Okmányok

Kispest
Originally uploaded by ribizlifozelek

Ki kellett cserélnem a vállalkozói igazolványomat. Nem jószántamból és nem azért, mert a Vásárcsarnokban rajta ettem meg a libatepertőt lilahagymával. Azért kellett az okmányt öt (5) év után lecserélni, mert a misztikus statisztikai számok konstellációja megváltozott. Eme rejtélyes esemény az Uniós csatlakozás miatt következett be. (Azt persze nem értem, amikor 5 éve le kellett cserélni az igazolványokat, miért nem harmonizálódhattunk egy füst alatt, de mindegy.)
A sajtóban rémtörténetek keringtek a nehézségekről. Hosszú riportok foglalkoztak azzal, hogy már nincs hely a júniusi határidőig. A vállalkozók meg anarchikus állapotok között McDonaldsos műanyag késekkel vivnak első vérig tartó párbajokat, hogy bejuthassanak a sorszám osztó gépig. Hogy már csak decemberre van időpont. Hogy ha van időpont, se lehet elintézni, mert az embereknek be kell mutatni összes bizonyitványukat. Ha pedig valaki nem intézi el a cserét, akkor az APEH majd elkapja, fél millára megbünteti, kerékbetöri és maradványait a dunai pontyok elé veti.
Kiderült, a kispesti önkormányzatnál nem kell időpontot kérni. Csak odamenni. Gondosan begyűjtöttem összes iratomat. Általánosiskolait nem találtam, de reméltem, elhiszik, hoty tuok hejen ini.
Reggel 8-ra érkeztem. Nyoma se volt az igazolványokra váró feldühödött hordáknak. Hatodik voltam. Kinn szakadt az eső.
Egy hölgy kedvesen szólt, hogy legyen elől a személyink, lakcimkártyánk, vállalkozóink. 8.15kor sorra kerültem. Senki se próbált meg megelőzni, s ami még szomorúbb, senki se ajánlott fel százezreket a helyemért.
Bementem.
Kedvesek voltak.
A számitógép megmondta, hogy mit csinálok. Hogy az miként változik. Értsd, bonyolódik. Kiválasztottam az engem érdeklő tevékenységet. Kinyomtatták az új igazolványt. 10 perc volt. Elköszöntem.
8.25 volt.
Mentem a postára. De ez már egy másik történet.