Mégse megyünk vissza

Terveztük, hogy majd visszamegyünk a fogadóba a Grand Canyon északi oldalára. Ami a szebbik és kevésbé ismert.

Visszamegyünk, eszünk fagyit, kávézunk, újra elmegyünk a kilátókba. á

Terveztük.

Hát, nem megyünk vissza egy darabig.

Leégett.

Leégett a fogadó, a kisházak, minden a menetrendszerinti tűzvészben.

Ha esetleg újjáépítik, megyünk.

Ha nem, akkor is. De ha legközelebb elmegyünk valamelyik ilyen fogadó mellett, akkor mindenképp fagyizunk és kávézunk. Nehogy lemaradjunk róla.

Fogadó a Grand Canyon felett

Nem értettem, miért nem ül itt Roosevelt az egyik asztalnál. Nem Teddy, hanem FDR.

Vagy miért nem ülnek elegánsan öltözött hölgyek és urak az egyik asztalnál. Csak normál, 21. századi turistákat láttunk.

Pedig ezek az épületek nem nekünk lettek kitalálva. A pincérek ma is csokornyakkendőt viseltek és a hely árai tükrözték ezt az eleganciát, a hely szelleme még itt volt - de a közönség már más volt.

Tipikus CCC-stílusú volt a szálloda. Roosevelt New Deal-je keretében a Civilian Conservation Corps-ban férfiak tízezrei építettek gátakat, menedékházakat, ösvényeket, WC-ket, vízvezetékeket, utakat és ilyen szállodákat a nemzeti parkokban.

Cedar Cityben, a néprajzi múzeumban láttunk egy nagyon jó kiállítást ezekről az elegáns és rusztikus szállodákról, amik nemzeti parkok szivében épültek. Nekem eddig a kedvencem a Petrified Desert-ben  a 66-os út mentén álló fogadó volt, de most egy újabb került a listára.

A Grand Canyon Lodge megtestesítette a CCC legjobb hagyományait. Sajnos sok ezek közül a hegyományok közül megváltozott. A látogatóközpontok egyre kevésbé szólnak a látogatóknak átadott információkról, manapság a lényeg a látogatóknak eladott szuvenírek sokasága.

Azért ha majd legközelebb több lesz az idő, miután megsimogattuk az öszvérszobrot (ami azoknak az öszvéreknek állít emléket, akik a turistákat fuvarozzák a mélybe), leülünk az étteremben és egy fagylalt (vagy ebéd) mellől élvezzük a kilátást egy túra után.

Vagy eltöltünk pár éjszakát az egyik kisházban és úgy érezzük magunkat, mint egy Rotschild.

Hozzáteszem, mivel ezek a közföldek, a public lands a mienk is, igazi tulajdonosként bármikor boldogan jövünk ide.

Séta a Grand Canyonnál

- Nem megyünk le - mondta E - most nyár van, ilyenkor én nem megyek le a Grand Canyon aljára, tegnap is páran hőgutát kaptak itt.

Hát igen, a Grand Canyon veszélyes hely.

Erre gondoltunk, amikor kióvakodtunk a kilátóra, ami egy sziklaszirt tetején volt. Mi ehhez képest az üveg-kilátó a másik oldalon? Arról tudjuk, hogy mérnökök tervezték meg kismillió szabályt betartva és gondosan építették rengeteg ellenőrzés mellett. Ezt meg természet ősanyánk egymásra dobálta pár millió éve és aztán valamikor nyolcvan éve párszögeztek pár korlátot.

Nem is igen lett volna sok időnk sétálni, csak kinéztünk és majd valamikor eljövünk ide túrázni rendesen. Valószínűleg ősszel, mielőtt befagyna és bezárna a Grand Canyon északi része. Vagy késő tavasszal, amikor elolvadt a hó a Kaibab Platón.

A déli peremmel szemben az északi csak az év egy részében van nyitva, egyébként hó borítja. A szálloda zárva, a ranger-ek hazamennek és nincs itt semmi és senki. Még a legközelebbi település Jacob Lake is bezár. Még a benzinkutasok is hazamennek. Azaz ott sincs senki. 

Az északi perem főszezonban is nyugodtabb. Messze van mindentől. Most se volt igazán sok turista, mi pedig nyugodtan élvezhettük a sétát és a kilátást.

Benyomások a Grand Canyonnál

A Grand Canyon igazából egy hegy, csak fordítva van. Ez a lehető legjobb megfogalmazása annak, hogy mi is ez az óriasi lyuk. 

A méretek felfoghatatlanok. 

A kilométeres mélységet elképzelni se lehet. Szóval ez egy lyuk. Vagy egy fordított hegy. 

Mindegy minek hívom. 

Nem evilági és gyönyörű. 

A gyilkos Grand Canyon

Azt olvastam az újságban, hogy a Grand Canyon Nemzeti Parkban évente átlag tizenkét ember hal meg, mert:

- selfiezés közben leesnek a mélybe
- nem visznek elég vizet és hőgutát kapnak
- belefulladnak a Coloradóba



Régebben az egyik vezető halálok az volt, hogy az emberek azon versenyeztek, hogy ki mer jobban a peremre parkolni.

Szóval az emberiség nem lett (sokkal) hülyébb azóta.

Naplemente a Grand Canyonnál

- Éjjel hogy néz ki a Grand Canyon? - érdeklődött az örök szkeptikus V - Nagyobb a sötétség?

- Odaérünk - feleltem.



Délben indultunk a Hoover-gáttól. Este pedig a világvégén, egy Kanab nevű utahi faluban akartunk aludni. V-nek ment a repülője, úgyhogy szorítani kezdett az idő.

- Ötszáz mérföld nem is olyan sok - tettem hozzá - Yodával vezettünk már többet is.

Yoda lelkesen lihegett.



A Hoover-gátnál meleg volt. Sütött a nap és ingujjban rohangásztunk a gáton. A Grand Canyonhoz már jégbordákon vezetett az út.

Autóztunk a kanyon mellett, csodáltuk a kilátást.

V nem akarta Yodát közel engedni a peremhez. Aztán mind lenéztünk a mélybe és kerestük a Colorádót. Yoda természetesen nemcsak nézett...

Skywalk tervek

- Akkor?

Reggel volt. Az asztalon gőzölgött a reggeli kávé. Yoda már megugatta a szállodaportást és megjelölte az őrség autóját.

- Nézzük meg a déli oldalt. Nem akarom a Skywalkot.

- Biztos?

- Elveim vannak.

A Grand Canyonról volt szó. V terveiben méretes helyet foglalt el a földfelszinen lévő negatív hegy.

Először repültünk volna (a Grand Canyon fölé), de Yodát nem szívesen látták volna repülőn vagy helikopteren. Féltek, hogy a belőle áradó Erő megzavarja a műszereket.

Így került látóterünkbe a Skywalk.

- Elveim vannak. Nem sétalok az égen.

A Skywalk szerintem egy rokonértelmű szó arra, hogy “rip off”. Vagy arra, hogyan álljunk bosszút a gazdag és kövér sápadarcún azért, mert ősei elvették a földünket.

A Skywalk egy üvegösvény, ami húsz métert tekereg a Grand Canyon felett, nagyjából háromszáz méter magasan.

A Skywalk árstratégiájából szerintem a hazai turizmusszervezők és Kormányunk is tanulhatna (nem, ne tanuljon!).

Tehát:

Megy a gyanútlan utazó. Talál egy jóminőségű földutat. Ha nem akar poros földúton menni, akkor a busz 15 per fő.

Aztán fizet, hogy bemehessen az indiánok szent földjére. 43.05 per fő. Nem tudom, Jedi-jegy van-e Yodának.

Ezért lehet nézni a sóműsorokat, lehet használni a szuvenírboltot és fel lehet szálni az ingyenes autóbuszra.

Ha már odaértünk a Skywalkhoz, akkor ki kell fizetni annak a belépőjét. Az 29.95 dollár fejenként. (Yoda nem jöhet.) Azaz Yoda nem találkozhat Skywalkerrel.

Az égi séta előtt mindent kipakolunk a zsebünkből, nehogy beleesen a kanyonba és nehogy fotózzunk. A kedves helybeliek fotóznak helyettünk. 30 dollár egy fotó. De ha veszünk egy USB-t hozzá, akkor 107.

- Befejezésül van egy jó, meg egy rossz hírem.

- Igen?

- Az árakhoz hozzáadódik az adó. De a parkolás ingyenes! - tettem hozzá.

- Minimum nyolcvan per fő, plusz fotó és nem tudunk együtt menni, Yoda meg egyáltalán nem láthatja - összegezte V.

- Igen. Inkább sokkal többet vezetek és megnézzük a déli peremet - mondtam - Ott elfogadják a nemzetipark-bérletet és ott a lyuk is nagyobb. Van vagy ezer méter. De előtte megnézzük a Hoover-gátat.

V lelkesnek tünt.

- Az indiánok szerint nem szentségtörés egy ilyen üvegjárdát építeni a Grand Canyon fölé?

- Azt mondják, a hárommillió látogató nagyobb szentségtörés a nemzeti parkban. Különben is, megmondta a törzsfőnök, hogy kell a lóvé.