Szmog

Itt a tél.
Itt a szmog.
Felfele kell menni, hogy keressünk egy kis tiszta levegőt.

Téli szmog

A fordított rétegképződés egyik jele, hogy sétakor két, a völgy fenekéhez képest 1500 méterre felmagasodó hegylánc helyett nullát látunk. Ilyenkor van inverzió. Amit durván szmogra egyszerüsíthetünk. Óriási nagy szmogra.

Amikor eltünnek a hegyek, akkor elindulunk felfele. Olyan helyen sétálunk, ami a trutyi felett van. Itt friss hegyi levegő, ropogó hó és csodálkozó szarvasok várnak. (A fenti fotón a gerincen álló pár pötty is szarvas, odáig futottak Yoda elől.)



Ez a fenti kép se egy pusztán Ribizlitől megszokott zseniális naplemente fotó. Ez egy szmogos naplemente.

A dolog sokkal rosszabb, ha alaposabban megnézzük.



Ilyenkor gyorsabban megyünk felfele, mert rájövünk, még mindig benne vagyunk a trutyiban és sokszor az ember nem veszi észre, hogy trutyiban van mindaddig, amíg ki nem kerül belőle.

Mi visszanéztünk és elállta a lélegzetünk (a mászástól).

Ott lenn, ott derengett a város felett trónoló parlament. Mögötte ki lehet venni a belvárost.

- Jöhetne már egy hóvihar - mondta Yoda - szeretném megint megjelölni a parlamentet.

A trutyi felett

Ha Salt Lake City és tél, akkor inverzió és szmog.

- Peking? Ugyan, Salt Lake City, az az igazi - nevetnek keserúen a helybeliek két köhögőrham között. Eltüntek a hegyek, a nap nem süt át a trutyin és olyan, mintha sűrű köd lenne. Az egész alig pár napot tart, de az ember jó esetben alig pár percet bír ki levegővétel nélkül.



Ilyen időben Yoda se sétáltat engem szívesen a városban, így ebéd után gyakran autóba ülünk, pöfögünk egy kis extra szmogot a városba és felmegyünk valahova a hegyekbe.



Most nem mentünk messzire, csak a városba bevezető autópályához, ahol az út leereszkedik a Parley's kanyonból. Itt, két autópálya között lehet sétálni egyet a hegyekben, vagy leereszkedni a Parley's ösvényre, ami előbb utóbb csatlakozik a villamosunk mellett futó sétaúthoz, ami majd egyszer a Jordán-folyó ösvényéhez vezet. Majd. Egyszer.




Az ösvény itt az autópályák között igyekszik átvágni, hogy feljusson a hegyekbe illetve visszatérjen a völgybe - a szmogba.




Yoda lelkesen jelölgette a hidakat és én reméltem, hogy közben nem tiszteli meg a lenn duruzsoló forgalmat. Ritkán voltam a Mesterrel ennyire fura helyen. A forgalom zúgott és most csak pár szmogot fotózó elszánt kiránduló járt erre.



Pár híd után végre eljutottunk a hegyek lábához.

- Merre tovább?
- Felfele, mert arra tiszta a levegő - felelte a Mester és elindult felfele és ekkor, mint valami középkori Mária-jelenésben, kibukkant a kék ég felettünk és megláttuk a napot.