Határsávban

Jó, nem a határsávban voltunk, de nekem az jutott eszembe a kerítés mellett húzódó végtelen földútról (lenn).

Ezen a kerítésen (baloldalt fenn) láttuk az egyre tömörebbé váló üzenetet, arról, hogy mi mindent tilos.

Nézni szabad volt, úgyhogy megbámultuk az Ophir kanyon bejáratát.

Mást nem igen láttunk: picit többet vártam a Tooele Army Depot-tól, de hát nem lehet minden kerítésoszlophoz titkos berendezéseket kötni.

Úgyhogy sétáltunk és összeszedtünk pár geoládát.

Az út közben emelkedett is és az egykori tómedret völgyek és vízmosások is tagolták.

Meg óriási tócsák.

Az utat beborították kavicsokkal, de alatta ott volt a völgy fenekét borító agyag és ettől az út helyenként meglehetősen vendégmarasztaló lett.

Puppey már kezdte unni a meleget és a fák hiányát, bár a fiatalúr igyekezte a kerítéspóznákkal vigasztalni magát.

- Fordulunk? - kérdezte vigyorogva, miután benyakalt két tálka vizet.

- Azonnal, megnézzük, mi az a rozsdás vacak.

Megnéztük.

Egy rozsás vacak volt.

A közelében egy hozzá nem kapcsolódó ekedarabbal.

- Hazamehetek-e? - kérdezte Puppey.

- Ne szórakozz, még a hajót nézzük meg.

- Ne szórakozz, tizennégyezer éve nincs itt víz.

Attól még kidobott hajó lehetett vagy itt feneklett meg

Ettől még lehetett egy kidobott hajó. Vagy itt feneklett meg miután a Lake Bonneville visszahúzódott. Vagy valaki lelőtte, mint a kidobott jetski-t Burmester mellett.

Erről a kirándulásról is készült egy nem túl jó film, amit itt lehet megnézni.

SPARTA a Gellérthegyről

Á-val a Gellérthegyen mászkáltunk, a Rózsakertet jöttünk megnézni, meg esetleg találni pár geoládát (még nem tudtuk, ez milyen kalandokkal fog járni) és persze élvezni a kilátást.

Most nem találkoztunk fürdőkereső turistával, de ahogy lenéztünk, láttunk elég beutazót az egyik sétahajón.

(Pro tipp: a legolcsóbb hajó fedélzete kicsit túltöltött lehet.)

Aztán tovább nézelődtünk egyszerre háborodtunk fel:

- KI FESTETTE AZT ODA?

Mindketten óriási SPARTA feliratú grafitit láttunk a rakpart támfalára festve.

Igazi amerikaiként én már kerestem a vasvillát, a tollat és a kátrányt, de aztán jobban megnéztük a falfirkát, ami nem falfirka volt.

Hanem egy busz egy spártai felirattal.

(Érdekes kérdés, hogy ki akar spártai körülmények között utazni? A spártaiak?)

Szóval letettem arról, hogy felvegyem a vasvillát, a kátrányt és a tollat és inkább felhívtam a szemészt.

Pókszezon

Pókszezon van Utahban.

Mindenütt óriáspókok mászkálnak a sivatagban.

Szerintem eltévedt kisbölényeket esznek.

Nagyon kedvelem őket - messziről.

Az üzenet átalakulása

- De bonyolult! - olvastam a hosszú hosszú magyarázatot, hogy mit tilos itt.

A következő tábla már sokkal jobb volt. 

De a harmadik tábla vitte el a pálmát és nyerte el a szívem.

Ez szerintem a tiltó táblák non plus ultrája, a felülmúlhatatlan egyszerűség és tömörség mintaképe és az emberi kultúra több tízezer éves útjának csúcsa:

Örök lasagna

Átalában kirándulni szeretek friss ételt elvinni és ott megmelegíteni vagy csak megenni hidegen. Végszükség esetére azonban van az autóban kis főző és túlélő étel.

Ami mindent túlél.

Ott motoszkál bennem a kiváncsiság, hogy mi lenne, ha eltennék egy ilyent, hogy úgy harminc év múlva, 2055-ben március elsején kibontsam, hogy jó-e még.

Optimista kísérlet lesz.

Naplemente az Antilop-szigeten

 - Gyere Puppey, nézzük meg a naplementét!

- Gyíkot nézünk, macskát nézünk, más kutyát nézünk, de napot? Mit lehet azon nézni?

Aztán Puppey szerencsére meglátott egy gyíkot és ezzel megoldódott a probléma. Mentünk.

A Nagy-Sós-tón gyönyörűek a naplementék és ez így van ez nemcsak a Stansbury-szigeten, hanem Antilop-szigeten is.

Mi ott álltunk a White Rock Bay szélén és elindultunk ki az öblöt szegélyező félsziget vége fele, hogy onnan nézzünk meg a napnyugta szineit.

Ha ennyire felhős az idő, a naplemente sokkal színpompásabb.

Nem voltak sokan az ösvényen - a gyíkon kívül -, bár ezt az útvonalat tartják a sziget második legtöbbet használt gyalogútjának.

Az ösvény lustán kanyargott a tó partján. Most látszott, hogy mennyire kiszáradt idén nyáron a tó. Amióta hazajöttünk, egyszer esett mérhető mennyiségű csapadék, a reptéren 0.2 mm-t mértek. Már ha ennyit egyáltalán lehet mérni és nem párolog el egyből.

Bölényt szerencsére nem láttunk - se közel, se távol, úgyhogy nyugodtan mentünk tovább. Csak a bölények pihenőhelyeit láttuk, ahol letapossák maguknak a növényzetet, hogy tisztító porfürdőt vegyenek.

Még szép kavicsokat is láttunk, csillogó lila kvarcokat, amik az üledékes kőzetbe kövültek mozdíthatatlanul.

Sajnos itt nem lehet gyűjteni, mert az egész sziget védett, de hasonló köveket Ogden közelében is lehet találni, meg a Stansbury-sziget csúcsán is. Csak azok messzebb vannak - viszont nincsenek ott bölények.

A nap lassan bújt be a horizont mögé és az ég lassan vörösbe, Veronese-kékbe, szürkébe és bíborba öltözött.

Láttuk a távolban Lakeside-ot, meg a hegyeket a Lakeside közeli túrából. Hogy a dolog bonyolultabb legyen, ezt az ösvényt is Lakeside-nak hívják.

Ez volt a pont, ahol megfordultunk: tökéletes volt a naplemente és a tó is jól látszott. Valamikor szeretnék majd valahogy oda kievezni, de ennek ki kell találni a logisztikáját: jó sokat kell gyalogolni a homokon át a vízig.

De majd megoldjuk.

Erről a kirándulásról egy film is készült. Azt itt lehet megnézni.

Marketingzseni

Vintage charm - olvastam a roskadozó és enyhén mocskosnak látszó házon a feliratot. "Hagyományos báj" lenne? Morfondíroztam és arra gondoltam, hogy az "city living redefined", azaz az "újraértelmezett városi lét" kifejezés is megér egy gyémántokkal kirakott spanyolcsizmát kitalálójának, aki biztosan nem ilyen helyen lakik.