Lyuk a sziklában

Moab és a Wilson arch között a Hole N" the Rock eltéveszthetetlen. (Ugyanakkor nem tévesztendő össze a korai mormon telepesek Hole in the Rock expediciójával.)

A hely nevét jobban látni, mint Romani ite domum feliratot a Brian életében. 

Albert Christensen 1940 körül gondolta úgy, hogy családját beköltözteti egy sziklába.

El is kezdett kopácsolni (meg robbantgatni) és tizenkét év múlva egy ötszáz négyzetméteres, tizennégyszobás barlanglakással és egy szívrohammal lett gazdagabb.

1952-ben egy éttermet is nyitott az egyik teremben.

Munkája gyümölcsét nem élvezhette sokáig, mert 1957-ben elhunyt. Albertet egy közeli sziklateremben helyezték végső nyugalomra.

Felesége haláláig, 1970-ig üzemeltette az éttermet. Halála után ő is a családi kriptába került.

A Lyuk ettől kezdve inkább szuvenírboltként működött, aminek környezetét Albert szobrai díszítik.

Ma már nem használják a barlangot állandó otthonként, de mind a tizennégy szoba bejárható vezetett túrával (fotózni nem lehet).

Az nem derült ki, hogy Albert miért faragta FDR (Franklin Delano Roosevelt) mellszobrát a ház feletti sziklafalba.

Abban azonban biztos vagyok, hogy Albertnek nagy jövője lett volna Mt Rushmoreban...

A szuvenírboltakat tekintve a bőség zavarával küzdöttünk, két helyen is lehetett ajándékokat vásárolni.

Sajnos a régi fogadó már nem működött, pedig érdekes lenne itt eltölteni egy éjszakát.

Puppey ügyet se vetett a békés medvecsaládra (?) és nem érezte ki az iróniát a "Ne vésd össze a sziklát" feliratból sem.

Ellenben Golyóstoll nagyfőnök szobrától jobban extázisba esett, mint a kanabi óriásszobroktól.

Középföldén

A Colorado mellett autózva a Hosszú-kanyonból hazafele láttunk egy elhagyatott, apró ösvényt, amint eltünt egy szurdokban.

Puppey lelkesen indult el felkutatni a mély völgyet és felfedezte, hogy a sziklafalak aljánál nincs növényet, csak a kanyont kivágó patak homokos medre.

Ezt követte az ösvény tovább.

A térképen a kanyon meglehetősen rövidnek tűnt és valóban, pár kanyar után már úgy nézett ki, szárnyak - vagy sziklamászó-tudás- kellene a továbbhaladáshoz.

Aztán észrevettünk egy kényelmes leágazást, ami felvezetett egy peremre, ahonnan tovább lehetett menni.

Innen visszanézve láttuk a kanyon szűk bejáratát.

Az ösvény egy széles párkányon haladt tovább befele és a bejárat eltünt a szemünk elől.

Felénk tornyosuló sziklák közt haladtunk tovább.

Reméltem, egyikről se fog egy hegyikecske a fejünkre pottyanni vagy pottyantani.

Láttunk itt egy kisebb elágazást, amit majd egyszer alaposabban megnézünk.

Sejtettük, itt sok minden fog maradni legközelebbre.

Hamarosan elértünk arra a pontra, ahonnan a patakot követve elértünk az alsó ösvény végéhez.

Lenéztünk a most száraz vízesésnél és továbbmentünk.

A perem folytatódott, a nap pedig egyre jobban besütött a szurdokba.

A napon sokkal jobban éreztük magunkat, az árnyékban viszont hideg volt.

Innen már láttuk a kanyon végét.

Ugyanakkor sejtettük, hogy valahol van egy oldalösvény - mint amint feljöttünk erre a párkányra -, amin fel lehet jutni a következő lépcsőfokra.

Itt tátva maradt a szánk.

A meredek, többemeletes sziklafalak egy katlant fogtak körbe. A magasból aláhulló vízesés most száraz volt, a katlan alján megbúvó tó pedig fagyott.

A térkép ezt a vízesést jelölte Middle Earth Waterfall-nak.

Egy romantikus szivecskével.

Felettünk a következő párkányon pár barlangot láttunk. Az alsó megközelíthető volt.

De a barlangot és a következő peremet eltettük máskorra.

Sziklarajzok és gyilkosság a Colorádónál

A Coloradót övező sziklafalakon főleg gyíkokat és hegymászókat lehet látni.

Az volt bennük a közös, hogy az összes lehetséges sziklára felmásztak.

Nagyjából a masztodonnal voltunk szemben a másik parton.

Mindkét helyen sziklarajzok bámultak le a folyóra.

Itt is volt medve, ott is volt medve.

Lehet véletlen, lehet két medve, lehet egy medve két helyen. Satöbbi.

Térkép is lehet, ami egy gázlót jelez a két part között.

A kanyargó vonal lenne a Colorado (lásd fenn).

A két eltérő figura pedig a fenti képen lehet két törzs (család? nép?) a folyó két partján.

Az egyik a szarvasagancsosok klánja (a vízet jelképzeő hullámvonal jobboldalán) girhes kutyával (a nagyfejdíszű lábánál lenn). A másik meg a nagylándzsás klán a folyó másik partján. Ezt az alakot határozottan férfiasra rajzolták és talán ő egy nagy harcos pórázon vezetett fogollyal (a pici alak tóle jobbra le).

Az is lehet, hogy máshol szentté avatott harcost ábrázoltak.

Pajzzsal és glóriával.

Vagy glóriával és tekegolyóval. Bár a pajzs a valószínűbb. Egy táncos buli közepén, óriási fülbevalókkal. (Megjegyzem, lehet, pajzsos nők, mert ha valaki pasi, akkor az sokszor jelezték (lásd a háromszogfejű fickót picit lejjebb vagy a lándzsás fickót fent).

Mindig sziklarajzoknak hívom ezeket az alkotásokat, ami picit megtévesztő.

Valóban rajzok, ugyanakkor nem egy pajbásszal kenték fel a grafitot a sziklákra, hanem pici vésőkkel kopácsolták bele.

Szóval a sziklavéset jobb szó lenne.

De mindegy. 

A lényeg, hogy szépek és érdekesek.

Lehet találgatni, mit akart mondani a művész, amikor felvéste a nagyfejű fickót.

Talán azt, hogy a főnök nagyon okos (nagy a feje és HÁROMSZÖGLETŰ) és férfi.

Egy másik meg talán egy csatajelentet írt le pár ezer évvel később, ahogy a kevéstollú (jobboldalon) elkezdte nyillal lőni a soktollút (baloldalon).

Azt nem tudom, hogy a kevéstollú azért kicsi mert messzebb van vagy mert még nem volt akkora hős, mint a főnök, akivel harcol vagy mert még fiatalabb volt. Vagy valóban csak kisebb. De látni, mindketten férfiak és a kevéstollúnak talán van egy kutyája is (a pici valami a lába alatt).

Az világos, hogy a főnöknek gyönyörű nyaklánca van. Mint a királynőnek (bár a királynő rajza is sokkal régebbi ennél a párbajnál).

Az is valószínű, hogy a soktollú csapdába esett, mert nincs felkészülve a támadásra, pajzsát a teste mellett tartja.

A nyilvessző pedig úgy néz ki, fejen találja.

Hogy mi lett a történet vége? 

Nem tudjuk.

Lehet, hogy akkor mindenki ismerte ezt a sztorit (lásd Dávid és Góliát ijjal parittya helyett). Az emberek meg elismerően bólogattak a képregény láttán:

- Pont így volt!

Teljesen tudománytalan így spekulálni.

De jó dolog és szórakoztató.

Mindenre fel kell készülni

 - Köpöd ki! - szóltam rá esti sétánk végén Puppeyra, aki a nagy piros Jeep elejére felkötött ölnyi fahasábokat kezdte csócsálni - még csak az kéne, hogy szétrágj egy Jeep-et! Tudod mennyibe kerül?

A Jeep tökéletes példája volt annak, hogy fel kell készülni mindenre, például tűzifát kell vinni egy négycsillagos szállodában történő tartózkodásra, mert hát sose lehet tudni.

A Holdvirág-szurdok

Amikor a moabita masztodont kerestük, akkor láttuk meg a Moonflower canyont. Tudtam, hogy valahogy le lehet menni az őselefánt pereméről a szurdokba, de azt is olvastam, hogy ez nem egyszerű.

Valóban, a szurdok sziklarajzainak megnézése közben megtaláltuk a feljáratot is.

Megtalálni és kihagyni egy pillanat műve volt.

Inkább a szurdokba mentünk be megnézni, milyen.

Röviden jó volt.

Hosszabban nagyon jó volt.

Még hosszabban nagyon jó és nagyon hideg volt.

A meredek sziklafalak közé alig-alig sütött be a nap.

Mi a befagyott patakot követtük egészen a befagyott tóig.

Miénk volt a szurdokvölgy, annak ellenére, hogy a völgy közel volt Moabhoz és valamennyire ismert túrának számított.

Talán azért voltunk csak mi, mert mások tudták, hogy itt hideg van.

Vagy mások még híresebb helyekre mentek.

Én mindenesetre nem tudtam kiverni a fejemből a gondolatot, hogy a nyári hőségben milyen lehet ebben a medencében pancsolni.