Nemrég nézegettm online egy bőrkötéses naplót, amit valahogy kifigyelt a Facebook mindenhol kémkedő algoritmusa és elárasztottak a bőrdíszművesek.
Akik évtizedek munkája után belefáradtak valamibe és egyedi táskáikat fillérekért eladják a Facebook népének.
Csak most, csak nekünk, csak fillérekért ahhoz képest, hogy ezek egyedi, kézzel készült táskák. (Ne feledjük, sok gépbe kézzel teszik be az alapanyagot, szóval az is kézzel készült.)
Megnéztem az ősi bőrdíszműves oldalát, ahol állítása szerint negyven éve árulja a bőrt és ott láttam, hogy az oldalt 2023-ban hozták létre Vietnamban. Mert hát a néni és a következő reklámon a bácsi tipikus vietnamiak, ott harcoltak Rambo ellen a dzsungelben két táskakészítés között.
Jobb esetben küldenek egy gyári táskát, amivel az ember boldog is lehet, de előfordulhat, hogy a vevő postafordultával kap friss tapasztalatot, hogy ne bízzon a FB-ban, mert az Arckönyvet csak az érdekli, hogy fizessenek a hírdetésért.
Pont ezen morfondíroztam, amikor csengettek és egy fickó jött, hogy ő az elektromos műveket képviseli (nem mutatott igazolványt és nem volt elektromos művekes logóval díszített autója), hogy ők felmérik a napelemeket és segítenek kedvezményes akkumulátort telepíteni az elektromos művek támogatásával, hogy leváljunk az elektromos művek hálózatáról és többet ne kelljen nekik fizetni.
Lehet, a rendőrséget kellett volna hívni....
Szóval mire elköszöntem, jött a következő hírdetés, újabb táskás, aki valódi amerikai kézzel gyártott táskáit árulta a Facebookon, amiket negyven éven át varrt kézzel valódi bőrből (ott van a képén). Ezeket a valódi made in USA táskákat egyenesen Kínából postázzák és az autentikus weboldalt is egy AI csinálta.
Azért sincs a Paul Richardnak feje. Vagy mert nincs bőr a képén,.
- Ott a hőforrás! - akartam, de egyrészt egyértelmű volt, hogy jó helyen járunk, másrészt pedig nem akartam kinyitni a számat, hogy be ne menjen a büdös.
A levegőben benne volt, hogy kénes forrással van dolgunk.
A 19. század végén a helyi gazdagember fürdőhelyet álmodott ide (pedig már akkor se ihattak a mormonok) és épített is egy kis fürdőházat, amit a helyiek ingyen használhattak.
Más úgyse jött ide.
Fia átvezette a forrásvizet az út másik oldalára és ott épített 1930 körül egy új fürdőházat.
Az alapot megnézve, a ház szó az eufemizmus, de milyen jól hangzik, hogy fürdőház?
Ezt aztán a falura hagyta, biztos mert utálta a polgármestert. Az volt a feltétele, hogy tartsák karban a forrást, hogy azt mindenki élvezhesse.
Nem a levegőt. A vizet.
Az önkormányzati képviselők valószínűleg minden teleholdkor ma is kijárnak az adományozó sírjához átkokat szórni rá.
Néha elviszik a szemetet is, de más nem történik.
Azaz de, egyszer bezáratták a helyet, miután valaki belefulladt.
Szerintem a tisztiorvos volt, aki meglátta a helyet és mielőtt a be nem tartott egészségügyi szabályok tíz százalékához ért volna, kapott egy szívrohamot.
Az önkormányzat köti az ebet a karóhoz, hogy egy látogató volt.
Attól tartottak, hogy a forrásokból és vízből kiváló szénmonoxid mérgezte meg az embert ezért gyorsan bezárták a helyett és lebontották a fürdőházat. Aztán megjött a boncolás eredménye: szívroham.
A házat nem építették vissza, de a víz és az alapok maradtak.
A helyiek pedig egy szélfogót építettek az alapok köré, hogy ne törjön le a lefagyott ... hajuk ázás után. Vagy közben.
A szélfogót helyi művészek befestették a falakat és műanyag szőnyegpadlót tettek le, ezzel is otthonosabbá tették a helyet maguknak és a lábgombáknak.
- Ez mi? - néztem segélykérően Puppeyra, miközben a semmiben levő elsőbbségadás kötelező táblára néztem.
Jobbról senki.
Balról senki.
Előttünk senki.
Mögöttünk senki.
Még nem tudtam, de ez az itt eltöltött négy óra alatt nem változott.
- Milyen keresztforgalom? Ez nem a Via Dolorosa...
Hogy valakik azért néha járnak erre, az a szétlőtt tábla mutatja.
Ez egy ősi vadnyugati szokás, a felelős fegyvertartás bajnokai úgy gondolják, a tábla elegendő megállítani a kilőtt golyókat és különben is, tudják, hogy nincs mögötte senki.
Talán mert itt sehol sincs senki.
Az út viharos gyorsasággal fogyott el alólunk.
Egy kétsávos aszfaltúton haladtunk az autópálya után, aztán abból lett egy széles földút, ahol a szétlőtt táblával találkoztunk, majd a földút csapássá keskenyedett.
Csak a szokásos rutin.
Ahol az út elfogy, ott van valami.
Vagy a fordulópont vagy egy bunker.
Most egy bunker volt ott.
Ez a föld és betonhalom egy műemlék: 1947-ben itt kísérletezték ki az amerikaiak a föld-levegő rakétákat.
Ebből a bunkerből sasolták a kilövéseket.
A bunkeren még egy emléktábla is volt.
Nekem az volt az érzésem, hogy ide nem szoktak véletlenül tévedni az emberek. Aki idejön ezt megnézni, tudja, hogy mit keres. Hogy ide nem tévednek véletlenül emberek, az mutatta, hogy senki se festett graffitit a betonra és senki se tévesztette össze a bunkert egy vécével.
Pár kilométerrel beljebb a kilövőállás betonja mögött, még a távolban felsejlő hegyek előtt kezdődik a légierő területe: ott tesztelnek mindenféle bombát és ott gyakorolnak a pilóták.
De oda már nem lehet és nem is akarunk menni.
A közeli sziklákat azonban megnéztük.
Ezek Grassy Mountains utolsó vonulatai mielőtt a táj végleg belelapul a sóssivatagba.
Ezek itt nem lapultak annyira.
A ferde és sima sziklák nagyon jól néztek ki.
Egyre messzebb láttunk és egyre jobb lett a táj.
Innen a katonákhoz is beláttunk, persze egy kémnek egy Google műholdas kép is több információt ad.
A mászás és túrázás után megéheztünk és ettünk egy gyors lecsót.
Útközben láttunk valami furcsa alakzatot a távolban.
Még azt akartuk felderíteni.
Tudtam, hogy odagyalogolni már nem lesz idő, de egy út elvezetett a közelében és egy másik felette.
Reméltem, hogy meg tudjuk fentről nézni és akkor el tudjuk dönteni, érdemes-e eljönni csak ezért ide.
Egyre inkább úgy látszott, hogy ez egy vulkáni dugó. A dugó az megszilárdult magma, ami elzárta a kürtőt.
Ez a dugó egyben maradt - lehet, egy chili con carne után a vulkán kirobbantotta magából.
Mindenesetre nagyon jól néz ki.
Itt is egy vulkáni mezőn jártunk.
Innen sokkal jobban látszott a sóssivatag a távolban.
Ez az első vonulat a New Foundland-hegység, ami egy ennél is elhagyatottabb hely.
Itt találtunk egy elhagyott kőbányát és ahogy továbbmentünk, még láttunk valamit, ami teljesen úgy nézett ki, mint egy vulkáni kráter.
Ennyi felfedezés után már ideje volt visszafordulni.
A vulkáni nyakat felírtam a megnézendő dolgok listájára és lassan elindultunk visszafele.