Camp Floyd

Newton Curd Givens
Originally uploaded by ribizlifozelek

Camp Floyd-ról 2007-ben szerettem volna írni, de aztán megfeledkeztem erről a kirándulásról.

A Pony Express útvonalának egy részét jártuk be és hazafele megálltunk egy pillanatra az egykori erőd, Camp Floyd temetőjénél.

Camp Floydot a umormon háború végén alapították 1858-ban. A utahi területeket biztosító csapatok egy részét álomásoztatták itt. Az erődöt az akkori hadügyminiszterről nevezték el, miután Floyd két év múlva lemondott, a katonai vezetők gyorsan átnevezték Frot Crittendalere. Hamarosan kitört a polgárháború és az egész bázist felszámolták. A katonákat pedig bevetették a déliek ellen.

A támaszpontról megfeledkeztek.

1900-ban pár embernek eszébe jutott az elhagyott erőd és a még elhagyottabb temetője. A sírokból már semmi helyreállítható sem maradt, így a temető helyén egy emlékoszlopot emeltek. Aztán megint csend lett és csak a prérifarkasok vonyítottak a teliholdas éjszakákon a pusztában. Már ha maradtak itt egyáltalán prérifarkasok.

1959-ben a veteránokat tömörítő Amerikai Légió helyreállította a temetőt. Ásatásokat kezdtek, levéltárakat kutattak és síremlékeket állítottak az itt elhunyt katonáknak.

Közben óhatatlanul elkövettek pár hibát. Az apróbb tévedések miatt a sírköveteket... csoportba lehet osztani:

- Azok a katonák, akik itt haltak meg a utahi expedició során és itt lettek eltemetve. (George H. Paige alhadnagyként kezdte katonai pályafutását. A mexikói háborúban többször kitüntette magát, több expediciót vezetett a dakota indiánok területére, majd Camp Floydban rejtői halált halt: belehalt a mértéktelen italozásba.)

- Azok a katonák, akik a utahi expedició során haltak meg, de nem itt lettek eltemetve. (Ilyen volt például a német bevándorló Henry Shulta, aki úgy vélta, a hadseregben biztos megélhetést talál. Egy élelmiszerszállító oszlop kíséretéhez tartozott. Az oszlop táborát egy éjjel meglepték a mormon portyázók. Senki se akart senkire se lőni, a mormon lovasok egyszerűen átvágtattak a táboron és eltüntek az éjszakában. Shulta nem tudta, miről van szó és az ijedtségtől szívrohamot kapott és meghalt. Sírja valahol Wyomingban van.)

- Olyan katonák, részt vettek a utahi expedicióban, de jóval később hunytak el.

- Katonák, akik soha életükben nem jártak Utahban, de valahol máshol elhunytak, mint például Newton Curd Givens, aki aktívan részt vett Mexikó kétharmadának bekebelezésében, majd békésen éldegélt farmján kutyáival, míg el nem vitte a TBC.

Szóval, hamar munka és feltárás ritkán jó. Persze akárhol és akármiben is hunytak el ezek az emberek, a lényeg, hogy békében tegyék.

A hely ma gondozott, a gyep egyenletesen, 3 inch magasra nő, a szimbolikus kerítés új és a temető mellett kis táborhely is található asztalokkal, tűzrakóhelyekkel, padokkal. Egyébként úgy tünt, senki se jár erre. Akár a Marson is lehettünk volna.

Salt Lake City közepe és a mormon háború

Base and Meridian
Originally uploaded by ribizlifozelek

Salt Lake City közepe a Temple Sq és az LDS (mormon) templom. A templomot négy irányból körbefogó utcákat mind Temple-nek nevezik. Van Keleti-, Nyugati-, Északi és Déli Templom utca. A dél-keleti sarkon egy pici, alig észrevehető oszlop emelkedik ki a járdából és támaszkodik a Templom kerítésének. Annyira pici, hogy a kutyák se nagyon akarják lepisilni. (Én ezt nagyon jól tudom.) Ez az oszlop jelöli a város alapkoordinátáit.
Maga az oszlop a járda magasságát is beszámítva 4327 láb (nagyjából 1300 méter) magasan van. Azt, hogy itt lesz a város közepe, még az alapítók találták ki 1847-ben. A hosszú vándorlás után itt letelepedő mormonok úgy vélték, ez az Ígéret Földje. Településüknek pedig az ideális várost kell megtestesítenie. Ezért lett a város közepe a Templom. Körülötte emelkednek az egyház egyéb épületei, alapítói házai. Ezt követi az üzleti negyed, majd, csak ezek után következnek az állami adminisztratív épületek. A középpont hivatalos magasságának megállapítására azonban pár évtizedet várni kellett.
A templom építésekor még egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy a mormon kolónia az Egyesült Államok része lesz. Idővel azonban világossá vált a vezetés előtt, hogy sivataguk nem is annyira elhagyatott: erre vezetett a legrövidebb szárazföldi út Kaliforniába. A mormon vezetés felismerte, csatlakoznia kell az Egyesült Államokhoz még mielőtt esetleg bekebelezik. A döntés nem volt könnyű; a mormon exodusra azután került sor, hogy az épp születő vallást mindenki más üldözni kezdte. Egymást követték a lincselések, amire válaszul mormon miliciák alakultak, majd megszületett a döntés: el kell vándoroljanak, új hazát kell keressenek. Így értek ide.
Ilyen előzmények után kívántak csatlakozni az USÁ-hoz. Ráadásul a csatlakozás a függetlenség feladását is jelentette. Az Egyesült Államok vezetése azonban gyanakodva tekintett az egyházi vezetés alatt álló, központosított mormon területre. A teokratikus mormon berendezkedés teljesen ellentétes volt a szövetségi alkotmánnyal. A legtöbb kritika az akkor még hivatalos többnejűséget érte (lehet, ezt csak az irigység szülte).
Végül a mormon vezető, Bringham Young elérte, hogy a mormon kolóniák territóriumként lettek tagjai az Egyesült Államoknak. Ez annyit jelentett, hogy nem alkottak önálló államot, nem voltak részei egy államnak sem, de az Államok részét képezték. Területükön amerikai joghatóság érvényesült. A Utahi Territórium valamivel nagyobb volt a mai államnál, területe kilenc jelenlegi amerikai állam részeire terjedt ki. A mormonok államukat Deseretnek akarták hívni, végül azonban kénytelenek voltak beérni a Utah névvel.
Az első kormányzó a mormon vallás vezetője, Young lett. Young saját szavai szerint hitt az amerikai alkotmányban és berendezkedésben, csak azokban a “gazemberekben” nem bízott, akik a rendszert irányították.
A helyzet ekkor kezdett még jobban bonyolódni. A központi kormány és a közvélemény nem fogadta el a teokratikus mormon territóriumot. A vezetés félt attól, hogy a mormonok esetleg függetlenednének. A mormonok féltek attól, hogy ismét üldözni kezdik őket. Innentől kezdve pedig a kölcsönös félreértések és gyanakvás csaknem komoly polgárháborúba torkollt.
Buchanan elnök, élve jogaival, új - nem mormon és nem utahi - kormányzót nevezett ki a Utahi Territórium élére. Adminisztratív baklövések miatt azonban erről hivatalosan Youngot nem sikerült értesíteni. Ugyancsak törvényesen az elnök egy kisebb hadsereget küldött a territórium biztosítására. Ezt azonban a mormonok egy ellenük indított kereszteshadjárat kezdetének értékelték. A hadsereg haladásának útvonalán megsemmisítették készleteiket, felperzselték a füvet (már ahol volt) és a mormon milicia vérontás nélkül megsemmisítette a hadsereg utánpótlását. A mormonok portyázók komoly előnyben voltak a hadsereggel szemben. Az utánpótlást szállító konvojokat elfelejtették lovassággal védeni. Eközben a mexikói háború mormon veteránjaiból alakult Nauvoo Légió másik része lezárta a Salt Lake völgybe vezető hágókat. Az pár ezer fős expediciós haderő elsáncolta magát és végigéhezte és fagyoskodta a telet, visszautasítva a mormonok által felkínált élelmiszersegélyeket.
A nyílt konfrontáció egyre valószínűbbnek látszott. Dél-Utahban mormonok és velük szövetséges indiánok 120 nem-mormon telepest löttek halomra, közben Oregonban mormon kolóniákat támadtak meg. Young, akit hivatalosan továbbra se értesítettek arról, hogy leváltották kormányzói poziciójából, visszahívta a mormon misszionáriusokat a haza védelmére. Buchanan erősítést küldött az éhező haderő megsegítésére és az ekkor már lázadóknak tekintett mormonok megrendszabályozására.
A közvéleménynek ekkortájt kezdett elege lenni az elnöki politikából. A mormonok bátorsága jó benyomást tett a legtöbb amerikaira. A szövetségi hadsereg közel harmada menetelt a mormon territórium fele, ők azonban továbbra is elszántak maradtak. A háborút a sajtó a hadiszállítók háborújának hívta, utalva arra, hogy egyedül nekik volt hasznuk a konfliktusból. A mormon vezetés számára is világossá vált, hogy katonai úton képtelenek megvédeni magukat. Mindkét fél keresni kezdte a békés megoldást.
Buchanan kompromisszumos javaslattal egy mormonbarát nyugállományú katonatisztet, Thomas L. Kane-t küldte Utahba az akkori leggyorsabb útvonalon: Panamán és Kalifornián keresztül. A megbízott kiküldéséről ezúttal a hadseregnek felejtettek el szolni. Az amerikai sajtó ekkoriban már “Buchanan balfogásának” nevezte a katonai akciót.
Kane találkozott Younggal, majd Cumminggal, az elnök által kinevezett kormányzóval. A tárgyalások eredményeképp kompromisszum született: Young átadta hatalmat Cummingnak. A haderő, melynek Buchanan által megszabott feladata a bevonulás volt Salt Lake Citybe, szabad utat kapott és átmenetelt a városon, majd attól 70 km-re délre létrehozott egy helyőrséget.
A helyzetet egy újságíró kis túlzással a következőképpen elemezte a két szembenálló fél vezetésére utalva: senkit sem öltek meg, senkit sem sebesítettek meg, de mindenkiből bolondot csináltak.