










Békésen sétáltunk a városi kirándulóhelyen.
A nap sütött, a hegyek csillogtak, a virágok nyíltak.
Az egyik fán egy papírt láttam:
A futópályán találtunk egy iPod-ot. A tulajdonos az iPod leírásával jelentkezzen a következő emilcímen:...
A hegyen, ahova Yodát szoktam vinni sétálni (vagy ahova Yoda visz engem kirándulni?) egy póznáról lehet zacskót tépni mindannak, amit a kutya a természetben hagy. (Budapest egyes terein is vannak már szerencsére ilyen zacsik.) Ezekről általában egy boldog kutya liheg - mintha gumigyűjtés közben az lenne az emberek vágya, hogy lihegő kutyák képét nézegessék - és még képes használati utasítást is nyomtattak rá. Meg a lényeget, hogy reciklált műanyagból van.
A zacsitartó póznájára teszik ki a kirándulók azokat a cuccokat, amiket mások elvesztettek az erdőben. Tegnap megnéztem a póznát es nagyon vicces dolgokat láttam rajta.
Mert a fél pár kesztyű az triviális. Viszont a fél pár síbot érdekes kérdéseket vet fel. Nem tünt fel, hogy korábban kettő volt? Vagy eleve egy bottal jött és azt az egyet is elhagyta? Kesztyűből az
emberiség nagy resze kettőt (egy párat) hord. Abból könnyű egyet elhagyni.
A kutyapóráz is megmagyarázható: levette az állatról a pórázt (tilos, de mindegy), zsebre tette és elhagyta. Hasonló a helyzet a kötött sapkával. A napszemüveg is hasonló kategória. A nehezebben magyarázhato cucc a KIA slusszkulcs volt. Hogy ment haza? Lehet, a kutyának volt pótkulcsa és ő vezetett?
Vizsgaidőszak, cikkek leadásának határideje, hó, villamos, minden együttvan, hogy elvesszen valami. A valami egy könyv volt, helyesebben egy folyóirat egy teljes évfolyama. Linguistic Inquiry 1991. Valahol elmaradt.
Anikó először azt hitte, hogy a Walgreensben hagyta, de ott nem volt. Hosszas telefonalas után sem került elő, pedig mindenki megnézte. A villamoson maradt tehát. Lélekben keresztet vetettünk rá, Anikó elkezdte keresni interneten a folyóirat különféle számait, hátha össze lehet vadászni, én meg terveket szőttem.
Esetleg meg lehetne nézni a város nagyobb antikváriumaiban. Egy normál halandó így tud valamit kezdeni a Linguistic Inquiry 1991-es évfolyamával. Esetleg beteszi az asztal billegő lába alá, ha éppen 5 centi hiányzik belőle. Még kandallóba is jó, ha éppen nincs kéznél gyújtós. Tehát vagy egy hajléktalan párnájaként vagy egy antikvárium árukészleteként végzi.
Természetesen egy telefont megért a közlekedési vállalat talált tárgyak osztálya. A köny ott volt! Valaki leadta.
Anikó megkért, szedjem fel a könyvet. Kocsiba ülte, betettem hátra a kutyát. A belvárosban az ünnepek miatt ingyen lehet parkolni, leparkoltam a közlekedési vállalalt irodája mellett, s a szívszorítóan néző kutyát hátrahagyva bementem az irodába.
Mindenre fel voltam készülve, hogy majd ezer féle igazolványt kell mutatni, elmondani, milyen könyv, hol lett elveszítve, stb. Ehhez képest megkérdezték, lokalizáltuk-e a könyvet, mondtam igen. Milyen névre lett félretéve? Anikó? Tessék. És vihettem. Még alá se kellett írni semmit három példányban.