Köztünk vannak

R2D2
Originally uploaded by ribizlifozelek

Pár hónapja vettünk egy internetezésre alkalmasnak mondott Blackberry telefont a T-Mobile-tól. Természetesen az eladó megnyugtatott, a készülék tökéletesen működik modemként is Macintosh-sal. Mivel a kütyü alkalmatlan volt internetezésre és mert nem működött modemként az Almával, pár nap után visszavittük az egész szemetet és lemondtuk az előfizetést. (Az általunk választott konstrukcióban az amerikai T-Mobile-nál a vásárlástól számított 14 napon belül vissza lehet lépni a szerződéstől. Ilyenkor a használt napokra vetített alapdíjat és a hívásokat kell kifizetni.)
Az alkalmazott, egy happy fiatal fickó elmagyarázta, az átfutási idő két hét.
Egy hónap múlva ki is jött az első havi számla. Aztán egy újabb hónap múlva kijött a második havi számla. Mi meg bementünk a T-Mobile-ba.
Ezúttal egy fiatal, happy csajszihoz kerültünk. A szomszéd pultnál egy másik trendi és happy fiatal eladó 25 percig böngészett egy egyoldalas szórólapot, hogy megtudja, a kliensnek jár-e a kedvezmény. Majd feladta és felhívta az online supportot. (Vulgó sugó.)
A dolog a T-Mobile-nál - és gondolom, még sok más ilyen cégnél úgy működik -, hogy a boltban dolgozók a szükséges minimumot tudják. Ebbe az önálló gondolkodás nem tartozik bele. A droidok tudnak eladni, hitelkártyát lehúzni és ismerik a cég alaptermékeit. Amint valami bonyolultabb kérdés merül fel, felhívják a sugót. Valószínőleg 3-4 T-Boly bolt 20-30 alkalmazottjára jut egy sugó. Ezért kell hosszú perceket - fél órákat - várni arra, hogy beszélni lehessen vele. Ő valószínűleg nem fiatal és nem happy, meg nem is trendi, de érti a dolgát és szépen elmagyarázza a korlátolt agykapacitású robotnak, hogy mit kell csináljon. (Pl. Nem, a kedves ügyfélnek nem jár a kedvezmény.) Szerintem idővel a tehetséges eladókból lesz a support.
Rajtunk is a súgó segített: kiderült, hogy egyfelől az előző droid rosszul töltötte ki a visszavételi papírt. Emellett az átfutási idő nem két hét, hanem hatvan nap. (Pici tévedés, nem két hét, hanem két hónap, ugye, hogy könnyen keverhető?) De utána mindent visszautalnak és kész.
Mielőtt még valaki a hülye amerikaiakat szídná, nagyon hasonló dolog történt velem otthon a Pannonnal, akik (bocsánat, amik, a robot nem ember) képtelenek voltak elintézni valami nagyon triviális dolgot. Háromszor kellett személyesen befáradni, utána működött.
Semmi bajom a droidokkal, valószínőleg még jobbak, mint az a 7%, ami [sic!] otthon nem tudja értelmezni népszavazási kérdést [se]. Ők is éreznek, szeretnek, lehetnek jó vagy rossz emberek, mosolyognak, trendik meg happy-k. Még szavazhatnak is. Abban a pillanatban, hogy elhagyják munkahelyüket, ismét “valakik” és nem “valamik”. Csak azzal az illuzióval számoljunk le, hogy mélységében értenek ahhoz, amit csinálnak.
A sugó segítségével pillanatok alatt elintéződött a probléma. A pénzt hamarosan utalják vissza. Ha mégse utalnák, mondta a happy és trendi kislány a pult mögött, mi is felhívhatjuk a supportot. Még barátian javasolta, hogy este kilenc után hívjuk, mert akkor a boltok már zárva vannak és azonnal felveszik a telefont.
Mondom, a mi droidunk különben nagyon szimpatikus volt. Megengedte a kutyának, hogy bemenjen a boltba - aki ettől rettenetesen boldog lett.

Tolószékkel a TRAX-on

TRAX
Originally uploaded by ribizlifozelek

Reggel láttunk egy középkorú fickót tolószékkel felszállni a villamosra. (Önkiigazítás 1: a TRAX igazából nem villamos, hanem átmenet a villamos és a HÉV között. Önkiigazítás 2: a tolókocsi nem igazán volt tolókocsi, mert motorral ment. Önkiigazítás 3: Tolókocsival nem felszállnak a villamosra, hanem felgurulnak.)
A dolog meglepően egyszerű: nem alacsonypadlós villamost vettek. Nem liftet szereltek fel a villamost/megállóra. Egyszerűen építettek egy-egy rámpát a megálló mindkét végébe. Ha a villamosvezető látja, hogy van kerekesszékes a rámpán, akkor az első ajtónál ő lehajt egy kis hidat és a kerekesszékes begördül a villamosba. Kész.
A megoldásnak egyetlenegy hátránya van, hogy helyigényes, a rámpának sok hely kell.
Persze itt se minden fenékik tejfel: ahogy az alábbi képen látható, itt is élnek nagyon izmos és sportos kerekesszékesek.

Gentsch House

Gentsch House
Originally uploaded by ribizlifozelek

Yoda reggel a South Temple-re, a helyi Andrássy útra vitt sétálni. Kellemes itt mászkálni, nincs nagy forgalom, a járda mellett nagy füves sáv van Yodának. Én is szabadon választhatom meg, honnan fotózzam le az egyes házalat. A fák még nem is rügyeznek, a levelek nem takarják el az épületeket. Ideális hely.
A lefotózott házakat utóbb megpróbálom beazonosítani. Ez kellemes szórakozás. Némelyik palota benne van valamelyik, a városról szóló utikönyvben. Ezekről utóbb könnyű információt találni máshol is. Csak házszám alapján nehezebb keresni, de azért van rá egy kis esély.
Igazából a South Temple legtöbb palotája történetét tekintve izgalmas épület. A legtöbbet bányászatból meggazdagodott, saját szerencséjüket kovácsoló emberek emelték. Volt, aki saját magáról nevezte el több ezer lakost számláló bányavárosát, mások újságokat alapítottak – amiket sokszor saját városaikban árultak -; idővel pedig politikusok lettek. Némelyikük gazdasági erejét állította a köz szolgálatába, de többen a közt állította saját gazdasági ereje mellé.
Ilyen volt a Gentsch-házat emelő férfi is. Tizennégy éves korától kezdve hatökrös szekeret hajtott North Plattétől Salt Lake City-ig és vissza. (Tiszteletre méltró dolog lehetett, North Platte ide picit több, mint 1000 km.
Nem csoda, hogy elunta a szekerezést és elkezdett aranyat ásni. Amikor eleget áskálódott, képességeit máshol kamatoztatta: politikus lett. Meg is választották Salt Lake City polgármesterének. Polgármesterként mindaddig sikeres volt, amíg ki nem derült, ha valaki kaszintót akar üzemelteti, először neki lesz szerencséje: a kenőpénzt zsebbe is efogadta. Háza most teljesen elhagyatva áll. Kovácsoltvas kerítése teljesen szétrohadt. Egy letört darabrapár házzal arrébb bukkantam rá az avarban. Yoda először le akarta pisilni a vasdarabot, de nem engedtem, hogy fertőtlenítse. Inkább hazavittem. A vasat is és a kutyát is.

A Vadon szava

Great Salt Lake
Originally uploaded by ribizlifozelek

Kaptam egy könyvet. Jon Krakauer írta, Into the Wild a címe. Egy fiatal fickóról, Christopher Johnson McCandless-ről szól. (A könyvből később Sean Penn filmet is rendezett.) Chris jómódú családba született, sportember volt, jó tanuló és csavargó. Autójával egyedül bejárta Amerikát. Történelem és antropológia szakon végzett. Megutálta az anyagias, kiüresedett amerikai társadalmat, a pénzhajhászást. Tolsztojt, Thoreaut és Jack Londont olvasott. Diplomázás után úgy döntött, új életet kezd. Ettől kezdve Alexnek hívta magát.
Az autót leparkolta egy sivatag közepén, elégette maradék pénzét és elsétált. Itt-ott dolgozott, stoppolt, vonaton potyázott, szert tett pár barátra. Egy-két havonta küldött is nekik egy-egy lapot valahonnan.
Utazásai alatt végig az alaszkai odüsszeiára készült, arra, hogy egyedülszáll szembe a Természettel és egyedül él a vadonban. Vadvizeken hajózott, sivatagban gyalogolt, majd elautóstoppozott Alaszkába, ahol vett egy puskát, négyszáz töltényt és anélkül, hogy valaha foglalkozott volna azzal, miként kell túlélni a vadonban, besétált az erdőbe.
Eredetileg rá akart nézni Oroszországra, ment is vagy harminc kilométert, már csak ötszáz volt hátra, ekkor visszafordult. Letáborozott egy elhagyott buszban az erdő közepén, vadászott, egy növényhatározó alapján ehető növényeket gyűjtött és öt hónapig egy lelket se látott.
Ekkor megborotválkozott és úgy döntött, hazamegy. A folyó, aminek jegén áprilisban átsétált, megáradt és nem tudott átkelni rajta. Visszament a buszhoz és várt. Ekkor a könyv szerzője szerint a tartalék bogyói megromlottak és ettől rosszul lett és elhunyt. Az orvosszakértő szerint éhenhalt. Maradványainak súlyát harminc kilóra becsülték. A könyveit nem ette meg.
19 nappal később arra jártak az első turisták, ők találták meg maradványait. Pár hónaba telt, amíg a rendőrség szívos nyomozómunkával azonosított. Családja két év után ekkor hallott róla először.
A könyv szerzője szerint önmagát tette próbára. Ezért nem is vitt magával térképet. Ha vitt volna térképet, látta volna, hogy 30 km-re volt a Denali Nemzeti Park főútjától, hogy a folyón egy kilométerrel arrébb egy kábelen át tudott volna kelni és, hogy 8 km-re a busztól volt egy lakatlan, de készletekkel ellátott erdészház.
Sok fiatal vág neki az alaszakai vadonnak, hogy önmagát megkeresse. Néhányukat megtalálják. Van, aki magától jön elő. Van, aki ezt az önmegismerés része. A legtöbb alaszkai szerint meg a legnagyobb fokú hülyeség: hogy lehet nyáron, 30 km-re egy forgalmas úttól éhen halni?
Három dolog biztos, hogy ha az ember könyvet ír Alexről, nem hal éhen. Másfelől Alexnek jó élete volt: azt csinálta, amit akart. Búcsúüzenete szerint boldog élete volt. Az egereknek viszont alig maradt valami.

Migas de pan

Migas de pan
Originally uploaded by ribizlifozelek

Maradt egy halom pogácsa. Száraz volt már nagyon. Mondták, meg lehet mikrózni, attól jobb lesz. A mikrózás helyett inkább kipróbáltam valamit: csináltam belőle egy ősi spanyol pásztorételt.
A migas de pan kenyérmorzsát jelent. Ehhez az ételhez használták fel a megmaradt száraz kenyeret. Így nem kellett kidobni és még hasznot is hajtott. A migas de pan a szegények eledele volt.
Egy spanyol barátom mesélte, hogy gyerekkorában, ha leejtette a kenyeret, amint felvette, meg kellett csókolja. Nem tudom, hogy ebben az aktusban mennyi a vallásos - keresztény, esetleg átöröklödő pogány elem - és mennyi az alapélelem tisztelete. Valamiért én se szeretek kenyeret (vagy más ennivalót) kidobni.
A maradék pogácsa kíváló kisérleti alanynak ígérkezett.
Mozsárban összetörtem a pogácsákat és finoman meghintettem őket vízzel, letakartam egy ronggyal és fél napot állni hagytam.
Egy kis olajon megsütöttem két szem apróra vágott krumplit, majd ugyanebben a zsírban egy ugyancsak felaprózott kaliforniai zöldpaprikát. A paprikadarabokat is kihalásztam az olajból, majd egy fej hagymát és két gerezd szintén apróra metélt foghagymát kezdtem el párolni benne. Amikor a hagymák aranybarnák lettek, beleszórtam a forró olajba a morzsákat, a kolompért, egy kis apróra vágott sonkát és a zöldpaprikát. Kevergettem egy kicsit, majd pár szem szőlővel tálaltam.
Nagyon ütős, laktató étel, nem meglepő, hogy általában esős időben fogyasztották. A morzsák szőlővel jobban csúszkáltak lefele. (Szőlő hiányában a tejföl is jó sikosító lehet.)

IKEA

Error
Originally uploaded by ribizlifozelek

A tervek szerint délután bevittük volna a cikkeket tartalmazó dobozokat a tanszékre, utána mentünk volna az IKEÁ-ba.
Tavaszi idő azonban hirtelen őszi esősbe fordult, mi pedig a posta után inkább az IKEÁ-ba mentünk, mondván, hogy a cipekedés ráér. Első lépésben két gyárilag elméretezett polcot vittünk kicserélni. Pár napja guberáltam az IKEA “szemetesében” egy könyvesszekrényt, amiben nem volt polc. Akkurátusan lemértem a szekrényt és megkértem a boltban vásárló Péteréket, vegyenek már nekem pár ilyen polcot. Vettek.
Otthon láttam, hogy a polc jó négy centivel kisebb, mint ahogy azt a ráragasztott cimke állítja. Vissza kellett vinni. Persze nem volt hozzá blokk, de nem ez nem jelentett gondot - le lehetett vásárolni az árát.
Előre kinéztem, hogy mit szertnénk: könyvespolcot a kisszobába és egy fiókos szekrényt a konyhába. Mindkettőt elég gyorsan megtaláltam, bevásárlókocsiba dobtam (csak egy ujjamat passzírozta össze a 20 kg polc), aztan már csak a két polcot kellett megtalálni.
Itt kezdődtek a gondok: nem volt sehol a polc. Elmentem az információhoz, ahol épp le volt rohadva a rendszer. Nem tudták megmondani, hol a polcom. Tanácsot viszont adtak: menjek el a konyhaszekcióba és ott kérdezzem meg. Visszamásztam az emeletre és megpróbáltam lerövidíteni a kacskaringós utat a polcrengetegben. Ez a vártnál is jobban sikerült: pár pillanat múlva a bejáratnál álltam - mehettem vissza.
Nagy nehezen megtaláltam a konyhát, a konyhában a keresett szekrénysort, majd a polcokat, amiket az eladótól kellett kérni. Tőle kértem: kaptam egy papírt, amit a kasszánál kellett bemutatni és kifizetni, majd az árukiadóban a papírért cserébe megkaptam a polcaimat.
A polcokkal, szekénnyel és kerekes hokedlivel megpakolva indultam az autóhoz, amit alig találtam meg a szakadó hóban. Az autópályán néhol csak pár méter volt a látótávolság, azt hittem, sose érünk haza.
Valahogy hazaértünk, de ekkor már nem volt kedvem behurcolni a cikkeket az irodába. Reggel átvittem a dobozokat a kisszobából a nappaliba, délután - a nappalira szükségünk volt - a nappaliból a hálóba. Még jó, hogy két szobás a lakásunk, mi lett volna ha egy nagyobb hajlékot bérelünk magunknak?

Megint doboz

Some papers on linguistics
Originally uploaded by ribizlifozelek

A vendégszobában beköltözésünk óta laknak. A lakók rengetegen vannak: a szoba közepén két kerékpár osztozik békés egyetértésben. A falak mellett pedig dobozok laknak. A dobozokban cikkek tenyésznek, több ezren.
Most, hogy rendeltetésszerűen vendég lesz a vendégszobában, valamit tenni kellett. A legkézenfekvőbb megoldás a cikkek átköltöztetése. Ezeket a dobozokat évek óta dajkálom. A gondos bánásmód következtében szaporodnak is. A különféle újabb cikkek, óravázlatok, fénymásolatok mind-mind dobozokba kerülnek és csatlakoznak társaikhoz.
A kolónia alapjait még Bostonban vetettem meg. Ott a cikkek az Eastgate falához simulva laktak. Pár nap alatt sikerült a dobozokban lakó cikkeket abc rendbe rakni. A dobozok, akik ekkor még csak hatan voltak, átköltöztek Northfieldbe, a kisszobába. A northfieldi kisszobában engedelmesen hozzábújtak a katalógusszekrényhez. A társaság közben újabb cikkekkel bővült. A papírok szorgosan szaporodtak, talán felül akarták múlni számban a mókusokat. Az újabb dobozok kényelmesen elhelyezkedtek a szobában és megpihentek.
Amikor eljöttün Minnesotából, egy kis család csatlakozott hozzájuk: az irodában található összes papír beköltözött néhány dobozba és békésen egymás mellett kezdtek létezni a konténerben. A nagycsaládot lihegve, egy nap alatt költöztettük be a utahi kisszobába, ahol két falhoz simultak. Csak azért kettőhöz, mert több szabad fal nem volt.
Most megint utaznak, bepakoljuk őket az autóba és felvisszük őket az egyetemre. Pár hatalmas lemezszekrény várja ott őket. Remélem, ott egy időre megpihennek és békében gyarapodnak tovább.