
Nézegettem, hogy hol jár a csomagom.
Néztem.
Néztem.
Én még sose hallottam az Ismeretlen Postáról.
Talán a ciscói postánál is elhagyatottabb és ismeretlenebb?




A levelet a posta nem a bontóba viszi, hogy rövid tartalomelemzés után a legértékesebb dolgokat demokratikusan szétossza dolgozói köztt: az amerikai postás nemcsak hozza, de viszi is a levelet.
A családi házaknál a kimenő leveleket egy csipesszel erősítik a levelesláda tetejére, a levélhordó meg viszi is a levelet.
Hasonló a helyzet a csomagokkal is. A posta kitalálta, hogyha valaki vesz tőlük szabány dobozt, akkor azt egységáron, súlytól függetlenül az ország területén belül bárhova elviszik, ahol van postaláda. Az ügyfél fellép a neten a posta oldalára, bankkártyájával kifizeti a küldemény árát, amiért kap egy vonalkódot. Ezt felragassza a dobozta és odaadja a postásnak, aki viszi és nem bontja ki.
Két csomagot is hozott nekem a holló Magyarországról.
Az egyik csomagolását megette egy valami moly és csak foszlányok maradtak belőle. A másikon egy óriás heverészhetett, miután kirángatta egy cága szájából valahol az Atlanti-óceán közepén. A cápafogak jókora lyukakat hasítottak a dobozba. A doboz azonban tele van, nem sok minden hiányozhat belőle, ha hiányzik valami belőle egyáltalán.
Az egyik csomagot november 23-án adták fel.
A másikat november 11-én.
Mindekettőn ugyanaz a postai besorolás szerepelt.
Mindkettőt Budapesten adták fel.
Az egyik hét nap alatt szelte át az óceánt. (Egy mollyal teli tarisznyában.)
A másik három hét alatt. (Egy cápa szájában.)
Lehet, bevárták egymást valahol és együtt jöttek. Társaságban sokkal jobb utazni.
De a lényeg, hogy itt vannak!
Húsz-harminc éve más volt a világ: Magyarországon nagyon sok lakásban nem volt telefon. A mobiltelefont bunkofonnak hívták - és ezt az elnevezést komolyan is gondolták.
Ha valaki hosszabb időre elutazott, elment csavarogni, vagy elköltözött valahova, nehezebben tudott kapcsolatot tartani az otthoniakkal. Telefonálni általában nem tudott. Egy nemzetközi hívás - a transzkontinentális telefonhívásról nem is beszélve - elképesztően drága volt, már, ha egyáltalán volt otthon telefon.
Haza könnyen lehetett levelet küldeni. Választ kapni már nem volt egyszerű. Sokaknak szállodájukba címezték a leveleket. Nemcsak a jobb szállodák, hanem az egyszerűbb panziók is fogadtak leveleket és félretették őket a vendégeiknek. Ehhez viszont tudni kellett a szálloda nevét, címét.
Sokkal egyszerűbb megoldás volt a levelet Poste restante küldeni. A jobb utikönyvek hosszú listákon tüntették fel a helyi postahivatalok címét. A levet egyszerűen a megadott város egyik postahivatalába küldték. Ha nem volt meg a posta címe, akkor csak a város nevét (meg persze a címzettét) kellett a borítékra írni és a levelet automatikusan a város főpostájára vitte a holló.
A levelet feladták XY-nak Rómába, Poste restante. A címzett besétált a postára, elmondta nevét és megkérdezte, van-e levele. A postáskisasszony (mert akkor még a postán kisasszonyok dolgoztak) hátrasétált, megnézte a PS rekeszeket, majd hozta a levelet.
Sokan így kapták meg otthonról apanázsukat, Mások, például tudósítók így vehették fel díjazásukat.
A Poste Restante szolgáltatás meglepő módon ma is létezik. Angliában Poste restante vagy to be called for a szolgáltatás neve. Az Egyesült Államokban a poste restante vagy general delivery a kulcsszó, de az irányítószámhoz még hozzá kell tenni négy számjegyet: 9999.
Hajléktalanok, hobók, csavargók ma is így kapják meg leveleiket. A levelet, küldeményt a posta egy-két hónapig őrzi meg, majd visszaküldi a feladónak.
A Magyar Posta honlapján nem találtam meg, létezik-e még ez a szolgáltatás. Nálunk a levélre vagy a nemzetközi kifejezést vagy postán maradó szókapcsolatot kellett írni. 2002-ben azt hiszem, még működött a PR.
Manapság kevés embernek lehet szüksége rá. Nekem csak azért jutott eszembe ez a valamikor nélkülözhetetlen szolgáltatás, mert mielőtt elindultunk volna nyaralni, térképen megnéztem, van-e új-mexikói kempingünknek 3g lefedettsége és, hogy a kutyás sátorhelyeken van-e WIFI.
Pénzt kellett egy címre küldenem és a küldést igazolnom kellett. Gondoltam, átutalom a számlámról, csak egy internetbe kötött gép kell hozzá.
Nem jó.
Csak sárga csekk jó és igazolásként fax.
Irány a posta. Ott van fax és van sárgacsekk (az én szememben a a sokszor kiválthatatlan sárgacsekk az egész kőkorszaki posvány szimbóluma).
Beállok a rövid sorba. A legrövidebbe nem álltam, mert ott egy fickó kötegnyi hivatalos levelet küldött. Feladom a pénzt (sárgacsekk), majd kedvesen mondom, faxolnék. Kedvesen felelik, azt ettől az ablaktól nem lehet.
(Attól most tekintsünk el, hogy milyen adminisztratív borzalom akadályozza, hogy az A ablakól a kisasszony belül átsétáljon a B ablakhoz és használja az ottani faxot.) Nekem kell újra sorbaállni.
Sorbaállnék, de az a szép magyar szó, hogy FAX sehova sincs kiírva. A FAXOMat akarom!
Megkérdezem a kisasszonyt, hogy hívják postásul a faxot. Megsértődik, postafax, mondja. Na, ez az, ami nincs kiírva. Meg az se, hogy fax. Faxa.
Megkérdem a biztonsági őrt. A biztonsági őr éberen ül és a gumibotját markolja. A gumibotját markoló őr megsértőik, hogy a faxról kérdezem. Hogy egyáltalán hozzászólok. (Szerintem a biztonsági őrök és ellenőrök egy részét a szükség kergeti ebbe a foglalkozásba, a másik felük pedig az a prepotens fasisztoid állat, aki önként jelentkezik a koncentrációs táborba őrnek. Elnézést mindenkitől, aki szakmai elhivatottságból áll a vártán és vigyáz arra, hogy el ne lopják a posta faxát. Amikor meg bejön a raboló, törvényileg arra van lehetősége, hogy hason fekve a tarkójára tegye a két kezét.)
Az őr mgsértődött. De azért elmondta, hogy minden ablakban van fax. Amikor megemlítettem, hogy ez nem így van, kegyesen igazat adott nekem: igen, a 6-os, 7-es ablaknál nincs. A többinél van.
Persze az volt kiírva újbeszélül, hogy POSTAMAT vagy mi a szösz. Pedig a fax ősi magyar szó, sokkal szebb, mint a POSTANAT vagy mi a szösz. Miért nem lehet a dolgokat nevükön nevezni? A fax az egy fax.
A fax összeragasztása úgymond faszán ment. Aztán a fizetés is. 500 Ft.
Tudom, egy szolgáltatást fizetek meg. Hogy van olyan, hogy árrés. De egy fax elküldése rohadt drága dolog, kerülhet akár 20 Ft-ba is. Meg a kiscsaj, meg a villany. Bár a 250-szeres haszonkulcs azért kicsit erős...
Jó pár hónapja rendeltünk egy étkészletet. Az étkészlet meg is érkezett, pár tányért azonban a cég véletlenül elkevert és a régi, minnesotai címre postázott.
Keresztet vetettünk rá.
A cég is.
Rövid vita következett, kinek a hibákja, hogy rossz címre mentek a tányérok. Aztán mi álltuk az új tányérok postaköltségét, ők meg a adták a tányérokat.
Telt múlt az idő. Northfieldről és a tányérokról is megfeledkeztünk, amikor jött egy csomag.
Northfieldből.
Az egyik lakónak feltünt, hogy ott áll egy csomag hónapok óta a ház aljában. Northfield kisváros. Mottója is nagyon jellemző: Colleges, cows, contentment. Az emberek nem lopják el vadidegen csomagját.
Az egyik új lakó meggogliza (szép szó!) a nevünket, megtudta, hol vagyunk, bement az egyetemre a csomaggal. Az egyetem meg szó nélkül kifizette a postaköltséget és sűrgősséggel utánunk küldte a tányérokat.
Az élet szép.
De hova teszünk ennyi tányért?
Az okmányok elintézése után a szakadó esőben elcuppogtam a postára.
Az önkormányzat közelében volt egy postahivatal. Valamikor szocreál épület volt, a legrosszabb fajtából: hiányzott belőle a győztes eszme önbizalma és büszkesége. Egyerűen csak sivár volt és csúf.
Most meglepődtem: az épületet megcsináltál. Szépen lefestették és azt hiszem, kihozták belőle a lehető legjobbat.. A bejáratot áthelyezték, épült mozgáskorlátozott rámpa. De nem ám olyan, mint a Bazilikánál. Ezt lehetett használni.
Amint beléptem az automata ajtón, egy palotában találtam magam. Az épületben alig lézengett valaki, így odamentem az első ablakhoz.
Kiderült, sorszámot kellett volna húzni, mint a bankban. De azért kiszolgáltak.
230 Ft volt a levelem Spanyolországba.
225 Ft-om volt. Sóhajtva eltettem az aprót és elővettem egy 500-ast. Mire a postáskisasszony rámszólt:
- Hagyja csak, öt forinton ne múljék!
Úgy éreztem, álmodom.
Először az önkormányzat, most a posta. Azt hiszem, egy darabig nem olvasok Tékozló Homárt.
Apránként megjönnek az étkészletek. Csak apránként, nem tömegével. A Fiestaware étkeszleteknek az a sajátossága, hogy lehet őket keverni. Nem kell öt személyre öt egyforma terítéket venni, lehet várárolni akár egy pirosat és egy kéket. Vagy, nacionalistáknak pirosat, fehéret és zöldet. Mégnacionalistábbaknak a zöld nem is kell. Ráadásul nem kell egész egy személyes készletet rendelni, ha akarok vehetek egy csészét is.
Eddig az elmélet. A gyakorlat is hasonló, azzal a különbséggel, hogy a kiküldött cuccban notóriusan a csészék égetési hibásak voltak. Nem nagyon, volt rajtuk egy icipici pötty. De mi azt mondtuk, ha már fizetünk, legyen tökéletes, ezért visszaküldtük a hibás készleteket. Az első ötből hármat visszaküldtünk.
Ez egyszerű: bedobozoljuk és leadjuk a postán. Aztán hozzák az újat, amiből egyet szintén visszaküldtünk. Jó matekpélda lehetne, ha öt készletből három hibás, hányszor kell visszaküldeni, amíg öt jó készletünk nem lesz?
Meglepő volt a hibás csésze. A Fiestaware arról híres, hogy 1936 óta gyárt színes és nagyon tartós cuccokat, amiket mikróba, mosogatógépbe és még sütőbe is lehet tenni. Színesnek színesek. Remélem, tartósak is lesznek.
A csomagokat az Egyesült Államokban óriási cégek, szervezetek szállítják közel tökéletesen. Az elmúlt években nekünk szinte mindent a posta (USPS) vagy csomagküldő szolgálatok hoztak ki. Laptopokat, digitális fényképezőgépeket, ruhákat, kosztümöket, ennivalót, könyveket mind mind interneten rendeltünk és mindent postan vagy csomagküldővel hoztak ki.
A csomagokat, ha nem postai lassú kiszállítással kérjük, akkor követni is lehet, pontosan tudjuk, hogy mi merre jár. Nem mintha számítana, hogy a csomag Denverben van vagy Renoban, de jó érzés tudni.
A rendszer tökéletes addig a pillanatig, amíg a holmi a lakás bejáratához nem ér. Abban a pillanatban megáll a tudomány. Ha nincs nyitva a ház ajtaja, a csomagkihordó nem tud bejutni - a postásnak kulcsa van. Ha nem vagyunk otthon, a legtöbb cég nem hagyja itt a csomagot. Olyankor lehet második kiszállítást kérni online vagy be lehet gyűjteni a csomagot a telephelyen. Northfieldben nem volt gond: mindent kinn hagytak az utcán és kész. A DHL által kihozott digitális fényképezőgép ott állt öt napig és senki se vitte el. Salt Lake City, noha az ígéret földje és az új Jeruzsálem - többek között - nem ennyire nyugodt hely, itt még a kerékpárnak is lába (kereke) kel. Az értékesebb cuccot ezért kézbe adják. Ha van hova.
Szerencsére én jórészt otthon vagyok, úgyhogy nem kell a holmikat Anikó munkahelyére kivitetni. A postás és a többi cég azonban komoly érzékkel azt a 20 percet válassza ki a kézbesítésre, amikor épp Yodával megyünk pisilni vagy amikor Anikó elé megyünk a villamoshoz.
Ezért kézbesítés napján kis cetlit teszünk a ház bejáratára, hogy a 10-es apartmanba érkezett csomag miatt telefonáljanak, illetve ülök az ablakban és kíváncsi vénasszonyként lesem az utcát. A megfelelő teherautó feltűnésekor pedig kirohanok elé. Ha nem veszem észre, akkor telefonál vagy valahogy bejut a házba és kopog.
Yoda ezt a megoldást szereti a legjobban. Ilyenkor meg lehet ugatni az idegent.
Utálunk bevásárolni: eleve úgy kezdődik, hogy el kell menni a boltba. Aztán le kell parkolni, majd be kell menni. Benn rengeteg az ember (viszonylag), a pénztárnál sorba kell állni. Haza kell menni. Fúj.
Pont ezért, amit lehet, interneten vásárolunk meg: az összes karácsonyi ajándékunk - még azok is, amik Magyarországon várják, hogy majd kibontsák őket a fa alatt - netes várárlás eredményei. Gyümölcsei. Hozadékai.
Postán jött például a gesztenyepüré a vacsorázhoz. Ennek kapcsán történt, hogy jött egy nagy boríték postán, amire az volt írva, hogy “time sensitive material”. Persze az angoltudásom nem tökéletes, ezzel a formulával nem találkoztam, “idő érzékeny”, néztem a borítékot és megfejtettem a rejtélyt: biztos a gesztenyepüré! Ha meg érzékeny, akkor a hűtőben a helye. Mivel Anikó nevére jött, nem akartam kibontani, betettem a vaskos borítékot a zöldségek mellé.
A gondolatmenet tökéletes volt, de volt vele egy apróbb hiba: a “time sensitive” nem arra vonatkozott, hogy romlandó, hanem, hogy sűrgős. Nem tudom, mi jött a borítékban, Anikó szerint meglepetés lesz, de hogy nem a zöldségek közé való, az biztos!
Anikó ajándéka bőven megjött egy hete. A kiegészítőket azonban későn rendeltem. A világ legjobb internetes áruháza, az Amazon, ahol hólánctól kezdve számítógépig mindent lehet kapni, azt ígérte, a 25 dolláros vásárlás felett járó ingyenes kiszállítással a cucc bőven ideér karácsonyig.
December 20-ra mondta a holmit. Ezt a holmit nem posta, hanem csomagküldő szolgálat hozza, a UPS, így pontosan lehet követni, merre jár a cucc. December 15-én becsomagolták. 16-án a holmit begyűjtötték a cég raktárából Lexingtonban (Kentucky) délután 3.15-kor és elvitték az elosztóközpontba. Itt megpihent egészen December 18-ig, amikor is reggel 1.29-kor elindult Indianába. A koránkelő csomag 5.31-re ért az indianapolisi elosztóba, ahol 22 percet lihegett, majd átszállt az illinoisi csatlakozásra. Még aznap 8:42-kor meg is ékezett Hodkinsba, akár hol legyen is az Illinoisban. A csomag pihegett, majd tovább indult délután 5.51-kor. Még utazik. A módosított becslés szerint December 21-re itt is lesz. Remélem.
Valami, amit Anikó vett, az elindult Kanadából, pillanatok alatt elérkezett Salt Lake Citybe, majd a csomgküldő honlanpja szerint elveszett. A pótlás már úton van, izgatottan követjük, merre jár. Ideér December 24-ig vagy sem?