Őszi szinek és hódvárak

Idén nyáron alig esett eső és ezért szeptember vége  és október eleje helyett már szeptember elején-közepén szinesedett az erdő. 

Mi meg elmentünk megnézni.

A szinek valóban gyönyörűek voltak, annak ellenére, hogy most nem volt szikrázó napsütés.

A terv az volt, hogy túrázunk kicsit, majd valahol tábort verünk és ott eszünk valamit.

Eredetileg egy, már kipróbált helyre mentünk volna, végül azonban - szerencsére - megláttunk egy pici mellékutat és azt követtük és itt találtunk rá álmaink táborhelyére.

Itt ettünk majd elindultunk felfedezni a környéket és ekkor botlottunk bele a túra legnagobb meglepetésébe.

Először csak azt tünt fel, hogy a csermely egy kisebb tóba gyűlik össze, aztán már azt is láttuk, hogy a tó nem is annyira kicsi.

Amikor megláttuk a tó végét mindent megértettünk: egy hód otthonába botlottunk és megtaláltuk kalandjaink eddigi legnagyobb hódvárát.

A hódot nem láttuk, csak egy nagy csobbanást hallottunk, ami biztosan a hód volt. Legalábbis mi meggyőztük magunkat, hogy a hód volt.

Már ezért megérte eljönni.

Erről a kirándulásról is készült egy háromperces rövid film, amit itt lehet megnézni.

Doyle macskái

Doyletól szomszédai végtelen mennyiségű kóbormacskát örököltek.

Hamar megszületett a döntés, hogy a macskákat az utca tovább eteti.

R vacsorát ad, Ch és J ebédet, T tízórait és mi reggelit.

Ez utóbbi részünkről hiba volt: a macskák megtanulták, hogy nálunk reggelit kapnak és már reggel öt fele megjelennek a teraszon és ott várnak, a mozgásérzékelő legnagyobb örömére. Ennél csak én örülök jobban, aki automatikusan kapja az értesítést: mozgás van a teraszon!

Öt óra van és gyülekeznek a macskák.

Amikor hatkor kitámolygok az ajtón, ott ülnek a macskák és lesik minden mozdulatomat.

Már amelyik lát, mert a társaságban volt egy félszemű és egy háromlábú macska. Meg egy süket.

A félszemüt és a háromlábút befogták az állatvédők és ők most egy menhelyen élnek. De hát végtelen mennyiségű macskából kettő az továbbra is végtelen mennyiségű macska.

A süket macska a legnagyobb probléma: mivel már tíz életét elhasználta a kilencből, meglehetősen rozzant és nemcsak süket, de fogatlan is. Szerintem a fogait egy pitbull fenekében hagyta.

Vigyázni kell rá amíg eszik, mert kollégái elennék előle a kaját. Ezért külön kap enni és miközben eszik, általában egy fém eszközzel verem a fém postaládát: ettől a többiek elszaladnak a süket meg nem érti, mi a probláma.

Ez húsz percig tart, mert a süket macska l a s s a nnnnn eszik.

Múltkor kitettem nekik egy lejárt tonahalkonzervet. A macskák körbeülték és megették, majd szomorúan nézték a tonhal helyét.

- Tudjátok, hogy a szabadság a tonhalnál is fontosabb? - mondtam nekik.

Nem tudták és tovább nézték az üres tányért.

Mehemed

Volt egyszer egy Mehemed,

sose látott bölényet

feketét, feketét, feketét, 

meg ne fogd a bölény fenekét!

Látogatóközpont-bővítés

Nem tudtam megállni, hogy ne írjam le ezt a fantasztikus szót: "látogatóközpont-bővítés". Annyira ronda.

A lényeg, hogy az Antilop-szigeten bővítik a látogatóközpontot.

Mint egy, az építkezés közelében kihelyezett plakátból kiderült, egy óriási 3D mozit építenek ide.

Ahol a látogatók megnézhetik a bölényeket és antilopokat a moziban.

- Csináljanak egy nagy ablakot az épületre és nézzenek ki - dohogtunk. Az Antilop-szigeten mi mindig rengeteg bölényt láttunk, meg egyéb állatot is.

Eljön valaki egy ilyen gyönyörű helyre és moziba ül?

Itt elég csak körbeautózni és ott a bölény. Nem egy. Ötszáz.

(Megjegyzem, múltkor egy ilyen bölény kapcsán kérdezte meg egy harmincas turista hölgy, hogy "kisfiú? kislány?

Szóval lehet, jobb az a mozi.

Halloween Horror 2025 / 1

- Hol van még Halloween? - kérdeztem csodálkozva, elvégre még szeptember eleje volt, de a csontváz már vidáman stoppolta le a postást.

Máshol is kezdenek előbújni a dekorok és közeledünk az egész évben Halloween állapotához.

Elszoktam ettől és megremegett a kezemben a kormány, amikor megláttam a haláli hajós Halloween hullákat, amit a mentőmellényben a kapitány mellett ülő kiscsontváz tett teljessé.

- Szóval még nincs recesszió - állapítottam meg megkönnyebbülten - tovább lehet gyűjteni a csontvázakat.

Delle mellett

- Parkolj, parkolj, menjünk, menjünk, séta, séta! - mondta Puppey és egy helyben forgott mellettem és izgatottan lihegett a fülembe, mikor tiltakoztam, kaméleonként lőtte ki nyelvét jobb fülembe és a bal fülem dobhártyáját nyalta meg. Belülről.

- NYUGI! -mondtam olyan nyugodtan, mint akinek váratlanul belenyaltak a fülébe.

- Átmegyünk a vasúton és ott leparkolunk.

- Parkolj, parkolj, menjünk, menjünk, séta, séta!

Leparkoltam és Puppey szinte kilőtte magát az autóból és rohant sétálni.

Az egykori kisértetváros, Delle mellett voltunk, a Lake Bonneville egykori és a világ jelenlegi fenekén.

Manapság az emberek két dolog miatt járnak ide: Pár ingyenes éjszakát kempingezni a mezőn egy sikeres bankrablás után, amikor az álmoskönyv szerint el akarnak tünni illetve lövöldözni.

A lövöldözésnek több fajtája van: kihoznak valamilyen üveg tárgyat és szétlövik, esetleg kihoznak egy háztartási berendezést és szétlövig esetleg kihoznak valami random tárgyat és szétlövik.

A dologban az a közös, hogy a végeredményt otthagyják.

Itt, Delle külxőn még infrastruktúrát is találtunk.

Egy mág használható hidat.

Mit kerestünk itt?

 Geoládát.

Pont a születésnapomon lettek eldugva és ekkor akartam őket megtalálni.

Mondjuk itt nem annyira bonyolult valamit eldugni.

Persze már a második ládánál jöttek a problémák: a felemelt kő alatt nem volt semmi. Döbbenten bámultam a kincs hült helyét aztán ösztönösen megfordítottam a követ: ott volt a kincs, csak egy NSzP (Nagy, szőrös pók) odarögzítette hálójával a kőhöz.

A NSzP dühösen figyelt mind a nyolc szemével, Saját két szememmel visszanéztem és azt hiszem, egyszerre sikoltottunk és dobtam el a követ második kozmikus sebességgel.

- A kincs! - jutott eszembe és a kavics után ügettem.

A BSzP épp nyolc szőrös lábon rohant el.

- Azért - szóltam utána - nekem csak két lábam van, de nehezebb vagyok!

Ebben mardtunk.

Én megkerestem a mardék ládákat, a webmester pedig új követ keresebb magának.

(Erről a kirándulásról készült egy hosszú és unalmas film, amit itt lehet megnézni.)

Zombitó

A Zombitavat nem Zombitónak hívják, csak én neveztem el, miután körbesétáltuk Puppeyval.

Utólag nagyon sajnálom, hogy a névadáshoz vezető táblákat nem fotóztam le, úgy sokkal jobb lenne a bejegyzés, de ezért már nem megyünk vissza.

Valamikor itt farmok voltak - belőlük maradt vissza a kutat egykor üzemeltető szélmalom is. A tavak halastavak és itatók voltak a mocsaras síkságon a hegyek lábánál.

Aztán a farmokat felparcellázták és ma jórészt lakóházak veszik körül a tavakat, amiket tiltótáblák sokasága is véd.

A halakat vissza kell dobni, mert olyanok, mint régen benzin: ólmosak.

Ez nem így volt kiírva, de ez volt a lényege.

Picit arrébb egy másik tábla arra figyelmeztetett, hogy hagyjuk békén a madarakat, mert influenzások. (És biztos letüsszögik a gyanútlan és potenciális madársimogatókat.) 

Aztán volt egy tábla arról, hogy a szúnyogok fertőzöttek lehetnek West Nile vírussal.

Na, ekkor neveztül el a tavat Zombitónak.

Szentelvízkávézó

Nem jötem rá miért Szenteltvíz a kávézó.

Talán mert vizezik a fekete nedűt?

Ribizli szittya virtusa

Vettem egy összehajtható kajakot. (Nem azt, ami a fenti fotón van, az felfújható.) Az összehajtható kajak az egy henger, ami nemi origami után egy kajak lesz. (Majd valamikor csinálok erről egy filmet.)

Szóval van ez a henger, meg mindenféle csatt és valahogy ki kell teríteni és hajtogatni és kajak lesz belőle.

Aranydiplomás youtube-szerelőként sikerült megtanulni, hogy lehet kajakot csinálni a hengerből.

Az új szerzeményt tavon is ki kellett próbálni. A Nagy-Sós-tó erre tökéletes terep.

A parton tíz perc tekergetés után határozottan hajó lett a hengerből.

Ki is mentünk vele hajózni, ami nagyon jó volt.

Minden jó véget ér egyszer, amit összehajtogattam, szét kellett hajtogatni. Öt perc volt hengerré visszaalakítani a hajót, de a tépőzáras szalag, amivel összekötöm és a vállamra teszem tiszta homok lett, amit nem vettem észre. Úgyhogy, amikor a vállamra kanyarítottam, az egész kibomlott és végigterült a fövenyen, mint egy letekeredő feltekert szőnyeg.

Kis-Horthy nem volt benne, csak pár alkatrész.

Erre persze az amúgy visszafogott Ribizliből kiszakadt szittya őseinek lelke és eleresztettem egy diszkrét káromkodást bele a szélbe.

Az egyetlen fickó a parton meglepetten felnézett.

Nem, nem magyar volt. De amikor Alaszkában harmincvalahány éve olimpiára készült, egy magyar emigráns magyar kajakos készítette fel. Akitől több év közös munka alatt ezt az egy szót tanulta meg.

Na jó, nem egyet, hanem kettőt.

Gyáva Ribizli

"Frozen dairy dessert" - olvastam - "Fagyasztott tejtartalmú desszert" morfondíroztam.

- Meg akarom én ezt kostolni?

Aztán úgy döntöttem, ha nem merik fagylaltnak hívni a fagylaltot, lehet, nem kellene megkóstolni ezt az anyagot.

Szólásmondás

Amikor megláttam a szembe jövő felspécizett autót, egyből megértettem, honnan van a mondás, rózsaszínben látja a világot.

Egy régi ház

"Ha lenne végtelen pénzem, megvenném" - mondtam Puppeynak, aki lelkesen szimatolt és azon ábrándozott, hogy milyen gyorsulási versenyeket rendezhetne a hatalmas hátsó udvarban a mókusokkal.

Én meg azon, hogy ha végtelen pénzem lenne és megvenném, megcsinálnám ezt a mini-erkélyt és minden reggel ott innám a kávémat.

Esetleg ott is dolgoznék és onnan írnám a blogot is.

Aztán megláttam még valamit, amit ma már ritkán látni ezeken a régi házakon: itt-ott megmaradt a régi festés.

Azaz régen, például 1894-ben, amikor ez a ház épült, szorgos mesteremberek gondosan mindent sokszínűre festettek. 

Manapság az ingatlanos és házépítő mantra az az, hogy semleges színeket kell használni. Szürkét és fehéret. 

Itt meg lehetett nyomokban látni, mennyire jól néztek ki a szépen színesre festett korlátok és egyéb díszítő elemek.

Persze akkor nem számláztak annyit a mesteremberek, mint ma.

"És ha végtelen pénzem lenne és megvenném és helyreállíttatnám, akkor minden úgy lenne rajta kifestve csiricsáréra, mint régen."

Erre Puppey gondosan megjelölte a ház sarkát, nem tudom, azért-e, hogy újra megtaláljuk, ha véletlenül lenne végtelen pénzem megvenni, vagy azért, hogy mutassa, bilibe ér a kezem.

Sivatagi víztározó - Echo

Most, hogy az enyhülő hőmérséklet miatt nem fenyeget az a veszély, hogy a sziklákról olvadt kőzet csöpög a nyakunkba, többet mászkálunk.

Most az Echo-kanyonba jöttünk egyet túrázni.

Megcsodáltuk a konglomerát kőzetekből kialakult sziklaformákat és alaposan kifáradtunk a menésben.

Ez vezetett az expedíció következő állomásához, az Echo víztározóhoz.

Mivel Utah State Parkjaiba éves belépőnk van és mert a víztározó az egy state park is egyben, úgy gondoltuk, hogy kihasználjuk a közeli infrastuktúrát és ott eszünk a padokon és rendes vécébe megyünk, nem a természet lágy, ehem, szúrós és tüskés ölére.

Pár éve a víztározó partján kisebb liget volt pár elszórt asztallal és tűzrakóhellyel. Mivel az illetékesek szerették volna növelni a férőhelyek számát, ezért kivágták a fák egy részét, leaszfaltozták a helyüket és az aszfaltra padokat, asztalokat és tűzrakóhelyeket telepítettek.

A padok ultramodern napenergiás tojássütők is egyben (egyaránt működnek a rájuk felültött tyúktojásokon és a valószínűleg a rájuk ülő férfiak tojásain is): nyáron negyvenvalahány fokos melegben, tűző napsütésben a padok szerintem simán okozhatnak égési sérülést.

Mi az egyetlen árnyékos padra ültünk, megcsináltuk ebédünket és nagyon jól éreztük magunkat.

Ha többen lettek volna, a mi mesénk is sokkal rosszabb kedvű lett volna.

Fisher-hágó

- A Király-hágó ahol a királyt hágják? - kérdezte A vagy harminc éve egyik szokásos heti magyaróránk alkalmával egy erdélyi utazásra készülve.

A a király szót értette, a hágót nem, de a képzőkkel elboldogult.

Amikor mondtam, hogy nem, ott nem hágják a királyt, akkor másképp próbált értelmezni:

- Akkor a király ott hág?

Ebben végül is igaza volt: hegyet valóban ott hágott a király. (És még mit azt hagyjuk.)

Pont ma kivántam A-nak boldog születésnapot és erről jutott eszembe ez a történet, miközben a Fisher-hágó mellett túráztunk arra gondoltam hogy A rákérdezne-e, mit is csinalnak ott a Fisherrel?)

A Fisher-hágónál a boróka és a mediterrán fenyők (jó, valószínűleg nem így hívják, de olyasmi) illata betöltötte a levegőt. 

Az út lustán kanyargott és néha meredeken mászott.

Mintha nem is lett volna senki rajtunk kívül itt - de azért néha láttuk, hogy igen is vannak erre emberek.

Valamikor például életbevágóan fontos dolgot írtak erre a táblára, esetleg hogy "magánterület, a kutya felszólítás nélkül harap" vagy lehet, még életbevágóbbat: "szögesdrót".

A túra alatt láttunk őzeket, szarvasokat, vadnyulakat, többféle ragadozómadarat, de lefotózni csak a tehenet sikerült.

Első pillantásra medvének néztem, de még mielőtt halálra rémültem volna, láttam, hogy medvének még amorfabb lenne, mint tehénnek.

Azért jöttünk ide, mert végre lehet merészebben is túrázni, a lábunk már nem ragad bele a nap által megolvasztott kőzetbe. 28 fok volt. A felhőkkel és az alkalmi árnyékokkal ideális.

A Fisher-hágó a Rush-völgyet választja el a Koponya-völgytől (vagy a Skull Valleyt Rush Valley-től). A hágó pont a Clover Springs felett van, a Szoros felett.

A Fisher Pass-t természetesen egy Fisher nevű emberről nevezték el, de ez ennél valamivel bonyolultabb.

Carl G Fisher 1913-ban, tíz évvel azután, hogy Horatio Nelson Jackson átküzdötte magát autóval az Egyesült Államokon arra gondolt, hogy milyen jó lenne, ha normális úton is meg lehetne ezt csinálni.

Normális út alatt Fisher egy kétsávos kaviccsal borított földutat értett.

Sokan az ötletet hülyeségnek tartották és sok év lobbizásba került, mire 1930-ra elkészült a parttól partig tartó Lincoln highway, ami Utahban helyenként a Pony Express vonalát követi és amine régi nyomvonala csak pár percnyire van házunktól.

Az egykori út Stocktonnál érkezett meg Rush Valleybe és innen mászott fel a Stansbury-hegység vonulataira. 

Fisher miután átdöcögött rajta (lásd lenti fotó) 1919 még pénzt is adott (huszonötezer dollárt), hogy az akkori Johnson-hágóra felvezető út jobb  és rövidebb legyen. Két feltétele volt: a hágót nevezzék el róla és hogy állítsanak neki egy emlékművet a hágó tetején.

(Johnson alapította a hágó keleti oldalán levő településeket - például a fantáziadús nevű Johnson Settlementet.)

Az adományt elfogadták, az utat megépítették, aztán valahogy megfeledkeztek az emlékműről meg az átnevezésről.

Hetven évvel később valakinek feltűnt ez a hiba és kezdeményezte, hogy állítsák már fel az emlékművet és esetleg nevezzék át a hágót. 

Így is történt. Hogy Johnson ne maradjon hágó nélkül, mostanában egy közeli nyerget hívnak így.

A hágón ma már ott van áll Fisher emlékműve, de a fentiek közül az egyik sztorit se írták fel rá.

Mindenesetre köszönöm Fishernek, hogy nem itt kell vezetgetni, ha itt túrázni akarunk.