Aranybányák szurdoka

Az út quaddal járható - olvastam az egyik leírásban, a másik azt mondta, hogy bármilyen autó el tud jutni az elhagyott városkákig. Más azt írta, hogy óriási sziklák állnak ki az útból.

Sziklákat nem találtunk és az út olyan volt, hogy még a Volttal is feljútottunk volna ide, pedig annak hasmagassága inkább a negatív tartományban mozog.

Meglepődtem, amikor olvastam, hogy a Bullion-szurdok bányái háromszáz éves múltra tekintenek vissza.

A mormonok 1847-ben honfoglaltak, elöttük többen áthaladtak Utahon, de nem tudtam arról, hogy bányásztak vagy letelepedtek volna.

Aztán leesett: előttük Utah a spanyol birodalom része volt és ők bányásztak valamit itt az 1700-as években, de jelenlétüknek nem sok nyoma maradt. (Valaki egyszer elmehetne a Mexiói Alkirályság levéltárába Mexikóvárosba vagy Santa Fe-be megkeresni a vonatkozó dokumentumokat.)

Az amerikaiak 1870-es években fedezték fel az aranyban gazdag völgyet és hamarosan három városka is kinőtt a semmiből, de a központi település továbbra is Marysvale volt.

E városkákban volt vegyesbolt, szálloda és újság is. Az egyik első, a mormon vallást elítélő könyvet is itt írták egy kunyhóban, ami valahogy porig égett.

A vegyesbolt árai tökéletesen tükrözték a vadkapitalizmus kereslet-kínálat törvényét. Egy ásóért ötven dollárt is elkértek, ami mai háromezer dollár körül van. (Mit tudott tenni a magányos aranyásó, ha elvásott az ásója? Be kellett fektetni a majdani profit érdekében.)

A hotelben egy hétre tizenegy dollárt kértek a szállásért. Egy étkezés ötven cent és egy dollár között volt, miközben egy bányász 2-4 pénzt keresett naponta.

Ahogy feljebb barangoltunk az ösvényeken, az erdőben óriásgombákat láttunk a fák alatt.

Meg a régi vasúti töltés maradványait.

Az 1900-as években már keskeny nyomtávú vasút vezetett fel a kanyonba, ami felszerelést és utasokat szállított felfele és ércet lefele.

Szóval idejöttünk.

Elhagyottt város a Sego canyonban

Megjegyzés: Ez egy 2017-es történet. Az akkor megírt vázlatot nem élesítettem.

 

A városba vezető út alacsony autóval járhatatlan.
Négykerékhajtás szükséges!

Ezek a figyelmeztetések jártak a fejemben, miközben az elhagyott város szélén piknikező idős párt néztem, akik még borospoharakat is szedtek ki a Minijükből.

Ennyit a 4x4-ről és az alacsony autókról.

Yoda egyetértôen a vállamra hajtotta a fejét.

Már Thompson Springs se volt egy metropolis, Sego Canyon már-már egy Trója szintű régészeti felfedezésnek tünt. Mondjuk Trójában több az épületmaradvány.

Vamikor vasút vezetett Sego Canyonba Thompson Springsből. Vasút szállította a bányászokat is. egy sinbuszon.

Sego Canyonban szénbányák voltak, amíg be nem zárták őket.

Ezeknek a bányáknak és Sego Canyonnak a sorsa sok mindent elmond a szénbányák életéről és haláláról.

Sego Canyon városa nagyjából negyvenöt évet élt.

Az első bányát egy Ballard nevű ember nyitotta 1908-ban. Kicsi bánya volt viszonylag kis profittal, de Ballard jól megélt belőle és egy vasútvonalat is épített ide, hogy összekösse a bányákat a fővonallal, Thompson Springsben.

Aztán elunta a bányászkodást és eladta a bányát. Az új tulajdonosok nagy lendülettel láttak hozzá a bányák bővítéséhez és modernizálásához. A helyet átnevezték Sego-ra az itt nagy mennyiségben élő virágról, a sego lilyről.

Két gondjuk volt: nem volt elég víz a szénbányák üzemeltetéséhez és a hirtelen áradások gyakran mosták el a vasutat.

A nagy bánya nagyjából annyi profitot hozott, mint a kicsi.

Volt, hogy a bányászok öt hónapig nem kaptak fizetést, de maradtak, mert ez volt a legjobb munkahely a környéken.

Az ötvenes években aztán a tulajdonos végleg be akarta zárni a bányát, de a bányászok összeálltak és felvásárolták őket.

Ezt nem a legjobbkor tették: legnagyobb vevőjük, a vasút átállt dízelre, az épületek egy része egy tűzvészben leégett és a maradékot elvitte egy áradás. Páran még maradtak, de egy hegyomlás eltüntette az ittmaradt házak nagy részét. Ekkor mindenki elköltözött innen és az iskolát is áttvitték Thompson Springsbe.

Azóta csak tücskök ciripelnek Sego Canyonban.

Mi az összedőlt munkásszálló mellett még találtunk egy elhagyott autót is, amit ki tudja mikor és miért hagyott itt.

Meleg volt, csend és se szellő, se kísértet leple nem lebbent a tájon.

Tetszett a hely, de menni kellett tovább, de tudtuk, még van itt látnivaló egy másik látogatásra is.

Elhagyott motelek városa - Dinosaur

- A zombik győztek vagy a dinoszauruszok? - ez volt az első kérdés, amit feltettünk Dinosaurban.

Dinosaur az első colorádói település a utahi határ után. Eredetileg Baxter Springs-nek hívták, mert - nem meglepő módon - a források a Baxter család tulajdonában voltak.

A városka nagyon ritkán tartozott azon helyek közé, ahova jószántukból mentek volna az emberek. Az első telepeseknek azt mondták, dús legelőkre és termékeny földekre érkeznek. Persze ez így ebben a formában nem volt igaz, itt akkor termékeny a föld, ha zsákba hozzák a legközelebbi kertészboltból.

A helybeliek földet műveltek és legeltető állattartással, valamint a földművelők és állattartók közti bunyókkal foglalkoztak.

A település messze földön az egyetlen volt, ahol valamit lehetett vásárolni és ahol volt jó minőségű víz így Baxter Springs helyett egyre többször Artoisiának hívták a várost. Ez már sokkal jobban hangzott.

Az 1930-as években pedig beköszöntött az aranykor: elkezdődött az olajkitermelés és pár évig a közelben volt a világ legtermelékenyebb olajkútja. Ma már nincs és az olajkiteremelés hanyatlásával a város új megélhetés után nézetet és úgy gondolták, a közeli Dinosaur National Monument-re koncentrálnak.

A várost átnevezték Dinosaurnak -bár itt nincsenek dinoszaurusz-maradványok, de az alaposan meglódult helyi fantáziának a tények nem szabtak határt: a városka utcáit is dinókról nevezték át.

Sehol se jártam még, ahol a Brachtosaurus Bypass után a második utca a Camptosaurus Crescent lett volna.

A meglevők mellé újabb hotelek épültek - azt nem tudom, hogy ezek valaha is sikeres vállalkozások voltak vagy sem. De a Monument közeli főbejárata szezonlisan nyitvatartó mellékbejárat lett, a fő vonzerő, a dinoszauruszuk Utahban voltak, így a szállodák lassan beszártak, pusztulnak.

A legjobban Colorado állam turistairodája néz ki. Itt olvastunk a Canyon Pintadóról. 

Ezt követi az a két üzlet, ami életben tartja a várost: két marihuana-bolt. Ide járnak a frusztrált utahiak, hogy mosolyogva ülhessék végig a hosszú vasárnapi szertartást vagy kibírják a szürke hetet vagy -odaát nem legális - gyógyszert vegyenek maguknak.

Lehet, a város újabb átnevezés előtt áll. Én a Dinosaur Dispensary-t javasolnám.

Már a kísértetek is elmentek - Delle

Majdnem pont négy éve voltunk Dellében. Érdemes megnézni a régi bejegyzés fotóit, hogy lássuk, hogy nézett ki akkor ez a kísértettanya.

Most meg akartunk újra állni kinyújtóztatni lábainkat és megnézni az elhagyott motelt.

Aminek csak az összeomlott - lebontott - helyét találtuk meg.

Az autószervíz gondosan bedeszkázott épületéről eltüntek a deszkák.

Ezzel a műhely a fotósok szabad prédája lett.

Sajnáltam az enyészetté lett lebontott motelt és házakat. Talán valaki lakóparkot tervez ide építeni?

Nem tudom, de kár érte.

Az utca közepén parkoló ház is eltünt, helyette egy motor nélküli lakóató parkolt a ma is működő benzinkút mögött.

Vajon itt laknak a benzinkutasok? 

Az is lehet, hogy ide menekültek a kísértetek.

Ha legközelebb eljövünk, talán kiderül.

Callao

Milyen lehet egy hely, ami 75 kilométerre van a legközelebbi aszfalttól? Nyolcvanra a legközelebbi településtől (ahol amúgy se bolt, se benzinkút). Száztízre a legközelebbi bolttól?

Tudtuk, hamarosan megkapjuk a választ, amint bedöcögünk Callaóba.

Ezek a kérdések ugyanis nem egy elméleti vita tárgyát képezték, hanem valós problémákat feszegettek. 

Milyen lehet Callaóban élni?

Olvastam, hogy Callaóban összesen egy utahi kormányzó járt, ő is helikopterrel érkezett. Azok a helyi gyerekek, akik a tollaslabda-klubba járnak, napi száz kilométert utaznak egy edzésért. Ha valaki Salt Lake Citybe megy, akkor egy négy-ötórás utazásra számíthat. Aki  meg a helyi kéttantermes iskolában tanít arra, hogy élve temeti el magát. Illetve, hogy megtanul lovagolni és időnként megmarja egy csörgőkígyó. Ja, és vezetheti az iskolabuszt, ha mennek valahova. Ha éppen nem marta meg egy csörgőkígyó.

Mert Callaóban laknak. Nagyjából százan és még pár tucatnyian néhány környező tanyacsoportban.

Hogy miért vannak itt? Ellentétben a wendoveriekkel és Gold Hill lakóiva, akikről gyanítom, hogy azért is vannak ott, ahol, mert nem tudnának máshol lenni, Callao lakott részei kifejezetten jól néztek ki. (Ezeket most nem fotóztuk, majd legközelebb.)

A mai lakosok ősei három hullámban érkeztek. A település modern története a Pony Express állomásával kezdődött. A sóssivatag és magashegységi sivatag határán levő oázis ideális támaszpont volt a Pony Express és a későbbi postakocsik számára.

Az egykori állomás ma magánterületen, az Anderson család farmján található.

A postakocsit hamarosan követték a mormon földművesek, utána nem mormon bányászok, majd közel nyolcvan évvel később megérkezett a második hullám: leszerelt katonák, akik az államtól kaptak itt földet a második világháború után. (Közülük csak a legelszántabbak maradtak, de ez gondolom, nem meglepetés.)

Állítólag ma sokkal jobb itt lakni, mint régen: a CCC elfogadható utat épített és 1970 körül Callaóba betört a civilizáció. bevezették a villanyt és a telefont. 

A generátorok azért most is ott vannak mindenütt. Az iskola mellett is.

Callaóban ma az emberek mellett szörnyek élnek.

A település egyik lakóva valószínűleg szobrászattal múlatja idejét.

Valószínűleg sok van neki.

Nekünk nem volt, mi mentünk tovább a Boyd Station és utána Fish Springs fele.

Kisértetjárta temető Mercúrban

Azt, hogy Mercur temetőjében kísértetek tanyáznak, nem tudtuk. Nem vagyunk mi olyan érzékenyek, mint Utah egyik híres szellemvadásza, aki azt mondta, hogy Mercur nagyon érdekes hely, mert a méréseinek eredménye inkonklúzív, mert a műszereit zavarta a szél.



Egy másik szellemvadász azt mondta, hogy Mercurban kialudt a zseblámpája, de otthon újra világított, biztos a szellemek szívták magukba a delejt.



Én az egyik bokorban látott sörösüvegekre tippeltem volna a szellemek helyett, de hát ki vagyok én?

Volt pár változás a temetőben 2007-hez és 2009-hez képest. Amikor 2015-ben a temető bezárásának századik évfordulójára csináltak pár dolgot. Megerősítettk a kerítéseket, levágtak pár faágat és jobban láthatóvá tették a régi sírokat.



Ugyanakkor eltünt az egyetlen olvasható sírkő és a régi felirat is.

Megjelent pár plüssállat a sírokon, ami bizonyítja, hogy a természetfeletti lények mennyire toleránsak.