Fura temető

- NEM! - mondtam Puppeynak, aki döbbenten meredt a keresztre, ilyenek Utahban ritkán láthatók, a mormonok a keresztet kínzóeszköznek tekintik és nem vallásuk szimbólumának. 

- Ez Pleasant Green temetője-

Puppey udvarias és nem mondta, hogy ez nem is zöld és nem is kellemes. A dolog annyiban igaz, hogy temetőnek tényleg temető.

Mivel viszont életemben ez volt az első temető, ahova kiírták, hogy takarítsunk fel a kutyánk után, arra gondoltam, hogy akkor ide be lehet jönni kutyával, úgyhogy Puppey most nem kellett megvárjon az autóban.

A meglepetések itt nem értek véget.

Utah egyik legrégibb folyamatosan működő temetőjében természetesen ott voltak a mormon telepesek sírjai, akik előtt 1883-ban két lehetőség volt az örök nyugalomra: vagy elmentek Salt Lake City temetőjébe úgy húsz kilométerrel arrébb nyugodni vagy örököseik csináltak nekik egy temetőt.

Mikor az első olyan telepes, akinek lusta rokonai voltak elhunyt, akkor a leszármazottak alapítottak egy temetőt.

A temetőt száz évig a mormon egyház, majd az egyház alapítványa kezelte, végül a temetőt átadták Magna városának, ami idővel magábaolvasztotta az itteni településeket, például a közeli Bacchust.

Eddig semmi meglepő nincs a temető történelmében, amikor aztán amikor megláttam a gitárt-sírkövet, sejtettem, hogy itt valami meglepő történik.

Gitáros sírt már láttam Iosepában, de azért ez meglepő volt.

A színkavalkád a szomszédban inkább feldobta a helyet - és hát a művirágot nem kell öntözni, főleg, amikor itt nem nagyon van víz.

A semmibe révedő színes padok is tetszettek.

A vigyorgó koponya már más tészta volt, ilyesmire végképp nem számítottam, csakúgy, mint a sárkányröptetésre Lord Black sírján.

Aztán amikor megláttam a csípőjét szuggesztíven riszáló táncoslányt egy nyolcgyermekes hölgy sírján, akkor már csak annyit gondoltam, hogy neki igazán jó élete lehetett.