Megérkezett haza egy kisebb csomag - nem volt benne semmi értékes, csak pár apróság ajándékba.
Ezt valamelyik postás is így gondolta, mert miután akkurátusan pengével felvágta a dobozt, mindent szépen visszatett bele és visszazárta a csomagot.
De legalább visszazárta a dobozt.
Két csomagot is hozott nekem a holló Magyarországról.
Az egyik csomagolását megette egy valami moly és csak foszlányok maradtak belőle. A másikon egy óriás heverészhetett, miután kirángatta egy cága szájából valahol az Atlanti-óceán közepén. A cápafogak jókora lyukakat hasítottak a dobozba. A doboz azonban tele van, nem sok minden hiányozhat belőle, ha hiányzik valami belőle egyáltalán.
Az egyik csomagot november 23-án adták fel.
A másikat november 11-én.
Mindekettőn ugyanaz a postai besorolás szerepelt.
Mindkettőt Budapesten adták fel.
Az egyik hét nap alatt szelte át az óceánt. (Egy mollyal teli tarisznyában.)
A másik három hét alatt. (Egy cápa szájában.)
Lehet, bevárták egymást valahol és együtt jöttek. Társaságban sokkal jobb utazni.
De a lényeg, hogy itt vannak!
Egész másról szerettem volna reggel írni, már gondosan össze is készítettem mindenféle segédanyagot a bejegyzéshez és még fényképeket is készítettem.
Aztán történt valami és inkább másra pazarolom a biteket.
Otthon aggódtak: jóideje feladták a karácsonyi meglepetéscsomagot. A csomaggal együtt feladtak egy képeslapot is. A képesap már egy hete itt van. A csomag sehol. Yodával izgatottan lessük mindennap a postást, hoz-e csomagot (én), le lehet-e tépni a nadrágját (Yoda).
Félsiker: a csomag megjött és a postás nadrágja is megmaradt.
A csomagon találtam egy ragacsot: az amerikai postai elosztóhelyen tették rá: az irányítószámunk volt és egy megjegyzés "az irányítószám feltüntetése segíti a küldemény gyors kézbesítését".
Nem létezik, hogy végtelenül precíz rokonaim lehagytak volna egy irányítószámot a csomagról.
Nézem, nézem és már mindent értek:
Az otthoni postás kisasszony a bélyeggel leragasztotta a címzés egy részét.
Még jó, hogy a várost és a nevem látni lehetett.
Pénzt kellett egy címre küldenem és a küldést igazolnom kellett. Gondoltam, átutalom a számlámról, csak egy internetbe kötött gép kell hozzá.
Nem jó.
Csak sárga csekk jó és igazolásként fax.
Irány a posta. Ott van fax és van sárgacsekk (az én szememben a a sokszor kiválthatatlan sárgacsekk az egész kőkorszaki posvány szimbóluma).
Beállok a rövid sorba. A legrövidebbe nem álltam, mert ott egy fickó kötegnyi hivatalos levelet küldött. Feladom a pénzt (sárgacsekk), majd kedvesen mondom, faxolnék. Kedvesen felelik, azt ettől az ablaktól nem lehet.
(Attól most tekintsünk el, hogy milyen adminisztratív borzalom akadályozza, hogy az A ablakól a kisasszony belül átsétáljon a B ablakhoz és használja az ottani faxot.) Nekem kell újra sorbaállni.
Sorbaállnék, de az a szép magyar szó, hogy FAX sehova sincs kiírva. A FAXOMat akarom!
Megkérdezem a kisasszonyt, hogy hívják postásul a faxot. Megsértődik, postafax, mondja. Na, ez az, ami nincs kiírva. Meg az se, hogy fax. Faxa.
Megkérdem a biztonsági őrt. A biztonsági őr éberen ül és a gumibotját markolja. A gumibotját markoló őr megsértőik, hogy a faxról kérdezem. Hogy egyáltalán hozzászólok. (Szerintem a biztonsági őrök és ellenőrök egy részét a szükség kergeti ebbe a foglalkozásba, a másik felük pedig az a prepotens fasisztoid állat, aki önként jelentkezik a koncentrációs táborba őrnek. Elnézést mindenkitől, aki szakmai elhivatottságból áll a vártán és vigyáz arra, hogy el ne lopják a posta faxát. Amikor meg bejön a raboló, törvényileg arra van lehetősége, hogy hason fekve a tarkójára tegye a két kezét.)
Az őr mgsértődött. De azért elmondta, hogy minden ablakban van fax. Amikor megemlítettem, hogy ez nem így van, kegyesen igazat adott nekem: igen, a 6-os, 7-es ablaknál nincs. A többinél van.
Persze az volt kiírva újbeszélül, hogy POSTAMAT vagy mi a szösz. Pedig a fax ősi magyar szó, sokkal szebb, mint a POSTANAT vagy mi a szösz. Miért nem lehet a dolgokat nevükön nevezni? A fax az egy fax.
A fax összeragasztása úgymond faszán ment. Aztán a fizetés is. 500 Ft.
Tudom, egy szolgáltatást fizetek meg. Hogy van olyan, hogy árrés. De egy fax elküldése rohadt drága dolog, kerülhet akár 20 Ft-ba is. Meg a kiscsaj, meg a villany. Bár a 250-szeres haszonkulcs azért kicsit erős...
Az okmányok elintézése után a szakadó esőben elcuppogtam a postára.
Az önkormányzat közelében volt egy postahivatal. Valamikor szocreál épület volt, a legrosszabb fajtából: hiányzott belőle a győztes eszme önbizalma és büszkesége. Egyerűen csak sivár volt és csúf.
Most meglepődtem: az épületet megcsináltál. Szépen lefestették és azt hiszem, kihozták belőle a lehető legjobbat.. A bejáratot áthelyezték, épült mozgáskorlátozott rámpa. De nem ám olyan, mint a Bazilikánál. Ezt lehetett használni.
Amint beléptem az automata ajtón, egy palotában találtam magam. Az épületben alig lézengett valaki, így odamentem az első ablakhoz.
Kiderült, sorszámot kellett volna húzni, mint a bankban. De azért kiszolgáltak.
230 Ft volt a levelem Spanyolországba.
225 Ft-om volt. Sóhajtva eltettem az aprót és elővettem egy 500-ast. Mire a postáskisasszony rámszólt:
- Hagyja csak, öt forinton ne múljék!
Úgy éreztem, álmodom.
Először az önkormányzat, most a posta. Azt hiszem, egy darabig nem olvasok Tékozló Homárt.
Neked ez semmibe se kerül, én viszont kapok egy kisebb jutalékot az eladásokból, amibúl falatkát veszek Yodának.
