Az ismeretlen vízesések - Kravice

Valójában csak tizenvalahány kilométer kitérőt jelentettek a tavak. A számításból azt hagytuk ki, hogy először ki kellett lépni Boszniából (tizenöt perc és egy unott legyintés, menjen), majd be kellett lépni még Neumban Horvátországba (unott legyintés és tizenöt perc), majd be ki kellett lépni Horvátországból (negyvenöt perc és egy unott legyintés, menjen), majd be kellett lépni Boszniába (tíz perc és unott legyintés, menjen, majd a tavak megnézése után ki kellett lépni Boszniából (húsz perc és egy unott legyintés, menjen), aztán be kellett léni Horvátországba (negyvenöt perc és egy unott legyintés, menjen). Szerintem ezt az unott legyintést valami központi iskolában tanulhatják.

Nekem most ezt a sok legyintést nincs sok kedvem összeadni, de azért már késő volt, amikor egy UFO-benzinkutat elhagyva közeledni kezdtünk a tavakhoz.



A "világ legyszebb titkos vízesései" listákon úgy emlegették ezt a helyet, mint ami nincs kitáblázva és, mint amit a helyiek se ismernek. Ezen már előző nap jót nevettünk. A helyiek lehet, nem ismernek egy fantasztikus románkori templomot, ahol megmaradt az eredeti freskókból Szent Pankráciusz jobb szempillája (vicceltem), de egy tavat, ahol fürdeni és fürdőruhás fiúkat/lányokat lehet stírölni, azt biztos mindenki ismer.

Különben is, a legjobb mód valaminek a népszerűsítésére, hogy felkerül valamilyen a "világ tíz legismeretlenebb ..." listájára.




- Azt olvastam, parkoló sincs - mondta V, miközben elbizonytalanodtam, hogy az aszfaltos, árnyéktalan vagy a nyomokban árnyékot tartalmazó kavicsos parkolóba álljak be, majd a 41 fokra való tekintettel beálltam egyetlen autóként a legnagyobb fa alá.

Aztán a világ harmadik legismeretlenebb csodás vízesésénél kifizettük a belépőt (parkolási díjat), ami összesen négy euró volt, majd egy délolasz családot megelőzve elindultunk lefele a vízesésés fele.



Az ismeretlen helyen egész jól megélt négy kocsma és egy vendéglő - meg egy másik a parkolóban -. A vízeséséek azonban valóban látványosak voltak, sokkal kevesebben voltak, mint a közeli Krkában, hogy a távolabbi Plitvicéről ne is beszéljünk.

Az egésznek volt egy bájos, helyi hangulata. Hiába voltak itt külföldiek, a tó, a vízesések a helyieké maradtak, nem úgy, mint a környező nagy nemzeti parkokban.

Nem egy turistacsapdában voltunk, hanem egy olyan helyen, ahova helybeliek jártak, nem szabályozták agyon minden lépésünket, ahol kutyák úsztak a tóban, gyerekek pancsoltak a vízsugárban és mindenki kedélyesen vigyorgott.

- Jó, hogy jöttünk - foglaltuk össze, majd elindultunk, mert várt ránk még pár határ.

Neum kilátással

- Tényleg van kilátás! - mondta V - És ott látok vendéglőket is! Menjünk vacsorázni, itt biztos jó a hal!

Mentünk.

Neum egy abszurd hely: ez Bosznia kijárata az Adriára, bár nem ez Bosznia fő tengeri kikötője. Bosznia fő tengeri kikőtője Ploce, ami Horvátországban van.

Neum kettévágja Horvátországot és kétszer kell keresztezni a határt (általában fél-fél óra várakozás a semmire), hogy az utazó továbbmehessen. A horvátok egy hídban gondolkodnak, ami alatt átférnének a mélytengeri hajók is és így szeretnék megkerülni Neumot. Valószínűleg egyszerűbb lenne azt mondani, hogy mindkét ország lemond szuverenitása egy részéről és a határt a Neumból Bosznia belsejébe vezető egyetlen útra állítják fel és így csak azokat vegzálnák, akik Bosznia fele mennek tovább. A főút Mostarba amúgy is horvát területen vezet és nem Neumból ágazik le. De hát a logika és a Balkán nem mindig járnak kéz a kézben. Vagy mi.



A kikötő valódi Bosznia volt. Több szinpadon szólt egyszerre a zene, egy meg nem értett énekes énekelt, mindenki beszélt és mindenki evett. Mi is ezt tettük.



- Tudod, van itt a közelben Boszniában egy vízesés.

- Bihácsnál, amit tavaly nem néztünk meg.

- Nem, Medzsugorjénál. De ezt se néztük meg. Az olvastam - folytatta V - hogy alig ismeri valaki és gyönyörű.

- Megnézhetjük - feleltem -, de ne feledd, holnap este már Budapesten kell lennünk.

- Csak tizenhat kilométer kitérő - nyugtatott meg V és ettől valamiért aggódni kezdtem.

Vila Rustica

- Vila Rustica - olvasta V - Jól hangzik, akármi is az, nézzük meg.

Alig csikorgott a fék, a felirat nekem is felkeltette az érdeklődésemet. Az utazás alatt még semmi római dolgot nem láttunk, a Vila Rustica pedig egy római rom igéretét hordozta magában.

Még Boszniában voltunk, a Neretva völgyében. Meleg volt, ragyogott a nap és a színek még egy Csontváry-képnél is élénkebbek voltak.

A vila rustica kifejezés nagyjából vidéki udvarházat jelent. Egyikünk se tudta, mire számítson, de reméltük, megéri a kitérő.

A parkoló üres volt és ingyenes.
Egy dombnak látszó falszakaszon át pár lépés után bejutottunk az egykori udvarházba. Hangulatos park jellege volt a romoknak. Szépek voltak. Mostar és Pocitelj már a Mediterráneum kezdetét jelezték, itt, Mogorjelóban már tényleg a Földközi-tenger medencéjében éreztük magunkat.

Az első század elején épült, a harmadik században leégett és állami tulajdonú farmként épült ujjá, majd a negyedik században a vizigótok lerombolták. Két keresztény templomot emeltek a romok között, az épületegyüttes többi részét lakássá alakították, aztán ismét felgyújtották, majd a Karolingok építettek mellé egy kerek őrtornyot, amit később leromboltak - foglaltuk össze a hely történetét az ismertető alapján.

- Szerinted van ennek valami tanulsága?
- Biztos. De inkább ne gondoljunk bele, mi az.

Jajce elôtt

- Ez valódi?

- Újnak néz ki. 

- De olyan kòzépkorias...

- Nézd mekkora!

Ekkor már a tükröt lestem, hogy fékezhetek-e. Jajcébe igyekeztünk, de szabadon kezeltük az utitervet. Egy kis pihenő bőven belefért.

A pici, románkorinak látszó templom mögött egy hatalmas betonmonstrum emelkedett. 

Mindkettônknek igaza volt: a Jajceba vezetô völgyet ôrzô középkori torony helyén emelt Szent János templomot a háborúban lerombolták és nemrég ujjáépítették. Azaz régi is volt és új is.

A betontemplom még épült, csakúgy, mint a zarándokközpont. 

A mosdó azonban elkészült és valami ismeretlen oknál fogva nem beszélt. Ezen kívül mindent tudott és elképesztôen tiszta volt. És még vécésnéni se volt benne.

A szefárd zsinagóga

- Nagyon jó - mondta V, amikor megálltunk Szarajevó legrégebbi, szefárd zsinagógájában.
- És érdekes - tette hozzá.
- Mire gondolsz?
- Több tucat askenázi zsinagógába hurcoltál már el.
- Ez nem igaz. Nem volt több tucat.



- De.
- És?
- Ez az első szefárdi.
- Egyszer mindent el kell kezdeni.
- Arra gondolok, hogy egy csomó askenázi, német zsidó zsinagóga úgy nézett ki, mint ahogy egy kívülálló spanyol elképzel egy zsinagógát: keleti dekoráció, orientalista építészeti elemek. Aztán elmegyünk egy szefárd, egy igazi spanyol zsidó templomba és ennél puritánabb dolgot New Englandben sem találhatnál.



- A Monarchia ilyennek képzelte el a Keletet.
- Igen. Még a városháza is keletibbre sikerült minden másnál.

Euróval Boszniában

- Fizethetünk Euróban?

Teljesen költôinek szántuk a kérdést.
Eddig a travniki múzeumok kivétével mindenütt Euróval fizettünk Bosniában. A Szarajevói Múzeumban és az Alagútmúzeumban azért fizettünk helyi pénzzel, hogy fogyjon.
Arra a pénzezés kôzben jöttünk rá, hogu a Boszniai Szerb Köztársaság konvertibilis márkáján elôbb van a ciril, aztán meg a latin felirat, a bosnyák és horvát területeken pedig fordítva.

Most a helyi pénzt, a konvertibilis márkát tartalmazó erszényt V és Ribizli a szállodában felejtették: ott jó helyen van; nem költjük el.

- Sajnos csak márkában lehet fizetni - mondta a hölgy.

A legeldugottabb faluban sem volt gond az Euróval, Visegrádon eleve Euróban adták meg pár dolog árát, pedig rajtunk kívül nem sok külföldi turista volt ott, ezért is lepett meg minket, hogy Szarajevó közepén, pár lépésre a volt/jövendô városházától kellett a márka.

Egy Euró az 1.95 konvertibilis márka. Általában egy Euróért adtak két márkát és esetleg picit kerekítettek a végén. A különbség annyi volt, hogy egyes helyek elfogadtak Euró pénzérméket, mások nem.



- Egyél valami sütit, én elmegyek váltani - mondta V - közben találd ki, hogy még mit nézzünk meg! Több pénzt váltok, hátha csak azzal lehet fizetni ezután.

Én ettem egy szelet tortát, V beváltott egy kazal Eurót, amibôl aztán valamit költöttünk Szarajevóban belépôkre a zsinagógában, a Szépmûvészetiben meg késôbb vacsorára, a többit meg Mostarban eltankoltuk: Szarajevót leszámítva mindenhol jó volt az Euró.

Szarajevói Nemzeti Könyvár

A Nemzeti Könyvtár városházának épült a Monarchia alatt és 1945 után könyvtár lett belőle.

Láttam kiégve. Láttam felújítás alatt.



Olvastam az igazgató visszaemlékezését a könyvtárt elemésztő támadásról és tűzről.

Az egész várost beborították a megégett papírlapok, törékeny szürke hamu hullott mocskos fekete hóként. Az elkapott lapokon érződött a tűz melege és egy pillanatra el lehetett olvasni egy furcsa fekete és szürke szövegnegatívot, amíg a hő porrá nem emésztette a kezedben porrá omló papírt.



A könyvtárból ismét városháza lesz és lassan befejeződik a helyreállítása. Az épület gyönyörű lett.



A helyreállítás költségeit az Európai Unió és az Unió három tagállama fedezte. A Spanyol Királyság. Az Osztrák Köztársaság és a Magyar Köztársaság.

- Jó helyre került az adónk - mondtuk V-vel és kicsit meg is hatódtunk.