Találtunk egy tavat

Már többször láttunk Yodával autóból egy erdős-füves sávot eltünni a házak között. Kiváncsiak lettünk, mi lehet az. Egyszer, amikor volt időnk megálltunk, leparkoltunk és elindultunk.



Az ösvémy a Mill Creek-et követte pár száz méteren át, majd véget ért egy zárt kapuban és egy Tilos az Átjárás táblában. A kerítés másik oldalán egy jókora tó terült el.

Tó. Erdővel. South Salt Lake-ben. Ez nagyjából annyira volt meglepő, mintha Szolnokon találtam volna egy érintetlen középkori templomot.

A tavat pázsit vette körül.



Mint megtudtam, Millcreek pond South Salt Lake és pár ingatlanos titka. A Millcreek pond a pataknak egyik szükségtározója. Elvileg minden vízfolyás és vízfelület az köztulajdon. A Millcreek pond-ot azonban mindenfelöl házak veszik körül. Ezek South Salt Lake legdrágább házai. A város egy időben egy ösvényt akart nyitni a tóparton, hogy mindenki láthassa ezt a kincset, de a helybeliek (szintén érthető módon) megfúrták a tervet.

A tó partját a helybeliek tartják karban, a vizfelületet pedig a vízügy.

A lakóknak pedig van egy "magántavuk", amin néhányan kajakoznak is.



A tó egyébként békák, teknősök, pelikánok, kacsák és darvak lakhelye.

Yoda megjelölte a kerítést és irigy sóhajjal megfordultunk és elindultunk visszafele.

Talált tárca

- Ne jelöld meg!

Yoda szomorúan nézett vissza, majd ismát ránézett a földön heverő tárcára.

- Nem a tied.

Felvettem.
Volt benne egy jogosítvány.

Miként megtudtam, innentől kezdve minden egyszerű volt:

A pénztárcát tartalmával együtt bedobtam egy postaládába és utána mostam kezeimet. Képletesen is és a valóságban is. Az amerikai posta kiszállítja a tulajdonos címére. Remélem még azelőtt, hogy elkezdene új iratokat csináltatni.

A Mester pánikban

- Hol van? Hol van? Hol van? - Yoda remegett, ahogy körberohant a garázsban.

Az autót kereste.

- Szervízben van. Ki kell cserélni az izzót.

(Mondjuk ez a szervíznek egyszer fél, egyszer meg egy egész nap alatt nem sikerült megcsinálni a helyzetjelző izzóját és mi már elkezdtünk olyan vicceket gyártani, hogy hány szerelő kell egy izzó kicseréléséhez - hat, egy tartja az izzót és öt forgatja az autót.)

Yodán látszott, pánikközeli állapotban van. Egy amerikai Jedi mester nem létezhet autó nélkül.

- De visszahozod? Visszahozod?

- Persze.

Hamarosan jöttek értem a szervízből, elvittek és mehettem haza az autóval.

Yoda, amikor meglátta az autót, lelkesen rohant körbe, csóválta a farkát és beugrott a járgányba:

- Menjünk! Menjünk!

Yoda valóban ízig-vérig amerikai, nem érzi jól magát, ha nincs autója.

Kutturális különbség

Reggel hat.
Uszoda.

Az ügyeletes életmentő végre nem motivációs zenét hallgattat velünk. Elég volt a folyamatos crescendóból és abból, hogy állandóan egy Gyűrűk Ura csatajelenet katarktikus pillanatában érzem magam.

Ez a fickó más, ő a klasszikusokat szereti.

A szomszéd pályán Angry Birds, egy huszonéves nő, aki nevének megfelelően állandóan úgy néz, mint egy Angry Bird kérdezett valamit párjától. Az megrázta a fejét. Ezután a nő átúszott hozzám:

- Bocs, nem tudod, mi ez a zene.

Tudtam, de ettől és a háttértől meglehetősen öregnek éreztem magam:

- Ez a Let it be a Beatles-től.

Mi lehet ez?

Eddigi ötletek:

- bűvészdoboz (ahol a kardok mennek át, miközben benn lapul valaki)
- ürgetanya
- valami fűtéshez
- fluxuskondenzátor
- egyéb

Yalecrest

- Többször ajánlották nekünk, hogy kapunk szép új bútort, de mindig mondtuk, jó nekünk az eredeti.

A régi bútor art deco volt, letiszult és gyönyörű.

Közben szólt az orgona, a hetvenes, finom hölgy titokban Metallica rajongó lehetett, mert olyan erővel "tolta" a zenét. Rezegtek az ablakok és vártam, hogy a telefonomon mikor ciripel a földrengésekről értesítő alkalmazás.

Először láttam olyan templomot, ahol az orgonát eldugták és csak a hangját lehetett hallani.

A yalecresti mormon parókiában minden tip-top volt, eredeti és gyönyörű. Még a színházterembe szerelt leengedhető kosárpalánk is elegáns volt.



Idén az elit Yalecrest negyedben voltak a nyílt napok, amikor meg lehetett nézni pár eredeti állapotban megőrzött házat.

Yalecrest nagy része a huszadik század első két évtizedében épült, a parókia volt a harmincas években épült kakukktojás.



A legtöbb ház, amit meg lehetett látogatni, a Red Butte patak völgyére nézett. A patakvölgyet itt teljesen körbeépítették és házaknak hatalmas hátsó udvara volt, ami teraszosan ereszkedett le a völgybe és általában patakparti tűzrakóhelyben végződött.



A kivülről szerénynek tűnő házak általában óriásiak voltak, látszott, nagy családokra méretezték őket. Ennek a neospanyol (Spanish revival) kolonial háznak a folytatása egy háromszintes "kaszárnya", teniszpályával és óriási kerttel. De ezt csak a szomszédból látni lábujjhegyen, a legfelső emeletről.



Általános volt a két ebédlő: egy a hétköznapokra, egybeépült a konyhával, egy másik meg ünnepi alkalmakra.



A legtöbb ház a harmadik, negyedik tulajdonosnál tartott. Látszott, annak ellenére, hogy a házakat gyakran bővítették, átalakították, igyekeztek megtartani az épület egységét.



Egyik ház se volt műemlék vagy védett. (Yalecrest városnegyedként védett.) A házak tulajdonosai büszkék voltak történelmi épületeikre és vigyáztak rájuk és igyekeztek megőrizni a bennük rejlő régi értékeket, amikor 21. századi követelményeknek megfelelően alakították át őket.



Nem kellett vájtfülünek lenni ahhoz, hogy kitaláljuk, az épületek általában a mormon elit tulajdonában vannak. A zöld völgyre néző, fagerendás, két üvegfalú nappali sarkában egy szobor állt.

- De hisz ez Monson próféta! - mondta az egyik látogató. A szobor inkább életnagyságú karikatúra volt, nem bántóan, hanem kedvesen.
- Azt elmondhatom - mondta kalauzunk -, hogy a tulajdonos Monson próféta unokája.



Az egyik házban az emeleti dolgozószoba íróasztalát egy vadászgép szárnyából készítették, a polcokon rengeteg sci-fi volt, nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy Utah egyik kongresszusi képviselőjének az otthonában vagyok, aki vadászpilóta volt és politikusi pályája mellett sci-fiket ír.



Egy másik reprezentatív dolgozószoba falát mormon vallási munkák borították. Amikor az idegenvezető látta, hogy a köteteket tanulmányozom, megjegyezte:

- Mind első kiadás és mind dedikált.



Ezeken a házbejárásokon minden egyes szobában áll valaki, aki elmagyarázza a helyiséget és vigyáz arra, hogy a látogatók ne vigyék el a porcelánt.



A házakban pici papucsokban csoszogtunk ámuldozás közben. Yalecresten az egyszerűbb házak is félmillió körül vannak. Amikor ezek a házak épültek, átlag hatezer dollárba kerültek. A legtöbb ház, amit meglátogattunk, viszont tizenkét-tizennyolcba. Jól elköltött pénz volt.



Annak ellenére, hogy a tulajdonosok vigyáztak a történelmi hűségre és sokszor korhű bútorokkal rendezték be a házukat, ezeknek nem volt "múzeum" jellege. Általában élhetőek voltak, lakhatóak és nagyon kényelmesek.



Csak a meghitt rendetlenség hiányzott belőlük, ami egy házat otthonná tesz, de ez azért volt, mert a lakók a látogatók miatt mindent gondosan elpakoltak és kiállítóteremmé varázsolták lakásukat.

Cica ül a fűben

Egyik szomszédunk macskákat etet.
A macskák nála jóllaknak, eljönek hozzánk és kakálnak és hánynak a kertbe, aztán dekadens rómaiakhoz méltón visszamennek a szomszédhoz enni még egy kicsit.

Megkérdeztem egy macskaszakértőt, ha esetleg mi is elkezdjük etetni a macskákat, elkezdenek-e egy harmadik helyre járni kakikni és hányni.