Villanyautóadó

Utahban az elektromos autóknak és a tölthető hibrideknek és a hibrideknek egy külön adót kell fizetniük, hogy ezzel pótolják az el nem használt benzinből kieső (kifolyó?) útadót. Ez egy államilag megállapított összeg.

Valami van benne, én utoljára októberben tankoltam.

Önként részt lehetett venni egy programban, ahol az autó által megtett távolság függvényében kell fizetni. Az adó maximuma itt az államilag megállapított adó.

Mi részt veszünk ebben a programban. Eddig be kellett dugni az autó OBD portjába egy ketyerét és az jelentette, hogy hány kilométert ment a járgány és ebből mennyi volt a benzin és mennyi volt a villany.

Az állam most egy j céggel szerződött, amelyik ezt a feladatot olcsóbban vállalja: három havonta kell egy fényképet készíteni a telefonnal az autó kilométer-számlálójáról és az fel kell tölteni.

Most ez fejlődés?

Murray belvárosa

Murray-nek két belvárosa van és máig ismeretlen okokból tizenkét éve mi megnéztük az egyiket.

Most volt egy órám amíg ellenőrizték a kerekeket az autón, megnéztem a másikat.

Ez a városközpont a State Street és a városi park mellett volt, ott, ahol a nemlétező főnök szobra nézi szoikusan a forgalmat.

A főnökön kívül nem sokan nézik már a forgalmat.

Vannak padog, téglával kirakott járda, kirakatok, kisboltok, fák, de a fákat leszámítva minden élettelen.

Valamikor mindenki ide járt táncolni péntek és szombat este. Aztán már csak péntekenként lehetett roponi.

A régi dekorációknál és kirakatoknál talán csak a tánciskola parkolójának reklámja tetszett jobban.

Jelmezt is lehetett itt bérelni, de a jelmezkölcsönző se tűnt egy nagyon virágzó üzletnek.

Valamikor, száz éve minden volt itt, ami egy belvároshoz kellett: boltok, ahol meg lehetett venni a meg nem termelhető élelmiszert, pár javítóműhely és kovács, ahol meg lehetett csináltatni az elromlott berendezéseket, rendelő, templomok, táncterem, balettiskola és mozik.

Az egyik mozi még tartotta is magát, a másikban már a cipész is feladta.

Talán még lesz ebből a moziból valami hasznos dolog, aminek örülnek az emberek.

Régen eljöttek ide az emberek és mindent el tudtak intézni, megjavíttatni, megvenni.

Ez ma a bevásárlóközpontokkal is így van, csak szerintem ezeknek a pici városközpontoknak lelke van.

Szerencsére valami romantika még maradt az emberekben, mert a virágbolt még nyitva van.

A városi múzeum most zárva volt: a Helyi GazdagEmber Házából alakították ki a helytörténeti gyűjteményt, amit épp felújítanak.

Talán egyszer visszaszáll bele az élet és akkor újra kinyitnak a boltok is.

Na, ennek a belvárosnak a feltámasztása lenne az igazi csoda!

Az évszázad találmánya

Az egyetemi kórháznak van egy alkalmazása (appja, bizonyára anyja is van, de én inkább az appját emlegetem), amin lehet időpontot foglalni, felírt gyógyszer kérni, hozzáférni az összes dokumentációhoz, kórtörténethez, mindenhez.

Az alkalmazás nem mindig működik jól, állandóan aggódik, hogy valaki ellopja az adataimat és akárhonnan lépek be, azonnal küld egy ellenőrző sms-t, hogy én vagyok-e. Pedig megnézte fél perccel korábban a pofámat és fel is ismerte. Lehet, attól fél, hogy az Ellenség meg akarja tudni, hány kiló vagyok és mekkora volt utoljára a lázam (39C) és ezért levágta a fejem, odatartja a telefon elé, a telefon felismeri, de a rendszer tudja, hogy az ellenség fifikás és még a fejem levágására is képes, hogy kifürkéssze a lázamat, ezért küld egy smst a TELEFONOMRA (ami elé ugyebár az Ellenség a levágott fejem tartja), hogy azzal igazoljam magam.

Mert az ellenség etikus és tiszteli a magánszférámat. A fejemet levágni más, de megnézni az sms-eimet (ahonnan a visszaigazolást a telefon automatikusan bemásolja a kórház appjába) megnézni, az nem úri emberhez méltó.

Szóval az alkalmazás fejlesztői több éves intenzív brainstorming és intenzív fejlesztés és kutatás után kitaláltak és hozzáadtak egy olyan fícsört az apphoz, ami alapjában rengeti meg a világot. Mert ebből az appból ilyent eddig nem lehetett csinálni. 

Mert ez egy forradalmi újítás. (Aminek kitalálása közben a kreatívok fejenként húsz kiló kokaint szívtak fel, hogy jobban menjen a munka.)

Szóval kitalálták a NYOMTATÁST. Bizony, a nyomtatást. Most már az appból lehet nyomtatni.

Nem tudom, mi a meglepőbb. Hogy ezt kitalálták vagy hogy ezt eddig nem találták ki.

Akkor most mi van?

Hiába a zöld nyíl, természetesen nem megyek sehova.

Mert hát a vonat nem vár.

A nefelejcs rokona

Vajon a donotclimb virág rokona a nefelejcsnek?

Őrült csaló

Ribizlifőzelék Facebookra csak kutyás fotókat posztol. Elcégre magánélet is van és Ribizli még ott tart, hogy az internet fő célja mókusos-kutyás-macskás videók terjesztése. 

Ribizlit így is megtalálják őrültek és csalók, akik -talán mert nincsenek emberfotók fenn- Puppeyról írnak. 

“Remélem, ő [Puppey] egy rendes keresztény fiú.”

Erre interneten a letiltás a válasz, a való életben pedig a klasszikus, “igen az, pénteken csak halászokat eszik” vicc.

Rendőrautó

Hogy egy viszonylag kis város rendőrségének miért van szüksége egy ilyen járgányra, az jó kérdés. 

Ha támadnak az UFÓ-k?

Ha Panama lerohanja az Egyesült Államokat?

Vagy mert mindenki kiváncsi, milyen ezt vezetni.

Az elfelejtett kikötőváros

A Duna-parti építési szabályzatok módosításáról Karácsony Gergely főpolgármester tett közzé nemrég egy bejegyzést. Ebben így foglalta össze a lényeget: „rendet teszünk a Duna-parton, száműzzük a lakók életét megkeserítő, és a panorámát elcsúfító hajókat a belvárosból”.

A fenti idézetet Budapest főpolgármestere mondta a Dunapartról. 

Igen, nem szépek ezek a hajók, meg sok az ember is (a turista maradjon otthon és onnan utaljon), de most nem erről lesz szó, hanem arról, hogy a hajók Budapest történelmi látképének szerves részei.

Mert Budapest (és előtte Pest-Buda) egy kikötőváros volt, ami részben a hajózásból élt. Él.

Érdemes megnézni a régi Dunapartot ábrázoló metszeteket, fotókat: tele vannak a látképet elrondító hajóval.

A rakpartok eredetileg nem az autóknak vagy romantikus piknikezőknek épültek, hanem, ahogy a nevük is mutatja, kikötőknek. (Ha valaki megnézi a lenti képet, lehet látni, hogy a rakpart helyén parkoló hajók sokasága rondítja a városképet a városlakók nagy örömére.)

A városba a Dunán érkezett a gabona (amit hajómalmokon őröltek meg), a Dunán hozták a Vásárcsarnokba az élelmiszer zömét (amit a rakpartra vivő alaguton szállítottak be a pincébe) és a budapesti ipar nagy része se véletlenül épült a folyó mellé.

Csepel pedig tengeri kikötő volt...

Szóval ha a belvárosi történelmi városképet védjük, akkor annak a hajók szerves részei.

Hajók nélkül talán  halott is lenne a Dunapart...

Így vicceljen az ember

Április elsejére csináltam egy mérsékelten vicces mémet arról, hogy az Egyesült Államok következő atomerőművet ide, a faluba építik fel.

Jópáran nevettek is az egészen.

Valamelyik este aztán a városi tanács terveit olvasgattam, mert nagyon nem tudtam elaludni. Ott olvastam, hogy a Jordán folyó melletti golfpályát a tulajdonosa (a szennyvíztisztító) bérbe adja és ott majd irodákat építenek.

Egy apróbetűs széljegyzetben megemlítették, csak úgy mellesleg, hogy ez egy környezetvédelmi helyreállító beruházás szintere volt: a golfpálya és a szennyvíztisztító egy uránium finomító helyére épült.

1942-ben alumíniumkohókat építettek ide. A háború után jött az uránium. Dél-Utahból vasúttal, teherautókkal idehordták az urán tartalmú kőzetet. A kőzetet porrá őrölték, feloldották kénsavban és így nyerték ki belőle az ércet, amiből sárga "pogácsákat" készítettek.

Mivel akkoriban - a hidegháború csúcsán - úgy gondolták, ha nem büdös, akkor biztos nem árt és mert az urán nem volt büdös, a még enyhén urántartalmú zúzalékot kiszórták az üzem mellé. Szerencsére az nem jutott eszükbe, hogy beleszórják a Jordán-folyóba. Talán mert nem vitte volna el.

Ez volt az az kor, amikor úgy gondolták, hogy atomerőművet szerelni egy katonai repülőgépbe az egy jó ötlet. (Engem mélységesen meglep, hogy az emberiség túlélte az ötvenes és hatvanas éveket.)

1965-ben bezárták a létesítményt és urán helyett vanádiumot dolgoztak fel. Ez egy fokkal jobb, mint az urán, de ezt se igazán jó letüdőzni. Hogy az urán tartalmú port ne nagyon fújja a szél, beborították vanádium tartalmú porral. Mert hát a vanádium se büdös.

1984-ben valakinek eszébe jutott, hogy ez a szabadtéri meddőhányó nem annyira jó dolog és a szövetségi kormány lépett: eltakarították az egész 3.5 millió tonnányi hulladékot: feltették vonatra és a cucc meg se állt Clive-ig.

Itt eltemették.

Biztonságosan.

Clive valahol eme létesítmény mögött van.

Mindig is kiváncsi voltam, hogy mi van ott. De ez már elmúlt.

Salt Lake Cityben a megtisztított területre szennyvíztisztítót építettek, meg egy golfpályát.

Sose jártam arra sötétedéskor, így nem tudom, hogy a golfozóknak sugároztak-e a labdái. (Angolul ez jobb vicc, na, radiating balls.)

Most meg irodákat.

Azért egyszer előveszem a GM-számlálót a láda fiából és elsétálok a hely mellett, hogy ketyeg-e.

Karácsonyfa

Az örök karácsonyfa fényeskedjék. 

Székelyek az uszodában

- Nyitva vagytok szombaton? - kérdeztem a pultoslánytól.

- Igen, egész nap!

Nagyon megörültem, mert ez azt jelentette, hogy el tudok jönni hajnalban egy rövid úszásra.

Ahogy mentem kifele, ránéztem az ajtóra kiragasztott taceopaóra, ami a heti nyitvatartást mutatta.

Piros betűkkel hírdette, hogy szombaton egykor nyitnak.

- Az van oda kiírva, hogy szombaton egykor nyit az uszoda.

- Ez így nem igaz, az uszoda menetrendszerint hétkor nyit, de rendezvény miatt a nagyközönség nem használhatja.

- Székely-e vagy? - kérdeztem, miközben ősszékely őseim fetrengtek a nevetéstől Csaba királyfi mellett.

Sziklarajz-értelmezés

Csirkeember?

Paleo-punk?

Az ős-tudós?

Az első ember, aki konnektorba nyúlt?

Misszionáriusbolt

Két hóvihar között elmentünk Woodscross-ba, ami egy nagyon mormon kisváros az agglomerációban. 

Az egyik temetőt néztük meg: régen ezek a kisvárosok pici falvak voltak, amiket farmok és legelők választottak el egymástól. Ma az egész egyetlen óriási, százötven kilométer hosszú agglomeráció.

Sok tanyának saját családi temetője volt.

A tanyák és a földek eltüntek, pár temető megmaradt.

Ez a Wood család sírkertje volt. Róluk nevezték el a mai városkát Woodscrossnak.

Mi a misszionáriusok boltja mellett parkoltunk le - mert az volt a legközelebb a temetőhöz. Vasárnap úgysincs a bolt nyitva, senkit se zavartunk.

A boltban mormon misszionárius fiatalok szerezhették be felszerelésüket kétéves hittérítő útjukhoz. (Mivel ezt nem lehet elég korán kezdeni, már az újszülött és jövendő misszionáriusoknak is vannak cuccok.)

A bolt a modern misszionáriusoknak még 65 dollár értékben ajándék inget és zoknit is kínált.

Hogy milyen egy modern misszionárius?

Azt nem tudjuk, de az biztos, hogy ingyen inge és zoknija van.

Áprilisi hóvihar

Amikor kiléptünk hajnalban a házból, szakadt a hó.

- Most mi van? Április?

- Már rég elmúlt bolondog napja - morogta Puppey, akinek viszont ki kellett mennie.

Az uszodánál már meg is maradt a hó.

- Kell a csapadék - győzködtem magam - másképp nem tudunk evezni a tavakon...

- Akkor nem lehetne eső? - vitatkoztam magammal - muszáj lefagyasztani a barackfa virágait?

Aztán csak legyintettem. Én hülye elpakoltam a télikabátot. Vehetem megint elő őket.

Szemetes

Ebből próbálja meg valaki kilopni a kutyaszart!

Kerékpárjavító

Akkor tolni kell a bicajt?

Vagy vállon vinni?

Garfield

- Ebből se sok maradt - néztünk körbe Puppeyval a Nagy-Sós-tóba benyúló sziklás félszigeten.

Pedig valamikor a Garfield fürdőhely a legjobbnak számított a Nagy-Sós-tó partján.

1880-ban, amikor Salt Lake City lakossága alig érte el a húszezer főt évente nyolcvanezer látogató fordult meg itt.

A közönség homokfutón, majd vasúton érkezett.

Pancsolt. Táncolt. Úszott. Lebegett. Sétajajózott.

Aztán átszokott a Black Rockba és a Saltairbe és később a Sunset Beach-re.

A Garfield megmaradt, de már nem volt olyan vonzó, mint régen és a huszadik század elején végleg bezárt.

A síneket felszedték, az épületeket elbontották és újrahasznosították.

Már jártunk itt párszor, volt, hogy Yodával gyalogoltunk a tóparton, máskor kajakon érkeztünk.

Mindig meglepődtünk, hogy mennyire eltünt innen minden. Csak pár talpfa, törött porcelán és tégla emlékeztetett az úri közönség valamikori kedvenc helyére.

Most az egész a mienk volt.

Amíg nem jött a vihar.

Akkor mi is elmentünk innen.