Tankolás

- Én tankolok - mondta É. Erre nem lehetett mit mondani. Bedugta a kártyáját és a ketyere azonnal kommunikálni kezdett:
- Credit or Debit?
É a Debitet választotta.
- Kérjük fáradjon a kasszához - írta a ketyere szertefoszlatva a kommunikáló automatákkal kapcsolatban létezô maradék iluziómat.
- Kezd elôlrôl és mondd neki, hogy kredit - ki akar világvégi benzinkutaknál a kutassal tárgyalni. Nekünk sûrgôs találkozónk volt pár dinoszaurusszal.

- Please enter ZIP code - folytatta az inkvizitor. Ez egy örök csapda. A magyar irányítószámok négyjegyûek. Az amerikaiak öt. Eleve, az amerikai ketyerék nem tudnak mit kezdeni a négy számjeggyel.

- Írj elé egy nullát - ez a trükk vagy müködik vagy nem. Most mûködött és a benzin csobogni kezdett. Egyelôre nem kell félni a gépek lázadásától.

Dinoszauruszok nyomában

- És hol vannak itt a dinoszaurusz-nyomok?
A sziklatörmelék borította lejtôn valahol egy sziklán volt pár lábnyom a Colorado fölé magadodó szirteken.

Eddigi dinolábnyom-vadászataink Parowan mellett és Silver Reefnél csúfos kudarcba fulladak. Reméltem, itt csak meglátok valamit, amit nem Spielberg ötölt ki.

A lejtô azonban nem sok jóval kecsegtett. Pár száz évet el lehetett volna tölteni keresgélessel a sziklâk közt.
Szerencsére gondos kezek kihelyeztek egy fotót, hogy a hozzánk hasonló vaksi amatôrök is megtalálhassák a megkövült nyomokat, referenciapontnak a pottyantós WC-t használva.



Lefotóztam a fotót és megkerestem azt a helyet, ahonnan készült. Ekkor már gyerekjáték volt beazonosítani a nyomok helyét.

- Én nem vagyok zerge.
- Én sem.



Ebben maradtunk és nem lábatkankodtunk ott tovább.
Lógó orral indultunk tovább, amikor észrevettem, hogy az út közelebb kerül a leszakadt párkányhoz, amit a dinók összetapicskoltak pár millió éve.

Tényleg ott voltak.



- Szétcincálhatom ôket? - kérdezte a Mester.
- Nem.
- Akkor menjünk.

Mentünk.

Idôtlenség III

Hirtelen értünk vissza a civilizációba. A kovetkezo 120 km-en három települést keresztezünk. Szóval kezdtünk sûrûn lakott vidékre érni.

Fényeket láttunk és közlekedési táblákat.

Falvakat.

Kisértetfalvakat. Este 9 múlt.

Égtek az utcákon a lámpák. A házakban sötét volt. A vendéglôk zárva voltak. Kocsmák nem léteztek.

Mintha ugyanolyan elhagyott városokban jártunk volna, mint az imént a romoknál.

Az egyedüli életet a benzinkutak jelentették. Itt láttunk pár reményvesztett fiatalt, amint a fagyasztott ételek között túrkált.

- Moáb egy hippitanya - mondtam - Ott majd eszünk.

Utahban a hippitanyák is mások. Itt szolid hippik élnek és este 11-kor már alszanak.

A legvérmesebb hippik pedig az utolsó nyitvalevô bûntanyára húzódtak be:
- Egyszer az életben ilyen helyre is el kell menni - mondtam és leparkoltam a McDonald's elôtt.

Idotlenseg II

Alltunk Butler Wash 600 eve elhagyott romjai felett.

Sutott a Hold, a hegyek mogott ment le a nap.



Itt is csend volt. A sziklafal hasadékába épített faluról nem lehetett megmondani, lakói hat, hatvan vagy hatszáz éve költöztek el.

Itt êltek, laktak, mûvelték szurdokuk zsebkendônyi talaját és vadászgattak a fennsikon.

Írott emlékek hiányában nem valószínû, hogy pontosan kiderül, miért húzódtak a nehezen megközelíthetô sziklafülkékbe.



Ott voltak, építettek, éltek, eltüntek. A háborítatlan romok álltak, állnak és állagmegóvás nélkül is alig pusztulnak.

Ha valami kóbor sírrabló le nem ereszkedik a sziklafalon és szét nem rombolja a romokat, hat, hatvan, de akár hatszáz év múlva is itt lesznek várva, hogy esetleg visszatérjenek a lakók.

Hirtelen sötétedett.

- Menjünk.

Mentünk.

Idôtlenség I

Dél-Utahban nem számít az idô. Nincs. A településeken lehet némi nyomát látni annak, hogy van olyan, hogy "idô", emberek jönnek, mennek, de ha elhagyjuk a civilizáció elszórt foltjait, egy idôtlen tájra érkezünk.

Nincs mozgás. Nincs élet. Sziklák vannak, esetleg szennyezôdésként a sziklába kapaszkodó fûcsomók.



Nincs csend sem. Zúg a szél.

A táj ilyen volt tízezer éve. Tízer év múlva is ilyen lesz.

A világ - egyik - peremén

A sziklábavájt földút nem azért meglepetés, mert egy gyönyörû, széles aszfaltos út alakul át hirtelen és az Egyesült Államokra nem jellemzô módon, hanem mert egy végtelennek tûnô fennsík után olyan hirtelen szakad több száz méteres mélységbe.

Az utat technikásnak tartják, de igazából nem nehéz. Csak nem kell lemenni a szakadékba.

A lélegzetelállító kilátás miatt érdemes erre jönni. Az addig megszokott világnak hirtelen vége és kezdôdik valami új. Talán a Mars.

A Colorado felett

- Hol a folyó?
- Ebben nincs víz!
- Belepisiljek? - ajánlotta fel szolgálatait a Mester.



Hite felett álltunk egy kilátóban, pár száz méterrel alattunk volt a Colorado. Vagy a helye.

- Lehet, pont alattunk van a folyó.
- Nem fogok kihajolni.

Kisétálltunk a sziklaszirt végére.
Onnan már látszott a kanyon mélyén kanyargó folyó.

Csend volt. Nem voltak autók. Nem voltak emberek. Nem volt zaj. Csak csend. Sziklák. Végtelen.



- Menjünk - mondta Yoda.
- Sietünk?
- Itt egy fa sincs.

Sivatagi hajótemetô - Hanksville

- Milyen messze van a legközebbi víz?

Költôi kérdés volt, de a flotta láttán fel kellett tennünk.

Magányos korócsomók kapaszkodtak a sziklás homokba és két fát is láttunk, amik perverzen dacoltak a valósággal.



Utoljára vizet akkor láttunk, amikor a Goblinoknál töltöttünk Yodának egy kupicával.

A hajók egy homokos placcon álltak, várták a vizet, ami sose éri el ôket.

- Itt van közel a Lake Powell - gondolkodtam.
- Közel?
- Picit több, mint 100 km.
- Aha...

Tovàbb néztük a hajókat és a biztonság kedvéért teletöltöttük a tankot.

Sziklarajzok

- Itt felkanyarodok. Legfeljebb tolni kell az autót.
- Állj csak meg az út szélén.



Mivel nem szeretem tolni az autót megálltam. Temple Wash nem az a hely, ahol bárki is szivesen tolna autót - már ha van ilyen hely egyáltalán. Kicsit messze van mindentôl. Igaz, itt még viszonylag közel van a Goblinok völgye is, ahol
vannak emberek. Idônként. Mondjuk, amikor elôször itt voltunk, egyet se láttunk, de most voltak.






Kiszálltunk az autóból és mentünk megnézni a sziklarajzokat az ôsi amerika egyik elsô és legkövérebb kutya-ábrázolásával.

- Yoda, kolléga!

- Kolléga, kolléga, legyintett a Mester és felemelt lábbal üdvözölte a ránk tekintô 4000 évet.

Goblin Valley

- A Goblinok olyanok mint a Hupikék törpikék, csak vörösek és kôbôl vannak.



Néha pongyola vagyok az ilyen magyarázatok közben: Hókuszpókról megfeledkeztem. Szerintem minden látogató, aki felmászik egy kôtörp hátára, egy Hókuszpók. Akkor is, ha fel lehet mászni.



Az, hogy fel lehet menni a goblinok hátára, egy nagyon utahi dolog: azt vizsgálják, milyen hatása van a turizmusnak a törp-populációra, ezért összehasonlítanak egy helyet, ahol sokan mászkálnak a sziklákon egy olyannal, ahol nem.



Yoda -hasonlóan elôzô látogatásunkhoz- most is vigyázott a goblinokra:
- Megvárom, amíg találok egy fát - mondta.
- Holnapig vissza akarod tartani? - kérdeztem vissza.
- Na jó, akkor keresek egy padot.... - sóhajtott a Mester.

A Semmibe

- Elindulunk. A cél, nem az, hogy alaposan megnézzük a dolgokat, hanem, hogy sok mindent lássunk, aztán majd egyszer talán megnézzük őket részletesebben. Egy óra után elhagyjuk a Salt Lake völgyet és az várost. Megyünk egy jó órát, akkor beérünk Price-ba és Helperbe, majd megyünk még pár órát és ott nem lesz semmi, csak hegyek és sivatag. Ekkor megérkezünk a Goblin Valley-be, ahol szintén nem lesz civilizáció. Valamit majd látunk Hanksvilleben, de az se igazi civilizáció. Csak házak. Innen átkelünk a Coloradón Hiténél, de ott se nagyon lesz ember, majd kinézünk a Gooseneckre, majd indián romokra, de még mindig nem lesz semmi a láthatáron, csak a semmi. Ezután már sűrűn lakott területhez érünk: ott lesz Blanding és Monticello, majd egy óra semmi után Moáb. Jó lesz?
- Jó.


View Larger Map

Yoda bosszúja

- Yoda, megfürdünk.
- Most fürödtem.
- Ja, decemberben.
- Mintha tegnap lett volna.
- Most fürdünk - és felkaptam a Mestert és bementem vele a szállodai szoba fürdôszobájába.

Ha már a szálloda egy vagyont számláz Yoda miatt takarítás címén, teszek róla, hogy legyen mit takarítaniuk és kimosom az ebet a szobâban.

Levetkôztem, nadrágom letettem a pultra és mentünk fürdeni. Mikor elkészültünk, Yoda egy zseniális elkerulô manôverrel kirobban a zuhanyból, lerántotta nadrágomat a pultról és boldogan beletörölközött.

Intermezzo - Gyere Petike

- Gyere Petike! Gyere Petike'

Felkaptuk a fejünket. Yoda csak a lábával tette ugyanezt, miközben aláírt egy fát.

Petike, egy pici, fehér eb lelkesen sietett gazdája után.

- Jóestét!
- Jóestét! - köszöntünk majdnem egyszerre Petike gazdájának, aki szó és lassítás nélkül tovább haladt:

- Gyere Petike!

Könyvtárban

- Egy könyvet szeretnék átvenni.

- Milyen néven lesz?

- Ribizlifozelek.

- Itt van az igazolványa? - átnyújtottam ribizlifőzelékék szebbik felének igazolványát. Ő kérte ki a könyvet a könyvtárban. Kettőnk között az egyik, de nem az egyetlen különbség fél méter szakáll.

A könyvtáros beírta az adatokat a kártyáról, rápillantott a fotóra és szemrebbenés nélkül elindult a könyvért.

Lehet, nem látott tökéletesen.

Szemes leves

- Ezt te komolyan gondolod?
- Igen - jelentettem ki magabiztosan és megmarkoltam a kést.
Szivemet jeges félelem szorította össze: mit találok a vágás után?

Határozottan fogtam marokra a kést. A legélesebb pengét választottam ki.

- Szerinted mi lesz?
- Ha nem vágunk bele, nem tudjuk meg.
Azért aggódtam, de optimistának mutattam magam.

- Biztos, hogy nem szemgolyók - nyugtatgattam magunk.

A Yum-Yumban az ember sose tudja, mit rendel...

Óvatosan megbökdöstem a kés hegyével. Nem mozgott.

Aztán vágtam.

Nem szemgolyók voltak, bár lehettek volna akár azok is. Pont úgy néztek ki. Állaguk is olyan volt, aminek a szemgolyót elképzeljük.

A szâmba vettem egyet:

- Rizstészta.

Megkostoltuk a lét.

Döbbenetesen édes volt.

- Talán mégiscsak kár, hogy nem szemgolyók.

Yum-Yum

A Yum-Yum egy autentikus kínai vendéglô. Annyira autentikus, hogy angolul csak véletlenszerûen értenek: véletlenül megérthetik, amit a vevô mond, de nincs rá garancia.

Egyszer a rendelés jó egy órát keringett a városban, mert a telefonközpontos nem értette a helyi argót (se). Mivel az utcâkat Salt Lake Cityben folyamatosan számozzák, bôven eljutnak a tízezres tartományba. A helybeliek ezért ahol lehet, elhagyják az utolsó két nullát: a 3400 az 34. Mivel az utcák számozása százasával nô, ezért 34-es utca nincs, csak 3400-as, amit 34-nek hívnak.

Ezt a Yum-Yum nem tudta és a futár jó órán át keringett egy nemlétezô utcát keresve.

Ennek ellenére gyakran rendelünk a Yum-Yum-ból mert a gagyi név ellenére jól fôznek.

Mivel az étlap csak véletlenszerûen van angolra lefordítva és ha le is van fordítva, az se sokat segít, most megkértük ôket az online rendelés leadásakor, hogy az ételek nevét írják rá a dobozokra. Hogy tudjuk, mit eszünk.

A Yum-yum ezúttal is tökéletesen dolgozott: ráírtak a dobozokra mindent, amit kértünk.

Mandarinul.

Sonkaleves maradékból

- Segíthetek? - a hentes egy raklapnyi sonkát tolt a pult fele. A sonkák méretük alapján szorgosan hízlalt brontoszauruszokból készültek.

- Egy kisebb sonkát keresek.

Az ember úgy nézett rám, mintha vegetáriánus pacalt kértem volna.

- Kisebb sonkát?

Azt nem mertem megmondani, hogy három emberre (+Yoda) nem szeretnék egy nyolckilós husikát hazavinni, mert nem bírunk vele. Szerintem egybôl kizárt volna a Homo Sapiensek körébôl. Egy bolttól, amelyik egyet fizet kettôt kap alapján kínálja az egész pulykát, nem is várok kevesebbet.

- Mintha itt láttam volna egy kisebb darabkát - mondta és némi keresés után elôhúzott egy három kilós sonkácskát.

A sonkát otthon mézes-csipôs chipotle szósszal készítettük el, aztán ettük. Ettük húsvétkor, ettük húsvét után, ettük reggelire, ebédre és vacsorára. És még mindig volt egy darab. Na, ebbôl csináltam sonkalevest.


Sonkaleves
- 1 pohárnyi maradék, apróra vágott sonka
- 2 szem krumpli (ha igazán ütôs ételt szeretnénk, akkor 6)
- 1/3-ad hagyma apróra vágva
- 1 marék zellerszár apróra vágva
- 3 pohár húsleves
- só, bors
- 2 pohár tej
- 5 kanál liszt
- 5 kanál vaj

1. A sonkát, krumplit, hagymát, zellert beledobjuk a lobogó húslevesbe és 15 percet fôzzük.
2. Egy külön edênyben megolvasztjuk a vajat és lassan belekeverjük a lisztet és apránként belecsurgatjuk a tejet, majd óvatosan beleöntjük a levesbe.
3. Hagyjuk picit összeérni az ízeket.
4. Tálaljuk.
5. Esszük.

E-baj

Váltottunk internetszolgáltatót. Az új net gyorsabb.
A szuperhiper satöbbi modem viszont havi hét dollárba kerül. Smucig Ribizli azonnal elkezdett egy ugyanolyan modemet keresni a neten és hamarosan vadul licitált egy modemre az e-bay-on.

Ribizli egy százassal megnyerte a licitet, hátradôlt és várta a modemet és a pillanatot, amikor A modem meg nem jött

Eltelt egy hét. Kettô. Ribizli elunta ês írt a modem küldôjének.
- Hogy ityeg a fityeg?
Sehogy. Nem volt válasz.
Ribizli írt az e-bay-nek: nem ityeg a fityeg!
Az e-bay írt az eladónak, az eladó Ribizlinek:
- Én feladtam! - ilyenkor az eladónak és a vevônek egy hete van lerendezni a problémát.
- Én feladtam! - írta az eladó, de a postai csomagkövetô rendszer nem látta a csomagot. Nem is követte. Úgyhogy Ribizlin volt a sor: feladtam.
Írtam az e-baynek, hogy kérem vissza a pênzt.
Visszakaptam.
Most modemet keresek.

Csekkbeváltás Amerikában

E kapott egy csekket az egyetemtôl mindenféle költségre.

Ott állt a gyönyörû csekkel, hogy most mi legyen. A csekkel el kell menni bankba és beváltani. A gond, hogy van olyan bank, amelyik a csekk beváltását bankszámlához köti.
Mások ssn-t - amerikai azonosítót - kérnek. Vagy két fényképes igazolványt. É-nek egy volt.

Kézenfekvô lenne a csekket otthon beváltani és ezzel is egy kis szenet vetni a dübörgô gazdaság kazánjába. Külföldi csekket azonban a bankok jó sokáig, 2-8 hétig ellenôrzik. Emellett banktól függôen 15% jutalékot is elkérhetnek. (Tôlem, amikor utoljára váltottam be külföldi csekket magyar bankban, 14%-ot kértek, de az 1995-ben volt.)

A megoldást a third parti check jelentette. A third party check egyszerû szolgáltatás, ami néhány amerikai bankban elérhetô.

A csekk tulajodosa bemegy a bankba és visz magával meg egy embert, akivel megbíznak egymásban és akinek van számlája az adott bankban. A csekk tulajdonosa igazolja magát egy okirattal. Ezután aláírja a csekket a banktisztviselô elôtt és ráírja, hogy a csekket odaadja a Megbízható embernek (aki a jelen esetben egy Ribizli).
A Megbízható Ribizli aláírja a csekket, ami már az övé és beteszi a bankba, majd felveszi a pénzt és odaadja a csekk elôzô tulajdonosának a ropogós zöldhasúakat.

A Megbízható Ribizli ezáltal felelôsséget vállal a csekkért.

A Wells Fargónál mindez három mosolyba (É, bankár és Megbízható Ribizli részérôl), öt percbe és 0 dollárba került.

Az élet szép és tavasz van.

A vizes sóssivatag

- Menjünk a sóssivatagba? - kérdeztem vendégünket, É-t.
- Menjünk.
Mentünk.
Elmentünk az Élet fája mellett és már a sóssivatagban is voltunk.



A sóssivatag egy fantasztikus hely. Most, tavasszal a szokásosnál is fantasztikusabb volt. A hegyek most is nem evilágian lebegtek az asztalsimaságú síkság felett, a tavaszibzáporok felhôi pedig a szokásosnál is drámaibbá varázsolták e valószínûtlen helyet.

A sivatsg azonban most is meglepett. A sósíkságot most pár centis víz borította.

A sóssivatag vizes volt és egy második Nagy-Sós-tóvá változott.

Az elsô jelzôlámpa

- Mikor lesz már zöld? - morgott Yoda. Salt Lake City közlekedéstechnikai történetének leghíresebb keresztezôdésében álltunk.
A közlekedéstechnikai történetének leghíresebb keresztezôdése kitétel annyit jelent, hogy a hely jelentôségét poros levéltárakba bezárt könyvmolyokon kívül szinte senki sem ismeri. Valószínûleg nem véletlenül.

Az 1910-es években egy Lester Wire nevû utahi rendôr elszörnyedve tapasztalta mekkora autóforgalom zúdul Salt Lake Cityben a Main street és a 200 South keresztezôdésére.
Olyat tett, amit sok országban ma sem várnak el egy rendôrtôl:
gondolkodni kezdett.

1912-ben a fejére csapott, majd fúrni és faragni kezdett és pár nap múlva büszkén mutatott feletteseinek egy madárház formájú alkotmányt, amibôl drótok álltak ki.

- A rendôr a forgalom volumenének megfelelôen állítja a lámpát. Ha piros, nem lehet menni, ha zöld, szabad.
- Zseniális! - mondták a fônökök és felszerelték a madárházat a Main Street 200 South keresztezôdésébe.

Wire okos volt, de nem élelmes így a színes jelzôlámpát James Hoge szabadalmaztatta Clevelandben. Neki jutott a pénz, míg Wirenek a dicsôség maradt. (Londonban már a 19. század végén volt szemaforszerû "jelzôlâmpa".)

Az elsô színes lámpa felállításának századik évfordulóján elkészítették Wire madárházának mását és felállították valahol jó messze az eredeti helyszíntôl.

A utahiak különben sem lelkesedtek az újdonságért: Bonyolult - mondták.

- Ez bonyolult? - csodálkozott Yoda és megjelölte a modern lámpát.