Kanyontúra

 

Téli telelésünkre menet megálltunk kinyújtóztatni lábainkat és megnézni egy szurdokot  

Ez egy faluszéi látnivaló volt: a város szélén álltunk meg és szinte egyből a száraz patakmederben haladtunk egyre összeszűkülő sziklafalak közt  

Ezek azok a helyek, ahova eső alatt és után nem egészséges jönni, mert a sziklák nem nyelik el a vizet, hanem bevezetik a szűk szurdokba, ahol a víz folyamatosan (hehe) vájja a puha homokkövet.

A falak összezáródtak körülöttünk. Nem is kellett kinyújtani a kezem, hogy egyszerre mindkét falat megérintsem. Ez jó volt: a szűk szurdokban könnyebben fel lehetett mászni a száraz vízeséseken.

Aztán elértünk egy beszorult kőhöz, ahol vagy alatta másztunk át (ahol én megkockáztattam egy Micimackót) vagy felette.

Aztán már ott is voltunk a szurdok végénél.

Sok hosszabb és szebb sziklaszurdok van errefele, de hogy a vezetés végén tudtunk egyet mozogni, az mindent megért.

Újabb kövületek a Stansbury-szigeten

Szeretem a kövületeket és ezért elhatároztam, hogy a téli őszt kihasználva még a nagy karácsonyi nyaralás előtt kimegyünk a Stansbury-szigetre kövületeket keresni.

Ugyanitt már kerestünk kövületeket, de most több időnk volt: akkor mindenféle roncsot is megnéztünk. Most nem. Most csak a fosziliákra koncentráltunk.

A megfelelő üledéket tartalmazó réteget hamar megtaláltuk és lelkesen nézegettük a tengerililiomokat.

A tengerililiomok, amik nem tévesztendők össze a kukoricaliliomokkal, nem liliomok és nem növények. És persze már nem élnek.

A helyi nyelven crinoid-nak nevezett állatkák úgy ötszázmillió éve tengették életüket a tenger fenekén. (Nem tudom, hogy a tenger mit gondolt a fenekén élő állatokról.)

Azt tudom, hogy én mit gondoltam a gyönyörű kvarc-érről: hogy legszívesebben nekiesnék egy légkalapáccsal.

Persze nem csinálom. Ami a földön van, azt lelkesen összeszedem, de a szerszámot a kezemen és az eszemen kívül nem használok.

De máskor visszajövünk és keresünk kiesett darabokat.

Erről a kirándulásról is csináltam egy filmet, amit itt lehet megnézni.

Puppey vs Santa

- Mrrrrrr, MMRRRRRR, ott, ott, OTT - mondta Puppey és izgatottan nézett valamit.

- Mi van? Mi történt? - kérdeztem a póráz passzív végén.

- OTT VAN, GYANÚS, MRRRRRRRRRR!

Odanéztem.

Valóban ott volt.

Egy leeresztett Mikulás hevert a füvön.

- Nem bánt, csak leeresztett.

- MRRRRRRRRRRR!

- Döglött.

- MRRRRRRR!

- Nem bánt, leeresztett, döglött, lefeküdt, alszik - magyaráztam Puppeynak aki végre megnyugodott:

- Akkor megjelölöm! - mire én estem pánikba:

- NEEEEEEE!

Utah első magániskolája

Utah első magániskolájáról teljesen véletlenül olvastam. Elő szokott fordulni az ilyesmi. Valamihez keresek anyagot és valami egész mást találok.

Most a szokásos karácsonyi déli utunkra készültem és akkor olvastam egy utalást az iskoláról. Aztán láttam az államalapító fáját és ennek kapcsán felmerült bennem, hogy olvasott-e fel estimesét a gyerekeinek (elképzelem a 19-ik századi verzióját Bogyónak és Babócának).

Ekkor eszembe jutott, hogy erről én nemrég olvastam valamit. Véletlenül.

A belvárosban a Saskapu mellett, szemben az Államalapító házával áll egy puccos apartmanház.

Ott volt Utah első magániskolája, ahol az Alapító, Brigham Young 56 gyerekét oktatták.

Délutánonként, esténként zeneoktatás is folyt is, amire bárki elhozhatta gyerekét. Valószínűleg az alapító szerette a nagyon nagy kórusokat. Vagy szeretett volna egy szimfonikus zenekart.

Karácsonyi rajzparti

Minden cég karácsonyi partit szervez klienseinek, dolgozóinak. Itt például épp rajzolni lehet, bár a rajzot megnézve nekem elsőre és másodikra sem a rajzparti jut az eszembe.

Óriásszarvas

 

Tudatom egyszerűen elvágta a kapcsolatot szemem és agyam között. 

Ez nincs. 

Ez nem lehetséges. 

De ott volt. 

Szélvész Szarvas ott állt a ház mellett és nézett lefele. 

Nem tudtam eldönteni, hogy a tulajdonos kompenzál valamiért az óriásszarvassal vagy szomszédai hatására telepítette. 

Csak a klasszikusokhoz tudtam menekülni:

Ha elpusztul a tulok,

szarvából lesz a tülök,

de ha én elpüsztülök,

belőlem nem lesz tulok  

Ribizli a Holdon

- Mindjárt ott vagyunk! - néztem a térképre.

- Ez már a Hold? - morgott Puppey, aki jobban szeret fával borított helyekre menni.

- Nem, ezek az Ezüst-sziget Hegye. Ezt látni a Sós-sivatagból.

Mivel már közel voltunk (nem a holdhoz) elkezdtem egy parkolóhelyet keresni. 

Persze nem vittem túlzásba: itt nincs nagy forgalom, abban a három órában, amit itt töltöttünk, egy autót láttunk: a miénket.

Mielőtt elmegyünk valahova túrázni, mindig utánanézek a helynek, akkor is, ha már jártam arra. Itt más háttérkutatást is kellett folytatni: megnéztem, esett-e az eső, mert az idevezető utak a néhai Lake Bonneville fenekén vannak (mit mondjak, nem sok ilyen ronda fenék van!) és eső után jobb nem gurulni rájuk. Olyankor, eső után a sóssivatagot kell megnézni.

Mi a sziklaformákat néztük nagyon lelkesen. 

Meg a köztük levő kristályokat. Nagyon szép kristályokat lehet itt találni.

Növényből persze kisebb a választék.

Mi most egy nyeregbe akartunk felmenni, hogy ránézzünk a  Vulkán-hegycsúcsra, ami a legmagasabb pont errefele. Illetve ki akartunk nézni a pusztára is. Majd egyszer tovább is megyünk, de most ennyire futotta időnkből.

Ahogy felfele mentünk, egyre jobban kitárult a táj alattunk. Arrafele voltunk egy ultrán is és Puppey akkor magyarázta el, hogy jobban szereti a hegyeket, mert ott legalább vannak kövek, mint a lapos síkságot, ahol még kiálló fűszálakat se vehetett célba.

Itt legalábbb a kiálló köveket lehetett erodálni.

Mire majdnem felértünk, már a nap is kisütött, ami nagyon jót tett a tájnak és a lelkünknek is.

Itt győződtünk meg arról, hogy nem a Holdon vagyunk: ott nem kék az ég.

Egyébként tényleg lehettünk volna...

Ez az a hely, ahova bármikor lehet jönni, csak nyáron nem érdemes, olyankor meglehetősen meleg van itt és szerintem még a sziklák is el tudnak olvadni.

Rólunk nem is beszélve.

A kilátás gyönyörű volt.

Újabb és újabb hegyeket láttunk meg a távolba, ahova majd valamikor szintén elmegyünk túrázni és megnézni, mi van ott (valószínűleg semmi, de azt érdemes megnézni).

Azt is kifigyeltük, ha majd visszajövünk, merre érdemes majd továbbmenni újabb kilátók fele.

Mert ide vissza fogunk jönni.

Valószínűleg télen, amikor a kígyók is alszanak.