Silver City

- Itt volt Silver City! - mondtam diadalmasan és körbemutattam - Ezerötszáz ember élt itt! - tettem hozzá és igazából saját szavaimban is kételkedtem, annyira hihetetlenek voltak.

Silver City fénykorában sem volt egy nyüzsgő metropolisz, egy volt a nyomorúságos pici bányavárosok közül.

Olyan lehetett, mint a közeli Diamond, Mammoth és mindegyik eltörpült az igazi nagyváros, Euréka mellett.

Eddig azt hittem, Silver Cityből csak egy róla elnevezett országuti parkoló maradt, de egy kis térképelés és kutatás után megállapítottam, hogy a kohók (ki)hűlt helye ma is megvan.

Silver City bányavárosként kezdte, ahol (micsoda meglepetés!) ezüstöt bányásztak. Meg rezet, bizmutot és ólmot. 1885-ben három-négyszáz ember élt itt.

Az 1860-as években nyitott első bányákat a századfordulóra elárasztotta a víz és úgy nézett ki, a település el fog tünni a térképről, de ekkor jött 1900 körül a Mormon Varázsló, Jesse Knight, aki kilóra megvett mindent a környéken és arra gondolt, csinál itt meg második Knightsville-t.

Knoght aztán meggondolta magát és csak egy mezőgazdasági települést alapított a közelben, amit nagy fantáziával Knight-nak nevezett el és Silver City mellett a környék az egyetlen lapos földdarabján épített egy kohászati üzemet 1903-ban.

Hamarosan mintegy 1500 ember élt Silver Cityben és dolgozott a kohóban.

Hogy a dolgok jobban menjenek, Knight egy újabb vasútvonalat adott az eddigi kettőhöz.

Kicsit elkésett vele, mert hamarosan a vasúti szállítás költsége alaposan lecsökkent és olcsóbb volt az ércet a Salt Lake City melletti Murray-be vinni, mint helyben feldolgozni.

A kohók még pár évig működtek, de 1908-ra jelentőségük lecsökkent és Silver City lassan hanyatlott.

1940-re az utolsó lakó is eköltözött innen. A városból csak a kohó romjai és a temető maradt.

A kohóból pedig mindent elhordtak, ami nem volt lebetonozva. Vagy ami nem volt betonból.

A romterület néha olyan, mint egy ókori rom - csak kétezer évvel fiatalabb.

Engem meglepett, hogy milyen kevés a graffiti.

Van, de a rendelkezésre álló falfelületekhez képest meglepően kevés.

Sok purista úgy gondolja, hogy a rajzok tönkreteszik a porladó örökséget.

Én ezt értem, de ezeknek a betonfalaknak (betonfalakon) egy kis festés még segít is.

Újra életet hoz ide.

Meg embereket.

Abban a pár órában, amit a romok bejárásával töltöttünk, senkit se láttunk. Még kísértetek se bóklásznak itt.

Egy-két falfestő talán még jót is tesz ennek a helynek.

Errők a kirándulásrók is készült egy film, amit itt lehet megnézni.

Bacchus

"A Bacchusba vezető út"- kezdtem írni, de elnevettem magam. Milyen hülyén hangzik a Bacchusba vezető út?

Nagyon.

Ennél csak hülyébben nézett ki.

Meglepő volt az út szélén álló elhagyott hajó elhagyott tréleren.

Meg a második elhagyott hajó egy elhagyott tréleren.

Tisztára olyan volt, mint Burmester melletti jetski a sivatagban.

Csak itt nem egy hajó volt, hanem kettő. Meg három kanapé.

Amikor a földön megláttam egy csipkés mikroszkopikus női ruha maradványat és visszagondoltam az ágyakra, akkor lehetségesnek tartottam, hogy az utolsó bacchusi (na, ez is hülye szó) bacchanália emlékébe botlottam.

De nem!

Bacchust nem tivornyázó római istenről nevezték el így, hanem egy pasasról, akit Bacchusnak hívtak.

Ez a Bacchus nem mezőgazdász-borász volt, hanem lőporgyáros, aki megalapította saját lőporgyárát a hegyek lábánál. A tulajdonos szerethette a klasszikus mitológiát, mert gyárát Herkulesnek nevezte el.

A gyárat és a mellé települő városkát a cég egyik igazgatójáról és tulajdonosáról nevezték Bacchusnak.

Mivel a gyár környékén senki se akart a puskaporos levegőt szagolni és amint lehetett, mindenki gyorsan elköltözött innen és a városka eltünt.

Azaz majdnem mindenki. Páran még maradtak mutatóba.

A terület többi részét megvette a rakétaerdőt is birtokló ATK.

Hogy mit csinál vele, nem derült ki.

Lehet, hajótemetőnek használja.

Riverside

- Túlmentem rajta - bosszankodtam - nem vettem észre a fáktól.

Ez már önmagában hiba volt: gondolhattam volna, hogy Riverside a fák között van - mert hát ez a táj nem a sok fáról híres.

Riverside sose volt város, inkább egy szervízállomás volt, mint Two Guns a 66-os út mellett vagy nem messze ide, szintén a régi 91-es út mentén Castle Cliff és társai vagy, a ma is működő, de kisebb faluvá hízott Little Field vagy hozzánk jóval közelebb Delle.

Riverside-ot a harmincas években alapították. Volt itt benzinkút, kávézó, étterem, autószervíz, gumis, pici szálloda és kiadó házak illetve pár ház, ahol a dolgozók laktak.

A régi 91-es út innen vezetett tovább St George, Beaver Dam és Mesquite után St Thomas-ba és onnan tovább Délre Las Vegas fele, ami akkoriban még egy, az előbbiekhez hasonló porfészek volt csak.

Riverside a Virgin-folyó hídjánál épült és jórészt az átmenőforgalomból élt.

A helybeliek is jártak ide vásárolni és itt fagylaltoztak is, de a fő bevételt az átmenő forgalom jelentette.

Amikor az ötvenes években megépült az autópálya elődje, Riverside elvesztette fő bevételét és a települést hamarosan elhagyták.

A házak, műhelyek sokáig elhagyottan is dacoltak az idővel, amikor azonban Mesquite népessége nőni kezdett, páran telegrafitiztak minden szabad falfelületet, aztán véletlenül egy-két épületet fel is gyújtottak és szemetet (vagy hullákat?) raktak le itt.

A modern szemét békésen megfér a történemi szeméttel, a halomba hordott konzervobozottak, amiknek datálásával ma külön szakemberek foglalkoznak. 

Riverside pedig lassan pusztul visszalapul a pusztaságba.

Lehet, hamarosan romjai is eltünnek és majd  Mesquite elővároskája lesz. 

Az is lehet, hogy újra benzinkútként és pihenőként születik újjá, mert innan lehet eljutni a Gold Butte National Monumentbe.

De az is lehet, hogy a földet nem veszi meg senki és Riverside visszaporlik a Virgin-folyó homokjába.

Riverside-ról készítettem egy rövid filmet is.

Azt ezen a linken lehet megnézni.

Aranybányák romjai

Becsületkassza - olvastuk - Parkolás a vízeséshez 8 dollár - tudtuk, most nincs időnk elgyalogolni a vízeséshez, de megjegyeztük, hogy legközelebb, ha eljövünk a Bullion Canyonba, fél kilométerrel a parkoló előtt vagy után állunk meg valamelyik bányaromnál és lesétálunk az ösvény kezdetéhez.

A Bully Boy bánya helye tökéletes parkoló volt.

Mi megálltunk és körbejártuk az erdőt - már ahol lehetett, mert egy két aranymosó-aranyásó ma is dolgozik itt és szorgalmasan dolgozik a patakban.

Az erdő tele volt elhagyott épületekkel  és a felismerhetetlenségbe rozsdálló berendezésekkel.

Nem voltak sokan. A pár lézengő látogató profi quadokkal érkezett és járművel pöfögött mindenhova.

Mi inkább a bakancsokat koptattuk és nem a kerekeket.

Volt egy hely, ahol a szokásosnál is több rozsdás vacak gyűlt össze. Itt negyven éve egy "szabadtéri múzeumot" csináltak. Olyasmit, mint ami Ophir-ban van.

A szanaszét heverő vasakat felállították és közelebb vitték egymáshoz, majd kitették a táblát, hogy ez egy szabadtéri múzeum.

Körbejártuk a kiállítási tárgyakat - amikhez nyugodtan hozzá lehetett érni. Az erőszakosabban tapizó esetleg tetanuszt kaphatott tőlük.

A legjobban egy kőbe beleállított fúró tetszett. Valószínűleg aki ki tudja húzni a sziklából, új aranybányákat fog itt találni.

Jó volt, de még pár dolgot meg akartunk nézni Marysvale-ben a fura szobrokon kívül. 

Egy valamiben biztosak voltunk: ide amúgy is vissza fogunk jönni.

Aranybányák szurdoka

Az út quaddal járható - olvastam az egyik leírásban, a másik azt mondta, hogy bármilyen autó el tud jutni az elhagyott városkákig. Más azt írta, hogy óriási sziklák állnak ki az útból.

Sziklákat nem találtunk és az út olyan volt, hogy még a Volttal is feljútottunk volna ide, pedig annak hasmagassága inkább a negatív tartományban mozog.

Meglepődtem, amikor olvastam, hogy a Bullion-szurdok bányái háromszáz éves múltra tekintenek vissza.

A mormonok 1847-ben honfoglaltak, elöttük többen áthaladtak Utahon, de nem tudtam arról, hogy bányásztak vagy letelepedtek volna.

Aztán leesett: előttük Utah a spanyol birodalom része volt és ők bányásztak valamit itt az 1700-as években, de jelenlétüknek nem sok nyoma maradt. (Valaki egyszer elmehetne a Mexiói Alkirályság levéltárába Mexikóvárosba vagy Santa Fe-be megkeresni a vonatkozó dokumentumokat.)

Az amerikaiak 1870-es években fedezték fel az aranyban gazdag völgyet és hamarosan három városka is kinőtt a semmiből, de a központi település továbbra is Marysvale volt.

E városkákban volt vegyesbolt, szálloda és újság is. Az egyik első, a mormon vallást elítélő könyvet is itt írták egy kunyhóban, ami valahogy porig égett.

A vegyesbolt árai tökéletesen tükrözték a vadkapitalizmus kereslet-kínálat törvényét. Egy ásóért ötven dollárt is elkértek, ami mai háromezer dollár körül van. (Mit tudott tenni a magányos aranyásó, ha elvásott az ásója? Be kellett fektetni a majdani profit érdekében.)

A hotelben egy hétre tizenegy dollárt kértek a szállásért. Egy étkezés ötven cent és egy dollár között volt, miközben egy bányász 2-4 pénzt keresett naponta.

Ahogy feljebb barangoltunk az ösvényeken, az erdőben óriásgombákat láttunk a fák alatt.

Meg a régi vasúti töltés maradványait.

Az 1900-as években már keskeny nyomtávú vasút vezetett fel a kanyonba, ami felszerelést és utasokat szállított felfele és ércet lefele.

Szóval idejöttünk.