Megint tavasz

Nemcsak C-t, magunkat is emlékeztetnünk kell arra a mondásra, hogyha Salt Lake Cityben nem tetszik a tavaszi időjárás, várj két percet.

Tegnapelőtt a 16 fokos meleget hóvihar követte, ami tíz centi havat hagyott maga után.



Egy nappal később a világ megfordult és ismét tavasz volt.

Az Antilop-sziget alacsonyabban fekvő részéről eltünt a hó, az emberek kijöttek kempingezni és lovagolni, a bölények legelészni.

Az alábbi fotón két bölény látható, miután pár turista majdnem megajándékozott minket egy fantasztikus videóval: túl közel mentek fotózni a bölényekhez és a mellettünk álló ranger már azt találgatta, páholyból nézzük-e az üldözést vagy nem. Szerencsére elkészültek a közeli fotók és a turisták eltakarodtak, mielőtt a bölény ideges lett volna.



Mi továbbmentünk és újabb és újabb kilátókat fedeztünk fel.



Szerencsére bölények nélkül.



A sziget még talán két hétig élvezhető, aztán egy-két hónapra birtokukba veszik a harapós legyek, amik véres sebeket tépnek apró rágószervükkel a gyanútlan látogatók testén.

Utána majd megint lehet jönni és fotózni a nyári melegben olvadozó sziklákat.

Stansbury Island

Stansbury Island
Originally uploaded by ribizlifozelek

Délután elhatároztuk, elmegyünk valahova. Mivel késő volt, a kutyának is kellett ennivalót venni, túl messzire nem mehettünk. Valamikor olvastam a Stansbury Islandról, mint egy kellems helyről, közel a városhoz.

Odamentünk.

Persze a dolog bonyolultabb volt, mint első pillantásra látszott. A szigetet és az oda vezető utat könnyen megtaláltuk. Pillanatok alatt eljutottunk Salt Lake City zöld oázisából a Holdra. A szigeten nőtt valami bozót, a bokrokból néha hosszú nyúlülek emelkedtek ki. Háromszor láttunk tapsifülest, kettő szaladt, a harmadik lapult, méghozzá egy autókerék aladt. Lapuljék békében.
A gyér bozótot néha puszta szikla váltotta fel. Az út viszont meglepően jó volt, itt ott akadt rajta egy-egy gödör, de ahhoz képest, hogy a földutat főleg a sziget végén lévő magnéziumbánya kamionjai használták, tökéletes volt.
Rövid autózás után egy nyitott kapuhoz értünk. Itt fenyegető feliratok fogadtak minket: az utat körülvevő földek magántulajdonban vannak, le ne térjünk az útról, mert akkor... A táblák büntetéssel és bírósággal fenyegetőztek, de szerintem a betolakodókat egyszerűen elásták valahol.



Félig és egészen elhagyott kőbányák között autóztunk, mígnem elértünk az ígért kilátóba, ahol egy magányos WC állt az egykori tóparton. Mivel a tó szintje erősen ingadozik, jelenleg a WC jó kilométerre volt a víztől. A WC makulátlanul tiszta volt, természetesen volt benne papír – csak az ajtajába lőtt bele valaki kétszer sörétespuskával, mert biztosan foglalt volt az egyetlen fülke.
Mivel a tó épp száraz volt, a kilátóból se volt sok látnivaló. Picit arrébről azonban egész jól lehetett lehetett látni a tükörsima vizet, a távolban meg az elmosódott partot.



Mivel tovább nem lehetett menni, kezdődött a magnézium bánya, visszafordultunk. Az egyik elhagyott bányában láttuk, hogy az egyik parkoló teherautót is szitává lőtték, biztos, mert rosszul előzött...