Nosztalgia - Lanuza után

Bevezetés: Iosepa szó szerint hült helyén mászkálva jutott eszembe egy hasonló kirándulás a világ másik feléről. A múltkor addig jutottam, hogy egy törékeny néni Lanuzábankihúzott egy nagy kutya fogai közül. Előre megígérem, a történet második fele nem lesz ennyire izgalmas.

Szemerkélt az eső.
Picit, csak annyira, hogy ne akarjam felvenni az esőkabátot és annyira, hogy apránként átázzak. Nem is eső volt ez, hanem óriási, levegőben kóborló ködszemcsék.



A tó, az Embalse de Lanuza lassan elmaradt mögöttem. Még varjak se károgtak az novemberi délelőttben.

S. látnok volt, ahogy megjósolta, három óra alatt elértem a következő faluba, ahol megkérdeztem egy embert (helyesebben az embert), merre van itt egy vendéglő.

- Melyiket vendéglőt keresi? - kérdezte ékes aragóniai tájszólással.

- Több is van?

- Nem. Csak egy. De kíváncsi voltam.

A kedves ember ezek után megmutatta, hol van a vendéglő.

S pont velem egyszerre érkezett.

- Mit eszünk? - kérdeztem. Úgy éreztem, ha most találkoznék a masztiffel, másként végződne a találkozás, valószínűleg megenném előételnek az egész ebet.

- Migast - felelte S és én arra gondoltam, hogy annyira mégsem vagyok éhes.

A migas finom és elképesztően laktató étel. Gyakorlatilag olajban kisütött krumlpi és száraz kenyér egy kis sonkával és paprikával megbolondítva. Hogy evés közben az ember ne fulladjon meg, szőlőt kevernek bele.



Ettem a migast, ettem és kezdtem jóllakni. Pár éve az akkor elfogyasztott a migas receptjét írtam meg a blogba és ezt is készítettem, ha pireneusi nosztalgiám támadt. Aztán megettem az ételt és igyekeztem kitalálni, hogy vegyek levegőt. Olyan utópia, mint a sétálás, eszembe se jutott.

Ezt a receptet varázsoltam könnyebbé pár napja: a félig kész ételhez egy kis vörösbort öntöttem, amitől a kenyér és sültkrumpli keveréke fogyaszthatóbbá vált.

- Most sziesztázunk? - kérdeztem, miközben kihullott kezemből a villa.

S azonban kegyetlen volt és nem engedélyezett semmilyen pihenőt:

- Városnézünk.

Nyögtem egyet. Azóta a migas de pastor-t csak vacsorára fogyasztom, miután aznapra végeztem minden tennivalómmal. Az étel fura mellékhatása, hogy ideiglenesen kikapcsolja az agysejteket.