Rozsdatemető - Euréka

- Kukurikú! - mondta a rozsdás kakas Eurékában.

Most otthagytuk a városka központját és a mellékutcákban csavarogtunk és borzokat mentettünk és megállapítottuk, Euréka egy még nagyobb rozsdatemető, mint gondoltuk.

Azt már megszoktuk, hogy szinte minden kertben van valami bányagép.

Az se volt újdonság, hogy majdnem minden ház kéménye ferde.

Amerikában azt is megszoktuk, hogy a vidéki kertekben nemzedékeken át nyomon lehet követni egy család autótörténetét.

Ha már nem kell egy autó, szépen leparkolják a kert egy félreeső szögletében, jó lesz még valamire, aztán elfelejtik.

A roncsok pedig lassan visszarohadnak az anyaföldbe.

De mindez együtt a szokásosnál is ütősebb volt, pedig még nem is mentünk el Knightsville-be.

Erről a kirándulásról csináltam egy rövidfilmet, amit itt lehet megnézni.

Kincs a sziklarajzok mellett

A titkolt sziklarajzok mellett több geoládát is elrejtettek.

Ezek a nehezebbek közé tartoztak, mint a fenti farönk, amit ketté kellett nyitni.

Aztán a kövekkel teli mezőn kellett egy bizonyos követ megfordítani egy kövekkel teli mezőn.

Beletelt egy kis időbe, amíg mindent megfordítottam és megatláltam és megfordítottam és arra gondoltam, ha velem így kiszúrtak, akkor majd én is fogok ilyesmit csinálni másokkal. 

Aztán csak csináltam egy videót a kirándulásról a sziklák között.

A büdös borz balesete és begmentése

Megjegyzés: tudom, hogy "begmentését" írtam a címbe, de a sok b betűvel sokkal jobban hangzik.

Egy geoládát kerestünk Eurekában egy "rozsdatemető" látogatás idején. 

A láda egy dombtetőn volt közel a helyi fogadóhoz (lásd a képen). A koordináták nem voltak tökéletesek, de a leírás "rozsda és kövek" nagyon illett a fotó jobb oldalán látható csőre. Persze az is igaz, hogy Eurekában az ember mindenütt rozsdás romokba és kövekbe botlik, de ez nagyon jó helynek tünt.

Sokkal jobbnak, mint az elhagyott kosárpálya.

Ahogy közelebb léptem a T alakú csőhöz, a kukában (felső fotó jobb alsó széle) valami mozgást láttam szemem sarkából, valami fekete fehér szőrös mocorgott én pedig azonnal hatalmasat ugrottam el és láttam, hogy a kukából csillogó zöldes pára száll fel.

Meg büdös.

Irgalmatlan büdös.

Skunk. Büdös borz.

Hogy hogy került a kukába? Biztosan ment ebédelni és benn ragadt.

Amikor elmentem a kuka mellett, akkor úgy gondolta, hogy bántani akarom. (Fotó nincs, mert annyira nem degradálódott életösztönöm, hogy hatlövetű büdösborzok fenekét fotózzam spricc előtt.)

Egy Ribizli persze nem hagyhatja, hogy egy állat bajban legyen. A szebbik Ribizli egy ággal becsukta a kukát, amit a borz egy újabb bűzfelhővel jutalmazott. Mivel egy borz egymás után töltés nélkül hatot tud lőni, még négy bűzfelhője maradt.

(Azt olvastam, hogy a kisborz is hatszor tud egymás után bűzölni, de ő nem tudja kontrolállni, hogy mikor eresszen. Azt hiszem, a borzmama és borzpapa a tökéletes példái a szülői szeretetnek.)

Ekkor a vakmerőbb Ribizli egy bottal felborította a kukát és a bottal messziről kinyitotta és kitámasztotta a tetejét és vakmerően elszaladt.

(A borz, azaz a skunk szaga émelyítő és alig lehet eltávolítani ruhából vagy kutyából. Külön szakszó létezik arra, amikor valakit lefúj egy borz, erre a művelt amerikai azt mondja skunked és pár kutyamosó külön szolgáltatásként hírdeti a kedvenc kimosását a bűzből.)

Ekkor már meg lehetett szerezni a ládát, megnézi a többi széteső házat és elindulni e lovagi tett után stílszerűen Knightsville-be.

Gyertyák

Amióta láttam ezeket a gyertyákat a boltban, azóta gondolkodom azon, hogy melyikkel szeretnék inkább álmodni. 

Titkolt sziklarajzok

- Mindjárt ott vagyunk - magyaráztam az egyre türelmetlenebb ebnek. Amíg országuti sebességgel megyünk, Puppey békésen pihen, amint az autó lelassul, Puppey felgyorsul. 

- Ki akarok szállni. Pisilni akarok. Sétálni akarok. Menni akarok.

- Várj, mindjárt ott vagyunk.

- Most, MOST, MOST!

- Ide jöttünk! - mondtam diadalmasan és leparkoltam két tehén közé.

- Azt hiszem, ide jöttünk...

- De itt vagyunk, itt vagyunk, menjünk! - izgult az eb.

Végül is igaza volt. Itt voltunk, akárhol is van az az itt.

Amikor anyagot kerestem a Lake Point melletti navigációs nyílról, akkor találtam pár weboldalt, amik a Tooele melletti sziklarajzokat emlegették.

Meglepődtem, mert sose hallottam róluk. Aztán belegondoltam, ezek olyanok, mint a titkos sziklarajzok ötven kilométerrel északabbra.

Azokról se nagyon találni semmit.

Azok egy alapítvány földjén vannak, ezek pedig közföldön, de nem nagyon írnak róluk online elérhető adatbázisokban és a kérdésekre a közföldek fenntartói csak személyesen válaszolnak.

Ezeket a sziklarajzokat így lehet a legjobban megvédeni: nem kell megmondani, hol vannak és akkor nem használják őket céltáblának.

A helyiek tudnak a létükről, de más nem nagyon. Aki meg igen, az nem írja ki, hogy hol vannak. (Mi se.)

Pár internetes információmorzsából és sok Google Earth nézegetésből végül meglett a hely.

Egy mező rengeteg kővel a hegyek lábánál.

Az útról mindenki azt írta, hogy minimum tankkal járható, de száraz időben (most) én a kisautóval is bevállaltam volna a vezetést. Persze a Behemóttal kényelmesebb és biztonságosabb volt idejönni.

A védett területet kerítés vette körbe, nem volt sehova se kiírva, hogy mit védtek vele.

Volt egy leláncolt kapu (pusztai etikett: ha át lehet menni egy kapun, úgy illik hagyni, ahogy találtuk). Gondosan bezártuk magunk mögött a kaput és elindultunk az alig látható ösvényen felfele.

A parkolóból nem is látszott, hogy hova megyünk.

Az első domb után megláttuk az egyetlen ismeretetőtáblát, amit gondosan úgy dugtak el, hogy ne lehessen a kerítésen túlról látni.

- Nem pisilhetsz - foglaltam össze a lényeget Puppeynak.

- Pisilni akarok, pisilni akarok! Az őskutyák is lepisilték ezeket! Több ezer év pisije vár ránk!

- Nem a sziklarajzra! - mondtam.

Persze ezek nem sziklarajzok, ezek sziklavésetek, amiket türelmesen belekopácsoltak a sziklákba.

Hogy ezek térképek, sorminták vagy lottósorsolások leírásai, sose tudjuk meg.

De jól néznek ki és szeretem őket nézegetni.

Ez például szerintem a Trombitáló Kiselefánt.

Ez meg talán fenn egy vadászó állat.

Vagy nem.

Most csak egy gyors expedicióra jöttünk megnézni, hogy pontosan mi is van itt. Aztán majd eljövünk párszor megkereseni az összes rajtot.

Világos volt, hogy az embereket az állandó forrás vonzotta ide.

Itt fák is voltak!

Némelyik fa egész művészien nőtt ki a sziklákból.

Valahol láttam is egy ilyen szobrot (majd gondolkodom rajta hol).

Nem is emlékszem, mikor is felejtettem el valamit utoljára...

A ligetben zöldebb volt a fű, itt ott patak csörgedezett és arrébb egy elhagyott itatóvályút is találtunk azokból az időkből, amikor itt legeltetni is lehetett.

Persze a tehenek nagyívben tesznek a sziklavésetekre és valószínűleg pont ez lehetett a probléma velük.

Látszott, tavasz van, előbújtak a virágok és a kígyók is.

Aztán amikor a Hold is megjelent a hegyek felett, elhatároztuk, ideje hazatérni és a többi sziklát majd legközelebb nézzük meg,

Tavasz

A tavaszi idő meghozta a templomkert újfajta felhasználását. 

Tavasz

Tavasz van!

Előbújtak a virágok és a csörgőkígyók.