Dzsentrifikálódó piac Bostonban

Imádtuk a bostoni szabadtéri piacot. Minden pénteken és szombaton az utcák megteltek pici standokkal, ahol mindenféle földi jót lehetett elérhető áron venni.



Amikor Bostonban vagy a környékén voltunk, ha tehettük, elmentünk a piacra vásárolni.

A piac nem volt rendezett, nem volt túlzottan tiszta, de a hal és a zöldség friss volt és olcsó és itt volt a közelben az Union Oyster House és a Boston-kő is.



Az önkormányzat ezek után kitalálta, hogy a piac helyzetét rendezni és civilizálni kell. A piac átköltözött egy új, csilivili épületbe, ami higéniailag túlszárnyalja egy közepesen fejlett kelet-európai ország műtőjeit.

Gyönyörű lett a piac. Rendezett. Szép. Tökéletes. És drága.

MIT Gangnam Style

Az MIT, a világ egyik legjobb egyeteme nemcsak az ott tanuló és tanító agyakról, hanem az agyamenten szellemes ötletekről és diákcsínyekről is híres. A Csodálatos elmében, a Good Will Huntingban és a 21 - Las Vegas ostromában (ki fordítja ezeket a címeket?) látottak meg se közelítik a valóságot.

Koreai MIT-es diákok októberben elkészítették PSY Gangnam Style című művének a helyi változatát. Paródiáját. Akármi. A mű koreai videoklip adaptációja az MIT-re.

A paródia klip elkészítésében a MIT is segítséget nyújtott. A diákok felkérésére több tanár is részt vett a forgatásban.


Stu Schmill - a szemüveges mosolygós, akinek a vállára hajtja a fejét az énekes - a Felvételi Iroda Dékánja.

Eric Lander, a kékinges, aki az asztalon - is - ugrál, matematikusként kezdte pályáját, aztán átnyergelt a neurobiológiára. Jelenleg az emberi genom feltérképezésével foglalkozik és 2004-ben a Times beválasztotta korunk 100 legbefolyásosabb kutatója közé.
Lander az órája utolsó pár percét szánta a klipre és kijelentette a hallagtóságnak: Ennyit a neurobiológiáról, most jöjjön a MIT Gangnam Style.

Noam Chomsky - aki a teáját hörpöli - a modern nyelvészetet találta ki. Őt a nagyközönség politikai, társadalmi írásairól ismeri. Chomsky korunk egyik lengagyobb gondolkodója. (Vájtfülűeknek a Chomsky style adjunction, magyarul Chomsky-féle adjunkció egy létező nyelvészeti fogalom.)

Donald Sadoway - aki az irodájában táncol -, 2012-ben lett a Times listáján korunk 100 legbefolyásosabb kutatójának egyike. Fő kutatási területe az akkumulátorok élettartamának és kapacitásának a növelése.

Tim, a Hód az MIT kabalaállata.

Rajtuk kívűl még rengetegen részt vettek a mű megalkotásában, így a bronzpatkány, a MIT egyik kórusa és az egyetem kviddicscsapata is.



Erre csak annyit lehet mondani, hogy IHTFP.

Kennedy könyvtár

- Tényleg Utahból jöttek?

Az idős hölgy az egész parkolón keresztülgyalogolt, hogy ezt megkérdezhesse. Látszott, nem hitt a szemének és mielőtt felkereste volna szemorvosát, inkább utánunk loholt.

- Biztosan Utahból jöttek?

- Igen.

- De ugye akkor írek?

Látszott, a utahi rendszámú autó a Kennedy Könyvtár és Múzeum lábánál egyszerűen nem fért bele világnézetébe.



A legtöbb massachusettsi szerint a utahiak egy fanatikus poligám teokratikus pedofil banda, akik a demokrácia szó jelentését intenzív szótárazás után sem értik meg. Ha egyáltalán tudnak latin betűs szöveget olvasni.



- Nem írek vagyunk, hanem magyarok - ezzel szegény hölgy világképe megsemmisítő találatot szenvedett.

A Bostoni-öbölre néző könyvtárat többször majdnem meglátogattuk, de egészen mostanáig sosem jutottunk el erre a félszigetre.



Miután megláttam a könyvtárépületet, egyből keresni kezdtem a neten, pontosan hányban is forgatta Kubrick a 2001 Űrodüsszeiát és hányban is épült a könyvtár. Az épület fekete üveg belső teréről nekem egyből a film rejtélyes fekete hasábja, a TMA-1 jutott az eszembe. (A film 1968-as és I. M. Pei üvegkockája 1977-es.)

Tetszett az épület - főleg ahhoz képest, hogy 1977-ben tervezték. A gigászi lépcsőn pedig nagyon jókat lehetett szaladgálni.

És tényleg Utahból jöttünk. Komolyan.

A bostoni közlegelő

Boston közepén van egy legelő, mégpedig köz. Ezért Commonnak hívják. Minden tisztességes új-angliai város és falu közepén van egy ilyen legelő, de Bostoné a legnagyobb.



A Boston Commonon ma már nem birkák és egyéb haszonállatok legelésznek, hanem tikkadt turisták, megfáradt aktakukacok és éhező mókusok korzóznak rajta fel-alá. A turisták egy része mókust keres, a mókusok egy része turistát, így, ha egymásratalálnak, hamar boldogok lesznek. A mókusok pózolnak a kamerák elôtt, a turisták pedig mogyoróval hálálják meg a fotókat.



Kutyások is szép számmal járnak a Commonra: a kutyáknak köszönhető, hogy a mogyorót kétpofára zabáló mókusok még tudnak fáramászni: a kergetőzés általában gyors és rövid. A mókusok elképesztô sebességre gyorsulnak fel és mire a kutyák észbekapnak, már következő turistának mutogatják lompos farkukat.



A Common egy hatalmas, fás park, csónakázótóval, szobrokkal, dombokkal. Eleinte a legelő Boston szélén terült el, idővel körbeépült. A Beacon hill felöli lejtőn felépült a massachusettsi parlament, a belváros felöli sarkából lecsíptek egy temetőnek valót, a Backbay felöli részéből Boston egyik legszebb és legrégebbi közparkja - a Public Garden lett, de a Common így is hatalmas.



Ma a Common elválasztja a történelmi belvárost a 19. századi negyedtől, a Beacon hillt az üzleti negyedtôl.



A függetlenségi háború idején itt gyakorlatoztak a telepesek miliciái, majd az angol vöröskabátosok is. A lexingtoni commonon még egy kisebb csatát is megvívtak (amit pár napja játszottak újra lelkes önkéntesek).



Amíg a Common legelő volt, minden bostoni polgár szabadon kicsaphatta ide állatait. A bostoni közlegelő az egyik klasszikus példája annak, hogy a közös tulajdonból a vagyonosabbak - akiknek több az álatuk - nagyobb arányban részesednek, mint a szegények és nem törődnek azzal, ha csordájuk túllegeli a közös mezőt.



A legeltetés megszüntével a közpark hatalmas tölgyeit nyilvános akasztásokkor bitónak használták a takarékos jenkik. Idővel az akasztások is abbamaradtak és Common igazi park lett koncertekkel, szájtátiakkal és sétáló városiakkal.



Most télen nem volt olyan vidám a Common. Hó, hideg és jég tették barátságtalan mezővé a ligetet. Yoda mókushullákat guberált a hóban és még a Park street-i metróállomáshoz tartozó mogyorósütögetôk se voltak olyan barátságosak, mint tavasszal. Csak a metrónál kéregető hajléktalanok voltak olyanok, mint mindig. Majdnem biztos vagyok benne, hogy már 2000-ben is ők voltak itt és talán még Kennedyt is lelejmolták anno. Egyik ősük pedig már Franklint is lesegíthette a lóról, miközben a ló zabláját és a markát tartotta.



A tavasz beköszöntével a városiak visszahódították a ligetet. Utcazenészek zenéltek, zsonglőrök zsonglőrködtek, a csepürágók is csináltak valamit, irodisták tízóraiztak és turisták fotóztak mindent, ami mozgott.

Mi pedig élveztük a napsütést és egy időre elbúcsúztunk Bostontól.

Boston maraton

Bostonban Patriot's Day van, lelkes emberek újraharcolják a lexingtoni csatát, a lényeg azonban a Boston maraton.

A száztizennegyedik.

Bostonban szinte minden tévécsatornán maraton megy, szinte minden rádióállomás a maratonról közvetít és nagyjából félmillió ember szurkol az utcákon. A nézők közt 1897 óta előkelő helyen szerepel a Wellesley női egyetem hallgatósága. Ők éljeneztek 1897-ben a leghangosabban a futófiúknak - akik közül az első, egy harvardos fickó meglátva az éljenző lányokat, inkább feladta a versenyt és ment csajozni.



A legnagyobb bostoni újság, a Boston Globe folyamatosan frissülve követi a maratont. Természetesen a legtechnokratább közvetítést az MIT-sok készítették még 1997-ben. Az MIT-s csapat ekkor érzékelőkkel, jeladokkal kívül belül bedrótozva futotta le a távot és az MIT szurkolótábor folyamatosan követhette a futók belső hőmérsékletét is.



A maratoni futás főleg az emberi akaraterőről szól. Minden évben elképesztő történeteket olvasok a bostoni maraton "hőseiről". Óriási teljesítmény, ha egy életerős profi futó lefutja a maratont - de valahol nem meglepő. Amikor ezt olyanok teszik, akiknek semmi esélyük se lenne elindulni, számomra azok a maraton legnagyobb pillanatai.

Ahhoz, hogy valaki a startvonalhoz álhasson, 18 hónappal a maraton előtt adott szintidőn belül le kell futnia egy jegyzett maratont.

Clarence DeMar profi futó volt, harminckétszer futotta le a Boston maratont, hétszer nyert és nyolc másik alkalommal végzett az első tízben. Hatvanötévesen azt mondta, befejezi a maratonokat. John A Kelley ekkora melegedett: 1928-tól 1992-ig hatvanegyszer állt startvonalhoz és csak háromszor adta fel a versenyet. Kétszer nyert, hétszer volt második és miután betöltötte a negyvenet, hatszor végzett az első tízben. Ötvenedik szültésnapja után is bekerült egyszer a tíz legjobb futó közé. John hatvanegyedik alkalommal, nyolcvankétévesen is lefutotta a 42 kilométert - kevesebb, mint hat óra alatt.
Kelley emlékét egy tábla őrzi a bostoni maraton leghíresebb "hegye", a newtoni Heartbreak Hill tetején. 1936-ban Kelley itt hagyta le az addig vezető futót, Ellison "Tarzan" Brownt és még meg is lapogatta a hátát. Brown erre felgyorsított, visszaelőzte Kelleyt, aki ekkor második lett. A Globe riportere ekkor nevezte el Heartbreak-nek a dombocskát.

Idén a korelnök nyolcvankét éves - Clarence Hartley korábban is szerett volna futni, de közbejött a koreai háború, aztán a vietnami háború és fiatal katona akkor mással volt elfoglalva. 1998-ban 68 évesen végignézte a Boston maratont és megtetszett neki, elhatározta, hogy kipróbálja. Hartley ekkor kezdett el komolyan futni és egyre jobb eredményt ért el korcsoportjában. (Az egykori katona kicsit cinikusan meg is jegyezte, hogy ahogy öregszik, egyre kevesebb ellenfele van a korcsoportjában.) 2005-ben sikerült szintidőn belül lefutnia egy maratont, így indulhatott volna a bostoni versenyen - de ekkor közbejött a rák. Kemoterápia. Műtétek. Majd egy négy óra harminckilenc perc alatt lefutott negyvenkét kilométer, amivel Hartley kvalifikálta magát a bostoni maratonra. Most fut és úgy néz ki, célba is fog érni.

Jön a tavasz!

Jön a tavasz.
Már a meteorológus is megmondta, jön a tavasz!

Hamarosan igazi tavaszi idő lesz!

Napsütés, virágok, méhecskék, döngicsélés, zümmögés.

TAVASZ! Vasárnap tizenöt-húsz fok lesz!

Mi vasárnap reggel indulunk vissza Salt Lake Citybe.




(A fénykép illusztráció. Bostonban készült ugyan, de hat éve.)

Beacon Hill

Beacon Hill Boston belvárosának egyik leghangulatosabb része. Ez a klasszikus Boston: vöröstéglás utcák, gázlámpák, párszintes házak, kanyargó, szűk utcák.



Beacon Hill tetején volt valamikor Boston legmagasabb pontja. Az üzletinegyed felhőkarcolói mellett ma már eltörpül a dombocska, de a 17. század elején éjjelente jelzőfény (beacon) mutatta a városba vezető utat. A hegy tetejét a következő évszázadban legyalulták és beépítették.



A város közepén emelkedő hegynek a városközpont és a tenger fele néző oldala a város legdrágább részének szállított. A Charles-folyóran néző oldalon laktak az afroamerikaiak. A 20. századra a helyzet kiegyenlítődött és az egész hegy majdnem egyformán drága lett.



Sokszor sétáltunk erre és mindig meglepett, milyen kevés boltot lehet itt találni: a hegyen szinte csak lakóházak és iskolák és templomok vannak. Egy vagy két üzletet láttunk itt.



Szeretjük ezt a dombocskát. Elegáns dámák és urak tünnek el a kapualjakban, fiatalok térnek vissza kocogásból, masnis kutyák emelgették lábukat az utcasarkokon. A hegynek békebeli hangulata van. Mindig azt vártam, hogy amíg felérünk a dombtetőre, legalább egy Kennedy jön velünk szembe és lefele menet még kettővel.



A Beacon Hill-nek egyetlenegy nagy hiányossága van: egyetlenegy cukrászda sincs rajta. Az embereknek egészen az olaszegyedig kell sétálniuk, ha valami finom édességet szeretnének venni.

A Boston-kő

A Boston követ január óta kerestük. Tudtuk, ott van a piac mögötti sikátorok labirintusában. Többször végigjártuk az utcát, de a követ sehol sem találtuk.

A Boston-kő egy elhasznált, kopott malomkő, amit 1737-ben recikláltak és beleépítettek az egyik sikátor falába. Mivel a kő jól látható és ismert volt, egyes térképeken innen kezdték mérni a bostoni távolságokat.

A dolgot sokáig városi legendának tartottam: a követ három hónapon át nem találtam meg. Hetente egyszer benéztem az utcába és kerestem a követ. Még hogy jól látható!

Tudtam, a kő valószínűleg a házfalak mellé halmozott méteres hóban bujkálhat.

Március végére elolvadt a hó. Egy időre. Két-három napra.

De ez elég volt, hogy a kő kibukkanjon, ahogy a hóvirágoknak kellett volna előbújniuk. De nem bújtak. A kő viszont itt volt.

Parkolás Loganon

A bostoni repülőtér, a Logan egy káosz. Idegenként kocsival rémisztő odamenni, kaotikus parkolni, szinte lehetetlen kijutni és rémisztő visszajönni. Metróval vagy ezüstmetróval például könyvet olvasva vagy akár behunyt szemmel is kitalálok. Sőt, hajóval is bármikor kijutok - amikor mennek a bostoni tömegközlekedési vállalat hajói.



Kocsival viszont a legegyszerűbb, ha belevetjük magunkat a bostoni autópályaalagutak makaróniként kanyargó labirintusába. Először sokkoló volt kimenni, másodszorra egész jól ment: lelkileg felkészültem a tengeröböl alá vájt alagutakra és arra, hogy időnként megszünik benn -lenn- a gps. Ettől a klausztrofób érzéstől eltekintve egy bajom volt csak: egy vidám március-bucsuztató hóvihar. Legalább megállapíthattam, hogy az alagutaknak is van valami haszna: ott benn nem havazik.



Öt éven keresztül Logan egy építési terület volt, ezért most, öt év elteltével fura érzés volt, hogy majdnem minden készen van. Szemem sarkából láttam egy-két állványt, kósza sisakos szakit, de a reptér majdnem teljesen kész.

Sajnos az irányítótáblákat (United jobbra, Delta balra) még nem tették fel. Logan évi 27 millió utasával, napi 900 járattal, hat kifutópályájával, tizenhatezer alkalmazottjával az Egyesült Államok 19. legforgalmasabb reptere, miközben egyetlenegy légitársaságnak sem központi repülőtere (hubja). Valamikor a PanAm központja volt, azokban a boldog békeidőkben, amikor még volt PanAm és még semmiféle igazolvány sem kellett ahhoz, hogy valaki felszálljon egy repülőre. Az úri közönség megmutatta a jegyét, beszállt a gépbe és kinyújtotta a lábait. Mert akkor még volt hely az utasok lábainak a repülőkön. A biztonsági ellenőrzés pedig annyit jelentett, hogy a szerelők átnézték a repülőt, rendben van-e a hajtómű.



Ki akartam próbálni a mobiltelefonos parkolót. Ezt a parkolót azért hívják így, mert itt ingyen lehet várakozni fél órát és ha mobilon ránkcsörög az ismerősünk, aki elé kijöttünk a reptérre, hogy megérkeztem, itt várok, akkor csak a megfelelő terminál elé kell gördülni. Az érkező beugrik az autóba és már lehet is menni. Ha az autós sokat vacakol, jön a rendőr és kedvesen rászól, ha tovább vacakol, akkor megbünteti.
A szakadó hóban inkább a központi parkolóba mentem. (A legtöbb terminálnak saját parkólója is van.)

A liftben vidám madárcsicsergés hozta ki Yodát a sodrából, a Mester nem értette, miért szól a magnóból a végtelenített gumizene helyett a madárdal. Amikor olyan hideg van, hogy a madarak szárnya a levegőben verdesés közben fagy össze. A lift el lehetett átkozva, mert miután megnyomtam a 4-es gombot, remegni kezdett és zümmögött. Én álltam benn és Yodával beszélgettem. Közben feltünt, milyen sokáig tart az út. Persze leesett a húszfilléres, az út nem tart sokáig, csak áll a lift.

A reptérről kijutni se volt egyszerű. Személy szerint én egy béna kacsa vagyok, aki egy parkolóházból sem találja meg a kijáratot - talán mert a legtöbb helyről lespórolták az EXIT táblácskákat.

A tervezőknek igazuk volt, kár volt kimenni a parkolóházból: olyan hóesés volt, hogy én még a hóembereket se engedtem volna ki az utcára.

Az átépített Logan gyönyörű és szeretem. Csak ne kelljen kocsival kimenni és ne havazzon.

IHTFP

- IHTFP! - vágják oda előszeretettel az MIT-s diákok könyveiket vizsgaidőszakban, majd felszaladnak az 54-es épület tetejére, hogy inkább leugorjanak onnan. Aztán persze visszaülnek a könyv mögé és tanulnak tovább.

- IHTFP.

Az MIT-s káromkodást az ötvenes években vették először szájukra a diákok. Akkoriban az emberek finomabbak voltak és ha csúnyán beszéltek nyilvános helyen, elszégyellték magukat (vagy nem). Mindenesetre illett valamilyen eufemizmust használni a durvább beszólások helyett.



Az MIT-ra járni akkor sem volt egyszerű, az egyetem a diákokból (és a tanárokból) mindent kifacsart, amit lehetett. A facsarás egyik eredménye 76 Nobel díj. (A 76-ban benne vannak a Nobelt kapott diákok és a Nobelt kapott profok is. A MIT-es keménymag ilyenkor megjegyzi, hogy a pontos szám 74, mert a kocka műegyetemisták nem nagyon tudnak mit kezdeni Eric S. Chivian és Kofi Annan Nobel-békedíjával.)



A végletekig túlterhelt diákok végül kitaláltak egy saját káromkodást:

- IHTFP! I hate this fucking place - Gyűlölöm ezt a kib@tt helyet! - mondták. Azért persze jártak tovább szorgalmasan.

A hatvanas évekre az IHTFP több más oktatási intézménybe, így a West Pointra is eljutott. Természetesen mindenki újabb és újabb rövidítéseket talált rá ki. A rövidítés annyira beleivódott a MIT-folklórba, hogy végül a bronzpatkányra is rákerült - természetesen jól elrejtve, pedig a betűszónak már van egy szalonképes rövidítése is: Institute Has The Finest Professors.

Mike cukrászdája

Ha olasznegyed, akkor Hanover street. Ha Hanover street, akkor Mike. Ha Mike, akkor cannoli.

2002-től rendszeresen felbukkantunk Mike-nál. Végigálltuk a sort, pedig néha kilógott az utcára is és vettünk cannolit. A piac után is gyakran bevettük magunkat az olasznegyed utcalabirintusába, elmentünk Mike-hoz és vettünk cannolit.



Ha vendégeink voltak, megmutattuk nekik Bostont, Cambridge-t, majd elmentünk Mike-hoz és ettünk cannolit.



A cannoli egy olasz-amerikai sütemény. Az Egyesült Államokban a cannolit tipikus olasz süteménynek tarják, a cannoli azonban egy igazi sziciliai sütemény, amit Palermóban találtak ki.



A cannoli - amit a becsületes olaszok csak cannoli siciliani-nak neveznek eredetileg ünnepi sütemény volt. A szicíliaiak karneválkor sütötték és a rudacskákat termékenységi szimbólumoknak tekintették. Volt, akinek nagy volt a cannoló-ja, volt, akinek kicsi, másoknak meg közepes.



Az eredeti cannoli ropogós sülttésztacsőbe töltött rikottasajtból és a sajtos végeket lezáró ízesítésből áll. Mivel a rikotta drága volt, az olasz bevándorlók gyakran maszkarpónesajtot használtak helyette, de a tésztát megtöltötték sok egyébbel, még túróval is. A cannoli igazi amerikai édesség lett.

A Hanover Street cukrászai híres, bostonszerte ismert cannoli-készítők. Mike-nál és a többi cukrásznál mindig rengetegen várnak az adagjukra, kivéve a vasárnapokat: ilyenkor a sorok még hosszabbak. Miután végigálltuk a sort, az eladók a finomságokat kis papírdobozba tették és színes spárgával átkötötték.



Ugyanilyen papírdoboz cannoli szerepelt a Keresztapában.

- Hagyd a pisztolyt, hozd a cannolit - mondja a nádas megöntözése után Peter Clemenza Roccónak, aki felkapja a hulla mellől a süteményesdobozt.



M-et is elvittem Mike-hoz. Vasárnap volt, a tömeg kilógott a boltból. Az utcán cannolira éhes olasz-amerikaiak tülekedtek és szidták egymást. M-nek tetszett a hangulat, de nem tetszett a tömeg.

- Annyira nem lehet jó - mondta és továbbmentünk. M nem tudja, mekkorát hibázott.



Hosszú évek után megint elsétáltunk Mike-hoz. Szombat volt, így csak pár ember várt a cukrászda előtt. Végiálltuk a sort és vettünk egy doboz csemegét.

Boldogan szorítottam magamhoz a dobozkát.

Hogy lehet cannoli nélkül élni?