Vadonatúj felújított

"Vadonatúj felújított sorházak."

Ez olyan, mint a patyolattiszta szennyes vagy a friss százéves tojás?

A három harcos

A Három harcos sziklarajz valamikor minden európai településtől messze volt, ott ahol a tehén legelt és ahol csak a legmerészebbek műveltek földet.

Ma a Három harcos közelében lakóparkok nőttek ki és a mezőt se művelik.

De ettől nem lett könnyebb őket megtalálni.

A leírások szerint a mező végén levő magányos fa fele kell menni.

Így is tettem.

Aztán a fához közeledve meresztgettem a szemem, hogy hol is lehet a Három harcos.

Az előző sziklarajzokból kiindulva féltem, nem lesz egyszerű megtalálni őket.

Nem is volt.

Amikor meglettek, akkor se voltam benne biztos, hogy látok-e valamit.

Itt a kőbe karcolt ábrákat benőtte a moha és ettől picit jobban láthatók, ugyanakkor elmosódottabbak. 

(Van, amikor a moha spontán nő és néha szabályos kör alakban, ilyenkor könnyű összetéveszteni egy sziklarajzzal.)

Úgy értelmeztem a rajzot, hogy jobb szélen áll Golyós Toll nagyfőnök, középen a bogárember, aki karrdal fenélbeszúrja a jobboldalt álló Egyszerű Embert, aki magasba emelt karddal áll.

De lehet tévedek...

Titkos sziklarajzok nyomában

- Ott van, a két fa közelében, pár lépésre tőlük.

- Nyaaaaaam - ásított Puppey.

- Mondom, hogy ott van, itt mutatja a gépées.

Puppey igyekezett úgy nézni, mint akit érdekelnek a sziklarajzok.

Ez valamennyire sikerült is neki.

Valamennyire.

Amikor megnéztük a titkos sziklarajzokat a Utah Lake partján, akkor kaptunk egy titkos térképet további rajzokról.

Most elindultunk, hogy megnézzünk néhányat.

Annyit, amennyit találunk.

Mert először csak nagyon szép dendriteket találtunk.

A dendritek nem kövületek, hanem a kövek repedéseibe beszivárgó mangán- és vasérc tartalmű víz fraktálszerűen növekvő kikristályosodása.

A kövületek kicsit arrébb voltak.

A hegytetőn nem találtam meg a Hatujjú embert, de egy rejtélyes (és modern) sziklakört sikerült megpillanatni.

Lehet, itt adják el az ördögnek a lelküket azok, akik nem találják meg a Hatujjú embert.

Itt volt pár nagyon szép góc a sziklában. (A góc az a környező kőzet anyagától eltérő tömeg, ami néha kikristályosodik.)

Volt, aki azt mondta, ezek trilobiták, de nem, ők csomópontok.

Mennyivel szebb szó azért a trilobita!

Kalcitot is rengeteget láttunk.

Csak az a sziklarajz bujkált előlünk.

Szerencsére egy telefonra küldött (titkos) térképet nem lehet ledarálni és megtaposni, mert már majdnem feladtam.

És akkor...

Megláttam.

Ott bújkált egy fűcsomó mögött.

A Pásztor  és a Bárány.

A többieket majd megkeressük legközelebb.

Nyíl a sóhegy mögött

- El kell menni a Sógyár kerítése mellett - idéztem fel az instrukciókat.

Felfoghatatlan volt, hogy az a fehér vacak, amin egy óriási dömper száguldozott fel-alá, az só.

Legszívesebben visszamentem volna egy szánkóért, hogy felmenjek a domb tetejére és lecsússzak.

De praktikus okokból inkább a következő nyilat kerestük meg.

Ez a nyíl az előző légiútvonalnak a folytatását jelölte, csak nem egy hegytetőn volt, hanem a lapályon, szemben a Stansbury-szigettel.

Gondos kezek ezt a nyilat körbekerítették, hogy megvédjék. Valamitől. Hogy rá ne lépjen egy óriás?

Még egy információs tábla is volt itt kis "postaládával", ahova ismertetőket tettek, amikor még még törődtek ezzel a hellyel.

A ládikóban én azt hittem, darázsfészket tartanak, de a darazsaknak is több ennél az eszük, csak egy porló, mumifikálódott újságot találtam benn.

A nyílt övező kerítésnek kapuja is volt.

Valamikor.

Ez izgalmasabb volt, mint a nyíl maga, amit a másikhoz hasonlóan vonzó rózsaszínre festettek valamikor.

Az eredeti szín az sárga volt, az jobban látszott megvilágítva az éjszakában.

A toronyból és a sufniból csak pár cső maradt meg.

Oldotta a teljesen elhagyatottság érzését, hogy egy bokor alatt megpillantottunk egy geocache ládát.

- Szóval más is jár ide! - mondtuk megkönnyebbülve.

Hogy a következő látogató is örüljön, a pusztában talált szészórt vasakból pici kiállítást rögtönöztünk pár vasúti talpfán.

A közelben levő mocsarat a sötétedésre való tekintettel most kihagytuk, majd legközelebb, ha lesznek szúnyogok megnézzük.

Inkább elindultunk vissza, az autópályánál még láttuk a Iosepába vezető Skull Valley bejáratát őrző Lonely Rockot, aztán elszáguldottunk haza.

Béka az állatbolban

Puppey is szeret állatboltba járni: meg lehet nézni a rágcsálókat közelről, megkukkolni az alvó menyéteket, falatkákat lehet kiásni a szekrények alól, lehet potenciális haverokkal találkozni és ajándékot lehet tarhálni az eladóktól.

Mi meg közben rácsodálkozunk a huszonötdolláros falatkásedényre, hogy mire nem képesek egyesek ennyi pénzt kidadni. Mi a falatkákat vagy lezárható nejlonzacskóban vagy gondosan elmosott uborkásüvegben tartjuk, esetleg magában a kutyában.

Aztán, míg Puppey egy rágójátékot végez ki, lehet látni egy poszt-Halloween Halloween horrort: a tengerimalacra adható jelmez reklámját. Én rettegnék, hogy a szőrős mamlasznak valami baja lesz, miközben beletömködöm az egyszarvújelmezbe.

Azért is jó ez a bolt, mert itt lehet "tinctorius arrow frog"-t (azt hiszem festetthátú nyílbékát) venni. Még egy általános rajz is van, hogy lássuk, hogy is néz ki az a béka (lásd lent).

Örkény az uszodában

- Miért van zárva az egyes sáv? - kérdeztem a frissen újranyitott uszodában, miközben medencében felejtett savas tartályokról és a vízbe esett cápákról fantáziáltam.

- Törvény szerint a mozgáskorlátozott sávhoz, ami az egyes, külön életmentő kell. De Stan elaludt és nem jön be. Ezért mi nem nyithatjuk ki, mert nincs ember.

Láttam, hogy George, az egyes sáv állandó használója reggel hat és hat negyven között ott úszik a kettes pályán.

- De George, aki mozgáskorlátozott, itt van és a kettesen úszik!

- De az nem hivatalos mozgáskorlátozott sáv. Ahhoz nem kell külön életmentő.

Roncstelepen

- Akkor még ezt írjátok alá... hogy a cég nem felelős, ha valami történne veletek.

- Aha.

- És akkor még kérem a belépődíjat.

Nem vulkántúrára mentünk, hanem roncstelepre.

A bejáratnál guszta mozgókonyha, benn pedig káosz fogadott.

Autóhullák borítottak mindent a kibelezés különféle állapotában.

Ha már láttunk egy erdei roncstelepet, megnéztünk egy valódit is.

Négy alkatrészért jöttünk egy projekthez - erről majd később - és úgy gondoltuk, ezeket majd mi fogjuk leszerelni a megfelelő roncsról.

Online ki lehetett nézni, hogy mi, hol van és aztán szabad a vásár. Azaz a szétszerelés.

Mondjuk elszúrtam, mert a rossz méretű csavarkulcsot hoztam, de a négyből két alkatrészt sikerült megszerezni és közben egy teherautó se dőlt ránk.

A többiért majd visszajövünk később.

Izgalmas öregkor

Vajon az a szép öregkor, amikor egy régimotoros magával viszi a járókeretét?

Variációk Drakulára

Ez a Drakula nem vért szív, hanem cukorbetegre zabálja magát. 

Ez is egy értelmezés.

Autóroncsok szurdoka - Farmington canyon

A Farmington városa felett levő szurdokot tavaly "fedeztük" fel Puppeyval. Idén visszaementünk újra megjelölni az autóroncsokat.

Az út egyből egy barlanggal kezdődik, amit páran sajnos alaposan összefirkáltak. Hiába, eddig simán el lehet jönni autóval a Skyline drive-on.

A barlangoz igazából sokkal könnyebben fel lehet jutni, a látszat csal. Mi először Puppeyval nagyon megijedtünk a sziklamászás gondolatától is, de a kaotikus kőhalmazban egy simán járható ösvény kanyarog fel.

A barlangban csak arra kell vigyázni, hogy az alacsonyabb helyeken végre ne hajtsunk egy önkéntes trepanációt.

Az ösvény innentől kezdve enyhén emelkedve követi a szurdokot.

Lenn kanyarog a patak, mi meg fenn megyünk lelkesen előre.

Több száz méterrel felettünk pedig ott kanyarog az út, ami a hegyek gerincére visz fel. (Az alábbi képen a földcsuszamlás felett látni az út vonalát.)

Mindkét alkalommal ősszel voltunk itt, tavaly még fényesebben ragyogtak az erdő színei.

Puppeyval el is neveztük ezt az erdőt neonerdőnek.

Ez az erdő nem csak színeiről, patakjáról és a Farmington-formáció nevő sziklákról híres, hanem az itt található autóroncsokról is.

Másfél kilométer után kezdődik a roncstelep.

Az erdő mélyén megszámlálhatatlan autóroncs bújik meg. (Szerintünk hét, de lehet, hogy több. Puppeyval mi mindenre képesek vagyunk, még a megszámlálhatatlan autóroncsok megszámolására is.)

Egy helyi legenda szerint az ötvenes-hatvanas években egy misszión New Yorkban járó mormon fiú összetűzésbe keveredett a maffiával, talán mert meg akarta téríteni a capo di tutti capi lányát. Ezt követően hazáig menekült, nyomában két bérgyilkossal.

A kétségbeesett misszionárius a püspökhöz fordult, aki régivágású mormon úriemberként nem szerette, ha világiák ártották orrukat az egyház dolgába.

Összetrombitálta pár megbízható hívét és gondját viselték a problémának.

A helyi pletyka szerint az összelövöldözött autó lenne a bérgyilkosok járműve.

Ha igaz, ha nem, jól hangzik és van benne rendszer.

Ez a történet azonban nem magyarázza meg a többi roncsot. Mert a kanyonban több a roncs, mint Kanab mellett az autóroncsok vízmosásában.

Van pár legenda meg nem értett szerelmespárokról és nyaktörő (szó szerint) versenyekről, amiknek a végén a motorblokk kirepült a lerepült autóból.

Még így is túl sok volt itt a roncs. 

Nem annyi, mint a Catstair canyonban,  de annyi, hogy nem lehetett megmagyarázni mindet leszámolásokkal és vezetési hibákkal.

Én arra hajlottam, hogy néha bizony a megunt autók véletlenül legurultak a hegyről.

Elvégre az emberi kiváncsiság örök:

- Mi lenne, ha ledobnám ezt a követ innen?