Az utolsó postás Cisco-ban

"Howard Burnett Memorial Post Office - Cisco - Utah - 84515" - olvastam.

Csend volt.

Csendben süvített a szél.

Sütött a nap.

Ültünk Yodával az autóban és néztük a postahivatalt.

Howard Burnett az utolsó postás volt, aki Ciscóba leveleket hordott ki. Az ő emlékére neveze el a város utolsó lakosa a postahivatalt, amit átalakított egy AIRBNB szállássá.

58 dollár egy éjszakára.
Víz nincs, de van pottyantós a posta mögött és vannak csillagok és van magány és csend és szél.

A levelek ma a postaládákba érkeznek. A kép bal szélén látható a város népességének 100%-a. A hölgy adja ki a postahivatalt, pisztollyal jár és kedves. Főleg ahhoz képest, hogy egy Glock van a csípőjén.

Este a botanikuskertben

St George-ban esteledett.

Alattunk ragyogtak a város fényei.



Mi pedig ott álltunk a botanikuskertben és néztük a karácsonyi fényeket.



A növényeket mind villamosították.

Minden szines volt, diszkréten villogó és fényváltó.



A sötétben kiszinesedett a botanikus kert.

Langyos meleg decemberi estén szép volt és megható.

Mondjuk itt nagyon ritkán lehet fehér karácsony.

A Santa Clara folyó közelében

A leírás alapján az ösvény a Santa Clara folyó mellett vezetett és sziklarajzokat és romokat kötött össze urbanizált területekkel. Nekünk ezt nem sikerült teljesen megtalálni.



Az ösvény kezdete megvolt.

Az ösvény megvolt.



Poroszkáltunk Yodával vidáman, meg-megállva, de amerre néztünk - és amerre mentünk -, csak kopár dombokat láttunk.

Felmentünk egy kopár dombra, fülünkbe dalolt a szél, kitárult a panoráma, lementünk a dombról, beszűkült a világ és a fülünkbe suttogott a szél.



Aztán megint.

Körülnéztünk és láttunk vörös sziklás hegyeket, hófödte hegyeket, kék eget, fekete vulkáni bazaltot, csak a folyó kékje nem került elő.

De mentünk lelkesen tovább, mígnem a sokadik dombon és a sokadik szélslágernél megláttunk egy romot.



Pici rom volt. Ici-pici. Ha nem kerítik körbe, észre se vesszük, hogy ott van, annyira rom volt.



Mivel a miniromot gondosan visszatemették, csak annyi látszott, hogy itt volt valami, amit körbekerítettek. Az a valami egy indián falu volt. Vagy inkább udvarház.

- Még jó, hogy itt van a kerítés - mondta a Mester - másképp már majdnem összepisiltem magam, szerintem jöjjünk vissza akkor, amikor nem lobog a fülem a szélben!

Éveken átívelő futás

Végy egy évvégét, egy csomó, rengeteget futni akaró egyént és egy tűrhető hőmérsékletű várost.

Keverd össze.

Adj neki egy jó nevet és FUSS!



A név Across the Years lett. Hat napig tart és teljesen demokratikus: bármannyit lehet futni. Egy napot, két napot, három napot, hat napot, egy kilométert vagy hatszázat.



A verseny egy folyamatos all you can eat büfé. (Igen, vannak emberek, akik tudnak enni napi 122 km lefutása közben.) Minden van, amit átlag embernek a kardiológusa nem ajánlana. De ha valaki ennyit fut, annak mindegy. Volt hamburger, tükörtojás, tortilla, rántotta, tészta, sajtszószos tészte, ebéd, vacsora, reggeli és minden szinte mindig. De volt sushi is. Krumpli, dinnye, narancs(lé), kekszek, ropogtatnivalók, teák, kakók és kávék. Meg mikro. Hihetetlen, hogy az emberek menés közben miket tudnak enni!



(A fenti kép közepén a pihenősátor, a bal szélén a gyorsabbik Ribizli ujja látható.)

Volt, aki futáshoz elengedhetetlen spéci uborkalét kínált. Nincs annál jobb. Valószínűleg egy uborkalétől még én - a kövér Ribizli - is tudnék futni.

De nem ez volt a lényeg, hanem az, hogy sok, sokat futni szerető ember futott, volt aki jelmezben, volt aki azért, hogy megdöntsön egy rekordot, más azért, hogy megnézze, mennyit tud futni, mielőtt kétszer annyit fog futni.



Ha valaki akart, mehetett a sátorba a priccsre (száz dollár) és ha fázós volt, bérelhetett hálózsákot (harminc dollár). Aztán felfrissülve futhatott tovább és hallhatta éjjelente a prérifarkasok vidám dalát.

Volt, aki a saját matracát és sátrát vitte. Az ingyen volt.



Az évek alatt itt lefutott távot összeadják és ha valaki eljut az ezer mérföldhöz, kap egy kabátot. Volt, aki két év alatt összefutotta a kabátra valót. De általában picit tovább tart.

A versenyen résztvevő Ribizli 171 km-t futott 36 óra alatt.

A kövér Ribizli ilyenkor megforgatja a szemeit és inkább egy szimpa all you can eat büfét keres Yodával futás nélkül.

Medencemondás

Uszoda.
Reggel 6:25

Egyik sávban négyen dumálnak.

Tíz perce.

Így a sáv üres. Egy úhj érkező így az öregúr mellé kényszerül.

Az öregúr szemrehányóan ránéz a beszélgetőkre és erős orosz akcentussal megszólalt:

- Valamiért ezt úszómedencének hívják és nem beszélgetőmedencének.

Extra szolgáltatás

"4.96 felárért cserébe olyan összegről állítunk ki számlát, ami megegyezik azzal, amit a feleségének mondott."

Erre nemcsak a vasútmodelboltban lenn szükség.

Vízesés a vörös sziklák között

A klímaváltozás szponzorálta decemberi 16 fokban indultunk el a Red Reef-en egy patak mentén.

Amikor kinéztem a túrát, még emlékeztem a patak nevére, de rég volt, elfelejtettem, mert nagyon lemaradtam a bejegyzésekkel. Elnézést.



Az út elején még nemigen lehetett sejteni, hogy ebből szurdokvölgy-túra lesz.

De a sziklafalak lassan kezdtek összeszűkülni és fölénk magasodni.



Volt, hogy sziklaalagutakon és kürtőkön át tudtunk csak továbbhaladni.

Itt a Mester teleszkópos póklábaival óriási előnyben volt.



Aztán jött a vízesés és egy kis tó, aminek felszinén jég bőrözött.

Ide vissza kell jönni nyáron megmártózni egy kicsit egy forró délelőtt.



A vízesés után a völgy ismét kiszélesedett, mi ismét feljebb kapaszkodtunk, hogy ne kelljen a vízben gázolva továbbmenni.

Még most is látszott, hogy a zöld mennyire a patakpartra korlátozódik.



Mi egyre lelkesebben mentünk. A napon meleg volt. Az árnyékban hideg.



A patak következő kanyarulatánál levő alkóvot céloztuk meg.



A füstnyomok a tetőn arról árulkodtak, hogy itt valamikor anasazi indiánok lakhattak.

Ezt a gyanút erősítette meg a tábla is, miszerint aki itt ásni próbál, az le lesz csukva. Vagy ráomlik a szikla.



Úgy éreztük, mostanra ennyi elég. A dinoszaurusz-lábnyomokat és az indián romokat megnézzük máskor.

Megfordultunk és elindultunk visszafele.



Yodával ekkor részesültünk életünk egyik ritka nagy élményében. Nem ez volt az első ilyen alkalom, de ez volt a leglátványosabb.

Találtunk egy óriási, odvas fát, amit Yoda belülről tudott megjelölni.