Holdbéli naplemente

- Olyan, mint a Hold - morogtam, de a Holdon az ég nem kék.

- Esetleg Mars? De ott se kék az ég.

- De ez a táj nem evilági.

- Ahol sókristályok ülnek meg a mélyedésekben.

Amiknek a mélyén feneketlen homok van.

Ahol hirtelen kezd sötétedni.

És a fények bársonyosak.

A nap pedig pillanatok alatt eltűnik a horiztont mögött.

És ahol a világ legszebb naplementéit lehet látni - ráadásul egyedül.

A leeresztett víztározó - Pineview

Miután Puppey megtisztelte a kilencven éve víz alatt levő farönköt, mi körbeautóztunk a leeresztett Pineviewvíztározó körül.

Olvastam, hogy sok minden előbukkant a tómederből és meg szerettem volna keresni ezeket a dolgokat, úgyhogy amit a fiatalúr felért a rámpa tetejére, elővettem a térképet és megkerestem a kilátót, ahonnan rá tudtunk nézni a mederre.

Az első tározót itt a Rossevelt féle közmunkaprogramok alatt építették. Sok történész úgy gondolja, hogy amit ezekkel a programokkal építettek, az csak egy átmeneti megoldás volt a gazdasági problémákra és a második világháború konjunktúrája nélkül a Civilian Conservation Corps és Work Progress Administration által épített beruházások nem jelentettek volna hosszútávú megoldást a gazdasági problémára, de ez a víztározó itt van, csakúgy, mint számtalan egyéb épület, út, műtárgy  vagy egykori CCC bázis szerteszét az Államokban.

Az ererdeti tározó az ötvenes évekre kicsinek bizonyult és ekkor egy nagyobb tározót építettek. Ekkor bukkant elő a harminc éve víz alatt levő országút, ami olyan jó állapotban volt, hogy azonnal elkezdték használni az építkezéshez.

Első körben ezt az utat szerettük volna megkeresni és ha lehet, bejárni.

A tervekben szerepelt a horgászok megtekintése is: mivel a víz maradéka a gát alá koncentrálódott, a tó halai is ide úsztak az árral és állítólag több hal volt itt a vízben, mint egy jobb halászlében.

A horgászok meg boldogan lemásztak a meredeken, hogy botjukat a vízbe lógassák.

A harmadik cél az artézi kutak voltak: mielőtt elárasztották ezt a völgyet, több, mint száz éve, artézi kutakat fúrtak, hogy elérjék a mélyben levő vizet. Ezek a kutak látták el vízzel Ogden városát és a környező településeket.

Amikor megépült a víztározó, a kutakat otthagyták és újakat fúrtak. Az új tározó építésekor látták, hogy ismét bugyogni kezdett belőlük a víz. Aztán elfelejtették őket amíg fel nem tűnt, hogy a tározó vize beszivárog a kutak vizébe.

Az egyenlet egyszerű volt: a kutak vize tiszta volt. A tározóé nem, mert a környék összes tehene abba pisilt, úgyhogy el kellett kezdeni tisztítani az addig tiszta vizet.

Most megint előbukkantak a kutak és meg akartuk őket keresni.

Az út meg is lett.

Valamikor ez az út kötötte össze Huntsvillet Ogdennel.

Töredezett volt, de ma is végig lehetett sétálni rajta.

Az artézi kutakat nem találtuk meg, csak pár forrást a tározó oldalában.

Következő feladat: visszajönni ide, amikor van benne víz és úszni egyet. Meg kajakozni.

Lehetőleg, amikor a böhöm nagy hajók még nincsenek itt.

Puppey és a farönk - Pineview-tározó

- Leeresztették a víztározót - mondtam Puppeynak, aki értetlenül nézte az üres medret.

- Gyere, megnézzük - tettem hozzá.

Hamarosan lelkesen haladtunk a víz száraz helye fele.

- Minek jövünk ide? - kérdezte csodálkozva a fiatalúr, miközben a megszilárdult iszapon haladtunk előre.

- Láttam valamit és meg akartam Neked mutatni.

- Ez a tározó nagyjából kilencven éves, egy kisebb megszakítással ezt a helyet azóta víz borítja.

- Ezek a farönkök azóta víz alatt vannak és ezek a fák kilencven éve nem láttak kutyát - úgyhogy parancsolj, Tied a pálya! - és Puppey ment és megtette kötelességét.

Hosszútávú előrejelzés

Ribizlifőzelék csapadékos, havas telet jósol a természet jeleinek gondos megfigyelése után.

Mert noha még harminc fok van, de már előbújtak a síelők.

Egy geoláda végzete

Pár napja írtam, hogy milyen jó helyet találtunk a Medve-medencében, ahol a madár se jár.

Ott, az elhagyott házikó mellett egy geoládát is eldugtunk.

Két V-alakban egymásnak feszülő szikla találkozásához rejtettem az műanyag dobozt pár ág alá, volt benne egy jegyzőkönyv, egy ötforintos, pár matrica és egy Ribizli készítette kő nyaklánc a szerencsés megtalálónak.

A dolog ennyiben is maradt, a kincs békésen lapult a kövek között, mígnem két elszánt kincskereső elindult, hogy megtalálja.

A helyet meg is találták, aztán szomorúan írták, hogy nem találták meg, mert valaki tönkretette az örömüket. A fouled szót használták, amitől gyanakodni kezdtem.

Írtam is nekik egy üzenetet, hogy mi történt.

Mint megtudtam, könnyen megtalálták a házikó helyét, ott meglelték a V alakú sziklákat és a két szikla találkozásánál apró papírokat találtak szétszórva.

Amikor benéztek a sziklák közé, ott még több papírkára leltek. A fanatikusabbik kincskereső egy bottal el is kezdett szartkeverni, de aztán még neki is elege lett.

Nekem eszembe jutott, hogy valószínűleg a ház lakója is gyalog járhatott ide.

Aztán arra gondoltam, hogy kakálnak-e a kísértetek? És ha igen, a kíséretet kakálta-e le a kincsemet vagy nem.

Bár igazából mindegy, hogy a geoládát beborító anyag az ektoplazma-e vagy hát más trutyi.

Én archiváltam és majd pár év múlva, amikorra az ektoplazma lebomlik, megkeresem a ládát és elhozom.

Addig én is teszek rá.

Amikor NEM találunk sziklarajzot

A hegyek lábánál egy forrásnál vannak sziklarajzok.

Kicsit arrébb lehetnek sziklarajzok - úgyhogy elmentünk megnézni, vannak-e. 

Itt már jártunk, de akkor tél volt és hó és a sziklarajzok is aludtak.

Egy ötkilométeres sziklanéző útvonalat terveztem úgy, hogy közben útbaejtettünk pár helyet, ahol bányák voltak.

Ezekből csak a kerítés maradt meg, szóval itt nem találtunk semmit.

Aztán elértünk az első sziklához, ahol a fiatalúr talált egy kis árnyékot.

Sziklarajzot nem, pedig Puppey a sziklát is lemosta nagy igyekezetében.

Néhány kilométerrel később mintha lett volna valami egy sziklán, de az nem derült ki, hogy mi.

Ezek után egy újabb árnyas szikla következett: október elején 25 fok itt meglehetősen melegnek érződött, úgyhogy nem lepett meg, hogy az árnyékban találtam egy kutyát.

Emellett még láttunk egy embert a távolban, aki ott táborozott.

Aztán megtakáltuk a nap legérdekesebb leletét: egy szétlőtt nagylemez-meghajtót.

Hogy valaki miért hozta ki ide és miért lőtte szét, nem tudom.

De itt volt egy másik számítógépes kor emlékeként.

Szóval nem találtunk semmit.

De jót sátáltunk és jól éreztök magunkat.

Kell ennél több?

Ívnak a lazacok

- Szeptember közepétől ívnak Utahban a lazacok - olvastam és nagyon nem értettem a dolgot, mert Salt Lake City környékéről egy vízfolyás se éri el a tengert és ez Utah legtöbb folyójára, a Coloradóra is igaz, ami még a mexikói határ elött elfogy.

Akkor hogy kerül ide lazac?

Úgy, hogy a utahi - és a környező államokbeli - lazacok édesvizi lazacok és nem látnak tengert.

Ráadásul nem is őshonosak: a hasonló éghajlatú amerikai területekről telepítették be az amerikai édesvizi lazacokat a utahi vizekbe.

De a lazac az lazac és én ilyent eddig csak a National Geographic-on láttam, meg olvastam könyvekben és láttam - fagyasztva boltban és elkészítve tányérban.

Szóval ezt meg kellett nézni.

Hamarosan a Jordanelle-víztározó szárazságtól alacsony völgyében álltunk és kerestük a tározóból a patakba felúszó lazaokat.

És megláttuk őket!

Az ívó lazacokat békén kell hagyni és kutyát se szabad rájuk uszítani (nem mintha Puppey valamiért is hajlandó lenne egy patakba menni) és hát senkit se zavarunk ilyenkor.

Nem hittem volna, hogy valaha ilyent látok, hogy a lazacok inuk szakadtából úsznak árral szemben és fitnesszgurukat megszégyenítő erőfeszítéssel nyernek egy-két centit.

Vajon ettől lesznek finomak?

A lazacnézésről készült egy videó is, amit itt lehet megnézni.

Szerencsére lazacra vadászó medvék nélkül.