Tudatlan ifjúság

- Vegetáriánus vagyok, csak sültkrumplit kérek és babot - mondta a huszas éveinek elején járó - azaz éppen ülő hölgy Wendover legjobb éttermében, ami CASH ONLY és olyan helyen van, mit kicsit civilizálni kellene ahhoz, hogy ott lehessen forgatni a legújabb Mad Max filmet.

- Mi azt lard-ban csináljuk - mondta a pincér, akin több és nagyobb szakállszőr volt, mint egy orthodox férfi kolostoron. Súlyra pedig simán verte egymaga a kolostort, kutyástól.

Általában a zsír angolul az fat (duck fat a kacsazsír például). A disznózsír az kivétel, a disznózsír az lard.

A szőke lány felnézett alig húsz évének szűzies ártatlanságával és védett gyermekkorának bájos naivitásával és azt kérdezte:

- Mi az a disznózsír?

Száraz uszoda

- Nincs életmentő, nem lehet úszni - foglaltam össze a táblát.

Az uszoda szárazon esett szét Wendover határában.

Teljesen olyan volt, amilyennek egy sugárzó ajtó közelében levő uszodát elképzelek. 

Azt az egyet nem tudtam elépzelni, hogy a betonból kinövő fű honnan szívja fel a vizet.

Az öltözőkről a nap leszívta a festéket - ha volt egyáltalán - és barna épületek reménytelenül száradtak bele az időtlenségbe.

- Milyen mély ez a medence! - lepődtem meg.

Itt van mélyvíz és mélyebb víz. 

Ez az a mélység, ahol mindenki egyforma magas mert mindenkinek csak a válla és a feje látszik ki. Ha nem látszik ki, jön az életmentő.

Arra gondoltam, hogy be kellene menni és fürdőruhában pózolni a medence mellett.

Egész jó fotók lennének.

Majd egyer, ha majd megtelik a medence...

Barakkok között

Wendoverben az elhagyott bázison sétálni mindig lehangoló.

A múzeum pozitív.

Az irányítótorony érdekes és ijesztő.

A reptér különleges.

De a barakkok lehangolók.

Pusztulnak és nem lehet sok mindent tenni ellene.

Mit csinálnának ennyi épülettel?

Néhányból lehet újabb múzeum - meglehetősen öncélú múzeum, mert ennyi mindent nem néznének meg itt sokan.

Némelyikben iroda volt vagy bolt - de a két Wendover összesen ezerkétszáz lakosa nem tudná ezeket megtölteni.

A legjobb talán egy külső helyreállítás lenne és a belső megtartása - mert igazából ezeket lebontani se akarja senki - Wendover körül van elég szabad terület, ha valamit akarnának építeni. Nem mintha valaki is akarna.

Valószínűleg sokkal többe kerülne ezeket az ötven-kilencven éves épületeket lebontani, mint valamit csinálni belőlük, elvégre a mai szabványoknak nem igazán felelnek meg.

Az önkéntesek a legtöbb pénzt és erőforrást a hangárokba fektetik.

Most tervezik helyreállítani az egykor az atombombát az Enola Gay-be beemelő mechanizmust.

A többi lassan pusztul és tűnik el.

De most még meg lehet nézni - ezért is jövünk el néha ide.

Erről a sétáról is csináltam egy videót, amit itt lehet megnézni:

Ribizli a Holdon

- Mindjárt ott vagyunk! - néztem a térképre.

- Ez már a Hold? - morgott Puppey, aki jobban szeret fával borított helyekre menni.

- Nem, ezek az Ezüst-sziget Hegye. Ezt látni a Sós-sivatagból.

Mivel már közel voltunk (nem a holdhoz) elkezdtem egy parkolóhelyet keresni. 

Persze nem vittem túlzásba: itt nincs nagy forgalom, abban a három órában, amit itt töltöttünk, egy autót láttunk: a miénket.

Mielőtt elmegyünk valahova túrázni, mindig utánanézek a helynek, akkor is, ha már jártam arra. Itt más háttérkutatást is kellett folytatni: megnéztem, esett-e az eső, mert az idevezető utak a néhai Lake Bonneville fenekén vannak (mit mondjak, nem sok ilyen ronda fenék van!) és eső után jobb nem gurulni rájuk. Olyankor, eső után a sóssivatagot kell megnézni.

Mi a sziklaformákat néztük nagyon lelkesen. 

Meg a köztük levő kristályokat. Nagyon szép kristályokat lehet itt találni.

Növényből persze kisebb a választék.

Mi most egy nyeregbe akartunk felmenni, hogy ránézzünk a  Vulkán-hegycsúcsra, ami a legmagasabb pont errefele. Illetve ki akartunk nézni a pusztára is. Majd egyszer tovább is megyünk, de most ennyire futotta időnkből.

Ahogy felfele mentünk, egyre jobban kitárult a táj alattunk. Arrafele voltunk egy ultrán is és Puppey akkor magyarázta el, hogy jobban szereti a hegyeket, mert ott legalább vannak kövek, mint a lapos síkságot, ahol még kiálló fűszálakat se vehetett célba.

Itt legalábbb a kiálló köveket lehetett erodálni.

Mire majdnem felértünk, már a nap is kisütött, ami nagyon jót tett a tájnak és a lelkünknek is.

Itt győződtünk meg arról, hogy nem a Holdon vagyunk: ott nem kék az ég.

Egyébként tényleg lehettünk volna...

Ez az a hely, ahova bármikor lehet jönni, csak nyáron nem érdemes, olyankor meglehetősen meleg van itt és szerintem még a sziklák is el tudnak olvadni.

Rólunk nem is beszélve.

A kilátás gyönyörű volt.

Újabb és újabb hegyeket láttunk meg a távolba, ahova majd valamikor szintén elmegyünk túrázni és megnézni, mi van ott (valószínűleg semmi, de azt érdemes megnézni).

Azt is kifigyeltük, ha majd visszajövünk, merre érdemes majd továbbmenni újabb kilátók fele.

Mert ide vissza fogunk jönni.

Valószínűleg télen, amikor a kígyók is alszanak.

Tankolás

Wendoverben járva általában legyőzöm félelmemet és pár évemet feláldozva felmászok a muzeális irányítótoronyba.

Kapaszkodok és nem nézek le és rettegek a lemeneteltől.

Most azonban megláttam egy leszálló és az irányítótorony fele taxizó kisrepülőt.

Nem volt elegáns, modern, drága repcsi. Egyszerűnek tünt és réginek. Nem antiknak. Réginek.

- Vajon az a benzinkút? - tanakodtam.

A repülőből lemászott egy nő, ebből a húszméteres magasságból harmincnak nézett ki.

Odament a benzinkúthoz.

Látszott, a kezelőszervekkel matat.

- Vajon a bankkártyáját olvassa le? - tettem fel a szónoki kérdést.

Valószínűleg ezt csinálta, mert elővett egy létrát és utána egy rugalmas csövet csatlakoztatott a repülőhöz a létráról.

Egy darabig álldogállt a cső mellett, aztán lecsatolta, visszatette, eltette a létrát, bemászott a repülőbe és eltaxizott a kifutópályáig, majd elrepült.

Na, ezt mondják amerikaiul cool-nak, magyarul meg menőnek.

Múzeum Wendoverben

- Ne rágd meg! - szóltam rá Puppeyra, aki épp szét akarta rágni a bombát.

- De akkor miért van itt? - nézett rám csodálkozva.

- Hogy ne parkoljanak ide.

Mit várhatunk egy légibázis múzeumától, ahol az egyik kiállítóterembe Puppey bemehet.

olyasmik vannak kiírva a kiállítóteremben, hogy a bomba vitrinjére támaszkodni tilos?

Hiába másolat - a kiírás szerint -, azért az első ledobott atombomba másolatára vigyázni kell. Biztos, ami biztos.

Naplemente a sóssivatagban

Pár napja még úszni lehetett a Bonneville Salt Flats-on. Vagy inkább pancsolni. Most meg minden felszáradt.

A só még enyhén nedves volt, de már bátran rá lehetett menni. Bár én nem lettem volna ennyire bátor.

Mii inkább a naplementét néztük. Nemcsak a Nagy-Sós-tón lélegzetelállítóak a naplementék.

A békés földöntúli érzést csak a szélvihar rontotta el.

 

Aztán a homokot mintha elfújták volna (valószínűleg pont ez történt) és hirtelen minden élesen és gyönyörűen látszott a naplementében.

Jó volt így búcsúzni Wendovertől, mielőtt továbbindultunk volna a Pony Express útvonalán a Canyon Station fele.

Wendover - a roncsderbi folytatódik

Wendverben eddig is olyan érzésem volt, mintha egy Mad Max film díszletei között járnék, most azonban a reptér újabb meglátogatása után ezen is túlléptünk és eljutottunk a világvége utáni pillanatokba.

A második világháborús katonai barakkok, tisztiszállások elvileg védettek - ezért se bontották le őket. Meg azért se, mert a bontás pénzbe kerülne.

Itt áll egy kisebb elhagyott város, aminek különböző részeit fokozatosan ürítették ki 1947 óta és ami ma teljesen elhagyatott.

Időnként az újságokban megjelenik egy-egy cikk arról, hogy leégett egy nyolcvan éves barak.

Aztán megint csend van, az önkéntesek örülnek, ha az Enola Gay hangárt és a repteret helyre tudják állítani. A többi várhat.

Addig fütyül a szél és ördögszekerek kóborolnak az utcákon.

Ja, ha valaki filmet akar forgatni az Emberiség kihalása utáni Földről, szóljon. Van egy tippem, hova menjen.