Tóparti ebéd - Quail Creek

A sok temető és bányamaradvány komoly hatást gyakorolt ránk: éhesek lettünk.

Bár volt itt pár hely, ahol piknikezhettünk volna, mi egy burzsujabb megoldás mellett döntöttünk.

Ribizlifőzelék ugyanis meglehetősen lusta és ha nem muszáj, nem pakolja ki a Behetmót mélyéről az asztalkát, székeket, betyárbútort.

A közelben volt azonban egy víztározó, ahova a state park belépőnkkel simán lemehettünk.

A víztározónál pedig voltak asztalok, padok és kilátás. Meg szemetes és wc, ami szintén nem elhanyagolandó tényező.

A Quail Creek felső folyásánál már jártunk és jó hosszan végigjártuk a patak szurdokvölgyét.

Most megnéztük, hova is folynak ezek a vizek, már ha épp folynak.

Kivettem tizenkilenc éves hűtőtáskát a csomagtartóból. A matricát tizennyolc éve ragasztottuk rá Dél- Dakotában. Majd ezt is megírom újra és felteszem, kár lenne elfelejteni

A hűtőtáskából kipakoltuk az ebédet és megtanácskoztuk, hogy menjünk-e el Gunlockba másnap vagy nem.

Most mindenesetre leültünk és megebédeltünk.

Silver Reef bányái

- Homokkőben nincs ezüst - mondták a szakemberek.

- De itt a minta! - tiltakozott a bányász, aki Pioche-ból ruccant át Szent György környékére és ezüstöt talált.

- Akkor se.

Hamarosan kiderült, a korallképződményre emlékeztető fehér homokkővonulatban mégis van ezüst, méghozzá sok.

1878-ra egy kis városka nőtt ki a semmiből, amit a hegyhát tiszteletére Silver Reef-nek neveztek el.

A bányák hamarosan ontották a nemesfémet és a bányászok munka után verítékes munkával megkeresett bérüket a bordélyokban és játéktermekben herdálták el.

Vagy lövöldöztek egyet.

Esténként az úri közönség verekszik - jutott eszembe Rejtő, miközben Silver Reef történetéről olvasgattam.

Nem csoda, hogy ennek a kisvárosnak ekkora temetői voltak.

Aztán elfogyott az ezüst és a bányák bezártak és csak az egykori bank maradt, amiből mára múzeum lett.

A romok között sétálva most több valamennyire stabilizált vagy helyreállított épületet találtunk.

Mögöttük pedig több modern ház állt.

Az egyiket hitetlenkedve körbe is jártuk.

Nagyon nem a mi világunk volt, de akkor is lenyűgözőnek találtuk.

Nem tudtok eldönteni azonban, hogy mi a jobb. Az egykori romos bányaépületek, vagy ezek a házak.

Meg ez a ló.

Silver Reef temetői

Sokkal jobb volt télen eljönni Silver Reef-be, mint nyáron.

Most lehetett mászkálni, míg tizenkét éve csak a múzeumban hűsöltünk.

Most téldna először temetőbe jöttünk és ott néztünk körbe.

Helyesebben temetőkbe, mert abból volt kettő.

Volt egy katolikus és egy protestáns. A mormonok akkoriban még nem bányásztak.

Most, hogy Silver Reef népessége ismét nő - már ötvenen laknak itt -, a temetőket is kicsinosították.

A legtöbb fejfát, sírkeresztet nem az örökkévalóságnak állították és csak nyomokban maradtak meg.

A kőből emelt síremlékek ma is olvashatók és egyesek története is fennmaradt.

Henry Clark profi kártyajátékos volt és találkozott Charles Griffinnel, egy másik hivatásos szerencsejátékossal Silver Reef egyik mulatójában.

Beszélgettek, kártyáztak és összevesztek azon, hogyan kell bányászokat megkopasztani. Griffin előrántotta végső érvét, egy pisztolyt és többször hasbalőtte Clarkot, aki visszalőtt és ma mindketten itt vannak eltemetve. 

Griffin sírját nem találtuk meg, lehet, hogy ő is az egyik "ismeretlen" sírban nyugszik.

Hacsak nem kártyáznak Griffinnel odaát.

A katolikus temetőnek van egy modern szeglete is.

Itt meglepve láttam, hogy többen kedvenc hobbijukat is felvésették a sírjukra.

Mások továbbmentek és kedvenc golfütőjüket is oda tették (tetették?), hátha kell még valamikor.

A motoros nem tette ide motorját, de életfilozófiáját közzétette.

"A bátor nem él örökké,

az óvatos egyáltalán nem élt"

A felirat alapján arra gondoltam, hogy a motor talán azért nincs itt mert utolsó használat alkalmával összetört.

Az azonban biztos, hogy Christopher élt.

A temető mellett találtam egy stílszerű geoládát is, amit elrejtője szerint egy bolhapiacon vett lakó nélkül.

Ez volt az egyik legérdekesebb láda, amit találtunk és hát.... odaillő helyen volt.

Biztos, ami biztos alapon mielőtt benéztem volna a jegyzőkönyvet megkeresni, bekopogtam.

A temetővel hamar végeztünk és mentünk tovább megnézni a bányákat.

Csak víz

Maradok a csapvíznél. 

Jenny szurdoka

Snow Canyon egy kedvelt uticél Szent György közelében. 

Minden megvan itt, amiről Utah híres: sziklarajzok, vörös sziklák, fekete sziklák, finom homok, kilátók, szurodokok, megkövült lávafolyások. Ráadásul pár perc autózásra a belvárostól.

Csak kutyával nem lehet itt menni a legtöbb helyre.

Ezért nem is nagyon jöttünk ide. 

Minden évben átautóztunk és kikipáltuk: idén is megvolt.

Most azonban átautózás közben észrevettünk egy táblát. Amin egy pórázon tartott kutya volt.

- Akkor ide be lehet menni! - vontuk le a következtetést és bementünk Jenny szurdokába.

Ide úgy lehet eljutni, hogy követjük az ösvényt a bagolyig.

Aztán elkanyarodunk az elefánt fele.

Amikor elérünk az ementáli sziklákhoz, már ott is vagyunk.

Innentől már csak arra kell figyelni, hogy be ne szoruljunk, mint a farmer tehene. 

Voltunk már jó pár ilyen kanyonban, itt a közelben Gunlock mellett és Bullfrognál is, de ezek a szűk járatok annyira érdekesek és izgalmasak, hogy nem hagyhattuk ki, ha már el lehetett jönni Puppeyval.

A szurdok gyorsan keskenyedett és váratlanul, amikor azt hittük, már itt a vége, elkanyarodott.

Fenn a magasban láttunk pár beszorult sziklát (szakszóval choke stone). Reméltük, nem lazulnak ki, amíg alattuk megyünk.

Pár kanyar után elértünk a járat végéhez és megfordultunk.

Jó volt itt benn sétálni, de örültünk, amikor végre kezdtek visszahúzódni a falak és kitágult a szurdok.

Reméljük, legközelebb újabb helyekre is elmehetünk itt Puppeyval.

Erről a sétáról is készült egy rövid videó, amit ezen a linken lehet megnézni.

Ártatlanságok

- Esküszöm nem én voltam, de tényleg, nem én cincáltam szét a karosszéket, ezeket ma olyan gyengére csinálják, csak érzékelik a nem létező karmom és már foszlanak is szét.

- Láttam, hogy belemélyesztetted az összes karmod.

- Érzékcsalódás. Délibáb. Kvantumalagút. A mókuska volt.

- Nem én voltam, a mogyoróidra esküszöm. Én egy ártatlan éhező mókuska vagyok és nem én cincáltam szét a fotelt.

- Láttam, hogy te vitted el a töltelékét a fotelnek és annyira éhezel, hogy össze se tudod tenni a kezed a hasadon.

- Ez csak egy télikabát és kicsit kövérít, de én éhezek. De azért... esetleg aládúcolnát azt a vékony kis facsemetét?

Külvárosi sziklarajzok

Több éve szerettem volna megnézni ezeket a sziklarajzokat, de a kirándulás sose jött össze.

Általában sziklarajzok megtekintése túrázással, hegymászással, nyaktörő ereszekedéssel vagy legalábbis egy hosszabb sétával jár.

A Bloomington sziklarajzok egy klasszikus külvárosban vannak.

Egy parkban.

Szent György mellett.

Ha a google térkép engedi, hogy odamenjünk.

Nem igazán van kitábázva a park.

Magyarázó szövegek sincsenek.

Ott van két szikla rengeteg sziklarajzzal.

Ezen a szirten valamikor több rajz lehetett, de amior az idő vasfoga lerágta a fedőréteget a legöbb rajzzal együtt.

A többi rajz a vízszintes szikla tetején volt.

Ők is megkoptak, de még kivehetők voltak a megviselt felszínen.

A nagy itteni panelek hasonlítottak a Little Black Mountain sziklarajzaihoz.

Azt nem lehet ennyi idő távlatából eldönteni, hogy ezt a véső újraírta vagy csak még nem találták fel a sziklaradírt és át kellett írni a sztorit a Duplaszarvú Bikáról vagy a Mosolygó Nagyorrúról. Esetleg egy hülyén mosolygó kutyáról.