2008. március 2., vasárnap

Migas de pan


Migas de pan
Originally uploaded by ribizlifozelek


Maradt egy halom pogácsa. Száraz volt már nagyon. Mondták, meg lehet mikrózni, attól jobb lesz. A mikrózás helyett inkább kipróbáltam valamit: csináltam belőle egy ősi spanyol pásztorételt.
A migas de pan kenyérmorzsát jelent. Ehhez az ételhez használták fel a megmaradt száraz kenyeret. Így nem kellett kidobni és még hasznot is hajtott. A migas de pan a szegények eledele volt.
Egy spanyol barátom mesélte, hogy gyerekkorában, ha leejtette a kenyeret, amint felvette, meg kellett csókolja. Nem tudom, hogy ebben az aktusban mennyi a vallásos - keresztény, esetleg átöröklödő pogány elem - és mennyi az alapélelem tisztelete. Valamiért én se szeretek kenyeret (vagy más ennivalót) kidobni.
A maradék pogácsa kíváló kisérleti alanynak ígérkezett.
Mozsárban összetörtem a pogácsákat és finoman meghintettem őket vízzel, letakartam egy ronggyal és fél napot állni hagytam.
Egy kis olajon megsütöttem két szem apróra vágott krumplit, majd ugyanebben a zsírban egy ugyancsak felaprózott kaliforniai zöldpaprikát. A paprikadarabokat is kihalásztam az olajból, majd egy fej hagymát és két gerezd szintén apróra metélt foghagymát kezdtem el párolni benne. Amikor a hagymák aranybarnák lettek, beleszórtam a forró olajba a morzsákat, a kolompért, egy kis apróra vágott sonkát és a zöldpaprikát. Kevergettem egy kicsit, majd pár szem szőlővel tálaltam.
Nagyon ütős, laktató étel, nem meglepő, hogy általában esős időben fogyasztották. A morzsák szőlővel jobban csúszkáltak lefele. (Szőlő hiányában a tejföl is jó sikosító lehet.)

Nincsenek megjegyzések: