Téged vár a papírgyár

- Egy vár! - mondtam, de már tudtam, hogy nem lehet vár. Itt várak nincsenek.

Az elhagyott épület egy elhagyott papírgyár volt. 

Egy nagyon régen elhagyott papírgyár.

1883-ban a mormon újság, a ma is létező Deseret News épített egy papírmalmot, ahol a hegyekből hozott fából és rongyokból napi öt tonna papírt készítettek.

Az épületet hosszú távra tervezték és gránitból építették fel. A követ a közeli kőfejtőből hozták.

Egy kis képzavarral élve papírgyár tíz éven át aranybánya volt, de aztán megépült a transzkontinentális vasút és olcsóbb lett vonaton behozni a papírt, mint helyben gyártani. A gyárat eladták legnagyobb versenytársának. A Gránit Papírgyár nem sokáig örülhetett a fantasztikus új épületének: a gyárban 1893-ban tűz ütött ki, ami önmagában nem lett volna gond, megszólaltak a tűzjelzők, ám épp április elseje volt és az emberek a vijjogó szirénák hallatán és a felszálló füst láttán fetrengtek a nevetéstől: milyen jól megkoreografált tréfa.

Mire rájöttek, hogy ez viccnek túl komoly, a malom leégett.

Ez elhagyott épület harminc év múlva nyitották meg újra: ekkor vendéglő és táncterem lett, majd a nyolcvanas években elátkozott kastélyként működött.

Ekkor terjedt el a hír, hogy kísértetjárta hely.

Ha kísértetek nem is járnak erre, az biztos, hogy az Öregmalom, ahogy a helybeliek hívják, nem egy szerencsés épület: ismét üresen áll, már vagy negyven éve.

Csokis

- Csokis! - olvastam - csak kicsit elírták!

Az éhező mókus

- Éhes vagyok... szánj meg...

- Mókuska, nem férsz az irhádba.

- Nézz rám, csupa csont és bőr vagyok.

- Csak egy kis tököt kérek...

- Egyél mókuska!

Ezzel a mókus mint egy őrült rágni és kaparni kezdte az óriási tököt.

- Csak egy kicsit eszem belőle...

Néztem a hatalmas lyukat a tökön és szörnyű gyanú fészkelt szívembe. Minden amit a kristályokról, kristálynukleációról és egyebekről tudtam, egy tévedés volt. 

De azért rákérdeztem:

- Mókuska, te rágtad ki a geodákat is?

Variációk sok ablakra

A ház tervezője szerethette a változatosságot: az épületen nincs két egyforma ablak. (Én nyolcfélét számoltam.)

Az egységet se szereti: nincs két ablak, amelyiknek alsó vagy felső széle egyvonalba lenne. 

Sznob hálaadási főzés

Egyszerre három főzőlapon, két sütőben és a légsütőben készült a hálaadási ebéd. 

Mindegyikhez beállítottam egy-egy riasztást a telefonomon, az Alexán, az órámon. 

Aztán amikor megszólalt a csipogás kétségbeesetem: nem tudtam, melyik étellel kell mit csinálni.

Mindenért fizetni kell

Nem. Nem fizettünk azért, hogy lefotózzuk a táblát. 

Musztángok

- Odanézzetek! - a távolban vadlovak vágtáztak síkságon pórcsóvát húzva maguk után.

Láttunk már vadlovakat itt a sivatagban, de most volt az első alkalom, hogy vágtázni láttuk őket.

A vadlovak hamarosan eltűntek és mi leesett állal bámultunk utánuk - aztán indultunk tovább a Pony Expressen.

Messze voltak, de pár nappal később, hazafele ismét találkoztunk - ami annyira nem meglepő: Simpson Springs környéke az Onaqui ménes otthona. (Valószínűleg az Onaqui az Oñaqui, de ez lényegtelen.) 

Először csak egy fehér lovat láttunk.

Aztán egy feketét.

Majd megláttuk a ménest.

Gyönyörűek voltak és nem törődtek velünk.

Mi csak bámultuk őket, közelről és örültünk a szerencsénknek.

Sokáig álltunk itt és csak bámultuk a musztángokat.

Már ezért megérte eljönni ide.

Szokásomtól eltérően csináltam egy filmet is, annyira tetszettek.

Hangyászás

- Né, egy hangyaboly!

Néztem a hangyabolyt és csodálkoztam, hogy még a mindent kibíró sivatagi kórók se maradnak meg mellette. 

Aztán láttam, hogy a terjedő kolónia újabb telepei szintén kiírtják maguk körül a növényzetet. 

Nem tudom, ez mit jelent, de érdekes. 

Az idegenvezető hatása

Amikor az Echo-kanyont jártuk be, megálltunk az Ördögcsúszdánál is.

Most direkt ide és Heneferbe jöttünk.

A látogatásra készülve olvastam egy történetet arról, hogy hogyan lett az Ördögcsúszda Ördögcsúszda.

Egyszerűen.

A bevándorló társaságok gyakran fogadtak idegenvezetőket, hogy átkalauzolja őket hegyen és völgyön át.

A tengerészlakomában végződő Donner csapat is bizonyította, hogy mennyire fontos egy jó vezető.

Az Ördögcsúszda alatt elhaladó társaság jó idegenvezetőt választott, aki minden kérdésre azonnal válaszolt és azt is tudta, merre kell menni.

- De érdekesek azok a sziklák! Milyen fura alakjuk van! - mutatott a munkáltató a hegyoldalba - Mi ennek a sziklaformációnak a neve?

Az idegenvezető ránézett a sziklákra és habozás nélkül rávágta: Ez az Ördögcsúszda.

S lőn.

Azóta is így hívják.

A napom három képben

UPDATE: többen írták, hogy három kép helyett kettőt tettem be a bejegyzésbe. Na, ebből is látni, hogy milyen napom volt.

Reggeli defekt. 

Utána édes a pihenés. 

Nyitvatartás

- Szombat 11-től 5-ig - olvastam. 

Azért ilyen nyitvatartással nem csodálom, hogy csődbe ment a cég…

A Tooelei Ferde Hasáb

- Itt megyünk át? - néztünk össze Puppeyval csodálkozva.

Itt mentünk át az 1931-ben épített vasúti aluljáróban. Csodálkoztunk, hogy itt a semmiben van egy ilyen komoly aluljáró, ahelyett, hogy csak átmenjünk a síneken, de vannak a Földön érdekesebb dolgok is.

Nem igazán vártam sokat ettől a kirándulástól, csak itt még nem voltunk és meg akartam nézni, mi van az Quirrh-hegység másik oldalán Tooele mellett.

Gondoltam, fű és kövek.

Nagyjából igazam lett, de a távolban megláttam még valamit.

Olyan volt, mint egy nagy doboz.

Ahogy közelebb mentünk, világos lett, hogy egy nagyon nagy dobozról van szó, ahol a függőleges vonalak kezdtek picit eltolódni.

El is neveztük az épületet a Tooelei Ferde Hasábnak.

Először óvatosan körbejártuk a Hasábot, ami tooelei és ferde.

Láttuk, hogy egy óriási szélvihar jókora burkolóelemeket tépett ki belőle és repített el jó messzire.

Az épület és a távoli Farnsworth-csúcs között katonásan felsorakozó pilonokból már kezdtem sejteni, hogy mit is találtunk.

Első gondolatom egy bányának a csillesora volt - van itt bánya elég - de az, hogy a drótkötélpálya a csúcsra vezetett, mindent elárult.

Évekkel ezelőtt olvastam erről a helyről, de valahogy nem gondoltam rá, hogy még ma is állhat.

A hegy csúcsán az ötvenes években építettek egy nagy adótornyot. Kellett a rádiónak és a tévének. A csúcsot korábban Coon--csúcsnak nevezték: így hívták azt a családot, ami a hegyoldalban gazdálkodott. Amikor elkészült az adótorony, átnevezték a csúcsot a televizó egyik atyjáról Fansworth-csúcsra.

Ettől még nem lehetett oda könnyen felmenni: a legegyszerűbb közlekedési eszköz a helikopter és a síléc volt.

Az új berendezés azonban komolyabb karbantartást igényelt, állandó személyzet dolgozott fenn. Nekik épült a furnikular, amit használtan vettek szőröstül-bőröstül (azaz fogaskerekestül) egy idahói bányából.

1984-ig működött a furnikulár árkon-bokron át.

Aztán bezárták.

Én meg olvastam pár éve egy cikket arról, hogy el akarják takarítani a maradványokat a hegyoldalról.

Szerencsére ez nem következett eddig be és meg tudtuk nézni a magányos épületet.

Egy korlátjavesztett lépcső vezetett fel az emeletre. 

A lépcső legtetején egy pici szoba volt, ahonnan egykor a gépeket irányították.

Ma egy matrac hevert benne.

Gyorsan írtunk is egy verset távoztunkban Puppeyval:

Amikor tombolnak a hormonok

Itt vannak az ifjú mormonok.

Vízfej az uszodában

- Egy, kettő, három, négy, öt - számoltam hátúszás közben a manager-eket. 

- Egy, kettő, három, négy - számoltam visszafele az életmentőket. 

Van a főéletmentő, a headguard, aki adminisztrál, beszélget a problémás vendégekkel és van három életmentő. Ketten szolgálatban lesik a fuldoklókat, a harmadik pihen. 

A régi szép időkben hatan voltak, ketten lesték a kismedencét és ketten a másikat, egy pihent és amikor váltás volt, a legrégebben figyelő ment pihenni és a többiek egy hellyel arrébb áltak. 

De most évek óta életmentőhiány van. Az uszodának inkább zárvatartása van, nem nyitvatartása. 

Közben az irodában ültek az adminisztratív dolgozók. Öten. 

Tudom, egy kell, hogy beszélgessen A Takarítóval. 

Régen volt az indiai fickó és a felesége. A feleség takarított és a fickó nemsemlegesen (gender neutral) minden csinosabb látogatónak megbámulta a fenekét. Mellettük még egyéb takarítók is voltak. 

Mostanra A Takarító maradt, kibővített munkakörrel. Ő beszélget az irodista managerekkel és tologatja a takarítókocsit. Takarítani még nem láttam. De biztosan szokott néha, amikor nem beszélget valamelyik managerrel. 

Egy másik manager az ötből általában a főéletmentővel beszélget. Egy másik, aki úgy néz ki, mint egy szakállas hobbit, általában a pénztárossal beszélget, amikor a pénztáros nőnemű és kivágott blúza van. Egyébként ő is a takarítóval szokott kvaterkázni. 

Ez egy kis uszoda. A beszerzéseket a megyei központ intézi. Ha szerelni kell, onnan jönnek a karbantartók. Ha alkatrész kell a húszéves kazánhoz, ők rendelik meg. 

Miért kell akkor öt ember az irodába, miközben csak négy életmentő van?

Egy magyarázatot tudok. Életmentőt keresnek. 

A vers postaládája

Izgatottan nyitottam ki az ösvény szélén megbúvó postaládát, de üres volt. 

Amiről nem tudtam eldönteni, hogy költői volt vagy prózai. 

Esik

- Menjünk sétálni. 

- Esik. 

- Nem vagy cukorból. 

- Tönkremegy a frizurám. 

- Gyere, sétáljunk! És pisilsz is. 

- Tartom. 

- Sokáig esik. 

- Sokáig tartom. 

- Vedd fel a rózsaszín szemüveget! Abban szebb a világ!

- Na? Jobb?

- Most is esik. 

Hegyományteremtés Fish Springs-ben

A futás után Fish Springsnél aludtunk, csakúgy, mint tavaly.

Annyit tettünk, hogy lehúzódtunk egy "mellékúton" azaz mellékcsapáson és már aludtunk is.

Másnap már korán reggel Fish Springsben voltunk.

Sokkal kevesebb vadász volt, mint tavaly és ez megnyugtató volt.

Láttunk antilopot, őzet, prérifarkast és rengeteg madarat.

Laza napot terveztünk a verseny után.

Körbeautóztuk a tavakat, sétáltunk és letáboroztunk az egyetlen facsorport tövében. Itt az árnyékban olvasgattunk, ettünk és pihentünk.