Rockport tavasszal

Olyan volt, mintha egy tengerparton lettünk volna. Homok, kék víz, felhők.

Az illuziót csak picit rombolta a hó a hegyekben.

 

Teljesen mediterrán hangulatunk volt.

Sétáltunk az erdőben..

Kerestük a kilátókat.

Tele hassal nem igazán tervezünk komoly túrákat és Yoda is inkább csak napozott a parton.

Nyáron sokkal többen voltak - most szinte csak a miénk volt a hely.

Néhányan a vízről horgásztak,  mások a lábukat fagyasztották le a patakban.

Jó volt sétálgatni, nézni a vizet, az erdőt és a hegyeket.

Idefele jövet egy dombtetőn egy temetőt véltem látni.

Nem voltunk biztosak benne, hogy tényleg temető-e és, hogy tényleg láttam-e. Vezetés közben csak felvillanni láttam valami fehéret.

Most leálltunk és felszaladtunk a dombra.

És tényleg ott volt. 

A pici dombtetőt apró temető foglalta el.

Rockport sose volt világváros. Fénykorában alig százötvenen lakták.

Jórészt Angliából bevándorolt mormonok éltek itt.

Francis Vernon, a városka egyik alapítója sokoldalú ember volt. Eredetileg kőműves volt. Első házát Angliában építette fel. Negyvenévesen emigrált az éppen megalapított Utahba. Itt farmerkedett és felépítette második házát.

Szabad idejében hegedűket készített és azokon játszott.

A falu pont a domb lábánál volt, lenn a völgyben a patak parton.

Azóta a patakot, a falu földjeit és magát a falut is felfalta a huszadik század derekán épített víztározó.

A víztározót eredetileg Wanship-nek nevezték volna el a kövezkező feluról, aminek határában a gátat emelték.

A rockportiak fellázadtak.

Azt akarták, hogy a viztározót nevezzék el Rockportnak, mert féltek - tudták -, hogy másként falujuk neve örökre feledésbe merül. (Vagy víztározóba.)

Végül kompromisszum született: a gátat magát Wanship-gátnak nevezték, a mesterséges tavat pedig Rockportnak.

A rockportiak leszármazottai ma is eljönnek néha és emlékeznek.

Kimentünk a gátra és megnéztük a kilátást. Főleg a kilátásért és azért, mert itt ritkán lehet kimenni a völgyzárógátakra. Itt se mehettünk végig a gáton, de legalább rámehettünk.

Ezek a földek már, a gáton túl, Wanship-hez tartoztak.

Ilyen lehetett a völgy másik oldala is, ahol Rockport állt.

Tetszett.

Nyáron majd jövünk úszni is és egyszer, ha még ennél is alacsonyabb a víz, talán meglátjuk Rockport romjait is.

Rockport víztározó

Amióta Utahban vagyunk, terveztük Rockport meglátogatását, mert a név láttán mindig a massachussettsi Rockport jutott az eszünkbe. Az a Rockport az egy nagyon jó hely fantasztikus halvendéglőkkel. Majdnem olyan jó, mint Marblehead. Kiváncsiak voltunk arra, hogy ez a Rockport milyen.



A utahi Rockportban nincs halászfalu és nincs tengerpart. Halvendéglő sincs. De van magashegységi sivatag, víz és vizisíelők. Meg horgászok és strandolók.

A utahi Rockport negyven perc Salt Lake Citytől. Hétvége is volt, úgyhogy nem voltak kevesen. Sokan se.



A víztározó méretes és hála a csapadékos télnek 110%-ig volt tele. Ez, csakúgy, mint a Macitónál (azaz Bear Lake-nél) azt jelentette, hogy a homokos fövenyt elnyelte a tó és a bemenetel iszapos pázsiton át volt csak lehetséges.

Ahogy megérkeztünk, pillanatok alatt vaslogikával átláttuk az elrendezést: a tározó nyugati partján volt az országút és a szemétlerakó.

A keletin voltak a kempingek és a piknikhelyek.



Szerencsénk volt az idővel: picit felhős volt, időnként esett, néha dörgött és 28-30 fok körül volt a hőmérséklet.

Ezalatt Salt Lake Cityben közel 40 fok volt (igaz, ott is volt helyenként vihar).

A tóról sok mindent el lehetett mondani, de azt nem, hogy bársonyos, meleg vize van: hidegebb ivóvízre emlékeztetett török kávé stílusban: zavarosan.

A tározó elöntötte a környező réteket, ahol pelikánok legeltek. Ez se tett jót a vízminőségnek.



Ez nem a Macitó karibi vize volt! A jetskik, motorcsónakok és egyéb vizi alkalmatosságok jól felkavarták

Amint átjutottunk a hínáros, őzbogyókkal pettyezett pár méteren, minden rendben volt. Csak a lábunkat nem tettük le.

A massachusettsi Rockport izgalmasabb, de azért lehet, eljövünk ide még pár napra. Vagy órára.

Rockport és az egyes számú motívum

A metsző, hideg szél belekapaszkodott a fejembe és megráncigálta Yoda fülét. Halászbárkák dülöngéltek a hullámokon. A fák nem hajladoztak a szélben - nem voltak fák. A tavasz azonban közeledett, a kikötő jege megrepedezett és a réseken leláttunk a kristálytiszta, mélyen kéklő tenger fenekéig.



Azt hiszem, jól döntöttünk, hogy nem ide költöztünk januárban, bár a tengerre néző panorámaablakos lakás csábítóan hangztott.

Már láttam lelki szemeimmel, amint reggelente kötött gyapjúsapkában, kötött pulóverben kisétálunk a mólóra, ahol kevésszavú vén tengeri medvék pipával a szájukban kínálják a frissen fogott halat.

A hideg hatására felülvizsgáltam elképzeléseimet: valószínűleg itt télen még a frissen fogott hal is jéggé fagyva ér partot.



Nem véletlen, hogy egész Massachussetts legjobb halászhelyét csak az 1700-as évek közepén népesítették be. Még a harcedzett telepesek is megfagytak volna itt. Amikor végre összeszedték bátorságukat - és jó sok tüzifát, gyorsan építettek két mólót és pár házat. Ekkor még Rockport-ot ironikusan Sandy Beachnek hívták. Idővel a falu gránitot kezdett bányászni, ekkor nevezték át a sokkal találóbb Rockportra.

A rockporti telepesek egy különleges vitorlás teherhajót is kifejlesztettek, amivel a gránittömböket fuvarozták egészen Floridáig. A vitorlások még 1920 körül is lelkesen szelták a habokat. Vesztüket nem a gőzgép, hanem a beton elterjedése okozta.



Rockportnak erődje is volt: az Angol-amerikai háborúban 1812-ben a helybeliek összedobtak egy kis halpénzt egy erődített tornyra és pár ágyura. Sajnos éjszakai őrségre már nem telt, így egy angol fregatt az éj leple alatt partratett pár tengerészt, akik elfoglalták az erődöt, elvitték a készleteit és elkezdték lebontani a falakat. A feldühödött és fegyvertelen falusiak kamáslijukat használták parittyának és köveket hajigáltak az angolokra.

Az angolok úriemberek voltak és nem lőtték halomra a falut.



Rockport nem sokkal a háború után művésztelep lett. Festők költöztek be azokba a düledező
viskókba, ahova már a hajópatkányokat se engedték be. A festők fizettek és festettek. A kikötő legjellegzetesebb piros raktárházát rosszmájú műértők idővel az Egyesült Államok legtöbbet festett épületének nevezték.



Rockport turistacsapdává alakult. Nyaranta a turisták vagyonokat fizetnek azért, hogy kikötőre néző lakásban lakhassanak. A legtöbb helybeli beljebb költözött a szárazföldre és kiadja házát a városiaknak.



Nincs az a düledező kalyiba, amit nem lehetne nyáron kiadni. Télen valószínűleg más a helyzet. Télen a falu kiürül. Nem véletlen, hogy az itt forgatott legtöbb filmben Rockport alaszkai faluként szerepel. Ha valaki autentikus téli halászfalut szeretne látni, ide kell jönnie megfagyni.



Mi szerencsére csak sétálni jöttünk ide. Megcsodáltuk a bezárt boltok kirakatait, a kihalt utcákat, a festői mólókat, majd ettünk egy rántottkagyló-rántottrák menüt rántotthallal, majd a fagyhalál beállta előtt elmenekültünk.

Azért szeretjük Rockportot.

Ritkán mondhatjuk el, hogy a vendéglő személyzetén és pár halászon kívül mi vagyunk egy település egyedüli látogatói.