Prospect Hill

Találtunk egy nagyon jó parkot - gyalog úgy nyolc percre lenne, de ez Amerika és nem nagyon lehet tőlünk gyalog eljutni a parkba. De kocsival két perc alatt odaérünk.

A park Waltham első közparkja.
A 19. század végén okos emberek kitalálták, hogy a fáradt városi embernek szüksége van parkokra. A modern trendek híre Walthamba is elért és a városi tanács úgy döntött, nekik is kell egy közpark. Gyorsan félretettek húszezer dollárt, hogy csináljanak belőle parkot.



Egyértelmű volt, hogy a Prospect Hill-t kell megvenni és parkká alakítani. A dombocska a környék legmagasabb csúcsa volt és még erdő is maradt rajta. A Prospect Hill három csúcsból áll. Az önkormányzat a pénz töredékéért megvette az egyik csúcsot. A polgármester ezután elkezdett arról beszélni, hogy sok lesz a parkból, azt a pénzt jobban is el lehetne költeni. Szerencsére a képviselőtestület egyes tagjainak elment az esze és apránként az egész hegyet megvetették a várossal. Aztán újabb felesleges költekezésbe verték magukat: parkot csináltattak a hegyből.



A park nagy lett és szép. Találtunk benne esőházat, tűzrakóhelyet és rengeteg ösvényt. A park kulturtáj, kicsit más mentalitás hozta létre, mint a utahi parkokat. Utahban a hegyek szélén elkezdődik egy ősvény és jó esetben vezet valahova. A rosszabban harminc kilométer után egyszerre vége van. Felesleges kiírásokkal nem fárasztják a vándort, az úgyis észreveszi, ha vége az útnak. Itt másként állnak a dolgokhoz. Kiírják, "Cserkészösvény, 144 méter hosszú, moderált sétaút". A moderált annyit jelent, hogy a lábunkat jobban fel kell emelni az átlagosnál.



Imádtuk a parkot.
Yoda lelkesen szaladgált a hóban, mi pedig megtaláltu a dombot uraló víztározókat. Yoda egyből megtámadta őket és rájuk fogta feromonágyuját.



Rövid séta után felértünk a hegytetőre, a középső csúcshoz. A kisebbik csúcs a Kis Prospct, a középső a Prospect és a nagyobbik a Nagyprospect. Megérte felmászni, láttuk a Cambridge víztározót.



A legjobban a hegytetőn meredező rozsdás UFO tetszett.
El is határoztuk, legközelebb megnézzük a másik két hegycsúcsot is és akkor megint körbejárjuk a vasdarabokat.
Az igazsághoz tartozik, hogy Yoda nemcsak "járta" őket.

A kabáttalan emberek földje

Ethnic Man
Originally uploaded by ribizlifozelek

Rövid itteni tartózkodásunk alatt érdekes antopológiai megfigyeléseket tettünk.

Ez annyit tesz, hogy miközben belakjuk otthonunkat, ki-kilesünk az ablakon. (Yodánál a belakás annyit jelent, hogy beledörgölödzik az ágytakaróba.)

Ez egy szállodanegyed. Felettünk van egy Hyatt, alattunk egy Westin, mellettünk ugyanennek a cégnek egy másik szállodája. Arrébb áll egy Hilton és még ezen kívül is van még pár másik hotel a környéken. A megvizsgált populáció tehát meglehetősen nagy.

Megfigyeltük, hogy a legtöbb ember nem hord kabátot. Kosztüm vagy öltöny van rajtuk, de kabátot csak nagyon kevesen hordanak.

Az öltönyösök, kosztümösök öltözködése független az időjárástól. A hőmérséklet jóval fagypont alatt van, a szél erős. Az öltönyösök és a kosztümösök azonban csak öltönyt és kosztümöt és öltönyt hordanak, illetve, az olcsóbb szállodákban kicsi fekete táskát vesznek magukhoz.

A drágább szállodák környékén rajokban mozgó kosztümösök és öltönyösök gyakran még táskát sem hordanak. Beülnek autóikba és mennek fontos dolgaikat intézni.

Pár pillanat, amíg kijönnek a szállodából és beülnek autójukba, majd pár másodperc, amíg kiszállnak autójukból és beszaladnak abba az épületbe, ahova a kötelesség szólítja őket (munkahely, nem WC)..

Ruházatuk mutatja, őket olyan evilági szempontok, mint az időjárás, nem befolyásolják. Ők ilyen világi hívságok felett állnak, csakúgy, mint az Himalája csúcsai között egy szál köntösben meditáló papok.

Most már csak azt kell eldöntenem, azért sietnek, mert roppant fontos a munkájuk és egy pár másodperces késés romlásba döntheti a Földet, vagy mert félnek, hogy befagy a fenekük.

Szállás

Sokat kerestük a megfelelő szállást Boston mellett.
Aztán találtunk egyet.
Lefoglaltuk.

Tetszett.

Persze izgultunk.
A leírások szépek voltak, a fotók gyönyörűek.
A vezetés készéges.

Azaz minden okunk megvolt a gyanakvásra. Ez nem lehet igaz. Ez biztos csak a béta-verzió.



Aztán megérkeztünk a szállásra.
A szálloda egy extended stay hotel. Az épület olyan, mint egy szálloda, csak a szobák nagyobbak és jobban felszereltek. Van például konyha. Mi egy garzonlakást (újmagyarul stúdió) vettünk ki és kiváncsian vártuk, mennyire fog hasonlítani a fotókhoz.

Azt már érkezéskor megállapítottuk, hogy hasonlít a fotókhoz, csak jobb.



Nagyobb is, mint vártuk.
Tiszta.

Úgy néz ki, a három bostoni hónapot itt töltjük.

Az utolsó szakasz

I-90
Originally uploaded by ribizlifozelek

- Mrrrrrr.

Hogy lehet valaki ilyen pofátlan?
Mit képzel ez az ember?

- MRRRRR.

Hitetetlen, hogy milyen emberek vannak.

Elmegy a szobánk ajtaja előtt!
Azt nem szabad!

Yoda morgott, mi pedig aludtunk tovább.

Az utolsó szakasz hosszú volt. Nemcsak fizikailag, bár a 685 mérföld végtelenül soknak tünt. Valahogy minden hóvihar megtalált minket.

Reggel hóviharban kezdtük (a televizióban a meteorológus azt mondta, az évtized ohioi hóvihara), aztán Boston előtt belefutottunk a másodikba, amire azt mondta a tévében egy másik fickó, hogy az év hóvihara New Englandban.

Érdekes lények a meteorológusok. Csodálkoznak, hogy mérsékelt égövi területeken januárban havazik.

Náluk csak azok a politikusok furcsábbak, akik megkurtítják a hóeltakarítók költségvetését és után felelőst keresnek, a havazás miatt.

De mindegy, mi mentünk, lassan, lassan, nagyon lassan, néha egy nyomon. Ekkor ki szerettünk volna állni, de nem volt hova, a letérőkön akkora hó volt, hogy oda birodalmi lépegető vagy hómobil kellett volna.

New York állam autópályáit se szerettük.
A pihenőhelyeket service plaza hívják. Van kutyasétáltató, benzinkút és McDonald's.
A McDonald's a régimódi McDonald's-ok közé tartozik. A zöldséget a hamburgerbe dugott, gondosan porciózott szelet uborka jelenti. Le lehetne menni az autópályáról, de az macera. Idő.

Mi pedig szerettünk volna megérkezni.

Ezért is mentünk lassan, amikor ismét szakadni kezdett a hó. Amikor még jobban szakadt, már nagyon lassan mentünk. Felmerült, hogy lemegyünk az autópályáról és ott alszunk az első szállodában, de nem volt bizodalmunk a lehajtókban.

Aztán megérkeztünk és aludtunk mindaddig, amíg a szemtelen idegen el nem ment az ajtónk előtt.

Bridges of Madison County

Négy éve ugyanerre autóztunk - csak az ellenkező irányba Chicagóból Salt Lake Citybe.

Budapestről megérkeztünk Chicagóba. Egy raktárbázison felszedtük az autót és elindultunk. Az időeltolódás és az utazás eredményeképp egyáltalán nem emlékszem, hogy jutottunk ki Chicagóból. Az biztos, hogy én vezettem.

Salt Lake City fele menet a második nap megálltunk és este megkerestük a Rosemont hidat.

Ez az egyik, a A szív hídjai című filmben szereplők fedett hidak közül. A film eredeti angol címe Bridges of Madison County. Angolul nem tudok kedvéért a Madison county angolul NEM szivet jelent. Elismerem ugyanakkor, nem rossz a magyar cím sem.)

Igazából a végtelen iowai kukoricaföldeken szinte semmi sincs kukoricaföldeken és teheneken kívül, ezért minden látnivalót meg kell becsülni. Ilyenek a fedett hidak.

Mivel Iowában a páratartalom magas, ezért a víz gyorsan jéggé fagy a hidakon, a részeg és józan cowboyok pedig hamar a folyóban találták magukat. Hogy az átkelők ne legyenek veszélyesek, befedték őket. Akárcsak a hasonló Maine-i hidakat, ezeket is idővel elbontották, míg végül a helybeliek észbekaptak: ha az összes híd eltűnik, akkor már csak azt a házat hirdethetik látnivalóként, ahol Ronald Reagan a gyerekkorát töltötte. Esetleg még azt, ahol született. Meg John Wayne szülőházát. Így gyorsan megmentettek pár hidat. Kitáblázni már nem táblázták ki őket, járjon a látogató egy keveset a kukoricásban.

Mi a hidat vaksötétban találtuk meg. Valószínűleg véletlenül. Tábla nem volt, ösztönszerűen kanyarogtunk a kukoricásban egy Egyesült Államok atlasszal a térdünkön. Iowára egy A4-es oldal jutott. Iowa másfél magyarországnyi. Az atlaszban egy üres mező közepén egy piros pötty jelölte a Rosemont-híd helyét. Ma is óriási bravúrnak tartom, hogy odakeveredtünk.

View Larger Map

Akkora köd volt, hogy az autóra mindenütt kicsapódott a pára, állandóan járatni kellett az ablaktörlőt, hogy kilássunk. Ködpamacsok úsztak a földút felett, párát lélegeztünk és tüdőnk kopoltyúért kiáltott, hogy lélegezhessen. Clint Eastwood nem ilyenkor járt erre, az biztos.

Így találtuk meg a hidat.

Most valószínűleg méteres hó lehet arrafele, de ha majd megyünk vissza Salt Lake Citybe, akkor ha tudunk, megint megnézzük. Méghozzá világosban.

Pihenőből pihenőbe

Wyoming unalmas tájait felváltották Nebraska unalmas tájai, majd Iowa még unalmasabb vidéke következett, majd mindezt felülmúlta Illinois. Meg Indiana. Ohio-ra nem emlékszem.

Rengteg látnivaló van errefele. Fedett fahidak, fedetlen fahidak, történelmi városmagok, hatalmas folyók - de most időre megyünk. Hazafele nézelődünk, ha minden jól megy. Jelenleg marad a száguldás a semmiben - és ez unalmas. A dombokat felválják a lankák, a lankákat a síkság, a síkságot az alföld, az alföldet a préri, a prérit a dombok és így tovább.

A legjobban csak az autópályapihenőket tudjuk összehasonlítani, de azokat alaposan.



Nebraskában hatvan-hetven kilométerenként voltak rest area-k. Iowában a kukoricaföldeket ötven kilométerenként váltották fel a pihenőhelyek. Időnként az volt az érzésem, sűrűbben vannak, mint a kisvárosok.

A pihenőhelyeken nincsenek boltok, esetleg egy-két italautomata. Vásárolni, tankolni máshol kell. Itt pihenni lehet.

Árnyas pavilonokban lehet piknikezni, grillezni.

Egy jókora réten a kutyák megfuttathatják gazdáikat.

Ha a gazdi elunta a futkosást, Iowában wifizhet a pihenő ingyenes hálózatán.

A pihenőhely közepén áll a mosdó. A mosdó katedrális-szerű előcsarnokában egy állványon prospektusok között lehet válogatni. Egy érintőképernyőn Iowa és Nebraska látnivalóiről lehet információt szerezni. Rossznyelvek szerint a képernyő többnyire üres.

Itt vannak az ivőkutak, telefonok és térképek is, valamint a bejárat a mosdókba.

A mosdók jó harminc éve készülhettek speciálisan tartós anyagokból. Ma is jól néznek ki, tiszták és használhatók.

Van pelenkázó, kézszárító, WC-papír, mosdókagyló és WC.

Vécésnéni, biztonsági őr, smasszer, rendőr, díjbeszedő nincs.

A wc, a pihenőhely makulátlanul tiszta.

Az utazó megáll, elvégzi dolgát, falatozik és továbbmegy.

Ennyi.

A nyulak

Megjegyzés: a fénykép illusztráció. A fotón szereplő nyúl utahi.

A szállodába megérkezésnek állandó rituáléja van.
A recepción egyikünk kikéri a szobát és kifizeti Yoda szállását - ha kérnek érte valami pénzt

Aztán Yoda kap inni, majd megyünk felderíteni a környéket.

Ahogy tegnap este kiképtünk a szállodából, láttam, hogy a Mester lát valamit. Valamit én is láttam: egy fehér bojtot. Teljesen olyan volt, mint egy pompomlány pompomja, lány nélkül.

Yoda megmerevedett és elindult.
A pompom hullámzani és menni kezdett. Yoda gyorsított.
A nyúl meg rohant, rohant, mint a nyúl.

Yoda utána.

Először arra gondoltam, futok velük, ha sót nem is, Yodát tudok hinteni a pompomjukra. Aztán belegondoltam, mi lesz, ha fogunk egy nyulat. Fogom és a svájci bicskával elvágom a torkát, kivéreztetem a szálloda WC-jében, majd felszogezem az atóra és megnyúzom?
Szegény nyúl, fusson.
Mi inkább sétálunk.

Sétáltunk is tovább a következő nyúlig. Aztán a következőig.

A nyulak úgy tenyésztek a szálloda körül, mint... mint a nyulak.

A séta végén azt hittem, hónapokra sokkoltuk a környék nyúlpopulációját.

Hajnali 4.53-kor arra ébredtem, hogy valaki néz.

Ez a valaki Yoda volt.
Nyüffögött és nézett.

Vaslogikával megállapítottam, hogy biztos nem a postás jött.

- Menjünk pisilni? - kérdeztem.
Yoda igenlően megemelte a füleit.



Mentünk.
Az ismeretlen helyen először nem találtam az ajót, aztán belegondoltam, hogy nem jó ötlet egy szál papucsban kimenni a -15-be, felkaptam valamit, majd indultunk.

Amikor kiléptünk a szálloda hátsó ajtaján, szembetalálkoztam az őrséggel.

Három nyúl nézett minket döbben szemekkel az erdő széléről.

Yoda egyszerre három nyulat próbált hipnotizálni, aztán valószínűleg eszébe jutott, miért is jöttünk. Gyorsan elolvasztott egy hókupacot.

A nyulak néztek.
Én néztem a nyulakat.
Yoda pisilt.

- Menjünk be - szólt végül Yoda -, biztos, hogy érzékcsalódás.

Ennyiben maradtunk, de aztán reggel ismét megkergettük a tapsifüleseket.