Marblehead II

Rendes kirándulóhoz méltóan marbleheadi túránkat energiabevitellel kezdtük. Úgy gondoltuk, testünk ellátása után fogunk majd nekilátni elménk pallérozásának.

Elmentünk a Driftwoodba. Itt a szakácsok az óceánból frissen kirántott lényeket rántottak ki forró zsírból.



A Drifwoodban nem tettek különbséget halak, rákok és kagylók között. Fajra, nemre, láb- és uszonyszámra való tekintet nélkül mindent beleborítottak a valódi massachusettsi sertészsírba. Az adagokat a marbleheadi halászok és vitorlázók bendőjére méretezték: egy adagból ketten laktunk jól.



A Driftwood semmit sem változott. Ugyanolyan volt a személyzet, mint hat éve és még a mosdót sem modernizálták az elmúlt évtizedekben. Ha egyszer tiszta és jó, akkor minek?



Szerintem a városka erődje is így maradt meg. Amikor az 1800-as évek végén a hadsereg leszerelte az erődöt, a legegyszerűbb volt fűmaggal behinteni a sáncokat és parkot csinálni belőle.

Az erőt, Fort Sewall a legszerencsésebb katonai bázisok közé tartozik: sosem használták rendeltetésszerűen. Helyőrség volt benne, de lőni nem lőttek, leszámítva persze a gyakorlatokat.



Az 1600-as évek derekán építették az erődöt a franciák ellen. Aztán úgy gondolták, jó lesz az indiánok ellen, de mire használhatták volna ellenük, az indiánokat elvitte a himlő. Az 1813-as angol-amerikai háború alatt ellenséges hajókat, a polgárháború idején déli támadókat vártak. Senki sem jött. Az erődöt így leszerelték és a helyi szerelmespárok ide járnak óceánt nézni süvítő szélben és kopogó minuszban, ha éppen nincs hajójuk.



A marbleheadiek ma is szeretik a tengert.
A világítótoronynál láttuk, hogy a helybeliek kiautóznak a parkolóba, megállnak a vízzel szemben, előveszik kötésüket vagy olvasnivalójukat, maguk mellé teszik a teát vagy kávét az autóban, olvasnak és optimistán nézik a hullámokba merülő napot.



A dologban az tetszett a legjobban, hogy nagyon kevesen járatták a napbanézéshez a motort.

Mi különcök voltunk: kiszálltunk az autóból és futottunk a fövenyen, nem törődve a tengerpartot borító jéggel, hóval és sirályszarral.

Marblehead I

- A puritánok mind egyszerűen öltöznek?
- Igen.
- A puritánok nem ünneplik a karácsonyt?
- Nem.
- Színház?
- Ördögtől való.
- Nők?
- Eredendően bűnösk.
- Szex?
- Az mi?
- Pia?
- Módjával.
- Izé, nem mehetek máshova? - kérdezte salemi kikötőben a bevándorló.
- De! - felelte látható örömmel a puritán köztisztviselő.



John Peach, a csatornaszigeteki halászember így fogta motyóját és kisétált Salem történelméből és saját falut alapított Marblehead néven. A Marblehead név rossznyelvek szerint ahhoz az óriási ivászathoz kapcsolódik, amivel a mértékletes puritánoktól való szabadulását ünnepelte. Sok-sok flaska ital után körülnézett táborhelyén és ujjongva felkiáltott:

- Ez a fej formájú hegy márványból van!

Gránitból volt.

A név azonban maradt, a halászfalut Marbleheadnek hívják.



1629-et írtak ekkoriban azok, akik tudtak írni. Marblehead virágzott és az 18. század derekára Új-Anglia hatodik legnépesebb városává vált. Marbleheadi kapitányok járták a tengereket, halászták a tőkehalat, kalózként fosztogatták az angol hajókat a függetlenségi háború alatt és a befolyó pénzből hatalmas házakat építettek a kikötők mellett.



Idővel Marblehead csillaga leáldozott, kikötői kicsinek bizonyultak. Flottáját megtizedelte egy vihar és falu Boston elővárosa lett.

Marblehead mára gyakorlatilag egybeépült Bostonnal, légvonalban a bostoni repülőtér 25 kilométer.
A 19. századi hanyatlás nem az jelenti, hogy a falu elszegényedett. Marblehead központja és tengerpartja megtartotta régi báját és tehetős lakóit. A kisvárosnak ma hat jachklubja és számtalan kikötője van. Meg rengeteg pénze.



Régebben többször voltunk itt és most ismét eljöttünk nosztalgiázni. Sétálni a girbe-gurba utcákon, felmászni a kilátókba, megnézni az óceánt, a régi erődítéseket és enni valami finomat a Driftwoodban.

És persze megfagyni a hidegben.

Driftwood - Marblehead - Nosztalgia

Marblehead
Originally uploaded by ribizlifozelek

Reggel palacsintát ettünk juharsziruppal és sültszalonnával (VIVA KOLESZTERIN!). Ahogy ettük a reggeli finomságot, eszünkbe jutott a Driftwood Marbleheadben.



Marblehead egy pici halászfalu Boston mellett. Ma inkább Boston elegánsa előváros és egy turistafalu - de ma is rengetegen vitorláznak itt.



A Driftwood eredetileg a halászok gyülekezőhelye lehetett, akik napkelte előtt vágtak neki a hideg óceánnak, hogy a tenger gyümölcseit reggel a bostoni asztalokra tálalhassák. Vagy mi.

A Driftwood ma is (2004) ennek megfelelően reggel 5-6 körül nyit. Mi nagyon szerettük, mindig, ha elmentünk Marbleheadbe, megálltunk és itt tízóraiztunk.



A Driftwood kicsit olyan volt, mint otthon a vidéki kiskocsmák, ahol már reggel hétkor lehet pacalt enni. Pacal ugyan nincs a Driftwoodban, de van palacsinta sültkrumplival, sültszalonnával, juharsziruppal, kávéval, narancslével, juharsziruppal. Ez nem választék, ez egy reggeli menu.

Majdnem minden vendégünket elvittünk a Driftwoodba. Itt gyűlt össze a szomszédság, a vitorlázásból hazatérők, a templomba menők, a templomból jövők, meg a csodálkozó turisták.



Hiába volt hideg, ez után a reggeli után egy ideig nem volt kedvünk ebédelni.

Családias hely, piros kockás abrosszal, nem nagyon kedves személyzettel.
Ha majd Bostonban járunk, elmegyünk megint reggelizni.