Szállodák

- Akkor most kulperájban fogunk lakni vagy folyómederben? - kérdeztük egymást, miközben továbbindultunk Horvátország fele.

- Volt valami bajod a kupival?

- Nem.

A podgoricai kuplerájban az épület egyik felében pár órára - vagy percre - szálltak meg helybeliek, míg a másik felében rendes szállodai szobák voltak valódi utazókkal. Azért feltűnő volt a helyi rendszámú BMW, ami megállt a szálloda előtt, kipattant belőle egy öltönyös fickó és egy elegáns hölgy, eltüntek emeleti szobájukban, majd 45 perc múlva távoztak.

Úgy gondoltuk, a helyi elit ide jár pásztorórára - ha már a hegyekben nem lehet így pásztorkodni, mert nincs hova akasztani a zakót és így megtiporhatnák a birkák.

Ennek a felállásnak volt egy óriási előnye: ebben a szállodában szolgálták fel az utazás legjobb reggelijét. Rengeteg féle minőségi felvágottból, házisajtból, gyümölcsbúl és zöldségből lehettt választani.

Herceg-Novi szállodája nem volt ennyire jó: egy kiszáradt folyómederbe épült egy nádasba. Először nem is hittem el, hogy a járdán kell átugratni, hogy egy murvás csapáson eltünjünk a susnyásban, de aztán megláttam a kiemelkedő épületet a messzeségben.

V naív européerként vakon hisz a leírt szóban: a booking-on nem írtak semmi rosszat ezekről a szállodákról. Hozzáteszem, mindegyikben remekül éreztük magunkat: mert csak zuhanyozni és aludni jártunk haza. Meg lefoglalni a következő szállást. Amint élni szerettünk volna itt, utáltuk volna őket, mint a fene.

Arra, amire nekünk kellettek, tökéletesek voltak és hát, ez is a kaland része: milyen jó posztokat lehet írni róla!

Spanyolvár 2

Napfényben könnyebb volt megtalálni a fellegvárat - igaz, a felmenetel még rémisztőbbnek tünt. Hiába, az Egyesült Államokban elszoktam a sikátoroktól.



A várfalak barátságosabban néztek le ránk, mint az éjjel.

A befedetlen ciszternát, amitől éjjel rettegtem, egyből megtaláltuk a kapu mögött.



A várudvart belepte a növényzet, aminek egy részét nemrég kaszálták le. A kertészek még most is ott terpeszkedtek pár kidobott fotelben.



Volt itt török korinak látszó barak, meg pár újabb épület is, némelyik határozottan Monarchia korabelinek tünt, de mind apránként omlott vissza eredeti formájába.



A rom festői volt. Ha nem ismerkük Castelnouvo ostromának történetét, eszünkbe se jutott volna a falak véres történetére gondolnunk.



Sarmiento terciójára már semmi sem emlékeztetett. Az egyedüli emléktáblák az I és a II világháború eseméenyeit idézték.



Pár percet csodáltuk a kilátást a várfalakról és az itt elesett tízezrekre gondoltunk. Aztán összenéztünk.

- Menjünk?

- Menjünk.

És mentünk.

Castelnuovo ostroma - A spanyol thermopülai

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy V. Károly. Meg Velence. Meg a pápa. Meg a török. Károly utálta a törököt és el akarta vinni a szabadság fáklyáját az elnyomott népeknek. Ja, ezt az indokot később használták és egy másik országban.

Az a lényeg, hogy Károlyunk ki akarta verni a törököt a Földközi-tenger keleti medencéjéből. Azaz mai nyelven szólva bele akart avatkozni a Török Birodalom belügyeibe. Vagy meg akarta védeni saját birodalma érdekszféráját. Velence ennek örült, mert a törökök rosszat tettek az üzletnek. Össze is állítottak egy flottát, ami elindult, hogy megverje a törököket. Csak hát mindenki kevesebb hajót, meg katonát, meg pénzt, meg fegyvert adott, mint ígért. A spanyol katonák így megálltak és felszabadították (elfoglalták) Herceg-Novit, amit akkor Castelnuovonak hívtak.

- Várjatok - mondták a velenceiek - Castelnouvo pont két városunk, Cattaro és Ragusa között van. Adjátok nekünk!

- Ez ősi spanyol föld - felelték Károly udvarában. Lehet, mást mondtak, de a lényeg az volt, hogy nem adták Castelnouvot.

Erre Velence bepipult és visszavonta a hajóit. Doria admirális meg hajók nélkül nemigen tudta ellátni a várost. Károly ennek ellenére dafke nem hívta vissza a katonáit. Lehet, el is feledkezett róluk, volt elég baja az Újvilággal, meg a birodalma többi részével, meg azzal a fránya Lutherrel. A kasztiliai parlamentnek is tele volt a pecsétnyomója a költséges külországi háborúkkal, ők se akartak tudni semmit Castelnuovóról.
Erre a pápa is visszahívta a hajóit.

Castelnouvóban meg ottmaradt háromezer spanyol katona, pár száz albán lovas és néhány tájékozatlan helybeli, akik örök optimistaként azt hitték, ebből még kisülhet valami jó.

Francisco de Sarmiento, a spanyolok kapitánya ottmaradt egyedül az albánokkal, a helybeliekkel és egy egész tercióval.

(A tercio maga volt a forradalom. Mármint a hadügyi. A spanyol elitgyalogságnak, a tercióknak az volt a lényege, hogy különféle fegyverzetű alakulatokat integráltak egy egységbe. Ezt az integrációt pár száz évente feltalálták és aki kitalálta, az pár évtizedre uralhatta a hadszinteret. A tercióknak nagyjából száz év jutott.)




Miután a spanyol-velencei-pápai hajók elvonultak, megindultak a törökök. Barbarossa, a rettegett török admirális húszezer emberrel támadott a tenger felől, Boszniából pedig további harmincezer katona érkezett. 1539 július elejére bezárult a gyűrű Castelnuovo körül.

Barbarossa szabad elvonulást kínált a spanyoloknak.
Sarmiento válasza rövid volt:

- Ha akarnak valamit, jöjjenek érte.

Július 24-én megkezdődött az ostrom. Az első roham több ezer török katona életébe került. Az ostromot 25-én hajnalban spanyol ellentámadás követte.
Barbarossa ezt követően napokig lővette a várost és augusztus 5-én sikeresen el is foglalta az.

A tercio maradványai az erődbe húzódtak vissza és visszavertek még egy általános támadást.

Barbarossa tiszti rangot és tiszes életet kínált minden egyes spanyolnak, aki megadja magát. A túlélők ezt az ajánlatot is elutasították:

- Nem azért köldött ide minket a királyunk, hogy megadjuk magunkat!

Barbarossa tüzérsége módszeresen lerombolta az erődöt és augusztus 7-én a törökök megindították utolsó támadásukat a 600 túlélő ellen. Ekkora már az összes tiszt elesett. A még járóképes sebesültek is fegyvert fogtak, úgy várták az utolsó rohamot. A tercio utolsó katonái a várudvaron estek el.

Egyes becslések szerint csaknem húsuezer törököt vittek magukkal a másvilágra.

A tercióból mintegy százan élték túl az ostromot. Őket eladták rabszolgának.

Hat évvel később huszonöten sikeresen megszöktek és visszahajóztak Hispániába.


A spanyol thermopülai történetét ugyanúgy elfeledték, mint a székely Nyerges-tetőét.





- És volt ennek valami értelme?

- Katonailag? Politikailag? Gazdaságilag?

- Aha.

- Semmi. Még egy fimlet se forgattak a történetből. Sőt, regényt se írtak róluk.



Megjegyzés: Nyerges-tetőről viszont Kányádi Sándor írt verset. Magáról a csatáról a lemil blogon olvasható egy nagyon jó leírás.

A Spanyolvár I

- Balra van - mondta V, aki valószínűleg meglátott egy olyan táblát, amit én nem. Egy meredek utcán indultunk felfele. Mivel már nem írtak ki semmit, igyekeztem a főútvonalnak látszó sikátort követni és verítékben fürödve lavíroztam a kiálló kerékvetők, lökhárítók és járókelők között, igyekezve nem befordulni egy lépcsőben végződő utcába sem.

- Csak felfele kell legyen, elvégre várat nem építenek hegyoldalba!

- Egy spanyoltól minden kitelik - feleltem és hármasba tettem az autót.

- Tényleg voltak itt spanyolok?

- Igen - mondtam és kettesbe tettem az autót és hajszálnyival kikerültem egy orvul leparkolt motorkerékpárt, miközben a másik tükör beleszántott a másik oldalon lévő sövénybe.

- Komolyan?

- Persze, szoktam én viccelni? - tettem egyesbe az autót és attól féltem, megszűnik a kerekek tapadása és hanyattesünk a meredeken, bele a tengerbe.

Kikerültem az út közepén buliruhában álló két angol lányt, majd egy sötét fal előtt megálltam.

- Ez az.

A hatalmas fekete falon világosszürke nyílás ásított. A várkapu.

- Menjünk be?

- Igen. De ne most. Majd holnap, amikor látjuk, milyen mély kútba esünk bele.

- És mikor volt ez Spanyolország?

Herceg-Novi

Herceg-Novi volt bosnyák, török, velencei, francia, orosz, osztrák-magyar, montengerói, jugoszláv és még spanyol is.

Ehhez képest ma egy mediterrán város sok-sok turistával, sok-sok helybelivel, akik vagy a teraszokon ülnek és fogyasztanak vagy parkolóhelyet keresnek, hogy a teraszokon ülhessenek és fogyaszthassanak.

Mi is egy teraszon ültünk és néhány banánsplitet igyekeztünk interiorizálni.

V, aki barátságunk tizenvalahány éve alatt egy fagylaltot se evett, ezen az utazáson megkergült és napi adagja minimum 3-4 fagylalt volt.

- Azt mondod, ez spanyol város volt? - kérdezte és belekezdett az este második és a nap negyedik fagyijába.

- Igen. Van is itt egy vár, amit Spanyolvárnak hívnak.

- Menjünk fel és nézzük meg!

- Most?

- Nem, először befejezzük a fagyit.

Perast

Perast közel négyszáz éven át állt Velence uralma alatt. 1797 augusztus 22-én a város utolsó kapitánya könnyek közt bevonta a Fidelissima Gonfalonierát, a fenséges köztársaság lobogóját és eltemette Perast legnagyobb templomának oltára alatt.

Perast aranykora véget ért.



Akkor 1600 lakosa volt Perastnak. Ma 394. (A flickr fotóim alá első látogatásomkor azt írtam, "a városnak nagyjából 350 lakosa lehet", mire egy büszke perasti kijavított, hogy 394.)



Több, mint tíz éve voltam utoljára Perastban.
Most meg kellett állnunk, hogy ismét megnézzem.



Tömeg volt.

Tíz éve október-novemberben voltam itt. Akkor még helybelieket se nagyon láttunk.

Most tele volt a strand, a tenger, a parkoló.



De Perast továbbra is pici volt és gyönyörű.

Remélem, nem kell tíz év ahhoz, hogy visszajöjjek.

Kotor

Kotorban történt.
Megszüntünk "a turisták" lenni és egyszerű turistákká váltunk.

De Kotor barátságos volt.



Kicsit kopott, kicsit elhagyatott, de egy élő, saját törvényei szerint fejlődő város, ami a turizmusból él, de nem vált kirakattá vagy Disneyland-dé.



Az óváros kapuja felett (még?) ott volt az ötágú csillag Kotor felszabadulásának dátumával, alatta egy Tito idézet ("Nem akarjuk másokét, de nem adjuk azt, ami a mienk").



Arrébb szárnyasoroszlánok terjesztik ki védelmüket a Cattaróra, némelyiket Velence helyezhette el itt pár száz éves uralma alatt, volt azonban olyan is, ami alá Mussolini hódításakor kerülhetett egy azóta levésett felirat.



Kotor enyhén elhagyatva is gyönyörű volt. Hosszan bóklásztunk a Velencét idéző sikátorokban.



Megcsodáltuk a palotákat, az álló és elhagyott templomokat.



Pihentünk egy teraszon, ssavarogtunk a sikátorokban.



Rejtőzködő sárkányokat találtunk a kövek között.



Jól éreztük magunkat. Turisták voltunk es minden tökéletes volt.



Még az égen kötelékben seprűn elhúzó láthatatlan boszorkányok is.