Elveszve Piliscsabán II

Pazmaneum
Originally uploaded by ribizlifozelek

Piliscsaba egy óriási feketelyuk. W után A is eltévedt.

A-ról tudni kell, hogy W-hez hasonlóan rengeteg nyelvet beszél (angolt, oroszt, németet, svédet és finnt), de amikor ő is elnézte a megállót, őt sem segítette ki nyelvtudása.

Ő hamarabb elunta P. Csaba lakosságának tesztelését - pár ember után nyelve belefáradt a meddő kérdezgetésbe.

A azonban nem elveszett ember. A számi puszták gyermeke ő, aki kilométereket gyalogol fülig érő hóban rénszarvasok után. Egy ilyen ember, akinek hazája a sarkkörig érő fenyves, nem jön zavarba Piliscsabán. Tudja, kihez kell forduljon útmutatásért.

A előkapta zsebéből telefonját és felhívta feleségét, aki otthon valószínűleg éppen rénszarvashúst szárított a szauna mellett.

- Itt vagyok PILISCSABÁN. A térképem rossz. A Fő úton, ez és ez a házszám előtt állok. Mondd meg, hogy jutok el a Pazmaneumba.

L, A felesége szintén a lapp puszták szülötte és a költöző madaraknál is jobban ért a tájékozódáshoz. L ledobta a rénszarvashúst, előkapta a lap(p)topot, megnyitotta a Google Earth-t és azt mondta:

- Észak-északkelet fele kell menned négy kilométert, ahogy a varjú repül, és ott leszel.

És ott lett.

Elveszve Piliscsabán I

Pazmaneum
Originally uploaded by ribizlifozelek

Az alábbi történet főszereplői nem ribizlifozelekek. Az események főhőse W. Ő veszett el a Pazmaneumra menet.

W talpraesett ember. Beszél pár nyelvet. Ez nem azt jelenti, hogy ismer egy köszönést és három számot ezeken a nyelveken. W ír, olvas és tanít többek közt angolul, németül és oroszul.

Mivel W okos is, meghívták előadni a Pázmányra, hogy mondja meg egy bizonyos témáról a tutit.



W el is indult, megérkezett Ferihegyre, eljutott a Nyugatiba, felszállt az esztergomi vonatra és döcögni kezdett a Pázmány fele. Aztán valahol eltévedt. Nem tudom, a szervezők adtak neki félreérthető utasítást, vagy ő nézte el a térképet, de egy megállóval arrébb szállt le.

Aztán csak nézett, hol is van. Mivel nem tudta, hol van, kérdezősködni kezdett:

- Beszél németül?
- Nem.
- Angolul?
- Nem.
- Oroszul?
- Nem.

Szerencsére senki se kérdezett vissza, "mi maga, statisztikus?"

W egyre jobban kétségbeesett. Senkivel sem tudott beszélni és nem tudta hol van. Kolombusz legalább a matrózaival beszélhetett, miközben nem tudta, merre jár és hamisította a megtett távolságokat, hogy a matrózok azt higgyék, még alig hajóztak valamit.

Jó hosszú idő után W felmérte a piliscsabai népesség jelentős részének nyelvtudását (nyelvnemtudását). Végül aztán belebotlott egy emberbe, aki beszélt angolul.

- Elnézést, beszél angolul? - kérdezte szkeptikusan W.
- Igen - W a megdöbbenéstől először köpni-nyelni nem tudott - Meg tudná mondani, hol van a Pazmaneum?
- Arra. Jó három kilométer.
- Te jó ég, nekem nemsokára ott előadást kéne tartanom. Hogy tudok odamenni?
- Egyszerű. Vagy gyalogol vagy elviszem kocsival.

A GPS és a térkép

I-70
Originally uploaded by ribizlifozelek

A Fremont Indian State Parkba menet a GPS egyszercsak azt mondta, menjünk le az autópályáról. Nem mentünk. Térképen előre kinéztem, merre kell menni, a GPS igazából az utolsó kilométerekre kellett csak. Ne szóljon bele, végig autópályán kell menni, kivéve tizenkét kilométert a végén.

A következő letérőnél megint felháborodottan le akart parancsolni az autópályáról. Valamelyik beállítása a legrövidebb útra akar vezetni minket - nem a leggyorsabbra. Eddig mindig elfelejtettem átállítani, de mivel állandóan megnézem előre az útvonalat térképen, mindig rászólunk a kütyüre, ajánljon valami jobbat. Mindig megteszi. Szeretem a ketyerét, de azért vigyázok vele.



Karácsony után olvastuk az ágyon reszketve összebújva egy fiatal házaspár történetét. Kinn szakadt a hó, hideg volt és a farkasok csak azért nem ordítottak, mert a szél betömte a szájukat hóval.



A fiatalok egy GPS-t kaptak karácsonyra. A ketyerét a sógor vette és annyira tetszett neki, hogy magának is vett egyet.

A férfi testvérénél tartották az ünnepet, de estére hazamentek. És kipróbálták a GPS-t. Megmondták, hova akarnak menni és elindultak.

Jónéhányszor megtették már ezt az utat, de a GPS tudott nekik újat mutatni. Azt írta ki a képernyőre, hogy hatvan kilométerrel rövidebb utvonalat tud. A fiatalok meg lelkesen követték az utasításokat. Kicsit gyanús volt, hogy az út egyre meredekebb és havasabb, meg ők ennyi erdőt sem láttak hazafele, de azért bíztak a modern technikában és mentek tovább.



Az út egyre elhagyatottabb volt. Egyre nagyobb lett a hó. Egy kanyar után a négykerékmeghajtású terepjáró bejelentette, nincs tovább. Elakadtak. A telefon nem működött.

Szerencsére tudták, ilyenkor mit kell tenni. Ültek az autóban, néha beindították a motort, elrágcsálták a kesztyűtartóban talált dohos kekszeket, ettek egy kis havat és vártak. Vártak.

Közben már este feltűnt, hogy a pár elveszett. Értesítették a rendőrséget. Keresték őket égen, földön, de nem találták. Nem voltak sehol. Teltek a napok, egy, kettő, de nem kerültek elő.

Nyomuk sem volt.



A testvérnek ekkor zseniális ötlete támadt. Elővette a GPS-t, betáplálta a csellengők címét és megnézte az útvonalat. Miután magához tért, telefonált a rendőröknek, melyik erdei csapáson lehetnek.

Ott voltak. Éhesen, lefogyva, de élve.

A férj elmondta, ezentúl is fog használni GPS-t, de előtte megnézi a beállításait.

Szóval, csak óvatosan. A rövidebb nem hamarabb. És olvassuk el a hasznaálati utasítást. Néha jól jöhet - főleg ha nagyon elakadunk. Akkor végszükségben meg is lehet enni.

Guberálunk

Salt Lake Valley
Originally uploaded by ribizlifozelek

A kisszobába szerettünk volna még egy könyvespolcot. Sok pénzt nem akartunk rá költeni, ha költözni kell, csak egy újabb lom lesz. Sokat bújtuk az apróhírdetéseket, amíg végre találtunk egyet.
Sok polcról lemaradtunk, a legszebb, lila színűre festettet az orrunk elől vitték el, így nagyon megörültünk, amikor 10 dollárért kínáltak egy 3 rekeszeset. Telefonáltunk, megbeszéltük, hogy megyünk.
Kinéztem a címet, ami Independence Boulevard volt. Bevallom, csak arra figyeltem, hogy Independence. A tulajdonos ráadásul elmondta, hogy az Independence az a Redwood Roadról nyílik. Amit találtam, onnan nyílt.
A Redwood Road egy 2x2, 2x3 sávos autóút, ami nagyjából párhuzamos az I-80/I-15 közös szakaszával. Nagyon gyorsan megtaláltuk róla a letérőt és bekanyarodtunk oda, ahol az Independece-t sejtettük.
Egy "mobil-home"-ból álló lakótelep volt. A "mobile home" igazából előregyártott faház. Vannak igen drágák, szépen kivitelezett, 4 szobás, két fürdőszobásak – ilyent láttunk egy minnesotai vásáron – és vannak lepattantabbak is. A "mobil home", miként a neve is mutatja, mobil: felteszik valami gigászi kamionra, aztán viszik ahova kell. Borzalmas lakótlepeket láttunk Orlandóban pár éve, de Minnesotában is voltunk pár lehangoló, ilyen lakásokból álló helyen.
Ez a mobil home telep kellemesebb volt – lehet a hó miatt. Látszott, mindenki nagyon amerikai, minden autó helyi gyártású volt, mind jó állapotban volt, a lakások tiszták voltak, az utak – eltekintve a fekvőrendőröktől – jók és jegesek.
Az Independence meglett, de nem Boulevard volt, hanem Avenue. Belénkhasított a felismerés, rossz helyen vagyunk. Mentünk azért egy kört és megtaláltuk az Independence Streetet, majd egy sarokkal arrébb az Independence drive-ot. Az egymást metsző körökből és az őket metsző sugárutakból álló telepen alig pár utcanév változott, csak az utótagot cserélték.
Megkérdeztünk egy helybelit, de bevallotta, noha mindig tőle kérnek felvilágosítást, ő aztán nem ismeri itt ki magát. A helybelinek egy négy éves Dodge Neonja, gigantikus feneke és négy foga volt. Mielőtt át(vissza?)változott volna vizilóvá, elmenekültünk.
Megpróbáltunk a Redwood Road másik végpontja fele menni. A polcgazda úgy beszélt az Indepencence-ről, mintha az valami nagy utca lenne, amit mindenki ismer. Ebből arra gondoltunk, hogy valamelyik nagy lámpás kereszteződés lesz. Persze nem az volt. Már vissza akartunk fordulni, amikor Anikó meglátta az utcát, kicsi mellékutca volt.
Behúzódtam középre, hogy visszaorduljunk. Utaban a megfordulás szabájai nagyon liberálisak, szinte mindenütt meg lehet fordulni, ezen a 2x2 sávos, leállósávval ellátott úton is nyugodtan lehetett U-kanyart csinálni. Behúzódtam a középen lévő kanyarodó sávba.
Jobbra néztem, senki, kanyarodok, amikor balról, a forgalommal szemben, megjelent egy terepjáró a szélső sávban. Tolatott, szemben a forgalommal. Fék. A terepjárós lassít és araszolva tolat tovább – nem látott, csak nem akart lemenni az útról. Mi meg álltunk keresztben és vártuk, hogy észre vegyen. Egy hispán volt, aki úgy gondolta, hogy az a legjobb hely tolató gyakorlatra. Mi tolatgattunk, aztán kikerültük és már az Independence-en voltunk. A házat megtaláltuk, leparkoltunk egy hókupacra, becsengettünk.
Egy másik termetes hölgy nyitott ajtót. Abban különbözött a vizilótól, hogy neki minden foga megvolt. Egyől a nappaliba léptünk be. A heverőn egy kisgyerek aludt, vele szemben ment a tévé. A legnagyobb tévé volt, amit életünkben láttunk. Majdnem olyan széles volt, mint amilyen hosszú a szoba. Úgy éreztük, bele zuhanunk. El is kaptuk a fejünket: nem akartunk megvakulni.
A polc az alagsorban volt, tetszett, megragadtuk, kifizettük, elvittük (nem néztünk a tévére). A csomagtartó egyszerűen elnyelte a szekrényt és kongott az ürességtől.