Macskakomédia

Puppey minden reggel szól hat körül, hogy meg kell nézni a macskákat.

Én erről tudok: a macskák háromnegyed hat óta a verandán mászkálnak és várják, hogy Puppey és én megjelenjünk a reggelivel.

Én kimászok az ágyból, felöltöztetem a fiatalurat, aztán kilépek a verandára, ahol várnak a macskák.

Ez a társaság nem állt kétszer sorba, amikor a macskaészt osztogatták - szerintem egyszer se, mert nem tudnak sorbaállni.

Minden reggel én Puppeyval megyek ki. 

A macskák minden reggel meglepődnek, hogy "né, egy kutya, egy KUTYA!!!" és rémülten menekülnek, közben felugranak a mellvédre, visszaesnek, megpróbálnak átcsúszni a kapu rácsán, de azokat már évekkel ezelőtt kinőtték és fennakadnak pár másodpercre és a macskahad teljes pánikban kereng a szűk verandán keresve a kiutat.

Egyszer az egyik úgy beszorult, mint Micimackó, a rácsos kapu kinyílt, ahogy a macska megpróbált átfurakodni és a cicc négy lábbal evezett a levegőben ahogy a kapu elfordult. Aztán, mielőtt kimondtam volna, hogy "fogyókúra" kiszabadult és rohant várni a reggelit.

Mikor a teraszról eltünnek a macskák, lemegyek és kiporciózom a reggelit, amiben valamilyen felejtőszérum van, mert másnap a macskák már nem emlékeznek a reggeli komédiára és ismét a verandán tömörülve várják Puppey eljövetelét.

Nyomok az erdőben

A Fisher-hágó közelében baktattunk egy keskeny földúton.

Itt most hó kellene legyen a földön és a csúcsokat vastagon kellene borítsa a hó.

De minden csontszáraz volt és mi közel júniusi melegben baktattunk az úton.

- Nézd Puppey, ez minek a lábnyoma? - mutattam a fiatalúrnak egy méretes nyomot.

- Teljesen érdektelen - húzta fel az orrát Puppey - ez egy régi nyom, teljesen száraz, meglocsoljam?

Fura krumpli

- Mini arany ínyenc krumpli? - néztem döbbenten a feliratra és a pitajára, ami minden volt, de nem pityóka és morogni kezdtem:

- Ez a múltkor még sárkánygyümölcs volt! 

Éberség

A cím mindent elmond. Ehhez nem tudok mit hozzátenni.

Látásvizsgálat

"Maradj le kétszáz lábra" - olvastam a teherautón. Kétszáz láb az durván hatvan méter.

Hatvan méterről én a táblát nem látom, nemhogy a rajta levő betűket.

Reggeli Szózat

A Pledge of Allegiance-ról beszélgettünk Á-val, amit minden amerikai iskolában elmondanak minden reggel a 19. századtól kezdve.

- Nekünk meg a Szózat két versszakát kellett általánosban elszavalni minden reggel - tettem hozzá.

- Mit? - volt a meglepett válasz.

- A Szózatból. Két verszakot. Minden reggel. Negyedikig.

- Mi soha...

Ettől előbújt belőlem a filosz és nyomozni kezdtem.

Írtam velem nagyjából egykorú, ötvenen környéki barátaimnak (mind igazából ötven alatt vagyunk pár évtizeddek, csak elrontották az anyakönyvi kivonatainkat), hogy ők reggel mivel kezdték az általánost.

- Mi reggeliztünk... - volt a leglogikusabb válasz.

De szinte senki se mesélte, hogy reggel nyolckor becsöngetés után felállt az osztály, hogy elszavalják a Hazádnak rendületlenült és esetleg utána még a hetes bejelentse, ha épp orosz óra volt, hogy Tavaris ucsityelnyica, nyikto nye at szusztvujet.

(Megjegyzem, szerintem mindannyian tisztességes és becsületes magyarok lettünk és egyikünk se kért menedékjogot Oroszországban.)

Tizenhat embert kérdeztem meg a reggeli Szózatról és általában döbbenettel találkoztam, persze voltak kivételek:

- Igen, minden reggel elmondtuk a Szózatot amikor kezdődött az iskola -mesélte J- és amikor vége volt, akkor a Himnuszt.

Na, ezen én lepődtem meg.

Még egy valaki említette a reggeli versmondást, más nem.

Mindanyian egyszerű, mezei általánosba jártunk az átkosban és meglepő módon rengetegféleképpen kezdtük a napot.

Az élet fája

Az Élet Fáját Utah Fájaként is ismerik és most, hogy Puppey is meglátogatta, a Kutya Fájaként is fogják emlegetni.

Az Élet Fájánál megállni tilos, de mint megtudtam, ha lemegyünk az autópályáról, akkor nem megálltunk, hanem nem vagyunk az autópályán.

Úgyhogy Puppey végre megnézhette az egyetlen fát a környéken. Ehhez be kellett menni a kerítésen, ami egy masszív alkotás, de a kapuja nyitva volt.

Valaki -egy gerillaművész- a közelben felállította a nagyfa kistestvérét is a sóban.

Az se volt rossz.

Miután Puppey megvizsgálta a helyi faállományt, visszaültünk az autóba visszamanővereztünk az autópályára: a utahi hatóságok negyven éve elmélkednek azon, hogy építsenek-e ide egy pihenőt, hogy az emberek megnézhessék a fát. Egyelőre nem jutottak semmire.

A fa azért köszöni, jól van - talán épp azért, mert itt nem igazán lehet megállni.

Erről a rövid megállásról is készült egy rövid film, azt itt lehet megnézni.