik már negyven dollárt is érnek) hogy kerülnek ide, az egyelőre nem derült ki. Viszont további keresés után megtaláltam a hely reklámgyufáját, ami majdnem ilyen érdekes.

Riverside

- Túlmentem rajta - bosszankodtam - nem vettem észre a fáktól.

Ez már önmagában hiba volt: gondolhattam volna, hogy Riverside a fák között van - mert hát ez a táj nem a sok fáról híres.

Riverside sose volt város, inkább egy szervízállomás volt, mint Two Guns a 66-os út mellett vagy nem messze ide, szintén a régi 91-es út mentén Castle Cliff és társai vagy, a ma is működő, de kisebb faluvá hízott Little Field vagy hozzánk jóval közelebb Delle.

Riverside-ot a harmincas években alapították. Volt itt benzinkút, kávézó, étterem, autószervíz, gumis, pici szálloda és kiadó házak illetve pár ház, ahol a dolgozók laktak.

A régi 91-es út innen vezetett tovább St George, Beaver Dam és Mesquite után St Thomas-ba és onnan tovább Délre Las Vegas fele, ami akkoriban még egy, az előbbiekhez hasonló porfészek volt csak.

Riverside a Virgin-folyó hídjánál épült és jórészt az átmenőforgalomból élt.

A helybeliek is jártak ide vásárolni és itt fagylaltoztak is, de a fő bevételt az átmenő forgalom jelentette.

Amikor az ötvenes években megépült az autópálya elődje, Riverside elvesztette fő bevételét és a települést hamarosan elhagyták.

A házak, műhelyek sokáig elhagyottan is dacoltak az idővel, amikor azonban Mesquite népessége nőni kezdett, páran telegrafitiztak minden szabad falfelületet, aztán véletlenül egy-két épületet fel is gyújtottak és szemetet (vagy hullákat?) raktak le itt.

A modern szemét békésen megfér a történemi szeméttel, a halomba hordott konzervobozottak, amiknek datálásával ma külön szakemberek foglalkoznak. 

Riverside pedig lassan pusztul visszalapul a pusztaságba.

Lehet, hamarosan romjai is eltünnek és majd  Mesquite elővároskája lesz. 

Az is lehet, hogy újra benzinkútként és pihenőként születik újjá, mert innan lehet eljutni a Gold Butte National Monumentbe.

De az is lehet, hogy a földet nem veszi meg senki és Riverside visszaporlik a Virgin-folyó homokjába.

Riverside-ról készítettem egy rövid filmet is.

Azt ezen a linken lehet megnézni.

Calientei kaland

Csak kínrímeket csinálok. Calientében semmilyen kalandunk nem volt. Calientéről eddigi látogatásaink alapján úgy képzeltem, hogy nem az a hely, ahol sokminden történik.

De történt!

A csodálatos vasútállomást bedobozolták. Most azbesztmentesítik és utána teljesen helyreállítják és újra fog vonatokat fogadni.

Lesz benne resti, meg szálloda és váróterem. Mert Calientébe újra járnak személyvonatok. Turistákat hoznak nagy számban, akik bicajjal túráznak mindenfele. Például elmennek sziklarajzokat nézni, vagy túrázni a Kershaw-Ryan state parkba. Vagy megnézik a jobb napokat látott horrorszállodát a város szélén.

Esetleg kalandturistaként kipróbálják délben a fémcsúszdát.

Vagy elgondolkoznak azon, hogy a mászóka az egy szuggesztív repülőt ábrázoló vajon tényleg hasonlít-e valami másra...

Cathedral Gorge

Rengetegszer (négyszer?) írtam már a Cathedral Gorge-ról. Elmeséltem, milyen volt ide megérkezni először. Másodszor. Milyenek a CCC híres vécéi. 

De valahogy sose írtam le, mi is ez a Cathedral Gorge. 

Ez egy csoda. 

A víz erodálja a sziklákat - megkövült sarat - egy rég kiszáradt tó medrében. 

A csapadék szűk szurdokokat váj a puha kőzetbe és a labirintusszerű járatok összefonódnak, elágaznak, szűk alagutakon összekapcsolódnak és egy többemeletes rendszert képeznek. 

A huszas-, harmincas években a helybeliek ide jártak piknikezni, kirándulni és a gyerekek a labirintus minden zegét és zugát bejárták. (És nem vesztek el.)

A harmincas években a nagy gazdasági válság idején Roosevelt közmunkaprogramja keretében kiépítették a helyet. 

Akkoriban kevés volt a turista -ők is úriembernek, úrinőnek számítottak-, ezért úgy gondolták jó ötlet az új épületeket pont a legszebb helyekre tenni. Így lehetett pont a szurdokok bejáratánál kakilni és pisilni. 

A CCC egykori tábora ma a kemping. A CCC a St Thomas menti táborból tette át ide székhelyét. Ott, többek közt, a Lost City múzeumot építették fel Overtonban. Itt St Thomas után voltam és a elfelejtettem írni róla. Majd valamikor pótolom, ha megtalálom a jegyzeteimet. A CCC munkásai dolgoztak az Overtonhoz közeli Valley of Fire-ben és ott is építettek pár csinos retyót és ösvényeket az Atatl szirtnél. 

A munkát koordináló régészeknek annyira megtetszettek a Lost City-ben látott indián romok, hogy átdolgozták a vizesblokkok terveit és mindegyiket az ő stílusukban építették. Ez a kő építészet köszön vissza itt is és a szomszédos Kershaw-Ryan State Parkban is, ahol szintén megcsodáltunk egy mosdót. (Ezer év múlva majd régészek nemzedékei fogják a fejüket törni azon, hogy terjedek el az “overton tipusú wc-k” ilyen eltérő helyeken és majd rengeteg elmélet fog születni vándorkőművesek ihletett kőfalairól.)

Ma a kemping az egykori CCC tábor helyén áll. Némelyik fát meg akkoriban ültethették megteremtve a mai oázis magját. 

Jó ez a hely. 

Lehet itt kirándulni, túrázni és pihenni. Meg visszajönni nagyjából évente. 

A lefejezett porcelánbabák háza

Évek óta nézegettem Calientébe menet ezt az elhagyott házat - most végre volt idő megállni előtte és benézni.

Már kívülről tökéletesen megfelelt a kísértettanya definiciójának, de ahogy beljebb gázoltam a gazban, a hely egyre bizarrabb lett.

Úgy látszott, valamikor bolt, lakás és fogadó lehetett. A bejárattól jobbra két kiadó szobával, balra a bolttal és hátul a lakással - meg egy elhagyott kőbányával, ahol pár szék és elvadult kiskert várta, hogy egy görgetegkövekből álló lavina ellapítsa őket.

A kultúrnövények lassan felfalással fenyegették az épületet, amiben valamiért rengeteg dolgot felejtettek ott.

Többek közt porszívót és padokat, ami talán ma is várta a túlvilágról takarítani hazajáró bejárónőt.

A házat jelenleg a kisérteteken és pókokon kívül fecskék lakták.

A legmeglepőbb és legbizarabb látvány a boltnál fogadott.

A bejárattal szembeni polcrendszeren fej nélküki porcelánszobrók néztek a szemembe. Már ha ez szem és fej nélkül lehetséges.

Először azt hittem, a Fej nélküli lovas rokonait gyűjtötte itt valaki össze. Aztán elolvastam a Lionstone feliratot a szobrok talapzatán. Mivel egész Lincoln megyében a mobillefedettség olyasmi, mint all you can eat Észak-Koreában, a rejtély megfejtése itt egy időre félbeszakadt és csak otthon tudtam meg, mi is ez a Lionstone szobor.

Ez nem egy herendi porcelánszobor, hanem egy porcelán lefejtőedény. Azaz dekanter. Ebbe öntötték át a whisky-t a whitefülűek (bocsánat, hülye vicc).

A Lionstone drága porcelán whisky lefejtőedényeket gyártott 1970 és nagyjából 1985 között. Ma műgyűjtők ezrei nem keresik őket és 5-15 dollár közötti áron dobnak egy ilyent az e-bay-en a vevőjelöltek után.

Hogy miért maradtak itt a fej, azaz dugó nélküli lefejtőedények?

Miért miért, a fecskéknek és a kísérteteknek is inniuk kell valamiből.

UPDATE: Találtam pár új információt a helyről, amit meg is írtam.