Holdbéli naplemente

- Olyan, mint a Hold - morogtam, de a Holdon az ég nem kék.

- Esetleg Mars? De ott se kék az ég.

- De ez a táj nem evilági.

- Ahol sókristályok ülnek meg a mélyedésekben.

Amiknek a mélyén feneketlen homok van.

Ahol hirtelen kezd sötétedni.

És a fények bársonyosak.

A nap pedig pillanatok alatt eltűnik a horiztont mögött.

És ahol a világ legszebb naplementéit lehet látni - ráadásul egyedül.

Újabb naplemente a Stansbury-szigeten

A kövületes helyre terveztünk visszamenni és újabb fosziliákat nézni a Stansbury-szigetre.

Késő indultunk és a végén - szokás szerint - rögtönözni kezdtünk. A kövületes hely helyett egy másik táborhelyen álltunk meg.

Végül is itt is kopár volt minden és ott is.

Gyakorlatilag a völgy déli oldalán voltunk közelebb egy ma is működő kőbányához. A kövületeket a múltkor a völgy északi oldalán láttuk.

Attól még itt is lehettek fosziliák - bár most nem láttunk egyet se -, igaz, a lemenő nap miatt nem is nagyon kerestünk.

A kőbányát viszont hosszan bámultuk: egy peremen pár munkagép dolgozott és lavinakint zúdultak le fentről a kövek.

Jól nézett ki és hangos is volt, de sokkal jobban szerettük ezt a zajt a hétvégente itt domináló lövöldözőkhöz képest. 

Sokaknak az a hobbija, hogy kijönnek ide és lövöldöznek.

Na, az idegesítő és Puppey se szereti. Igaz olcsóbb, mint egy terápia, de akkor is zavaró.

Most péntek este nyugalom volt: nem lőtt még senki, mi pedig lelkesen másztunk felfele a meredek völgyben.

A kilátás egyre jobb lett és az ég egyre színesebb.

Rövid tájolás után megállapítottuk, hogy a tó másik oldalán túl van az elhagyott fékezőkocsi, amit a múltkor néztünk meg.

A nap ekkor a vörös és sárga árnyalataiba borította az eget.

A világ egyre szebb lett, ahogy sötétedett.

Azt hiszem, a Dalmát tengerpart mellett a Nagy-Sós-tónak vannak a legszebb naplementéi.

Más sötétben botorkáltunk vissza az autóhoz és úgy gondoltuk, vége a fényjátéknak, de ahogy kifele haladtunk a szigetről, a napnyugta még egy újabb meglepetést tartogatott számunkra.

Már ezért megérte eljönni.

Erről a kirándulásról is készült egy film, amint itt lehet megnézni.

A nap kérdése

Ribizlifőzelék több utahi túrázó, elhagyott helyeken rozsdás vacakokat és csillogó köveket kerső FB csoportban aktív.

Az egyikben valaki olyan rövidebb túraútvonalakat keresett, ahonnan látványos a naplemente. Egyből ajánlottam a naplementét az Antilop-szigeten. A válaszomhoz valaki feltett egy kérdést: mikor volt ez?

Igazából nem értettem a kérdést. Mikor készülhet egy naplementés fotó? Hát, vaslogikával válaszolva naplemente előtt. És mikor megy le a nap? Hát, mindennap máskor megy le. 

Azért válaszoltam.

Úgy fél órával naplemente előtt.

Lehet, csak annyit kellett volna válaszolni, hogy naplementekor.

Naplemente az Antilop-szigeten

 - Gyere Puppey, nézzük meg a naplementét!

- Gyíkot nézünk, macskát nézünk, más kutyát nézünk, de napot? Mit lehet azon nézni?

Aztán Puppey szerencsére meglátott egy gyíkot és ezzel megoldódott a probléma. Mentünk.

A Nagy-Sós-tón gyönyörűek a naplementék és ez így van ez nemcsak a Stansbury-szigeten, hanem Antilop-szigeten is.

Mi ott álltunk a White Rock Bay szélén és elindultunk ki az öblöt szegélyező félsziget vége fele, hogy onnan nézzünk meg a napnyugta szineit.

Ha ennyire felhős az idő, a naplemente sokkal színpompásabb.

Nem voltak sokan az ösvényen - a gyíkon kívül -, bár ezt az útvonalat tartják a sziget második legtöbbet használt gyalogútjának.

Az ösvény lustán kanyargott a tó partján. Most látszott, hogy mennyire kiszáradt idén nyáron a tó. Amióta hazajöttünk, egyszer esett mérhető mennyiségű csapadék, a reptéren 0.2 mm-t mértek. Már ha ennyit egyáltalán lehet mérni és nem párolog el egyből.

Bölényt szerencsére nem láttunk - se közel, se távol, úgyhogy nyugodtan mentünk tovább. Csak a bölények pihenőhelyeit láttuk, ahol letapossák maguknak a növényzetet, hogy tisztító porfürdőt vegyenek.

Még szép kavicsokat is láttunk, csillogó lila kvarcokat, amik az üledékes kőzetbe kövültek mozdíthatatlanul.

Sajnos itt nem lehet gyűjteni, mert az egész sziget védett, de hasonló köveket Ogden közelében is lehet találni, meg a Stansbury-sziget csúcsán is. Csak azok messzebb vannak - viszont nincsenek ott bölények.

A nap lassan bújt be a horizont mögé és az ég lassan vörösbe, Veronese-kékbe, szürkébe és bíborba öltözött.

Láttuk a távolban Lakeside-ot, meg a hegyeket a Lakeside közeli túrából. Hogy a dolog bonyolultabb legyen, ezt az ösvényt is Lakeside-nak hívják.

Ez volt a pont, ahol megfordultunk: tökéletes volt a naplemente és a tó is jól látszott. Valamikor szeretnék majd valahogy oda kievezni, de ennek ki kell találni a logisztikáját: jó sokat kell gyalogolni a homokon át a vízig.

De majd megoldjuk.

Erről a kirándulásról egy film is készült. Azt itt lehet megnézni.

Naplemente a Stanisbury-szigeten

A Stanisbury-szigeten sok minden van, sziklarajzok, barlangok, de mi most a kilátóhoz akartunk menni.

A veremháznál azonban túl sokat időztünk és kezdett ránk sötétedni.

Ez nem volt baj: a Nagy-Sós-tón és a Sóssivatagban álomszép naplementéket látni.

Amit most a szigeten láttunk, az szintén hihetetlen volt.

A naplemente bőven kárpótolt az elmaradt kilátóért, ahova később majd visszamegyünk.

Naplemente a Nagy-Sós-tón

 A Marinába mindig jó kimenni. Ott mindig történik valami és rengetegszer lehet valami érdekes dolgot csinálni. Lehet túrázni, nézni a tavat, megkeresni a hajóroncsot, meg ilyesmik.

Most azt hittük, csak egy óriási lakókocsit látunk, de aztán ránéztünk az égre.

A lemenő nap sugarai megsütötték a Salt Lake Cityt keletről határoló hegyláncot, a Wasatch-t.

Gyönyörű volt. Csak néztük a vöröslő hegycsúcsokat.

Aztán nyugat fele fordítottuk a fejünk és megláttuk a hóborította Stanisbury-hegyeket. Sok-sok éve láttam a naplementét Görögországban Sunionnál. Ez annál is szebb volt.

Csak néztük, ahogy az ég vörössé válik, aztán a tó is, a Stansbury-sziget is és minden hihetetlen szinekben kezd pompázni, aztán hirtelen lement a nap, eloltották a villanyt és mi csak néztünk és továbbra se hittünk a szemünknek.

Amatőr hiba

- Nézzük meg a naplementét a Nagy-Sós-tón!

- Nézzük.

Eddig a dolog rendben volt. Csak egy valamit felejtettünk el megnézni, hogy mikor megy le a nap.

A Marináról azt hittük, este kilencig van nyitva, de napnyugtáig volt.

És a nap se akkor ment le, amikor hittük.

Ez azonban csak a Marina bezárt kapujánál derült ki.

- Menjünk akkor a Saltairhez! - ide természetesen utolsóként érkeztünk, a teljes naplementét nem láttuk, de így is megérte és majd egyszer megnézzük az egészet végig.