Krka

- Fizethetek szerb dínárral? - kérdezte V, csak hogy hű legyen a tradiciókhoz.

- Tessék?

- Semmi - felelte kicsit rezignáltan - majd az utitársam fizet kártyával.

Így is történt. Fizettem kártyával.



Az volt a terv, hogy kora reggel érkezünk Krkára, amihez engem gyönyörű és legalább 15 éves emlékek fűznek. Tizenöt év alatt megváltoznak a dolgok, de arra emlékszem, akkor speciel tömeg volt, így jobb volt most is korán érkezni.



Balkáni útjainkon régebben inkább Plitvicére jöttünk - ha volt velünk újonc, sokkal egyszerűbb volt azt a nemzeti parkot megmutatni. Krka kicsit kiesett és nehezebben is bejárható. Most én nosztalgiázni szerettem volna és az új autópálya miatt Plitvice kicsit kiesett (volna) az útból. V-nek meg mindegy, milyen vízesést lát.



A vízesések alapvetően egy kaptafára készültek a Földön. Fentről hullik a víz lefele.

- Akkor Krka? - kérdezte V, miután előző este ismertettem vele a lehetőségeket - Plitvice nem szebb?

- Ott voltam vagy tízszer. Krkában csak egyszer.



Ez az utolsó érv döntőnek bizonyult és (önmagunkhoz képest) korán reggel már ott álltunk több tucat másik turista között és vártuk a buszt.

A busz meg jött.

Mivel kivételesen nem voltunk időmilliomosok - sűrgős dolgunk volt Sibenikben -, egy viszonylag rövid programot választottunk.



Mentünk egy kört és megnéztük a leghíresebb vízesést, majd a többit eltettük máskorra.

A séta végeztével elegünk is lett a tömegből és a sarkunkon taposókból.

- Hajózni is lehet...

- Majd legközelebb. Menjünk Sibenikbe.

Mentünk.