Lookout Pass

 - Miért Lookout pass?

Na, ezt nem jutott eszembe megkérdezni. Gondoltam, mert a hágó tetejéről szép a kilátás.

De nem, nem azért Lookout Pass a Lookout Pass.

Történt egyszer, hogy a Pony Express futár lóhalálában vágtatott fel a hágó tetejére, hogy lova inaszakadtában vágtasson le az állomáshoz, ami a táborunkkal átellenes oldalon volt.

Egy indián meg ott állt lesben és durr, rálőtt, de ő se Sólyomszem volt (tudom, Sólyomszem se volt indián, mindegy) és nem talált.

Azóta a futárokat mindig figyelmeztették, hogy itt figyeljenek az orvlövészekre.

Mi nem orvlövészekre figyeltünk, hanem szarvasokra.

Most ők bitorolták az egykori állomásépület környékét.

- Szarvas, szarvas, szarvas! - mondta Puppey és megiramodott a szarvasok fele.

- Vadállat, vadállat, vadállat - rémültek meg a szarvasok és elszaladtak, mi meg mehettünk vissza a sátorhoz, hogy felkészüljünk az itt már szokásosnak számító fogvacogtató éjszakára.

A répa átlényegülése

Sose voltam jó növénytanból, de azért a répát nem a fűszerekhez tennèm. 

Új uszoda

- Akkor csináljunk még ötvenet!

- Yeeeeeeeeaaaaaaah - vágta a rá a tömeg a magasban és még csináltak ötvenet, akármi is volt.

Fura volt ez a Sportcomplex, ahova jöttem úszni.

Az egész úgy kezdődött, hogy a Fairmontban a recepciós rámnézett:

- Hova fogsz menni, amíg zárva vagyunk?

- Zárva lesztek?

Mint kiderült, szerelnek mindenfélét és ezért három hétre (bocsánat, már két hónapra) bezárnak, addig lehet menni a megyei uszodahálózat többi egységébe. Amiből az egyik kisebb és a Kövér Ember szerint az ottlevők nagyon territoriálisak. Erről ugyan nem tudtam, mit jelent (reggelente körbepisilik a medencét?), de nem szívesen szálltam volna be pár territoriális rozmár mellé hajnali hatkor. A másik lehetőség meg pont a Vásárváros mögött volt, ahol egy nagy csöveskolónia él (és jár oda mosdani, gondolom én).

Maradt a Sportcomplex az egyetemnél. 

A Sportcomplex sokkoló.

Ott kezdődik, hogy ötkor nyit. Reggel. Ötkor.

Öt harminckor majdnem tele van a parkoló. Majdnem, így nekem még jutott egy hely.

A Sportcomplex nagy.

Nagy. 

Iszonyú nagy.

Ott kezdődik, hogy van benne jégpálya. Kettő, hátha az egyik leolvad.

Reggelent óriási hokisok között kell átverekedni magam, hogy eljussak a medencékhez.

Medencéből csak kettő van.

Egy nagyon nagy benn és egy még nagyobb kinn.

(Fantasztikus volt végignézni a napkeltét a hegyek mögül a vízből.)

A zuhanyozó volt a legdöbbenetesebb. 

Nem a szauna. Nem az egyéni zuhanyfülkék. Nem a yakuzzi. 

Nem.

Hanem az, hogy volt benne melegvíz.

A Fairmontban én határozottan elspártaisodtam. (Nem, nem, annyira nem jutottam, hogy éjjelente körüllakókat hajkurásszak lándzsával, bár macskákra már gondoltam.)

A Sportcomplexben kinyitottam a csapot és folyt a forró víz.

Fairmontban kinyitottam a csapot és hullottak belőle a jégkockák.

Nem véletlen, hogy a Fairmont csapatának egyik kabalaállata a pingvin.

Szóval úgy érzem magam a Complexben, mint valami harmadikvilágbeli menekült.

És, ez a legdöbbenetesebb, ez még tisztább is.

Csak ne lenne olyan messze... Fél óra elmegy hajnalban autózással az életemből.

Pont erre gondoltam, amikor kiléptem az épületből a hathuszas pirkadatba.

- Akkor csináljunk még százat! - hallottam az erkélyről lelkesen, de a YEAH az most már érzékelhetően kevésbé volt lelkes, mint egy órával ezelőtt.

Marmalade-i séta

Rég terveztem, hogy visszajövünk egy nagyobbat sétálni a Marmalade negyedbe. Utoljára még a járvány előtt mászkáltunk itt.

Most nem könyvklubba jöttünk, hanem sétálni a vidékies utcák között és megkeresni egy régi fürdőt.

Amíg odaértünk, élveztük a vidékies utcák bukolikus nyuglamát.

A Marmalade felső része olyan, mintha egy világvégi kis faluban lennénk, ahova busz se jár (ide se).

De ez pont a parlament alatt van, a belváros peremén.

Csak ez nem látszik.

Azt még észrevenni, hogy a városrész nemcsak a parlament, hanem az Ensign peak alatt is van. Sőt, a Polkol bejárata is erre található.

Meg az a park, ahol az egykori fürdő található, meg egy kutyaszobor, ami Puppey kedvence lett és egy WC, amit egy egykori ivókútból alakítottak ki - valószínűleg a folyásirány megfordításával.

A fürdő pont a park mögött volt.

Ezt a parkot gondozták, a füvet manikűrollóval nyírták, a fákat metszették.

Az egykori fürdő egész más képet mutatott.

A ma elhagyott és részben lezárt parkoló alatt volt (van) a kültéri medence, ahol negyvenfokos kénes vízben ázott a nagyérdemű.

A spanyol koloniál stílusú fürdő az ötvenes években zárt be és a hatvanas évektől egy hatalmas játszóházként működött, amíg át nem költözött a Gateway-be.

Azóta bedeszkázva pusztul és várja, hogy valami történjen.

De nem történik semmi, így a fürdő a degradáció közbülső láncszemeként szolgál a gondosan karbantartott park és a teljesen elhagyott hőforrás között.

Mert egy kisebb kőhajításra a parlamenttől (kicsire, mert lefele kell dobni) van egy termáltó.

Egy pici tó, amit maga az alapító segített kiásni, miután felmászott az Ensign-ra és lefele találtak egy kénes forrást.

Ide járt ázni a helyiek színe virága a záptojásszagú vízbe.

Én nagyon meglepődtem, hogy nem találtam egy (kettő, három stb) meztelen csövest a vízben.

A másik termáltavat páran ismerik, ezt szinte senki.

Itt már nagyon meleg volt és Puppey újra meg akarta nézni haverját, úgyhogy elindultunk vissza a kisutcák és kisházak bukolikájába.

Puppey és a kutyaszobor

- Játsszunk, játsszunk, játsszunk! - mondta Puppey.

A másik meg se szólalt, meg se mozdult.

- Puppey, az egy szobor!

- Szobornak hívják a kutyát? Hülye név. Gyere játszani! Gyere!

- Nem valódi.

- Mozdulj!

Puppey csalódottan nézett rám. A Marmalade negyedben sétáltunk és nem mentünk be a kutyafuttatóba, mert a benne levő egyetlen kutya gazdája szólt, hogy az ő kutyája nem szeret más kutyákkal játszani (akki miért megy kutyafuttatóba?)

Most meg tessék, nem új havert talált a fűben heverészve, hanem egy szobrot....

Rakétabázison Green Riverben

Amikor kiválasztották a majdani Green River Launch Complex helyét, akkor az volt a szempont, hogy a röpdöső rakéták a lehető legkevesebb embert zavarják.

Hosszas számítások után a szakemberek megállapították, hogy Green Riverben ez a szám hatvan.

Nem gondoltam volna, hogy 1962-ben ennyi ember élt errefele. Green River a dinnyéiről híres és a közelében levő sziklarajzokról híres, nem az itt élő tömegekről.

Ami egykor szigorúan őrzött bázis volt, ahol Pershing és Athena rakétákat teszteltek, ma elhagyott.

Szeretünk ilyen helyekre járni: érdekesek és Utahban van is hova menni. Itt még rakéta-kert is van!

A kapu tárva nyitva áll, csakúgy, mint az elhagyott épületekbe vezető ajtók.

Bennről már mindent elvittek és leszereltek, amit érdemes volt leszerelni és elvinni.

Minket főleg a kilövőállások érdekeltek. Ebből három volt, mi a legközelebbibe mentünk.

Itt óriási, sínen mozgó, légkondicionált épületekben szerelték a rakétákat, hogy aztán sok szerelés után kilőjék őket valamerre.

Az épület jobb oldalán levő létrát nem próbáltam ki, pedig nem lehet rossz a kilátás a tetejéről. Talán még a közelben levő gejzírt is látni. (Mi most nem néztük meg, mert korábban esett és olyankor nem ajánlatos arra menni.)

Abben se voltam biztos, hogy a tető megbír. Vagy a létra.

Nem volt rossz. Legközelebb majd elmegyünk a gejzírhez is és megnézzük a bázis többi részét is.

A fejlődés csúcsa

Az emberi fejlődés elérte csúcspontját. A kreativitás Csomolungmáját. Mit Csomolungmáját, Kékestetőjét!

Megjelent az első igazi randi-alkalmazás ----- kutyáknak.

Az alkalmazás neve pedig.... Doggy Style...

Homo Sapiensként mindent elértünk.

Mehetünk a dodók után.