2020. december 31., csütörtök

Értelmezés kérdése


Elolvastam a felső cikk címét. 

Sose gondoltam volna, hogy megérem, hogy nem
vámpír a táplálkozás-szakértők újszülötteket és kisbabákat ajánlanak Amerikában...

2020. december 30., szerda

Télen a termáltónál

Utah Lake

Amikor utoljára voltunk a termáltóban Saratoga Springsben, elhatároztuk, hogy kipróbáljuk télen is.

Eljött a tél és mi elhatároztuk, hogy megyünk.

Saratoga Springs

Az idő gyönyörű volt, talán a tél eddig legszebb napján mentünk.

Saratoga Springs

Ahogy közeledtünk a tóhoz, egy motorizált ejtőernyős (mi ennek a hivatalos neve valamilyen nyelven?) mélyrepülésben áthúzott felettünk.

Saratoga Springs

A pilóta lelkesen integetett és valószínűleg megbámulta a tóban pancsolókat.

Saratoga Springs

Aztán felhúzta "gépét" és átsuhant a fák koronája felett.

Mi pedig kiséltáltunk a tópartra.

Saratoga Springs

Most nem mondanám, hogy a Utah Lake egy mediterrán tó.

Pont szemben látszott az Provo kanyon, ahol kedvenc vízesésünk van.

Saratoga Springs

Innen már csak pár lépés volt a hőforrás, ami - talán a szép idő miatt is - tele volt. Túlzottan is tele a mi ízlésünknek, elvégre járvány van, vagy mi.

- Megvár a tó - néztünk össze.

Majd eljövünk holnap!


Saratoga Springs

2020. december 29., kedd

Még őrültebb kereszteződés

Second Ave

(Megjegyzés: az első fotó illusztráció.)

 A utai közlekedésmérnökök értik a dolgukat, tudják, hogy kell sokkolni az autóstársadalmat. A múltkori őrült kereszteződés után sikerült egy még nyakatekertebbet csinálni.

Békésen mentünk az autópálya fele ellazulva egy téli mártózás után egy thermáltóban, amikor az aluljárón egyszercsak azt láttam, hogy a forgalom átmegy a menetirány szerinti bal oldalra és a szembeforgalom az én jobbomon halad. De nem Gibraltárba érkeztünk. Nagy levegővétellel legyőztem a reflexet, hogy a jó oldalra rángassam az autót - szerencsére volt forgalom, másként nehezebben értelmeztem volna a helyzetet - és a visszafonódásnál visszatértem saját oldalamra.

Nem tudom, mire volt jó, de a relaxáció eredményét sikeresen elmulasztotta.


Crazy intersection

2020. december 28., hétfő

Májas tévedés

Strange stuff

Nemrég olvastam, hogy több szovjet emigráns az Egyesült Államokba érve tévedésből macskakonzervet vett emberkonzerv helyett. Többen a makcsakaját kifejezetten vonzónak és ehetőnek is találták. (Megjegyzem, én mindig megkostolom Yoda összes ételét.)

Strange stuff

Ez a történet jutott eszembe, amikor egy flancos bioboltban Classic Paté nevú májkonzerveket dobáltam a kosaramba és aztán megdermedtem a májas melletti konzerv láttán. Annak is nagyon guszta leírása és csomagolása volt, de valahogy nem ez kellett volna legyen egy élelmiszerboltban a májas mellett. Legyintettem egyet, mert hát a legfelső képen levő löttyök is a közelben voltak.

A biztonság kedvéért jobban megnéztem a konzerveket és észrevettem, hogy van rajtuk egy macskarajz. 

Nomármost vagy macskából készültek (amit erről a boltról nem tételezek fel és nem is ez volt ráírva) vagy macskáknak készültek és akkor én, gyógyíthatatlan kelet-európaiként megint mellényúltam.

Különben a konzerv azóta is izgatja a fantáziámat. Valami azt súgja, hogy finom...

Strange stuff

2020. december 27., vasárnap

Kövületvadászat a Donner-hegyen

Donner Hill

A Donner-hegyet a mormonok nevezték el a hágón 1847-ben leereszkedő, balvégzetű telepeskaravánról. Donnerék több hónapos útjuk során mindent elrontottak, amit el lehetett rontani. Itt, az Emigration Canyon torkolatánál is ez történt.

A kanyon végét ők járhatatlannak találták és ezért inkább a nehéz ökrösszekereket feltolták a rövidebb úton a majdani Donner-hegyre, majd leeresztették őket a másik oldalon. Ettől az ökrök és az emberek kikészültek, de pihenő helyett a karaván tovább haladt a végzete fele.

A mormonok Donnerék ösvényét követték, de amikor látták, hogy ők megmászták a meredek hegyet, inkább fejszét ragadak és négy óra alatt sikeresen ösvényt vágtak az erdőbe.

Emigration Canyon

Mi most nem a történelmi emlékek miatt jöttünk ide, hanem azért, hogy kövületeket vadásszunk. Persze tudom, kövületet nem télen kell vadászni, hanem tavasszal, de nekünk ez most jutott eszünkbe. Különben is, itt Utahban csak figyelni kell és mindenfélét lehet találni.

Donner Hill

Kis keresés után meg is lett a kőfejtő, ahonnan az út építéséhez vitték a követ és ahol kövületek is vannak.

Mi elgémberedő ujjakkal kerestük a kövületeket, bontottuk szét a rétegeket és találtunk is pár érdekes dolgot.

Donner Hill

Például Dr Pepper babkonzervet, aminek láttán nem tudtunk elvonatkoztatni a DrPepper nevű üdítő kátrányos, Fagiforos ízétől.

Donner Hill

Emellett találtunk még kristályokat és szép köveket. Meg őzkakit. Kövületet most nem.

Donner Hill


2020. december 25., péntek

Keresés a könyvtári katalógusban


- Gem trails - pötyögtenbe a katalógusba a címet, majd a találati listát látva megvakartam a fejem:

- Ezen a keresőn még csiszolni kell egy kicsit. 






2020. december 22., kedd

Légyen világosság!



Ezt a szerelés természetesen az év leghosszabb éjszakája miatt időzítettem december 21-re. (Vagy így sikerült? Ki tudja?)

A garázs hátsó része mindig is sötét volt, fotót is csak ilyet tudtam róla csinálni, miután a két gyengécske izzó kialudt a garázsnyitó dobozán. 

Nem vacakoltam sokat: két LEDcsíkot ragasztottam a gerendákra. Ezek egy-egy USB-kábelből kapják az áramot és a telefonról és az órámról lehet őket üzemeltetni, csakúgy, mint a garázsajtót

És lett világosság!
Mindjárt jobban látszott a rendetlenség is!






2020. december 20., vasárnap

Karácsonyi dekor 2020/I

2020 Christmas Decor

A gyakorlatilag forgalommentes külvárosi utcán feltorlódó autók jelezték, itt van valami. Valami nem hétköznapi, amiért megéri felvezetni a helyi Rózsadomb tetjére.

2020 Christmas Decor

Szinte hunyorogtunk a fényárban. E ház tulajdonosai minden évben hasonló karácsonyi dekort csinálnak. Talán amikor felkapcsolják, ezzel jeleznek az Uránuszon túl lakó ismerőseiknek.

2020 Christmas Decor




2020. december 19., szombat

Trump karácsonyfadísz



A reklám szerint ez az utolsó lehetőség Trump-karácsonyfadíszt venni (úgy legyen!). 

Azért elgondolkoztam a dolgon. 

Biztosan sokan vannak, akik boldogan kifizetnek akár hatvanöt dollárt is azért, hogy Trumpot saját kezüleg akaszthassák fel egy fára. 





2020. december 18., péntek

Négy milliliter




Yodának mindenféle cseppekre van szüksége. 

A nővérke gondosan el is mondta, hogy mennyit kell Yoda szájába csepegtetni. 

- Négy millilitert. Négyet. 

- Aha - bólogattam. 

- Be is jelöltem a négyet, hogy könnyebb legyen. 

- Köszönöm. 

- Piros vonallal jelöltem be a négyet. PIROS vonallal. A NÉGYET. 

Megköszöntem. Öregszem, felejtek, jó, hogy be van jelölve a fecskendőn a négy. 

Este elő is vettem a fecskendőt, amit hercig kis tokban adtak. 




Megnéztem. 

- Négy. Aha. 






2020. december 17., csütörtök

Az Öngyilkos-sziklája

Suicide Rock

Ott, ahol a városból elindul fel a hegyekbe az I-80-as autópálya, hogy egy 7-8%-os emelkedővel kimásszon a völgyből, van egy fura hely.

Suicide Rock

Telente néha feljövünk ide a szmog fölé sétálni, de otthontól idáig még nem gyalogoltunk vagy bicajoztunk, de ami késik, nem múlik. (Update: bicajjal feltekertem).

Suicide Rock

A helyet ma mindenfelől autópályák veszik körbe, egy óriási csomópont közepén van ez a "senkiföldje", aminek a közepén egy grafiti borította sziklaorom tör az égre. Az az öngyilkosok sziklája.

Suicide Rock

A fehér telepesek (azaz hódítók) megérkezése előtt ezt a sziklát az indiánok őrtoronynak használták, innen lesték, hogy ki érkezik a hágón át a völgybe.

Suicide Rock

A legenda szerint egy szépséges indián lány innen vetette magát alá a mélybe, amikor megtudta, hogy szerelme az Örök Vadászmezőkre költözött.  (Sose becsüljük alá a szájhagyományt, az emberek mindig a horrorsztorikat mondják el egy helyről.)

Suicide Rock

Ez a "sziget" nem volt mindig ennyire elhagyott. Pár évtizede, még az autópálya építése előtt erre vezetett egy vasútvonal le a völgybe és itt ereszkedett le nyaktörő hajtűkanyarokban az országút. Olyan meredek volt az út, hogy idősebb helybeliek ma is elzöldülú arccal mesélik, gyerekkorukban mi történt itt a frissen elfogyasztott hamburgerrel.

Suicide Rock

Volt itt egy víztározó és sokan ide jártak úszkálni vagy sétálni, piknikezni. A víztározó egyike volt a sok hasonló vízműnek, ami a farmokat látta el vízzel és a pár környező házba juttatott ivóvizet egészen egy nagy esőzésig, ami elmosta a gátat. 

Suicide Rock

A víztározót nem állították helyre, a sziklát körbevette az autópálya és a terület picit senkiföldje lett. A helyi graffitis közösségben hagyomány lett, hogy fel kell mászni a sziklára és rajzolni rá valamit. Vagy esetleg a környékére.

Suicide Rock

A rajzok jól néztek ki és ide simán fel lehet otthonról bicajozni, úgyhogy ide visszajövünk, hogy tovább rajzokat nézegessünk, megkeressük a vasút maradványait és kövessük a Parleys patakot felfele oda, ahol kibukkan az autópálya alól.

Suicide Rock

Az viszont akkor lesz, ha nem lesz ennyire hideg.


Suicide Rock

2020. december 14., hétfő

Egy igazi vendéglátós

 Bacon-cheddar hamburger

Megjegyzés: a fotó illusztráció. Ezt a burgert nem volt idő lefotózni. Elfogyott.

A CJW burgerboyst akartuk egy este kipróbálni. Ez egy pici, helyi lánc, négy-öt éttermük lehet. Nem beülve, mert hát járvány van, de Amerikában lassan hetven éve vannak autós éttermek, ahol az ablakból megkapjuk az ételt és lehet enni.

Előre leadtam a rendelést online, ki is fizettem és amikor odaértünk, leparkoltam és telefonáltam, hogy  jöhet a vacsora.

- Milyen néven van?

- Ribizlifozelek.

- Tessék?

-RIBIZLIFOZELEK - mondtam tagoltan és lassan.

- Nincs ilyen rendelés.

- Most adtam le.

- De nincs...

Bementem.

- Oh, ez a rendelés a South Jordan-ban levő boltba lett leadva. Ez itt Harriman.

Nekem South Jordan és Harriman az olyan, mint a Feroer-szigeteknél Koltur és Hestur, keverem őket és botor fővel elnéztem, hogy melyikbe megyek. Hülye vagyok na.

- Mit tegyünk? - kérdeztem.

- Várj tíz percet és kész a rendelés.


Vártam.

Várakozás közben odajött a pultos: 

- Elnézést a várakozásért, a meghívunk egy üdítőre.





2020. december 13., vasárnap

A mókus és a macska

Hang on! 

 (Megjegyzés: a felső fotó nem most készült.) Az ablakba a nappaliban felszereltünk egy madáretetőt. Azért is, hogy ne kelljen a kertbe bámulva mozizni, lehessen a nappaliból is. A kertben csupa izgalmas dolog történik, öt-hatféle énekesmadár szotyizik, mókusok ropogtatják a tökmagot és a diót, macskák nézik a músort... Jobb, mint a tévé. A mókusok időnként leszedik a madáretetőt, mert úgy könnyebb hozzáférni. Az elasztikus mókus két hátsó lábával belekapaszkodik a szárítóba, két mellső lábával leemeli a madáretetőt a kampóról és egy mozdulattal ledobja a földre. Nem szeretem, mert a macskákat máshol etetem. A mókusokat nem féltem, ők tudnak magukra vigyázni, de a madarak könnyebb prédát jelentenek. 

Elastic squirrel 

Előre elmondom, az ablakra felszerelt madáretetőt valami leszedte. Gondoltam, ezért vannak a biztonsági kamerák, visszanéztem, mi történt. Szóval az etetőt olyan gyorsan szedték le, hogy a fénynek nem volt ideje elérni a kameráig (khm, nem is, valamiért nem kapcsolt be a kamera), de azt, hogy utána mi történt, sikerült megörökíteni. A mókus békésen eszeget a kép jobb alsó sarkában, amikor megjelenik a macska. A mókus két ugrással eltűnik, a macs csodálkozik és minden megy tovább.

 

2020. december 10., csütörtök

Zoknik és szobrok a temetőben

 

Salt Lake City Catholic Cemetery

Nagyot bandzsítottam, amikor megláttam a városi katolikus temetőben a Halloweenról ittmaradt tököt. Se a szarvasok nem ették meg, se a mókusok. Pedig mindkét faj szereti. Lehet, csodatök.


Salt Lake City Catholic Cemetery

Látszott, hideg van, még a szobrok is zoknit húztak.


Salt Lake City Catholic Cemetery
Eredetileg a nagy (értsd mormon) temetőbe akartunk menni, de az még mindig zárva a szélvihar által okozott károk miatt. Maradt a mellette levő katolikus temető. Salt Lake City Catholic Cemetery

Ez nem annyira érdekes, mint a szomszédos mormom temető, viszont a város egyik legjobb temetői szobra itt található.

Salt Lake City Catholic Cemetery

Természetesen egy teniszező sírján szervált.


Salt Lake City Catholic Cemetery

Többen nem is akarták elhinni, hogy egy temetőben áll. Pedig de.


Salt Lake City Catholic Cemetery