Farkasokkal fotozó

- Né, a Capitóliumi farkas! - mondta V - Marosvásárhely is római város volt?

- Nem.

- Értem.

Kolozsvárott már megcsodáltunk egy anyafarkast.



1921-ben Mussolini öt darab Capitóliumi farkast adott Romániának. Bronzból, nem szőrből. A toportyánokat különböző romániai városokban állították fel az ország egységét jelképezendő. Kolozsvár mellett jutott egy-egy másolat Marosvásárhelyre, Temesvárra, Bukarestbe és Kisinyovba is - ami ma Moldva.

A kolozsvári farkast Mátyás királlyal szemben állították fel. A szobor ezt követően részt vett a “elviszem a szobrodat” című népnemzeti játékban és minden aktuális hatalom máshova tette (jellemzően a magyarok raktárba).



Mussolini farkasmániás lehetett (a lupusmania nagyon rosszul hangzik), mert az Egyesült Államok Roma nevű városait is megszórta a lupa capitolina megfelelő másolataival. (A szobor egy kompozíció, az eredeti - valószínűleg - antik anyafarkashoz a reneszánsz idején rakták hozzá a táplálkozó ikreket.) Még egy kínai egyetemre is jutott az állatkából.



Mussolini egyébként adakozókedvű vidám olasz fickóként a Forum Romanum kifogyhatatlannak tűnő oszlopkészletét is megdézsmálta: a római oszlopok egészen Chicagóig terjeszkedtek, de jutott belőlük Budapestre is. A budapesti Nemzeti Múzeum kertjében ma is ott áll egy picit megkopott oszlop, amin még az adományozó táblácskája is megmaradt.

- Ne gyűjtsünk farkasszobrokat? - kérdezte V, miközben kattintott egyet.

- Ne - feleltem - Inkább gyűjtsünk vízköpőket.

New York - Kolozsvár

- Együnk a New Yorkban. Mindig is szerettél volna ott enni.

- Messze van.

- Dehogy, itt van a templom mögött.

New Yorkból legalább három van. Egy a pocsolya másik oldalán, de az lényegtelen. Egy másik van Budapesten. Egy harmadik meg Kolozsvárott.

Amikor a 19. század végén Kolozsvár hasonló átalakulásokon ment át, mint Budapest - és mint a Monarchia annyi más városa -, lebontották az itt álló régi szállodát és egy modernet emeltek a helyére.



Ebben villanyvilágítás is volt. 1894-ben.
Meg fotókiállítás. Ugyanekkor.

A szálloda annyira elegáns volt, hogy el is nevezték New Yorknak. Rossznyelvek szerint azért is volt New York, mert a kávézót ugyanaz a cég üzemeltette, mint a pesti New Yorkot és így olcsóbb volt beszerezni az ezüstnemüt. De ez csak pletyka.

A szálloda továbbra is elegáns maradt, ezért is költözött ide be a Gestapo a háború alatt.

Aztán ezt a New Yorkot is utolérte a sorsa. Drágának drága volt, de nem tartották karban. Aztán már drága se volt, de nem tartották karban. Aztán diákszálló lett. Aztán szálloda.

A kávézó 2003-ban még szép volt. Kopott és szép. Akkor úgy éreztük, semmi se változott 1980 óta. De jó volt és a kávé finom.

Erre a dekadens hangulatra gondolva mentünk most is a New Yorkba. Azaz mentünk volna.

Zárva volt. Miként megtudtuk, nyolc éve.

Úgy látszik, ez a New Yorkok sorsa...

Átváltozások

- Mátyás király? - kérdezte V.

- Igen! - ragyogtam. Tizenkét éve mutattam meg Visegrádon V-nek a szobor fejének másolatát.

A kolozsváriak a milleniumra szerették volna felépíteni a szobrot - magyaráztam -, de az egész milleniumi hóbelevanccal mindenki késett. A végén 1902-ben lett kész. A szobrász tett is rá egy hódoló moldvai zászlót, hogy idegesítse a románokat.

A románok ezt meghálálták és 1919-ben gyorsan lekapták a szoborról a magyar címert. Aztán rátettek egy lábjegyzetet, amit az egyik leghíresebb román történész, Iorga írt: A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Baiánál, mikor a győzhetetlen Moldva ellen indult. Hogy a kép teljesebb legyen, még elétették a capitóliumi farkast is.

A második világháború alatt a bevonuló magyarok elkergették a toportyánt, leszedték a táblát, visszatették a címert és a teret gyorsan elnevezték Hitlerről.



Aztán jöttek a szovjetek, lekalapálták a Mátyás király nevet és kompromisszumként felszegelték a szoborra a Mattias Rex feliratot. Azt sejtettem, hogy a szovjetek is tudhatnak latinul, de az ilyen finomságok meglepőek tőlük - elvégre mindenkit elküldhettek volna Szibériába hógolyózni.

2000-ben Funar visszatette a Iorga-féle táblát, nemzetiszínűre festett padokkal körberakta a szobrot és elégedett volt.

Aztán végre megjött az emberek esze.



A szobrot helyreállították, a teret kipofozták és azt mondták, a város legnagyobb szülöttjét ábrázolja.

Egyre jobban szurkolok Kolozsvárnak, hogy Európa kulturális fővárosa lehessen 2020-ban.

Bauhaus Kolozsvárott

Az emberek megálltak és azt nézték, mit nézünk.

Egy épületet néztünk, de többen csodálkozva keresték, mit keresünk rajta.



Egy történelmi belvárosban két csodabogár egy ronda kommenista épületet fotózott.

Az épület annyiban volt kommunista, hogy 1945 után ránézett egy ruszki ezredes és azt mondta: ez jó lesz. Aztán beköltöztek az emeletre. Senki se tiltakozott. A kolozsváriak tudták, úgyse kell már nekik tőzsde, tiltakozni meg amúgy is egészségtelen. Szibériában nagyon hideg van.



A szovjetek elfoglalták az emeleteket, az épület többi részéből lett a Victoria mozi. A nagyja pedig a román hadseregé: ez ma a Tisztipalota.

Az egykori bauhaus tőzsde pedig kicsit elfeledve, kicsit kiközösítve áll a sokkal régebbi és valamivel újabb, de archaizálóbb épületek között.

Más, mint egy gótikus székesegyház, de akkor is szép.

Kolozsvár 2020

- Milyen nyelven szeretné? - kérdezte a turistainformációban ülô fiú.

- Spanyolul - mondta V, szerintem gonoszan.

- Tessék.

V szóhoz se jutott (ilyet se láttam sokszor barátságunk tizenvalahány éve alatt).

Csodás prospektusok voltak. Városi tematikus séták. Paloták. Templomok. Gyönyörûek voltak, profin kivitelezettek. Jók. Magyar-román együtt.

2020-ban Kolozsvár szeretne Európa kulturális fôvárosa lenni.

A mi szavazatainkat megnyerték.

Kolozsvár - ellopott beszélgetés

(Megjegyzés: fotókat egyelôre lásd a flickr-en. A párbeszédeket közelítôen pontosan adtam vissza.)

Kolozsvár.
Magyar napok.
Tömeg.
Szerintem még Avram Iancu szobra elôtt is magyarul beszéltek, annyian voltak.



Teraszon ültünk. Néztük az embereket. Élveztük a déltutáni napsütést. A sétát és a hosszú vezetést követô pihenést.

Spanyolul beszélünk. A szomszéd asztalnál ülôk ezért fel se tételezik, hogy értjük ôket. Vagy egyszerûen volt nekik. Szerintem még Szent Mihály is hallgatta a beszélgetést a templom bejárata fölül.

Az egyik vitapartner hallhatóan székely. A másik valószínûleg - és szintén hallhatóan - pesti.

A pesti a kozmopolita világváros (Budapest, csak hogy tudjuk, mirôl
van szó) elônyeirôl beszél. A székely meg visszavág:

- Budapest? Kozmopolita? Mire tíz éves lettem, beszéltem magyarul, románul és németül. Mindet a szomszédaimtól tanultam. És Te?

Úgy éreztem, Szent Mihály elégedetten elmosolyodott.