Gurasada

A templom úgy bukkant elő a kanyarból, mint disznóvágáson a kés. Lehetett sejteni, hogy valami lesz, de azért meglepő volt - és gyönyörű. Általában ilyennek képzelik a képregényrajzolók a románkori templomokat: harapós zöld temető, vad zöld növényzet és a semmi közepén egy templom.


Lengéscsillapító-próbáló döccenő után leparkoltunk.

- Hol vagyunk?

- Gurasada.



Úgy hangzik, mint egy ronda spanyol szó - mondta V és ő csak tudja. Egész életében spanyol anyanyelvű volt.

Évekig suhantunk el Brassó fele a kis templom mellett, mindig meglepett minket, bejelöltük a térképre, kiírtuk a nevét, kerestük, milyen templom és semmit se találtunk róla. Meg se álltunk. Aztán pár éve egyszer megálltunk, döccentünk és megcsodáltuk.



- Mi ez?

- Templom.

- Aha. Bővebben?

- Régi templom.

- Még bővebben?

- Hááát - háttal akkor kezdünk mondatot, amikor nem vagyunk biztosak abban, mit fogunk később mondani - annyit tudok, hogy ez Erdély egyik legrégibb ortodox temploma. Vagy nem. De szerintem itt a 11-12. században volt egy falu. Ők építettek egy doboztemplomot. Amikor később lett arany, akkor építettek hozzá egy abszist, amikor még több lé lett, akkor hozzátettek egy tornyot valamikor a 14. században. Ha jött az ellen, a toronyból lőttek rájuk. A falu elköltözött, a temető maradt.

- Biztos?

- Általában így volt. Nem látok okot arra, hogy itt miért lenne másként.

- Háááát...