Cove Tavern - A lefejezett dekantálók motelje

Úgy két éve voltunk utoljára Calientében és akkor megálltunk a lefejezett porcelánbabák moteljénél.

Most teljesen véletlenül - miközben máshoz kerestem anyagot - találtam pár érdekességet Cove Tavern-ről. Mint kiderült, így hívták ezt a helyet. Meg Indian Cove-nak is.

A műintézmény 1932-ben nyílt. Volt motel és kupleráj, de erről az itt felnövők nem nagyon tudtak. Idővel autószervíz és kisbolt is nyílt itt.

Az viszont, hogy a lefejezett dekantálók (amik már negyven dollárt is érnek) hogy kerülnek ide, az egyelőre nem derült ki. Viszont további keresés után megtaláltam a hely reklámgyufáját, ami majdnem ilyen érdekes.

Calientei kaland

Csak kínrímeket csinálok. Calientében semmilyen kalandunk nem volt. Calientéről eddigi látogatásaink alapján úgy képzeltem, hogy nem az a hely, ahol sokminden történik.

De történt!

A csodálatos vasútállomást bedobozolták. Most azbesztmentesítik és utána teljesen helyreállítják és újra fog vonatokat fogadni.

Lesz benne resti, meg szálloda és váróterem. Mert Calientébe újra járnak személyvonatok. Turistákat hoznak nagy számban, akik bicajjal túráznak mindenfele. Például elmennek sziklarajzokat nézni, vagy túrázni a Kershaw-Ryan state parkba. Vagy megnézik a jobb napokat látott horrorszállodát a város szélén.

Esetleg kalandturistaként kipróbálják délben a fémcsúszdát.

Vagy elgondolkoznak azon, hogy a mászóka az egy szuggesztív repülőt ábrázoló vajon tényleg hasonlít-e valami másra...

A lefejezett porcelánbabák háza

Évek óta nézegettem Calientébe menet ezt az elhagyott házat - most végre volt idő megállni előtte és benézni.

Már kívülről tökéletesen megfelelt a kísértettanya definiciójának, de ahogy beljebb gázoltam a gazban, a hely egyre bizarrabb lett.

Úgy látszott, valamikor bolt, lakás és fogadó lehetett. A bejárattól jobbra két kiadó szobával, balra a bolttal és hátul a lakással - meg egy elhagyott kőbányával, ahol pár szék és elvadult kiskert várta, hogy egy görgetegkövekből álló lavina ellapítsa őket.

A kultúrnövények lassan felfalással fenyegették az épületet, amiben valamiért rengeteg dolgot felejtettek ott.

Többek közt porszívót és padokat, ami talán ma is várta a túlvilágról takarítani hazajáró bejárónőt.

A házat jelenleg a kisérteteken és pókokon kívül fecskék lakták.

A legmeglepőbb és legbizarabb látvány a boltnál fogadott.

A bejárattal szembeni polcrendszeren fej nélküki porcelánszobrók néztek a szemembe. Már ha ez szem és fej nélkül lehetséges.

Először azt hittem, a Fej nélküli lovas rokonait gyűjtötte itt valaki össze. Aztán elolvastam a Lionstone feliratot a szobrok talapzatán. Mivel egész Lincoln megyében a mobillefedettség olyasmi, mint all you can eat Észak-Koreában, a rejtély megfejtése itt egy időre félbeszakadt és csak otthon tudtam meg, mi is ez a Lionstone szobor.

Ez nem egy herendi porcelánszobor, hanem egy porcelán lefejtőedény. Azaz dekanter. Ebbe öntötték át a whisky-t a whitefülűek (bocsánat, hülye vicc).

A Lionstone drága porcelán whisky lefejtőedényeket gyártott 1970 és nagyjából 1985 között. Ma műgyűjtők ezrei nem keresik őket és 5-15 dollár közötti áron dobnak egy ilyent az e-bay-en a vevőjelöltek után.

Hogy miért maradtak itt a fej, azaz dugó nélküli lefejtőedények?

Miért miért, a fecskéknek és a kísérteteknek is inniuk kell valamiből.

UPDATE: Találtam pár új információt a helyről, amit meg is írtam.

Etnai sziklarajzok

Etnát, a vasútállomást sikeresen megtaláltuk és lelkesen tobzódtunk a pici település szemétdombján. Már csak a sziklarajzok és a barlang hiányoztak.

A leírás szerint át kellett menni a vasút alatt a patakmedret követve. Az aluljáró (alulfolyó?) megtalálását nehezítette, hogy a leírásban a műtárgy egy kis részletéről volt fotó, így az egészet nehezebb volt felismerni. De meglett. (A Google műholdfotóján pont az út száma felett -317- kell parkolni. Ott van Tony sírja is.)

Innen már csak a vízmosást kellett követni. Ez is nagyon jól látszik a vasút másik oldalán a műholfotón.

Ez a vízmosás egy mesterséges alagútban ér véget. Az alagutat azért építették és a vízmosás medrét azért ásták ki, mert a Hardy-kanyonból (lásd fotó) időnként kihömpölygő víz néha elmosta a vasutat. Picit olyan volt ez, mint a Sárkány gyomra, csak sokkal hosszabb.

Amikor a leírást készítették, akkor az alagút még el volt tömődve. Idővel azonban rájöttek, hogy az eltömődött alagút nem vezeti el a vizet és a víz elmossa a vasutat ezért az alagutat hat év kitisztították. (Amennyire tudom, erre - sokadszor - tapasztalati úton jöttek rá.)

Az alagúton át haladtam tovább. Jó hosszúnak tünt.

A másik oldalon kibukkanva lelkesen követtem tovább a vízmosást az egyre jobban kiszélesedő völgyben.

Egy helyen egy alig követhető ösvényen balrakanyarodtam és rövid séta után már ott is álltam a sziklarajzok előtt.

A sziklarajzokat gyakran lemossák az évszázadok - és az eső -, itt a Festő nagyon szerencsésen találta el a helyi anyagok kombinációját és alkotása ma is bárki számára élvezhető, aki megtalálja.

A feketével készített rajzok nem voltak ilyen szerencsések.

Nekem tetszettek, főleg a karikatúraszerűen megrajzolt főnök portréja.

Azt, hogy ez a rajz egy karikatúraszerűen megrajzolt főnök portréja, azt csak én magyarázom bele. De a rajz alapján nem tudom kiverni a fejemből a gondolatot, hogy a főnököt Nagyorr-nak hívták.

A sziklarajzok után még megpróbáltam megkeresni a két barlangot. Ez nem sikerült. Fenyegetően beborult és olyan helyen, ahol a villámárvizek gyakoriak, nem szívesen mászkálok patakmedrekben és vízelvezető alagutakban.

Körülnéztem, hogy merre lehet a barlanghoz vezető ösvény, hogy legközelebb könnyebben megtalálhassam.

Még körülnéztem, aztán elindultam visszafele.

Még láttam egy "beszorult" sziklát egy vízfolyásban, ami tetszett és ami megerősített hitemben, hogy itt nem jó eső idején mászkálni.

Búcsúzóul még belebotlottam Etna egykori másik szemétdombjába, aztán már mehettünk is tovább.

Caliente

 

Hirtelen azt hittem Mexikóban vagyok. Vagy Spanyolországban. Vagy egy westernben. Vagy egy Mexikóban játszódó spanyol westernben.

 

Caliente vasútállomása komoly benyomást tett ránk.

A vasútállomás alapján azt várnám, hogy itt pezsgő élet van, a cowboyok naponta lövik le a gyanús vonattal érkező idegeneket.

A valóság természetesen más: már nem érkeznek gyanús idegenek vonattal Calientébe. Nem gyanús idegenek se. Senki se.

A vonatok már vagy ötven éve nem állnak meg itt.

Személyvonatok se.

Az állomás ma a városháza, könyvtár (leselejtezett könyvek és élelmiszersegély-csomagok kaphatók), alakalmi - ingyenes - ügyvédi iroda, múzeum és raktár.

Calientében vannak éttermek is, sőt, a városnak nevet adó hőforrások (Caliente meleget jelent spanyolul) mellé épült szálloda is megvan. 

A szálloda ugyanolyan "spanyol reneszánsz" stílusű, mint a vasútállomás.

Ezzekkel a nagyvilági épületekkel - főleg az Extraterrestrial Highway, Panaca és a Cathedral Gorge után  Caliente tényleg nagyvárosnak tünt. Mikro-nagyvárosnak.

Játszótér is van itt.

Igaz, nem a legmodernebb és valószínűleg a gyarekek hamar megtanulják, hogy délben nem szerencsés a fémcsúszdát használni.

Van egy pici vasúti múzeum is, ami néha nincs zárva.

Caliente - noha Lincoln megye egyik legnagyobb városa - általában nyugodt hely, láttunk már itt a főutcán legelésző őzet - de láttunk egy balesetet is, ami tekintve, hogy a sebességhatár 25 mérföld, meglepő.

Sok a bezárt, üres bolt, de a házak gondozottak. Caliente még kapaszkodik az életbe, bár egyre kevesebb a munkalehetőség a környéken.

Bányák bezártak, a pályaudvar eltünt. Van még pár farm, valamennyi mezőgazdaság és néha eljön ide egy-egy turista is, mert egész sok mindent lehet itt csinálni. Lehet kövületeket ásni, szép kanyonokban autózni, túrázni egy oázisban, régi sziklarajzokat keresni és vannak erre tavak, víztározók, ahol úszni is lehet.