Nyíl a sóhegy mögött

- El kell menni a Sógyár kerítése mellett - idéztem fel az instrukciókat.

Felfoghatatlan volt, hogy az a fehér vacak, amin egy óriási dömper száguldozott fel-alá, az só.

Legszívesebben visszamentem volna egy szánkóért, hogy felmenjek a domb tetejére és lecsússzak.

De praktikus okokból inkább a következő nyilat kerestük meg.

Ez a nyíl az előző légiútvonalnak a folytatását jelölte, csak nem egy hegytetőn volt, hanem a lapályon, szemben a Stansbury-szigettel. Ez a nyíl pedig Salt Lake City fele mutatott, ahol a következő nyíl Lakepoint mellett, a hegyek lábánál volt. (Ott találkozott ez a "légifolyósó" a Stockton felől érkezővel.)

Gondos kezek ezt a nyilat körbekerítették, hogy megvédjék. Valamitől. Hogy rá ne lépjen egy óriás?

Még egy információs tábla is volt itt kis "postaládával", ahova ismertetőket tettek, amikor még még törődtek ezzel a hellyel.

A ládikóban én azt hittem, darázsfészket tartanak, de a darazsaknak is több ennél az eszük, csak egy porló, mumifikálódott újságot találtam benn.

A nyílt övező kerítésnek kapuja is volt.

Valamikor.

Ez izgalmasabb volt, mint a nyíl maga, amit a másikhoz hasonlóan vonzó rózsaszínre festettek valamikor.

Az eredeti szín az sárga volt, az jobban látszott megvilágítva az éjszakában.

A toronyból és a sufniból csak pár cső maradt meg.

Oldotta a teljesen elhagyatottság érzését, hogy egy bokor alatt megpillantottunk egy geocache ládát.

- Szóval más is jár ide! - mondtuk megkönnyebbülve.

Hogy a következő látogató is örüljön, a pusztában talált szészórt vasakból pici kiállítást rögtönöztünk pár vasúti talpfán.

A közelben levő mocsarat, ami Big Springs lefolyása és Timpie Springsnek hívják, a sötétedésre való tekintettel most kihagytuk, majd legközelebb, ha lesznek szúnyogok megnézzük.

Inkább elindultunk vissza, az autópályánál még láttuk a Iosepába vezető Skull Valley bejáratát őrző Lonely Rockot, aztán elszáguldottunk haza.

GPS

On the road
Originally uploaded by ribizlifozelek

Eleinte nem nagyon akartam GPS-t.

- Csak tudom, hogy hova megyünk - mondtam.
- De azt nem tudod, hogy hol vagy! - hangzott a válasz. Ez így ebben a formában nem volt igaz, mindig tudtuk, hol vagyunk - kisebb nagyobb közelítéssel. Na jó, időnként elveszett a cetli, amire fel volt írva, hogy hova megyünk, sőt, időnként az a cetli is elveszett, amire fel volt írva, hogy miként mehetünk arra a helyre, aminek a címe az előbb elveszett.

A GPS meg megjött.

Nézegettem a Garmin dobozát és nem nagyon tudtam hova tenni az autóban. Kiderült aztán, van hozzá ki babzsák, amivel fel lehet tenni a műszerfalra és nem repül el fékezéskor, kiszálláskor meg nyom nélkül elpakolható. A GPS megy a tokjába, a babzsák a kesztyűtartóba, a tolvaj meg nem is sejti, hogy az autóban valaha is volt ilyen technika. Egy szélvédőre szerelt állvány láttán még kísértésbe esne és csak a jármű feltörése után jönne rá, hogy a Garmint mi elvittük magunkkal.

A GPS Egyesült Államok térképpel érkezett, de meg lehet hozzá venni az európai térképmodult. Annélkül is megmondja a koordinátáit, de az egy városban nem segít sokat. Ha meg kitör a Harmadik Nagy Balhé, úgyse fog működni, mert az amerikaiak lekapcsolják a civileket a műholdról.
A GPS ugyanis egy amerikai katonai rendszer, amit a gonosz kommenisták miatt tettek a civilek számára elérhetővé. 1983-ban ugyanis a szovjetek elsütöttek egy nagyon rossz viccet:

- Szása, az nem egy koreai utasszállító repülő?
- De, Misa, eltaláltad.

A koreai gép navigációs hiba miatt tiltott szovjet légtérbe keveredett - vagy kémkedett, vagy az űrlények vitték tévútra - az összeesküvéselméletek száma közelít a végtelenhez. Az esetet követően Reagan elnök felajánlotta a még nem működő GPS-t polgári felhasználásra is.

A katonák természetesen bármikor lekapcsolhaják a polgári jelet, akár egy adott területen is és akkor a sötétben bujkáló ellenforradalmárok már nem fogják pontosan tudni, hol is vannak. Az EU azt szerette volna, ha majd egyszer valaha a távoli jövőben és egy messzi galaxisban valamikor elkészülő Galileo rendszere állandóan sugározzon polgári frekvencián, de idővel amerikai nyomásra megegyeztek: szükség esetén ezt a jelet is blokkolni lehet. (Elvileg 2013-ban talán működni fog a Galileo.)

Nem hittem volna, hogy a GPS használatát ennyire szokni kell. Meg kell érteni a ketyere lelkét - azaz előre be kell állítani a preferenciáinkat: többet akarunk autópályán menni vagy a legrövidebb utat választjuk? Csak főuton megyünk, vagy mellékutcákon? Amikor a tavaszi kirándulásunkról jöttünk haza, a Nuvi a legrövidebb útra vezetett volna minket, ami 12 km-t spórolt volna meg nekünk - mi inkább felmentünk az autópályára és hatvan kilométer hegyiút helyett hetvenet mentünk autópályán. De ismétlem, ez a mi hibánk, nem mondtuk meg a gépnek, hogy mit akarunk.

Salt Lake Cityt elég jól ismerjük és tudjuk, mikor melyik főutat érdemes elkerülni a kisutcákon át. Ezt a ketyere nem tudja. Az útfelbontások nagy részét azonban ismeri és útvonaltervezéskor figyelembe veszi.

Tudja a sávokat - ezt a tulajdonságát nagyon sokra becsüljük. Nagyobb kereszteződésekben megmondja, melyik sávba kell állnunk. Nagy felbontásra állítva a kanyarokat is tudja - azaz pontosan látható a képernyőn, pillanatokon belül milyen kanyarhoz érkezünk. Néha túlzottan precíz is a lelkem, mert az nem mondhatjuk meg neki, hogy Hitébe akarunk menni, ő tudni akarja, hogy azon belül hova, noha a településben igazán utcák sincsenek. De aztán tökéletesen odanavigál.

Eleinte nagyon érdekes volt, hogy időnként megszólal egy vadidegen ember a kocsiban és megmondja, merre menjek. A ketyere mindenféle lehetetlen nyelven beszél, még magyarul is, de valahogy az amerikai-angol hölgy hangja jobban tetszik, mint a magyar.



Ahogy közeledünk egy útelágazáshoz, a hang megszólal és elmondja, majd ennyi idő múlva erre kell menni. A képernyőn közben látni az utat, a keresztutcákat, a magasságot, sebességet és - ha beállítjuk - az adott területen érvényes megengedett sebességet is. (Ez a funkció néha téved, jobb a táblákat nézni a képernyő helyett.)

Ha véletlenül túlszaladunk a kereszteződésen és nem arra megyünk, amerre kellene, a GPS női hangja szemrehányóan megszólal: RECALCULATING és hallani az áramkörök lemondó sóhaját.

Mivel a 21. században vagyunk, a képernyőre időnként reklámok ugranak fel és szólnak, hogy most épp egy gyógyszertárhoz közeledünk. Ilyenkor a szemrehányó géphang által felzaklatott idegeinket lehet nyugtatóval csillapítani.



A Garmin gyönyörűen elvezet minket mindenhova, ahova menni akarunk. Emellett viszont abban is segít, hogy megmondja, hova menjünk. Kérésre szépen kilistázza a közeli műemlékeket, boltokat, benzinkutakat, stb. Tényleg nagyon jó. Én béna vagyok és néha összetévesztem a külső tükörrel, de ez egyre ritkábban fordul elő. Egy valamit nem tud: szólni, hogy autó van előttünk - ezért kell mindent indulás előtt beállítani vagy ezért kell valaki, aki a ketyerét nyomkodja menet közben, mert vezetni és Garmint vezetni egyszerre nem megy.

Igaz, Yoda még nem próbálta, lehet, neki sikerülne.