Szólásmondás

Amikor megláttam a szembe jövő felspécizett autót, egyből megértettem, honnan van a mondás, rózsaszínben látja a világot.

Egy régi ház

"Ha lenne végtelen pénzem, megvenném" - mondtam Puppeynak, aki lelkesen szimatolt és azon ábrándozott, hogy milyen gyorsulási versenyeket rendezhetne a hatalmas hátsó udvarban a mókusokkal.

Én meg azon, hogy ha végtelen pénzem lenne és megvenném, megcsinálnám ezt a mini-erkélyt és minden reggel ott innám a kávémat.

Esetleg ott is dolgoznék és onnan írnám a blogot is.

Aztán megláttam még valamit, amit ma már ritkán látni ezeken a régi házakon: itt-ott megmaradt a régi festés.

Azaz régen, például 1894-ben, amikor ez a ház épült, szorgos mesteremberek gondosan mindent sokszínűre festettek. 

Manapság az ingatlanos és házépítő mantra az az, hogy semleges színeket kell használni. Szürkét és fehéret. 

Itt meg lehetett nyomokban látni, mennyire jól néztek ki a szépen színesre festett korlátok és egyéb díszítő elemek.

Persze akkor nem számláztak annyit a mesteremberek, mint ma.

"És ha végtelen pénzem lenne és megvenném és helyreállíttatnám, akkor minden úgy lenne rajta kifestve csiricsáréra, mint régen."

Erre Puppey gondosan megjelölte a ház sarkát, nem tudom, azért-e, hogy újra megtaláljuk, ha véletlenül lenne végtelen pénzem megvenni, vagy azért, hogy mutassa, bilibe ér a kezem.

Sivatagi víztározó - Echo

Most, hogy az enyhülő hőmérséklet miatt nem fenyeget az a veszély, hogy a sziklákról olvadt kőzet csöpög a nyakunkba, többet mászkálunk.

Most az Echo-kanyonba jöttünk egyet túrázni.

Megcsodáltuk a konglomerát kőzetekből kialakult sziklaformákat és alaposan kifáradtunk a menésben.

Ez vezetett az expedíció következő állomásához, az Echo víztározóhoz.

Mivel Utah State Parkjaiba éves belépőnk van és mert a víztározó az egy state park is egyben, úgy gondoltuk, hogy kihasználjuk a közeli infrastuktúrát és ott eszünk a padokon és rendes vécébe megyünk, nem a természet lágy, ehem, szúrós és tüskés ölére.

Pár éve a víztározó partján kisebb liget volt pár elszórt asztallal és tűzrakóhellyel. Mivel az illetékesek szerették volna növelni a férőhelyek számát, ezért kivágták a fák egy részét, leaszfaltozták a helyüket és az aszfaltra padokat, asztalokat és tűzrakóhelyeket telepítettek.

A padok ultramodern napenergiás tojássütők is egyben (egyaránt működnek a rájuk felültött tyúktojásokon és a valószínűleg a rájuk ülő férfiak tojásain is): nyáron negyvenvalahány fokos melegben, tűző napsütésben a padok szerintem simán okozhatnak égési sérülést.

Mi az egyetlen árnyékos padra ültünk, megcsináltuk ebédünket és nagyon jól éreztük magunkat.

Ha többen lettek volna, a mi mesénk is sokkal rosszabb kedvű lett volna.

Fisher-hágó

- A Király-hágó ahol a királyt hágják? - kérdezte A vagy harminc éve egyik szokásos heti magyaróránk alkalmával egy erdélyi utazásra készülve.

A a király szót értette, a hágót nem, de a képzőkkel elboldogult.

Amikor mondtam, hogy nem, ott nem hágják a királyt, akkor másképp próbált értelmezni:

- Akkor a király ott hág?

Ebben végül is igaza volt: hegyet valóban ott hágott a király. (És még mit azt hagyjuk.)

Pont ma kivántam A-nak boldog születésnapot és erről jutott eszembe ez a történet, miközben a Fisher-hágó mellett túráztunk arra gondoltam hogy A rákérdezne-e, mit is csinalnak ott a Fisherrel?)

A Fisher-hágónál a boróka és a mediterrán fenyők (jó, valószínűleg nem így hívják, de olyasmi) illata betöltötte a levegőt. 

Az út lustán kanyargott és néha meredeken mászott.

Mintha nem is lett volna senki rajtunk kívül itt - de azért néha láttuk, hogy igen is vannak erre emberek.

Valamikor például életbevágóan fontos dolgot írtak erre a táblára, esetleg hogy "magánterület, a kutya felszólítás nélkül harap" vagy lehet, még életbevágóbbat: "szögesdrót".

A túra alatt láttunk őzeket, szarvasokat, vadnyulakat, többféle ragadozómadarat, de lefotózni csak a tehenet sikerült.

Első pillantásra medvének néztem, de még mielőtt halálra rémültem volna, láttam, hogy medvének még amorfabb lenne, mint tehénnek.

Azért jöttünk ide, mert végre lehet merészebben is túrázni, a lábunk már nem ragad bele a nap által megolvasztott kőzetbe. 28 fok volt. A felhőkkel és az alkalmi árnyékokkal ideális.

A Fisher-hágó a Rush-völgyet választja el a Koponya-völgytől (vagy a Skull Valleyt Rush Valley-től). A hágó pont a Clover Springs felett van, a Szoros felett.

A Fisher Pass-t természetesen egy Fisher nevű emberről nevezték el, de ez ennél valamivel bonyolultabb.

Carl G Fisher 1913-ban, tíz évvel azután, hogy Horatio Nelson Jackson átküzdötte magát autóval az Egyesült Államokon arra gondolt, hogy milyen jó lenne, ha normális úton is meg lehetne ezt csinálni.

Normális út alatt Fisher egy kétsávos kaviccsal borított földutat értett.

Sokan az ötletet hülyeségnek tartották és sok év lobbizásba került, mire 1930-ra elkészült a parttól partig tartó Lincoln highway, ami Utahban helyenként a Pony Express vonalát követi és amine régi nyomvonala csak pár percnyire van házunktól.

Az egykori út Stocktonnál érkezett meg Rush Valleybe és innen mászott fel a Stansbury-hegység vonulataira, hogy majd leereszkedjen az Orr tanyára.

Fisher miután átdöcögött rajta (lásd lenti fotó) 1919 még pénzt is adott (huszonötezer dollárt), hogy az akkori Johnson-hágóra felvezető út jobb  és rövidebb legyen. Két feltétele volt: a hágót nevezzék el róla és hogy állítsanak neki egy emlékművet a hágó tetején.

(Johnson alapította a hágó keleti oldalán levő településeket - például a fantáziadús nevű Johnson Settlementet.)

Az adományt elfogadták, az utat megépítették, aztán valahogy megfeledkeztek az emlékműről meg az átnevezésről.

Hetven évvel később valakinek feltűnt ez a hiba és kezdeményezte, hogy állítsák már fel az emlékművet és esetleg nevezzék át a hágót. 

Így is történt. Hogy Johnson ne maradjon hágó nélkül, mostanában egy közeli nyerget hívnak így.

A hágón ma már ott van áll Fisher emlékműve, de a fentiek közül az egyik sztorit se írták fel rá.

Mindenesetre köszönöm Fishernek, hogy nem itt kell vezetgetni, ha itt túrázni akarunk.

Ajtó?

Ez az ajtó nem egy bejárat vagy kijárat. Mindig zárva és bebiztosítva kell legyen.

Elolvastam a feliratot és csak egy kérdésem volt: akkor ez biztos, hogy egy ajtó?

Határsávban

Jó, nem a határsávban voltunk, de nekem az jutott eszembe a kerítés mellett húzódó végtelen földútról (lenn).

Ezen a kerítésen (baloldalt fenn) láttuk az egyre tömörebbé váló üzenetet, arról, hogy mi mindent tilos.

Nézni szabad volt, úgyhogy megbámultuk az Ophir kanyon bejáratát.

Mást nem igen láttunk: picit többet vártam a Tooele Army Depot-tól, de hát nem lehet minden kerítésoszlophoz titkos berendezéseket kötni.

Úgyhogy sétáltunk és összeszedtünk pár geoládát.

Az út közben emelkedett is és az egykori tómedret völgyek és vízmosások is tagolták.

Meg óriási tócsák.

Az utat beborították kavicsokkal, de alatta ott volt a völgy fenekét borító agyag és ettől az út helyenként meglehetősen vendégmarasztaló lett.

Puppey már kezdte unni a meleget és a fák hiányát, bár a fiatalúr igyekezte a kerítéspóznákkal vigasztalni magát.

- Fordulunk? - kérdezte vigyorogva, miután benyakalt két tálka vizet.

- Azonnal, megnézzük, mi az a rozsdás vacak.

Megnéztük.

Egy rozsás vacak volt.

A közelében egy hozzá nem kapcsolódó ekedarabbal.

- Hazamehetek-e? - kérdezte Puppey.

- Ne szórakozz, még a hajót nézzük meg.

- Ne szórakozz, tizennégyezer éve nincs itt víz.

Attól még kidobott hajó lehetett vagy itt feneklett meg

Ettől még lehetett egy kidobott hajó. Vagy itt feneklett meg miután a Lake Bonneville visszahúzódott. Vagy valaki lelőtte, mint a kidobott jetski-t Burmester mellett.

Erről a kirándulásról is készült egy nem túl jó film, amit itt lehet megnézni.

SPARTA a Gellérthegyről

Á-val a Gellérthegyen mászkáltunk, a Rózsakertet jöttünk megnézni, meg esetleg találni pár geoládát (még nem tudtuk, ez milyen kalandokkal fog járni) és persze élvezni a kilátást.

Most nem találkoztunk fürdőkereső turistával, de ahogy lenéztünk, láttunk elég beutazót az egyik sétahajón.

(Pro tipp: a legolcsóbb hajó fedélzete kicsit túltöltött lehet.)

Aztán tovább nézelődtünk egyszerre háborodtunk fel:

- KI FESTETTE AZT ODA?

Mindketten óriási SPARTA feliratú grafitit láttunk a rakpart támfalára festve.

Igazi amerikaiként én már kerestem a vasvillát, a tollat és a kátrányt, de aztán jobban megnéztük a falfirkát, ami nem falfirka volt.

Hanem egy busz egy spártai felirattal.

(Érdekes kérdés, hogy ki akar spártai körülmények között utazni? A spártaiak?)

Szóval letettem arról, hogy felvegyem a vasvillát, a kátrányt és a tollat és inkább felhívtam a szemészt.