2012. március 23., péntek

Az aranyszeg helyén

Golden Spike memorial

1869 májusában két mozdony állt egymással szemben a pusztában. A táj olyan volt, mintha a Vadnyugatot próbálták volna meg újraalkotni a Marson.

Near Golden Spile

Bokrok nem nőttek. A fákat a vasútépítéskor használt talpfák jelentették. A kopár dombok addig sose láttak ennyi embert itt egyszerre. A kopár dombok azóta se láttak itt ennyi embert egyszerre.

A két mozdony körül pici városka állt. Pár hét alatt építették barakokkból, hevenyészett sátrakból.

Az egyik vonat késett két napot. Addig az emberek és a másik vonat várt. “Technikai probléma” - magyarázta a főnök nagyvonalúan. Ha egy cég a két óceán között vasutat épít, kétnapnyi technikai probléma elfogadható csúszás. Az igazgató nem tért ki a technikai probléma részleteire: a ki nem fizetett alvállalkozók a vezérigazgató mozdonyát odaláncolták egy sziklához és addig nem engedték el, amíg meg nem jött az átutalásról a sürgöny.

A megoldás tényleg technikai volt: az igazgató sürgönyzött, hogy utaljanak. A bank utalt, a láncok lehulltak és a technikai probléma elhárult.


View Larger Map

A Union Pacific és a Central Pacific képviselői 1869 május tizedikén végül rácsaptak az aranyszegre. Egyes beszámolók szerint a kalapácshoz nem szokott fejesek nem találták el a szeg fejét sem, de ez nem változtatott a lényegen, elkészült az első transzkontinentális vasút. (A ceremónia után az aranyszegeket kihúzták és díszes vasszegekre cserélték.)

A vonatok egy darabig megálltak az itt létesített emlékhelyen, de mert itt se víz, se fa nem volt, a megállót áthelyezték Ogdenbe. A városka eltünt és csak az emlékoszlop maradt.

Pár évtizedig a vasút északról kerülte meg a Nagy-Sós-tavat. Utah vezetése a vasútépítés idején kétségbeesetten lobbizott, hogy Salt Lake Cityn át vezessék a vasutat, a mérnökök és a vállalkozók akkoriban azonban még beinthettek a politikusoknak és az optimális nyomvonalat válaszották, Salt Lake Cityt pedig egy szárnyvonal kötötte össze a transzkontinentális vasúttal. A szárnyvonal idővel megnyúlt, elért Las Vegasig, majd Los Angelesig. Ma is megvan, de utasokat nem szállít. (Las Vegasban a személypályaudvar helyén ma pályaudvarnak látszó kaszinó üzemel.)

A technológiai haladás pár évtized múlva, 1904-ben lehetővé tette, hogy a vasútvonalat átvezessék a Nagy-Sós-tón. Az iszonyatos munkával, kézzel épített pályát elhagyták. A sinek békésen rozsdásodtak a semmiben 1942-ig. A kiváló minőségű fémet ekkor felszedték, beolvasztották és csatahajókat csináltak belőle.

A vasút hült helye azonban még megvan.

Ezt a hült helyet mentünk megnézni a tűző márciusi napon.

Wetlands and desert

3 megjegyzés:

Jó Sir Robin a bátor írta...

az az érzésem ti is úgy mentek oda valahová, hogy ott kicsit átéljétek a történelmet.
Milyen érzés volt ott lenni? Mit suttogtak a kövek? :)

Unknown írta...

Köszönöm szépen, hogy elmondtad ezt!

Azért szomoru egy kicsit, hogy igy történt. Mennyi ember munkája talán élete, mennyi pénz és oda lett.

ribizlifozelek írta...

Sir Robin: a következő bejegyzések a suttogásról szólnak :)

Csilla, igen, de mennyien dolgoztak, hogy elkészüljön az újabb szakasz, ami gyorsabb és kényelmesebb utazást tett lehetővé.