Titkolt sziklarajzok

- Mindjárt ott vagyunk - magyaráztam az egyre türelmetlenebb ebnek. Amíg országuti sebességgel megyünk, Puppey békésen pihen, amint az autó lelassul, Puppey felgyorsul. 

- Ki akarok szállni. Pisilni akarok. Sétálni akarok. Menni akarok.

- Várj, mindjárt ott vagyunk.

- Most, MOST, MOST!

- Ide jöttünk! - mondtam diadalmasan és leparkoltam két tehén közé.

- Azt hiszem, ide jöttünk...

- De itt vagyunk, itt vagyunk, menjünk! - izgult az eb.

Végül is igaza volt. Itt voltunk, akárhol is van az az itt.

Amikor anyagot kerestem a Lake Point melletti navigációs nyílról, akkor találtam pár weboldalt, amik a Tooele melletti sziklarajzokat emlegették.

Meglepődtem, mert sose hallottam róluk. Aztán belegondoltam, ezek olyanok, mint a titkos sziklarajzok ötven kilométerrel északabbra.

Azokról se nagyon találni semmit.

Azok egy alapítvány földjén vannak, ezek pedig közföldön, de nem nagyon írnak róluk online elérhető adatbázisokban és a kérdésekre a közföldek fenntartói csak személyesen válaszolnak.

Ezeket a sziklarajzokat így lehet a legjobban megvédeni: nem kell megmondani, hol vannak és akkor nem használják őket céltáblának.

A helyiek tudnak a létükről, de más nem nagyon. Aki meg igen, az nem írja ki, hogy hol vannak. (Mi se.)

Pár internetes információmorzsából és sok Google Earth nézegetésből végül meglett a hely.

Egy mező rengeteg kővel a hegyek lábánál.

Az útról mindenki azt írta, hogy minimum tankkal járható, de száraz időben (most) én a kisautóval is bevállaltam volna a vezetést. Persze a Behemóttal kényelmesebb és biztonságosabb volt idejönni.

A védett területet kerítés vette körbe, nem volt sehova se kiírva, hogy mit védtek vele.

Volt egy leláncolt kapu (pusztai etikett: ha át lehet menni egy kapun, úgy illik hagyni, ahogy találtuk). Gondosan bezártuk magunk mögött a kaput és elindultunk az alig látható ösvényen felfele.

A parkolóból nem is látszott, hogy hova megyünk.

Az első domb után megláttuk az egyetlen ismeretetőtáblát, amit gondosan úgy dugtak el, hogy ne lehessen a kerítésen túlról látni.

- Nem pisilhetsz - foglaltam össze a lényeget Puppeynak.

- Pisilni akarok, pisilni akarok! Az őskutyák is lepisilték ezeket! Több ezer év pisije vár ránk!

- Nem a sziklarajzra! - mondtam.

Persze ezek nem sziklarajzok, ezek sziklavésetek, amiket türelmesen belekopácsoltak a sziklákba.

Hogy ezek térképek, sorminták vagy lottósorsolások leírásai, sose tudjuk meg.

De jól néznek ki és szeretem őket nézegetni.

Ez például szerintem a Trombitáló Kiselefánt.

Ez meg talán fenn egy vadászó állat.

Vagy nem.

Most csak egy gyors expedicióra jöttünk megnézni, hogy pontosan mi is van itt. Aztán majd eljövünk párszor megkereseni az összes rajtot.

Világos volt, hogy az embereket az állandó forrás vonzotta ide.

Itt fák is voltak!

Némelyik fa egész művészien nőtt ki a sziklákból.

Valahol láttam is egy ilyen szobrot (majd gondolkodom rajta hol).

Nem is emlékszem, mikor is felejtettem el valamit utoljára...

A ligetben zöldebb volt a fű, itt ott patak csörgedezett és arrébb egy elhagyott itatóvályút is találtunk azokból az időkből, amikor itt legeltetni is lehetett.

Persze a tehenek nagyívben tesznek a sziklavésetekre és valószínűleg pont ez lehetett a probléma velük.

Látszott, tavasz van, előbújtak a virágok és a kígyók is.

Aztán amikor a Hold is megjelent a hegyek felett, elhatároztuk, ideje hazatérni és a többi sziklát majd legközelebb nézzük meg,