A Grand Canyon igazából egy hegy, csak fordítva van. Ez a lehető legjobb megfogalmazása annak, hogy mi is ez az óriasi lyuk.
A méretek felfoghatatlanok.
Mindegy minek hívom.
Nem Kajabab National Forest-nek hívják, hanem Kaibab-nak. De annak, hogy Kaibab, annak a szónak semmi értelme. Úgyhogy én ez már mindig Kajabab National Forest-nek és Kajabab Platónak fogom hívni.
Ez egy olyan hely két-háromezer méter magasan, ahova mindenképp el fogunk majd még jönni. Például akkor, amikor majd be lehet menni az erdőbe. Most itt akkora a tűzveszély, hogy az erdőségeket egyszerűen lezárták. Utahban "csak" dohányozni nem lehet az erdőkben, itt bemenni se.
A LeFevre kilátó környékén látott leégett erdők alapján igazuk is van.
Pár éve a minitelepülés, Jacob Lake égett majdnem le. Jacob Lake a Grand Canyon északi részének kapuja. Van itt pár szálloda, étterem és benzinkút és sok-sok erdő. Kár lett volna érte, kedves hely. A szállodában a portás mögött a falon töltényöv, két Winchester és egy pár Colt lóg rengeteg lőszer társaságában. Amennyire tudom, itt sose panaszkodnak a vendégek a szállodára.
A platót végig erdők és alpesi rétek borítják. Nekem Erdély jutott róla az eszembe. Végtelen fenyvesek között suhantunk és az Erdély-érzést a poiánán vonuló bölénycsorda törte meg.
Nem rohantunk oda a bocikhoz és a bikucikhoz, inkább csak az autóból fotóztunk és aztán mentünk tovább a Grand Canyon fele.
- Mi az a hegy?
- Ez szemben a Vermillion Cliffs. Lehet látni, ahogy lépcsőzetesen emelkednek fel a hegyek.
- És az a hegy? - E meglehetősen türelmesen válaszolt és nagyon ismerte a környéket, de ez már sok volt neki. A távoli csúcs kifogott rajta, de szerencsére a LeFevre kilátó térképén ez is szerepelt:
- Molly mellbimbója!
Helyi nyelven Mollies nipple, mert hát a térképészeti intézet írtja az aposztrofokat a helynevekből. Ezeket a helyek igyekeznek visszacsempészni, szóval lehet, Molly's nipple is.
A lényeg, hogy ezt a hegyet is Molly mellbimbójáról nevezték el.
Egy másik ugyanilyen nevű hegyet öt éve láttunk Pipe Springs közelében. Ezt, négy-öt hasonló hegyhez hasonlóan John Kitchen nevezte el felesége megfelelő testrészéről.
Csendben megjegyzem, hogy a két hegycsúcs formája nem igazán hasonló, szóval lehet, hogy John nagyon sok időt töltött el magányosan a hegyek közt és már elfeledte, hogy is nézett ki a felesége. Vagy sürgős pszichoanalízisre lett volna szüksége, mert mindenről AZ jutott az eszébe.
Valamelyik nap a CNN-en olvastam (hát igen, én betűfaló vagyok, én a CNN-t is olvasom) ezt a cikket arról, hogyan tér vissza az élet a hétköznapi kerékvágsba a koronavírus után.
Megnéztem a grafikont is, meg a térképet is. A magyarázat nagyon tetszett Utahra: 100% vagy több.
Milyen lehet az, ami száz szálalékig normális? Unalmas?
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer 1870-ben egy húszéves fiatalember, Ed. Ed New Yorkban fuvaros volt, kocsit hajtott és egy nap megismerkedett egy gyönyörű lánnyal, aki gazdag volt és apja kőszívű volt:
- Addig nem veszed el a lányom, amíg méltóképpen el nem tudod tartani!
1871-ben Ed testvérével elindult aranyat ásni és meggazdagodni.
Forest Cityben, egy ma már térképeken se nagyon szereplő városban akartak meggazdagodni. Ed testvéréből bányamérnök lett, Edből kincskereső és bányász.
Forest City fenn American Fork felett. Snowbirdtől csak egy alig átjárható hegylánc választotta el.
Dolgoztak látástól vakulásig, Ed házat épített a szurdokban, testvére családot alapított, de milliomosok nem lettek.
Ed és szerelme továbbra is rendszeresen leveleztek, mígnem 1900 körül Ed fájó szívvel beismerte, sose lesz gazdag és a (vén)lány apácának állt. Forest City elnéptelendett. A bányák még működtek, de két városuk szinte nyom nélkül eltünt. Ed így szerette otthonát, a gyönyörű magashegyi völgyet.
Itt élt 1921-ig, amikor egy reggel nem ébredt fel többet.
Sírja American Fork temetőjében van. Talán egyszer megkeressük, de American Fork újra élettel teli és sokkal vidámabb, mint a bányák fénykorában volt.
- Elfelejtettem mondani, korábban megy a gépem - mondt szomszédunk, A, amikor megjelent bőröndjével, hogy kivigyem a reptérre.
- Van időnk? - kérdeztem vissza.
- Persze, majd minden poggyászt feladok ahol kiteszel.
Sok amerikai reptéren van egy parkoló sáv, ahol ki lehet tenni az induló utast (vagy felszedni az érkezőt) és ott csomagot is fel lehet adni.
Csak most ez a miniiroda zárva volt.
- Most mit csináljak? - nézte A a két bőröndöt és két hátizsákot.
- Leparkolunk és bekísérlek.
Nem hittem volna, hogy több posztot fogok írni American Forkról. De írok!
Yoda meglehetősen morcosan követett. Az előbb nem hagytam, hogy megjelölje American Fork első iskolájának helyét (azt már megtette az önkormányzat), most kiderült, hogy az órának nincs lábazata.
Mi jöhet még?