Paradicsomi pihenès

Ll

Vendégségben vagyunk E-nél és J-nél. 

Kanab szélén a vörös (vermillion) sziklák lábánál, pont a közföldek határán áll álomházuk. 

Csak ülök a kisház teraszán Yodával és élvezzük az estét és a hajnalt. 

És nézzük a csillagokat. 

Az élet majdnem tökéletes. 

A Sárkány Gyomra

Meleg volt, de a klasszikus dél-utahi meleg, száraz és forró. 

Amiben úgy érzem magam, mint disznó perzseléskor. A sziklafalak pedig sztereóban dőlt ránk a meleg. 

Meglepő, de szeretem. 

A sziklafalon tátongott a Sárkány. 

Amióta ez a hely divatos lett, a látogatók vendégkönynek használják a puha homokkövet. 

Tisztára olyan, mintha ékírás lenne. 

Az üreg mesterséges: egy időszakos vízfolyást vezetnek erre. 

Szóval nagy esőzés idején jobb nem erre járni - mondjuk mostanában kis eső sincs. 

A járat pedig hosszú és tekervényes. 

Jó sokat mentünk a sötétben, mire megláttuk az alagút végét. 

Innen még tovább lehet menni egy időszakos patakhoz. De azt majd legközelebb. 

Vissza a hétköznapokba

Valamelyik nap a CNN-en olvastam (hát igen, én betűfaló vagyok, én a CNN-t is olvasom) ezt a cikket arról, hogyan tér vissza az élet a hétköznapi kerékvágsba a koronavírus után.

Megnéztem a grafikont is, meg a térképet is. A magyarázat nagyon tetszett Utahra: 100% vagy több.

Milyen lehet az, ami száz szálalékig normális? Unalmas?

Bányászsztori - Forest City

 Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer 1870-ben egy húszéves fiatalember, Ed. Ed New Yorkban fuvaros volt, kocsit hajtott és egy nap megismerkedett egy gyönyörű lánnyal, aki gazdag volt és apja kőszívű volt:

- Addig nem veszed el a lányom, amíg méltóképpen el nem tudod tartani!

1871-ben Ed testvérével elindult aranyat ásni és meggazdagodni.

Forest Cityben, egy ma már térképeken se nagyon szereplő városban akartak meggazdagodni. Ed testvéréből bányamérnök lett, Edből kincskereső és bányász.

Forest City fenn American Fork felett. Snowbirdtől csak egy alig átjárható hegylánc választotta el. 

Dolgoztak látástól vakulásig, Ed házat épített a szurdokban, testvére családot alapított, de milliomosok nem lettek. 

Ed és szerelme továbbra is rendszeresen leveleztek, mígnem 1900 körül Ed fájó szívvel beismerte, sose lesz gazdag és a (vén)lány apácának állt. Forest City elnéptelendett. A bányák még működtek, de két városuk szinte nyom nélkül eltünt. Ed így szerette otthonát, a gyönyörű magashegyi völgyet.

Itt élt 1921-ig, amikor egy reggel nem ébredt fel többet.

Sírja American Fork temetőjében van. Talán egyszer megkeressük, de American Fork újra élettel teli és sokkal vidámabb, mint a bányák fénykorában volt.

Reptéri rohanás

 - Elfelejtettem mondani, korábban megy a gépem - mondt szomszédunk, A, amikor megjelent bőröndjével, hogy kivigyem a reptérre.

- Van időnk? - kérdeztem vissza.

- Persze, majd minden poggyászt feladok ahol kiteszel.

Sok amerikai reptéren van egy parkoló sáv, ahol ki lehet tenni az induló utast (vagy felszedni az érkezőt) és ott csomagot is fel lehet adni.

Csak most ez a miniiroda zárva volt.

- Most mit csináljak? - nézte A a két bőröndöt és két hátizsákot.

- Leparkolunk és bekísérlek.

Ez egyszerűen hangzott, de az új repteret még nem ismertük és a parkoló is tele volt. Szerencsére a villanyautótöltő helyek szabadok voltak és ott gyorsan bedugtam az autót, mi pedig rohantunk megkeresni a megfelelő pultot.

Ez se volt egyszerű, a Southwestnek csak az emeleten voltak pultjai, ahol először sorba kellett állni a bőröndökre ragasztandó cetlikért, majd sorba kellett állni, hogy feladjuk a bőröndöt. Aztán már csak a biztonsági ellenőrzés sora volt hátra egy másik emeleten.

Minden más volt, mint korábban: egy teljesen új reptér épült és a régit közben eldózerolták.

Az új reptér jól nézett ki - de gondolom A másként szerette volna megtanulni, hogy mi hol van.

A lényeg, hogy elérte a gépet.

Én meg végre, hosszú idő után, ismét voltam reptéren.

A bürokrácia dolgozik

Az amerikai Adóhivatal (IRS) küldött egy levelet. 

A levél arról szól, hogy akinek jár a gyerekek után kapható adókedvezmény, akkor semmit se kell csinálni. Erről később küldenek egy újabb csigapostás levelet. 

Szóval ez a levél teljesen felesleges volt? 

Nem!

Ugyanis ha megkapom a következő adóhivatali levelet, nem fogok szívrohamot kapni, hogy mit rontottam el. 

Sír a városháza mellett - American Fork

 Nem hittem volna, hogy több posztot fogok írni American Forkról. De írok!

- Ezt nem tudom megjelölni - forgolódott Yoda.

- Keresünk valami mást, amit megjelölhetsz! - hagytuk ott az órát.

Yoda meglehetősen morcosan követett. Az előbb nem hagytam, hogy megjelölje American Fork első iskolájának helyét (azt már megtette az önkormányzat), most kiderült, hogy az órának nincs lábazata.

Mi jöhet még?

Elhagyott középületek.

Rengeteg.

Hamarosan ennek a bezárt iskolának a helyén is csak egy emléktábla lesz - elmélkedtünk. Az iskola tipikus 19-20. századi utahi iskola volt: durván faragott kő alapzat, rajta tégla épület, boltíves bejáratok és ablakok.

Nem volt rossz és sajáltuk, hogy ennyire elhagyatott.

Az iskolától toronyiránt mentünk a városháza fele.

Yoda ekkor gyorsítani kezdett, ami meglepő, mert hát a Mester már nem fiatal és a gyorsításnak különleges okai lehetnek. Én egy Városházát nem tartottam különleges oknak, úgyhogy nagyon figyelni kezdtem, hova is megy a Mester.

- Az egy sírkő, várjál! - kiáltottam fel.

- Nem várok! - húztott Yoda.

- Ott egy fa!

Míg Yoda a fát ellenőrizte, elolvastam a sírkövet.

"American Fork 

- született 1850 

meghalt 1949 október 28-án

a parkolóóra járvány áldozataként"

- Mi van? - vakartam sapkatartómat.

Spanyolnátháról és COVID-ról már hallottam. De parkolóóra járványról még nem.

Mint rövid kutatás után megtudtam, a kaliforniai San Luis Obispóban készült sírkövet pár helyi vállalkozó állíttatta, amikor American Fork tanácsa úgy döntött, parkolóórákat telepít a város főutcájára.

Eleinte csőstül jöttek az emberek kipróbálni a városi újdonságot (a fizetős parkolást), ahol nekik kellett öt centet bedobni a parkolóórába.

Aztán egy részük inkább nem jött, másik részük meg egyszerűen nem fizetett. Mivel a parkolást magáncég intézte és akkoriban - ó boldog békeidők - , a parkolóőrök nem tehettek semmit a nem fizetők ellen, az emberek nem fizettek.

A végtelenségig frusztrált parkolóőr pedig az ezredik be nem fizetett büntetés után lemondott.

Eközben a helyi üzletek tulajdonosai összebeszéltek és csináltattak Kaliforniában egy sírkövet. A sírköves a jó ügy érdekében ingyen dolgozott, az üzletembereknek csak a postaköltséget kellett fizetniük.

Amikor megjött a sírkő, kitették a Főutca sarkára.

Miután a parkolótársaság "érdeklődés" hiányában feloszlott, a sírkő egy raktárba került, ahonnan egy helybeli vette meg két dollárért.

Idővel a városnak adományozta és most ott áll a városháza mellett picit elfeledve.

American Fork él és virul, de a belvárosa valóban az utolsókat rugja.