Örök Halloween Knightsville-ben

-  Ott van azon a dombon - sóhajtottam, miközben a fenyegető kapuőrt néztem. Ez más volt, mint a korábbi rozsdatemető.

De a táblák egyértelműek voltak, Knightsville romjai magánterületen voltak és a tulajdonos nem szerette az idegeneket a földjén.

Vagy szikláin, porján, hamuján, akármi máson, mert hát föld itt nem nagyon volt.

Nem tudtam eldönteni, hogy itt egész évben Halloween van, vagy csak a betolakodókat rendezte el a tulajdonos.

De volt egy emilcím, amire lehetett írni. Úgyhogy írtam, elmondtam mennyire tetszik a kiállítása (tömör sziklán álltam, szóval a föld nem nyelhetett el, lásd két bekezdéssel feljebb) és, hogy meg szeretnénk nézni Knightsville romjait, amik igazi lovagok otthonaként egy pici dombtetőn magasodtak. Eh, lapultak. 

Legnagyobb meglepetésemre, hamarosan meg is kaptam a választ, amin még jobban meglepődtem: mehettünk.

Knightsville-t nem meglepő módon egy Jesse Knight nevű ember alapította, hogy elszállásolja a közeli bányáiban dolgozó bányászokat.

Jesse Knight nem volt egy tipikus bányatulajdonos: mormon volt, nem volt bányász múltja és úgy érezte, a vagyon felelősséggel és kötelezettségekkel jár.

Amikor 1896-ban megérkezett Eurékába rövid vizsgálódás után bányászni kezdett egy olyan helyen, ahol a szakértők szerint nem volt semmi haszálható érc. Jesse el is nevezte a bányáját Humbug bányának. Jesse hamarosan Euréka egyik leggazdagabb bányatulajdonosa lett és mivel gyakran talált ércet ott, ahol mások kudarcot vallottak, elnevezték a Mormon Varázslónak.

Kétszáz métert ástak lefele és már meg is lett az ezüst. Az eret követve három kilométeren át kígyóztak a mélyben az alagutak.

Jesse Knight bányája közelépen saját várost alapított, ez lett Knightsville. (Knight alapított egy Knight nevű falut is Silver City mellett.)

Fénykorában ezer ember élt itt. Volt itt bolt, iskola, templom, viszont nem volt se kocsma, se bordély. (El is tünt a város...)

Knigh bányáiban hatnapos munkahét volt, a tulajdonos azonban a bányászokat hét napra fizette és elvárta, hogy a szabadnap, vasánap templomba menjenek. Ha a Knighsville-i templomok helyett Bacchus vagy Fortuna templomaiba mentek vasárnap Eurékába, akkor természetesen a bányászok nézhettek más munka után.

A fenti képen is látszik, hogy az iskola központi helyet foglalt el Knightsville-ben: ez volt a legjobb épület, aminek maradványai ma is megvannak.

Nagyjából ennyi maradt Knightsvilleből. Amikor a bányák kimerültek, a házakat eladták és egy részüket Eurékába vitték, más részüket lebontották.Az utolsó épület 1947-ben tünt el.

Még egy valamit akartunk megnézni a közelben.

Ez egy elhagyott bányaépület volt, amit messziről többször is láttunk, de nem voltunk biztosak abban, hogy meg tudjuk közelíteni.

Nem tudtam biztosra eldönteni, hogy a régi fotón látható piramis alakú hegy az azonos-e ezzel a piramis alakú heggyel. Ezek a fotók nem voltak nálam az expedición, így nem sikerült reprodukálni az eredeti képeket.

Fenntről nem nézett ki igazán legyűgödőnek a rom, de mi láttuk az iskolától, úgyhogy körbejártuk.

Innen már impozáns volt.

Az is világos volt, hogy ebbe mi nem nézünk be és Puppeyt se engedtük, hogy lepisilje. A végén még összedőlne.

Mindenesetre nagyon tetszett az épület, ami azt hiszem a kőzetet aprította és zúzta. Fenn, ahonnan először megláttuk az épületet, bement a kőzet és lenn kijött a zúzalék. Vagy nem. Ha valaki tudja, írja meg.

Akármi is volt, jól megépítették, hogy még ma is áll, legalább százötven év után. 

Az egész kirándulásról csináltam egy rövidfilmet, amit itt lehet megnézni.

Rozsdatemető - Euréka

- Kukurikú! - mondta a rozsdás kakas Eurékában.

Most otthagytuk a városka központját és a mellékutcákban csavarogtunk és borzokat mentettünk és megállapítottuk, Euréka egy még nagyobb rozsdatemető, mint gondoltuk.

Azt már megszoktuk, hogy szinte minden kertben van valami bányagép.

Az se volt újdonság, hogy majdnem minden ház kéménye ferde.

Amerikában azt is megszoktuk, hogy a vidéki kertekben nemzedékeken át nyomon lehet követni egy család autótörténetét.

Ha már nem kell egy autó, szépen leparkolják a kert egy félreeső szögletében, jó lesz még valamire, aztán elfelejtik.

A roncsok pedig lassan visszarohadnak az anyaföldbe.

De mindez együtt a szokásosnál is ütősebb volt, pedig még nem is mentünk el Knightsville-be.

Erről a kirándulásról csináltam egy rövidfilmet, amit itt lehet megnézni.

Euréka völgyei

 - Mindjárt! - ránéztem a GPS-re, ahol a bejelölt pont közeledett. Tükörbe néztem, senki, indexeltem és lassítottam. Valahol itt kell jobbra fordulni.

- Most!

Bíztam a GPS-ben és a navigátorban és kanyarodtam és valóban, ott volt az út és pár méter után volt hely parkolni.

Innen simán be tudunk gyalogolni a leírások szerint - ez az ilyen túrákban ez a problémás part. Aki leírja, az a saját véleményét és tapasztalatát írja le. Volt, aki azt írta, innen csak lánctalpas járművel lehet továbbmenni, mások azt, hogy bármivel, aminek kereke van. Vagy lába.

Mi a lábas verziót választottuk és elindultunk gyalog a jóminőségű úton.

Ez az út valamikor a vasutat követte. Az egyik vonalat, ami Eurékát összekötötte a Utah Lake partján fekvő Elbertánál futó fővonallal.

A töltésen látszott, nem a transzkontinentális vasúthoz tervezték. Durva, de tartós munka volt.

Mi itt kanyarodtunk el a vasút mellől és indultunk el felfele egy sokkal keskenyebb úton.

Ahogy mentünk felfele, egyre jobban leláttunk a völgybe és végül megpillantottuk a távolban a Utah Lake-et és mögüle kiemelkedtek a Wasatch-hegység hófödte csúcsai.

Szép volt és már ezért megérte idejönni.

Már nyíltak kedvenc piros virágaink is.

Az út mellett megláttunk egy kisebb völgyet, ami egy oázisnak bizonyult.

A kevés csapadék ebben a völgyben összegyűlt és nem tudott leszivárogni, így sokkal zöldebb növények nőttek itt, mint a környező domboldalakon.

A völgyet egy szárazvízesés zárta le.

Itt megpihentünk, míg Puppey egy farönkre vetette magát és elkezdte szétmarcangolni, majd felnézett:

- Hazavihetem?

Kristályokat és szép köveket jöttünk ide keresni - de végül csak egy felderítésre futotta.

Most már ismertük a helyet, láttuk, merre lehet menni követni a vasutat, merre lehet piknikezni és merre lehetnek a kövek.

Egy közeli hegyoldalon láttunk egy rég elhagyott és beomlott bejáratot.

Érdekes, hogy a gerendákat nem vitték el innen, pedig általában amikor felhagytak a műveléssel, majdnem mindent elvittek innen.

Volt, hogy csak egy lyukat hagytak maguk után.

Természetesen azonnal kerestem egy kavicsot és bedobtam. Nem hallottam semmit.

Leguggoltam mellé és bedobtam a kisebb sziklát. (Max egy barlangi medvét dobhattam fejbe, itt már minden bánya rég bezárt.)

Szóval bedobtam a követ és számoltam, számoltam, számoltam, aztán abbahagytam.

A bányamakettnél megtanultam, hogy itt egyes bányák közel nyolcszáz méter mélyen vannak.

Nekem inkább az volt az érzésem, hogy Kínába dobálom a köveket, de nem, semmit se dobtak vissza.

A birkák érdeklődve nézték, mit csinálok.

Annyit tettünk még, hogy felmentünk egy közeli hegytetőre, hátha látni onnan valamit - de csak a következő hegytetőn álló embert láttuk, aki vagy egy bánya szelleme volt vagy a pásztor.

Találoskérdés - Mi lehet ez a hely?

1. Kisvárosi (Eureka) kávézó terasza.
2. Mormon templomkert.
3. Harley davidson felszerelést és kiegészítőket árusító bolt terasza.
4. Szuvenírbolt Eurékában.

Euréka pályaudvar

Eurékát egykor napi négy vonatpár kötötte össze a fővonallal. Ahol a két vonal találkozott, egykor pályaudvar állt. Kocsmával, vendéglővel, szállodával, kiszolgálóépületekkel, istállóval, lakóépületekkel, szerelőműhellyel és jegypénztárral.



A személyvonatok mellett napi több tehervonat is eldöcögött Euréka pályaudvarra. A kocsikat ott hozzákapcsolták egy másik szerelvényhez és az érc folytatta útját a transzkontinentális vasút fele.



A vasútállomás gyorsabban halt meg, mint Euréka. Felszedték a síneket, az épületeket lebontották és elvitték máshova. A vasútállomásból egy víztorony, egy elhagyott ház és egy pár alapzat maradt.



Meg az utcák és a sínek helye. Rejtélyes fémdarabok hevertek a bozótban.



Hirtelen dübörgés hallatszott. A fővonalon egy végtelenül hosszú Union Pacific tehervonat dübörgött el emlékeztetve arra az első hallásra meglepő tényre, hogy az Egyesült Államokban mozgatott áruk sokkal nagyobb részét szállítják vasúton, mint Európában.

Amíg elzakatolt a vonat, pár pillanatra visszatért az élet az egykori pályaudvarra, aztán csend lett.