2017. július 18., kedd

Egy fura név


Reserved

Tudom, hogy neve miatt nem illk senkin se nevetni.
De biztos vagyok benne, hogy e név gazdája jópár embert meglepne Magyarországon.

2017. július 13., csütörtök

Felvonulás


4th of July

Július négy.

Ismét elmentünk a mi kis falunk felvonulására: olyan volt mint mindig. Vidékies és kedélyes.

4th of July

A piros autóban az év polgára ült. A kilencvenes hölgy végig mosolygott mindenkire és látszott, elégedett mindennel.

4th of July

A piros buszban dobolni tanították a megsüketülni vágyókat.

4th of July

Felvonult a utahi Miss Afrika is, egy szomáliai lány, akinek a szeme se látszott ki a fátyol mögül.

4th of July

Felvonuélt a helyi Flamenco szakkör is, aminek tekintélyes -méretű- tagjai kimerülten vonszolták magukat a közel negyven fokban.

4th of July

Belibegett a polgármester is, zöldben, középen (alul).

4th of July

Vidám cserkészek vonultak a polgármester előtt.

4th of July

Volt, aki a telepesek kézikocsijával érkezett legalább olyan izzadtan, mintha ő is kétezer kilométeren át húzta volna a szekeret.

4th of July

A telepes után beúszott a flotillánk. Máig nem értem, miért vonult valaki hajóval, de feldobta a hangulatot.

Azán megállt elöttünk egy termetes atyafi és onnantól kezdve semmit se láttunk.

4th of July






2017. július 11., kedd

Irodai dekor


Office decor in the Transportation Division

Tipikus irodadekoráció - a közlekedési osztályon.


2017. július 10., hétfő

Itt a Dolores, disznóláb



Pigs feet

A kétes értékű szépség, Dolores ecetben tartósított disznólábat és szalonnacsíkokat kínál.

Zsír.

2017. július 8., szombat

Tüzijáték


Fireworks for sale

Minden évben, minden függetlenségnapi tűzesetet követően felmerül, hogy az Egyesült Államok egyik legszárazabb államában korlátozni kellene a magántüzijátékokat, mielőtt az egész völgyből csak üszkös hamu marad.

Szerintem előbb szűnnek meg az alkoholkorlátozások és lesz Utahból "nedves" állam, mintsem ez bekövetkezzen.

2017. július 4., kedd

Végtelen ciklus


Infinite cycle

"Le kell tölteni az update-et, másként a Skype nem fog többet működni a telefonodról és csak kopogni tudsz a telefonoddal a köveken, amivel legfeljebb morzézhatsz" - mondta a Skype a telefonon. Jó, ennél szebben mondta, de ez volt a lényege az üzenetnek.

Rákattintottam a linkre és az elvitt a Skype oldalára.

Infinite cycle

Itt rá kellett kattintani a Skype letöltési linkre.
Ami elvitt az Almaboltba, ahonnan le lehetett tölteni a Skype legújabb verzióját.

Infinite cycle

A letöltés után rá kellett tapizni az OPEN gombra.
Ami azonnal elvitt a megfelelő oldalra: töltsem le a Skype legújabb verzióját, amivel működni fog.

Infinite cycle

2017. július 3., hétfő

Valóra vált rémálom - Óriásrovarok


Insects

A poszméh akkora volt, mint egy felhízlalt királypingvin.

A poszméh barátságtalanul bámult bere a virág kelyhébe és néha zizegett.

Nagyjából -szó szerint- megtestesített mindent, ami elegendó ahhoz, hogy egy életre elfelejtsem a méhecske szót.

Insects

A lepke meg volt olyan moróz, mint egy B-kategóriás sci-fi-ben a földiek agyát szürcsölve leszívó idegen lény. Pillangó, pillangó... hol a chemotox?

Insects

Az imádkozó sáska már kifejezetten barátságos volt. Amennyire egy imádkozó sáska az lehet. Ő volt a jóindulatú idegen a sci-fikből, aki csak a legelvetemültebb földlakokat tépi derékban ketté.

Insects

Az állatkert rendszeresen rendez kiállításokat mozgó és hangos műanyag lényekből. Voltak a dinók, most meg rovarok árasztották el az állatkertet.
Érdekes volt.
Mondjuk nem biztos, hogy jobban megszeretem ettől a tarantulákat.

Insects

2017. július 2., vasárnap

Távgyógyítás


Red cross

Egyik Ribizlinek bepirosodott a szeme. Olyan volt, mint egy szem ribizli. Valamiért ezt, a kötőhártyagyulladást angolul pink eye-nak mondják. Jó név.

Ribizli ment volna vele orvoshoz, de nem volt szombaton időpont. Ribizli nem esett kétségbe, ment volna a sűrgősségire, de aztán megakadt a szeme egy másik lehetőségen.

Távgyógyítás.

A távgyógyítás szó hallatán különféle bizarr lehetőségek fordultak meg a fejünkben. Az orvos fehér köpenyben, sztetoszkópot lóbálva ugrál egy tűz körül és latinul kántál egy mikrofonba.

A valóság más volt.

Kellett a biztosítási szám. A bankkártya. Az online vizit díja öt dollár volt, szemben a fizikai orvoslátogatás tizenöt dollárjával.

A nővér felvette az adatokat, különös tekintettel a lakcímre: "ha mentőt kellene küldeni, akkor tudjuk a címet"

Aztán vizsgált és felírta a receptet.

Ennyi volt. Senkinek se kellett kimozdulnia otthonról.

Már csak meg kell gyógyulni.